Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-06 / 286. szám
1977. december 6. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Ki miért megy? E gy szakember isko. láztatása sok pénzbe kerül. Mégis elő. fordul, hogy némelyik alig tölt el egy-két évet gazdaságunkban, máris elmegy máshová" — panaszkodott a személyzetis. Kimutatást készített azokról az új diplomásokról, akik meg sem melegedtek, máris máshová mentek. Aztán megmutatta azt a levelet is, amelyet ez ügyben írt felsőbb szervének. Ez a levél már „rózsaszínű” volt. Teljesen más képet festett benne a káder- utánpótlás helyzetéről, mint a valóság. Ki érti ezt? Talán „fent” nem szeretnek gondokkal találkozni? Nem vagyunk saját magunkkal szemben sem őszinték? Nem fedjük fel teljes nyíltsággal a káderutánpótlással kapcsolatos gondokat? Az egyik, sokszorosan kitüntetett vállalatunk személyzeti vezetője, aki immár tizenöt esztendeje egyengeti a technikusok, mérnökök, közgazdászok, a legkülönbözőbb képesítésű fiatal szakemberek útját, sorsát, gondoskodik ösztöndíjukról, családjuknak lakásról, s ki tudja, még mi mindenről, elgon- dolkodtatóan mondta, amikor e téma szóba került: „Tudja, én már évek óta nem csak a káderfejlesztési tervet teszem az igazgató asztalára, hanem azt is, amelyik kimutatja: kik fognak eltávozni a vállalattól. És fogadni szoktunk.” Sajnos, hetven-nyolcvan százalékos arányban a személyzetis tippjei „jönnek be”, ö szokott nyerni. Már évközben megmondja, kik azok, akik különböző meggondolásból kilépnek, áthelyeztetnek, távoznak. Ki a nagyobb kereset, a gyorsabb előlépés, ki a több szabad idő reményében, vagy éppen a kényelmesebb beosztás miatt megy máshová. Egyesek talán úgy ítélik meg, hogy a tsz-ben, ahová hívták őket, kevesebbet kell dolgozni, több idő jut a „háztájira”, esetleg fusira. Kj tudná elfogadhatóan megindokolni, hogy például Sz. J., a fiatal, egyeteme: végzett állattenyésztő miért lépett ki 1976 tavaszán az országos hírű gazdaságból? Néhány hónapja léptették elő. Közben háromszor is emelték a fizetését. Rejtély? Aligha. Elcsalogatták a közeli község tsz-ébe. ahol „megfejelték” gazdaságbeli fizetését 1500 forinttal! Sajnos nem egyedüli eset az ilyen. M. J. úgy változtatott munkahelyet, hogy nem is a szakmájába ment. De magasabb fizetésért! Amikor B.-t megkérdezték: „Nem volt megfelelő a telepvezetői beosztása? Mást akart és ezért távozott?” így válaszolt: „Részben ezért. Ahová megyek, ott főkertész leszek.” Pedig tudják róla, hogy a faluban, ahová távozott, egyholdas gyümölcsöse van. Házat épít. Mielőbb ki akarja fizetni. Ehhez a tsz-nél nagyobb fizetést, több lehetőséget adnak neki. „Utána majd visszajövök, mert nyugodtan akarok élni” — mondta. V an akit a viszály, a meg nem értés „kerget” el, s a jobb, az alkotó légkör reményében keres magának más munkahelyet. Akadnak olyanok is, akik egyszerűen csak azért mennek máshová, hogy közelebb kerüljenek családjukhoz. Vannak azonban számítók is. Egy fiatal mérnök csak annyi ideig maradt egyik neves állami gazdaságunkban, míg elsajátított bizonyos fogásokat, ismereteket, gyakorlatot szerzett, „szedett” magára valamit, aztán továbbállt. Máshol próbált érvényesülni. Ki tudja, milyen sikerrel? „Bázisüzem a mi gazdaságunk” — jellemezte a személyzetis. Csakhogy él- üzemszintű fenntartásához, az általuk iskoláztatott káderek oktatásának fedezéséhez azok a vállalatok nem járulnak hozzá, ahová ezek a szakemberek távoztak, vagy távoznak. Akad visszásság káderpolitikánk elvszerű, következetes érvényesítése körül. És amit száműzni kellene belőle: a megítélés egyenlőtlenségét. Állami gazdaságaink csak meghatározott „tól-ig” bért fizethetnek egy agronómusnak, mérnöknek, kertésznek. A termelő- szövetkezetben a vezetőség egyszerre a maximumot fizetheti. Nem a szükségszerű, természetes és tisztességes kádercserék ellen szólunk. És főleg nem a tsz- ek káderutánpótlása ellen. De az