Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-04 / 285. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. december 4, Képzőművészetről képben és szavakéban A rajzművészet, a grafika legfőbb kifejező eszköze a vonal. Első emlékei az ősember sziklára, fegyverekre vésett ábrái. Az ősi írásmódok mindegyike a rajzos képírásból fejlődött ki. A grafika sajátos ága a könyvművészet. A szöveg közti ábrák — illusztrációk * — gyakran voltak serkentői a festészetnek. A rajz a festészet és szobrászat fontos segédeszköze. A művész először rajzvázlaton próbálja,-érleli a kompozíciót, s mielőtt festéshez lát, felrajzolja a vászonra az ábrázolás szerkezetét, körvonalait, fontosabb részleteit. A grafika, mint önálló Fametszet, rézkarc Albrecht Dürer: Az apokalipszis lovasai. Fametszet. művészet, eléggé fiatal: alig néhány száz éves. A régi mesterek nem készítettek önálló rajzokat, s műveik vázlatait is legföljebb azért őrizték meg, hogy tanítványaiknak mintául szolgáljanak. Csak a barokk korban kezdték becsülni a rajzot, mint önálló alkotást. A sokszorosító grafika legrégibb technikája a fametszés. A kínaiak régóta ismerték, de Európában csak a könyvnyomtatás idején találták fel, az újkor elején. Fametszetű — gyakran kifestett — képekkel illusztrálták a könyvek, röplapok szövegét. A fametszet egyik legnagyobb mestere Albrecht Dürer, egyben a rézmetszésnek is kiváló művésze volt. Alkotásai jól szemléltetik a két technika közötti különbséget. A fametszet úgy készül, hogy kivésik a vonalak közötti részeket, ami által az ábra vonalai — a bélyegző betűihez hasonlóan — kimagasodnak az alapból. Ezért nevezik ezt az eljárást magas nyomásnak. A rézmetszet mélynyomásos technikájánál a metszőkés bemélyíti a vonalakat, s a rajz az ezekbe kent festék», anyag révén kerül a nedve; papírra. A rézmetszés sokka finomabb vonalak, vonalhá lók rögzítésére alkalmas, és jóval több nyomat készíthető róla, mint a fadúcról. Ellentétben a rajzos jellegi fametszettel, a rézmetsze erősen festői hatású. Ha hunyorítva nézzük, mintha ecsettel festett képet látnánk. A barokk korban terjed el a sokszorosító grafika mi is használatos, legfejlettebt technikája, a rézkarc. Enné a csiszolt fémlapot zsiradékkal kenik be, és erre rajzolják vékony tűvel a kompozíciót, majd maró folyadékba mártják a lemezt. / sav csak ott marja ki a lemezt, ahol a tű útja eltüntette a zsiradékot. A maratás után letörlik a lemezt bekenik festékkel, s ezt is letörlik, a nyomtató henger e mélyített vonalakba szorult festéket átviszi a papírra. A rézkarc még fesfőibb hatású, mint a rézmetszet. Legnagyobb mestere a holland Rembrandt volt. Artner Tivadar Afrika forrongó világa, jövőt alakító és múltat bomlasztó mai valósága elevenedik fel a távoli, egzotikus vidéken játszódó, az elefántcsontparti néger törzsek fél évszázados történetét bemutató kisregény lapjain. Az „Elefántcsontparti történet” valójában énregény, az író saját küzdelmes életét meséli el a kisgyermek- kortól, az iskolából szökés pillanatától a meglett, tapasztalt férfikorig. A regény tárgyilagossága és hitelessége ebből az élmény- anyagból táplálkozik, s leleplezi a fajgyűlölő francia gyarmatosítók mesterkedéseit — annak »a nemzetnek a lelkiismeretét ébresztgeti, mely először írta fel Európában zászlajára a SzabadF I L H J E GY 1 ET Az ifjúsági filmekről A moziba járó közönség többsége tizenéves. A nézők száma fogy (esetleg stagnál), a húszon inneniek azonban változatlan érdeklődéssel nézik a filmeket. Nyilván nem azért, mert több az idejük. Arról van inkább szó, hogy a látványigény és a kaland- szomj az életkor egyik velejárója, márpedig ezeket a „megrendeléseket” a mozi képes teljesíteni. Ha képes. Az utóbbi időben nem nagyon lehetünk elégedettek sem a mennyiséggel, sem a minőséggel. Ami az utóbbit illeti — nehéz rajta változtatni. Sajnos, kevés kiváló rendező készít ifjúsági filmet; sokszor a futószalagról gördülnek le az egymáshoz kísértetiesen hasonlító — és nagy élménnyel nem szolgáló — produktumok. Mintha nem lenne elsőrendű fontosságú kérdés, hogy a jövő generációk tagjai milyen szellemi — többek között: film — táplálékon nevelkednek. Ügy érzem, a mi filmgyártásunk sem kivétel ilyen vonatkozásban. Vannak ugyan művészek, akik felismerték az ifjúsági film óriási hatását — például Pa- lásthy György —, a szándék azonban egyelőre még nem párosult kiugró eredménynyel. Annál több a balsiker: talán a legtöbb fiaskó éppen a kicsiknek vagy a serdülőknek szánt filmek között akad (A TÖRÖKFEJES KÖP. JÁ-ltól a KÉT PONT KÖZÖTT A LEGRÖVIDEBB GÖRpÉ-ig számos címet megemlíthetnénk). És a mennyiség? Azzal is baj van. Ha tény — márpedig tény —, hogy a nézőtereken többnyire tinédzserek foglalnak helyet, jobban ki kellene szolgálni