elvtelen egyenlőtlenség ellen igen. K áderpolitikánk elveiből következik, hogy a szocializmus ügyét igenlő, eszméjét magukénak valló, szakmailag képzett, rátermett és jó vezetési készséggel rendelkező emberek kerüljenek olyan beosztásba, ahol a legjobban tudják kamatoztatni tehetségüket, s a legtöbbet produkálják a köz javára. Vajon ez az elv vezérli-e mindenesetben azokat, akik az érkező vagy távozó, de legfőképpen a dolgozó káderek ügyében döntenek? Vannak konjunktúralovagok, akik a szorult helyzetben gazdálkodó tsz-eket, üzemeket kihasználják. Akiket nem a hivatás, a munka szeretete, a többet akarás visz máshová, hanem elsősorban személyes érvényesülésük. Nem könnyű ezt felismerni, de mindenesetre jobban oda kell figyelni még a „házasság” megkötése előtt. Farkas Kálmán Export száz országba KISVÁRDA IS SEGÍT Ha az iparvállalatok idei tőkés exportterveit nézzük, 72 millió dollárjával az Egyesült Izzó vezeti a mezőnyt. A 60-as évektől vett új lendületet a vállalat fejlődése — közben Kis- várdára is telepített gyárat —, ötévenként duplázták meg termelésüket, s ugyanezt a célt tűzték ki maguk elé ebben tervidőszakban is. Az Egyesült Izzó teljes termelésének mintegy háromnegyed részét exportálja — fele részben rubel, fele részben pedig dollár elszámolású piacokra. S e változatos bemutatáshoz még egy adat kívánkozik: amíg a teljes magyar külkereskedelem 0,7—0,8 százalékkal részesedik a világkereskedelemből, ez az arány az Egyesült Izzó és a fényforrások esetében 4 százalék. A vállalatnál azt mondják: eredményeikben, az elmúlt években bekövetkezett gyors fejlődésben természetesen szerepet játszott, hogy vásárlóiknak pontosan, jó minőségű portékát tudtak szállítani, ám legalább ennyire fontos volt, hogy kereskedőik is mindig meg tudták állni helyüket, s ütőképes kereskedelmi szervezetet tudtak létrehozni. Sokpiacúság Ennek a csaknem az egész világra kiterjedő szervezetnek a létrehozását két elv alapozta meg. Az egyik a sokpiacu- ságé. Minden vállalat arra törekszik, hogy minél több országba szállítson, az Egyesült Izzónál azonban a sokpiacu- ságon a következőt értik: részesedésük sehol ne haladja meg a 10—15 százalékot. Előfordulhat ugyanis, hogy egy- egy ország időlegesen, vagy véglegesen korlátozza importját, s ez, ha túlságosan nagy a piaci részvétel, érzékeny veszteségeket okozhat a vállalatnak. Míg ha megmaradnak a 10—15 százalékos határnál, már csak a mennyiségnél fogva is könnyebb termékeik átcsoportosítása. A másik alapelvük, hogy lehetőség szerint ne állítsák sorba vevőiket. Azt tartják: ugyanolyan hiba. ha a legyártott áru raktáron marad, mintha sok vevő várakozik a termékükre. Ennélfogva áraikat, értékesítési tervüket mindig úgy alakítják, hogy nagy- jában-egészében annyi megrendelést fogadhassanak el, amennyi terméket el tudnak készíteni. Gyárak — külföldön Az Egyesült Izzó az idén például 400 millió darab fényforrást exportál, csaknem száz országba. Európa sok országában az Izzó fiókvállalatokat tart fenn. Két helyütt pedig — Ausztriában és Svédországban — saját gyáruk is működik. Ezek a raktárakkal, elosztó központokkal rendelkező fiókvállalatok nemcsak az Izzó kereskedőinek munkáját segítik, más előnyük is van. Fiókvállalatai révén az Egyesült Izzó közelebb kerül a fogyasztókhoz, ki tudja kapcsolni a közvetítőket, s ezáltal nagyobb haszonnal is tudja eladni termékeit. Az Egyesült Izzó legutóbb az Egyesült Államokban alapított gyártó és forgalmazó, vegyes érdekeltségű vállalatot. A Tungsram-márka 1971- ben jelepf meg először, az amerikai piacon, az elmúlt esztendőig forgalmuk meghatványozódott, s most a vegyes vállalat munkájának eredményeképpen arra számítanak, hogy 1980-ra a tavalyi forgalmat sikerül háromszorosára növelni. Emellett az Egyesült Izzó számtalan országban hagyományosan — egyedi elárusítók, vagy vezérképviselet útján — értékesíti termékeit. Az utóbbi időben azonban mind nagyobb tért hódítanak a korszerű kereskedelmi formák, s nem utolsósorban ennek tudják be, hogy ha itt- ott akadnak is gondok, alapvető értékesítési problémákkal nem kell megbirkózniuk — a termelés felfutásával párhuzamosan tudják növelni exportjukat is. Az Egyesült Izzó nemcsak korszerű piaci szervezettel rendelkezik, hanem a vállalat belső rendjét, működését is úgy alakítják, ahogyan azt a vásárlók igénye, vagyis exportérdekeik megkívánják. K. Ny. J. E gy idősebb, őszes bajszú bácsi ült velem szemben a villamoson, s amikor az öcsi leszállt a kitérőben, alig láthatóan ingatta a fejét. Halkan szólt hozzám is: — Az anyját sajnálom. Sok családi perpatvart, összeütközést láttam már, de olyan csendesen, nyugodtan, megadóan lezajló emberi tragédiát még nem, amilyen ez mertem volna rá, hogy ez a volt. A sugárút végén sokáig fiatalasszony a gyerekkel, perállt a villamos. Az asszony és cekkel ezelőtt hagyta el ott- a kisgyerek még a lángossütő honát, hogy szakítson a régi- előtt kocogott, amikor a ka- vei és elindult az ismeretlen lauz kettőt csengetett. A ve- felé. Valahogyan lesírt az ar- zető észrevette a tükörből, arcáról, a ruhájáról, a táská- hogy jönnek és addig nem in- járói, amelybe hirtelen bele- dított, míg az asszony fel nem dobált néhány nélkülözhetet- lépett a gyerek után. A járda len ruhadarabot. A gyerek felőli széksorra telepedtek. Az arca semmiről sem árulko- asszony nem lehetett több 25 dott. Orrát odaszorította az évesnél, a gyerek pedig 3—4 ablaküveghez és nézte az is- év körülinek látszott. Mozgé- kólába menőket, kony fiú volt, odatelepedett őszes bajszú, kopott kalapú az anyja mellé úgy, hogy ki- öreg szomszédom is lopva lásson a villamos ablakán. oda-oda nézett az asszonyra Az asszony arcán mérhetet- és a gyerekre. Az anyja rá- len keserűség és bánat lát- szólt a kis legényre, hogy ül- szott. Különben nem volt se jön rendesen, majd elővette szép, se csúnya. Gesztenyés zsebkendőjét, de a fiú elfordí- színű haját tupírozva fésülte, tóttá a fejét. Porolni kezdett szeme egyenes metszésű volt, vele, hogy törölje meg az or- de inkább keskeny, mint ke- rát. Jópofa srác volt. A feje rek, tágra nyílt. Ajkán lila kerek, a haja gondozott. Ha- színű rúzs. Szürke tavaszi ka- sonlított az anyjára. Rajta bát és sötétbarna harisnya, nem lehetett észrevenni sem- Csupán a cipője ütött el ru- miféle háborút. Talán az volt házatától, mivel az teljesen feltűnő, hogy az anya nem benyitott volt, olyan, mint ami- szélgetett gyermekével. Az el- lyeneket estélyi ruhákhoz ső megálló után néhányszor szoktak felvenni. A lába elé az országút felé tekintgetett helyezte a kopottas fekete mű- az asszony, bőrből készült utazótáskát. A A kitérő előtt sokáig állt a táska oldalai összeestek, je- villamos, és ajtajait is nyitva lezvén, hogy sok holmi nin- hagyták. Kellemesen sütött a csen benne. reggeli nap. A temetőt nézAz asszony nézett maga elé. tem, a sok zöld fát, s gondo- Csoda tudja, honnan és mi- lataimban a halál utáni nyűként érzi meg az ismeretlen galom és békesség motoszkált, utas, de magam is fogadni amikor már hiába bántják az Mezőgazdasági szakemberek továbbképzése Nyíregyházán Nagy léptekkel halad a tudomány, a technika napjainkban. Ez alól a mezőgazdaság sem kivétel. Ezért fontos az öt, tíz, húsz évvel ezelőtt technikumot, főiskolát, egyetemet végzett szakemberek továbbképzése. A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola továbbképzési osztálya ebben az évben negyvenhárom tanfolyamot szervezett, amelyeken közel 1400-an vettek részt. A továbbképzéseket hét csoportra lehet osztani: felső- és középfokú szakmai, felső- középszintű és közvetlen munkahelyi vezetői, testületi vezetői, valamint üzemmérnöki kiegészítő tanfolyamokra. A tanfolyamokra főként Szabolcs-Szatmár megyéből jelentkeznek hallgatók, de több továbbképzésen tiszántúliak, sőt az ország más részeiből is vesznek részt. Ilyen volt a főkertészi, főkönyvelői, a hűtőtároló és gyümölcsmanipuláló, napraforgótermesztési, üzemgazdá- szi tanfolyam. Ezenkívül a szaktechnikusi oklevelet szerzett szakembereknek üzemmérnöki kiegészítőképzést is tartanak. Legközelebb január elején indul, s ez lesz az utolsó ilyen jellegű oktatás, ahol a végzők üzemmérnöki diplomát kapnak. Ez év közepétől közösen tartják az állami gazdasági dolgozók és termelőszövetkezeti tagok, vezetők, szakemberek továbbképzését. Mindenképpen előnyös a közös képzés, mert a tapasztalatokat így egyéni beszélgetések alapján is átadják egymásnak a hallgatók. A tanfolyamokon a konzultációkat és gyakorlatokat megyei és országosan elismert szakemberek, párt- és tanácsi vezetők, egyetemi és főiskolai tanárok tartják. A MÉM Mérnök- és Vezetőképző Intézete által kiadott tematikát tanfolyamonként munkabizottságok állítják össze és hagyják jóvá. Ezekben a legújabb eredményeket, ismereteket rögzítik, de emellett ismeretfelújító szerepe is van a továbbképzésnek. A vezetők továbbképzése mellett nem elhanyagolandó a mezőgazdasági nagyüzemek szakmunkásainak továbbképzése sem, amit a két- egyházi munkástovábbképző intézet koordinál. A nyíregyházi szakmunkásképző intézetben az élelmiszeripar, Baktalórántházán a gépész, Mátészalkán az állattenyésztő, míg Tiszabercelen a növénytermesztési és kertészeti ágazatok dolgozóinak továbbképzését végzik, (sb) Kádermunkánk gondjai embert, úgysem érzi. Megvallom, lehangolt a temető, de annak alighanem az volt az oka, hogy megéreztem az asz- szony és a gyerek útján az életben ott keringő emberi ütközeteket, az ajtók mögé és az arcok mögé zárt csatákat, s az utánuk keletkező lelki sebeket, sérüléseket. Vajon miért vannak ilyen tusák? Ekkor egy magas, nyurga fiatalember fékezett a kerékpárjával közvetlenül a villamos mellett, az úttesten. Nyakát csavargatva, fejét emelgetve vizsgálta a villamost, míg megállapodott tekintete az asszonyon. Kerékpárját az útszegélyhez támasztotta és kimért léptekkel átbillent a gyepes árkon, megkerülte a villamost elölről és odaállt az ablak alá, amelyhez a gyermek pisze orrát lapította. Az asszony nem nézett feléje, mereven előretartotta arcát, száját keskenyre szorította. Úgy tett, mint aki észre sem vette a férfit. Felcsattant egy parancsoló, utasító hang: — öcsi, leszállni! A fiú előbb az anyjára nézett és nem mozdult. Bár anyja tekintetéből nem sokat olvashatott le, hiszen az arcizma sem mozdult, a szeme se rebbent. Újra hangzott a parancs : — öcsi, gyere le! Mi néztük az öreggel a jelenetet, s tudtuk mind a ketten, hogy itt nem mindennapi esetről van szó, nagy harc folyik az arcok mögött. A felületes szemlélőnek aligha jelentett valamit is az esemény. Akár békés idillnek is nézhették, amikor az apa lehívja kisfiát, hogy biciklizzen vele egy kicsit, s anyuka hadd nézze őket a villamos ablakából. Vártuk a fejleményeket, hogy mi lesz. Lemegy-e a fiú. A harmadik felszólításra, az anya egyik kezével megsimogatta a gyerek arcát, majd gyengéden előre tessékelte, s csak annyit mondott, hogy „menjél fiam”, öcsi leszállt. Apja felkapta, győztes mosoly jelent meg az arcán és visszasietett az árkon át kerékpárjához. M egérkezett a szembe jövő villamos, becsukták az ajtókat és elindultunk. A kisfiút apja a kerékpár csomagtartójára ültette és versenyt kerekezett a villamossal. Az anya nem fordította el a fejét, csak mereven, talán még szomor- kásabb arccal révedezett. Lejjebb billent az álla, figyeltem, nem sírt, kívülről egy könny nem hagyta el szemét. Belül talán záporozott az anyai könny. A kerékpáros nem sokáig követte a villamost. Fölényes mosoly volt a férfi arcán, a gyerek meg élvezte a kerékpározást. A kegyelemdöfés száz méterig tartott. Valószínű visszafordultak. Az anya ezután többször is kipillantott az útra, hátha jönnek, hátha meglátja őket. De nem jöttek. Ekkor kicsordult két nagy könnycsepp... Gazdagh István 43 tanfolyam 1400 hallgatóval