őket. Megfoghatatlan, miért készül ennyire kis számban ifjúsági film (az arányok a „piackutatás” csődjét bizonyítják). S ha már kevés az új alkotás, miért nem mutatják be rep- rízben az időtállónak bizonyult mozidarabokat? Nézegetem a MOKÉP kínálatát 1977 utolsó harmadára. A filmforgalmazás illetékesei az utóbbi időben megkülönböztetett gondot fordítottak a probléma megoldására. Felelősségérzetük a műsortervben is tükröződik. Ez azonban még csak az út kezdete. Négy hónap alatt két mesesorozatot ajánlanak az óvodásoknak, kettőt az általános iskolák alsó tagozatosainak. Nem sok. Szerepel a megjelenési tervben néhány mesefilm (egész estét betöltő): ALADDIN ÉS A CSODALÁMPA, A MESÉK BIRODALMÁBAN, A KIS HABLEÁNY, a HÜVELYK MATYI. Ezt a listát is szaporítani kellene! A műfaji megjelölést illetően egyértelműen ifjúsági alkotások között az alábbiak találhatók: KEGYETLEN TRÉFA, A TIZENÖT ÉVES KAPITÁNY, A CSILLAGSZEMÜ, SRÁC- URAK. Elég sovány repertoár. Igaz, az ifjú mozirajongók más alkotásokat is megtekinthetnek. Nekik is szól A SZABADSÁG KATONÁI, a FOCIZZON AKI TUD, a PIEDONE HONGKONGBAN. Csakhogy az igazi ifjúsági film főképpen gyermekmiliőben játszódik és olyan világot tár a szemlélő elé, mellyel a tízen inneniek és túliak könnyen azonosulhatnak. Piedonén, a mázsás zsarun kitűnően lehet szórakozni, eszményképnek már nehezebb elképzelni. Egy-egy háborús film kitűnő történelmi lecke, ismeretgazdagító példázat, ennek a műfajnak mégsem a kisebbek a legfogékonyabb értői és élvezői. A vígjátékok, dokumentumfilmek, drámák, bűnügyi történetek esetében hasonló a helyzet. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az idejekorán megtekintett filmek megzavarhatják a fiatalok fejlődését (sajnos, elég gyakran tapasztalhatjuk, hogy pöttömnyi emberkék ülnek a 14 éven felülieknek ajánlott filmek vetítésén, sőt az is megesik, hogy a korhatárt rosszul állapítják meg — legutóbb például az EGY ERKÖLCSÖS ÉJSZAKA esetében). A közelmúltban mutatták be a csehszlovák SRÁC- URAK-at, a Mark Twain- ihlette ifjúsági filmet. Tom Sawyer kalandjai már sokszor megihlették a rendezőket: ezúttal Vera Plivová- Simková vállalkozott az adaptáció elkészítésére. A csehszlovák Tom Sawyer- változat eléggé ellentmondásos. Azzal még csak megbékélnénk, hogy a helyszín és az időpont megváltozott. Attól, hogy cseh a környezet és a századfordulóra ugrott előre a cselekmény ideje, az eredeti mondanivaló még csorbítatlan maradhatott volna. Ez a mondanivaló — kicsit leegyszerűsítve a dolgokat — körülbelül így hangzik: A srácurak energiája csillapíthatatlan. A gyerekek — akik eredendően nem rosz- szak, csak éppen szeretik a feltűnést — annyiszor tesznek rossz fát a tűzre, ameny- nyiszer a felnőttek azt hagyják. Vagy talán még többször is. Á fiúk imádják a titokzatos kalandokat és a romantikus helyzeteket. Azt sem bánják, ha felnőtt számba veszik őket. Tom — azaz Tomas — igazi vezéregyéniség. Inkább törni, mint meghajolni — ez az életfilozófiája. Körülötte, érte, miatta, ellene folyik voltaképpen valamennyi akció. A rendezőnő ott vétett az arányok ellen, hogy a játékos gyermekkor ábrázolását „gyerek-felnőtt háborúskodássá” változtatta. A srácok bájosak, elevenek, csintalanok — csak hát csupa villámló szemű és szadista hajlamú felnőtt veszi őket körül. „Majd adok én neked” — ez a legszelídebb kifejezés, amit a nagyok mondanak a kicsiknek. Ami igazán él a SRÁCURAK képsorain: a kisvárosi hangulatok rajza. A szokások, a kapcsolatok, a szertartások hamisítatlan levegője. És persze a „gyerekszáj”, meg a gyerekcselekvés, a bölcs öncsalások elragadó mozzanatai. A film égető hiányt elégít ki, sikere is van az ifjú mozibarátok körében — a probléma azonban, melyet szóvá tettünk, a SRÁCURAK bemutatásával nem oldódott meg. Egy átlagos mű különben sem változtathatja meg a közhangulatot. Továbbra is napirenden kell tartani az ifjúsági filmek ügyét. Veress József Bemard Bois Dadié: Elefántcsontparti történet (Regény) ság, Egyenlőség, Testvériség jelszavát. A regény főhőse az anyi nemzetiségű Climbié, aki a meghitt falusi iskolából tehetsége és szerencséje révén Gorée-ba, felsőbb népiskolába, onnan a dakari William Ponty intézetébe kerül. Itt képzik francia Nyugat-Afrika gyarmati tisztviselőit. Milyen megaláztatásokat kell elszenvedni hősünknek a tizenkét évi hivatali szolgálat alatt, milyen ideológiai fegyverekhez nyúlnak a franciák, hogy „elfelejtessék” a négerekkel nemzetiségüket, s hogy milyen politikai változásokat hozott a második világháború okozta gazdasági feszültség a harmadik világban, mind olyan húsba vágó problémák, melyeket csak a személyesen átélt „kín” tud ilyen — a kötetre jellemző — művészi színvonalon kifejezni. Dadié a lélekmér- gezés modelljét állítja fel, hogyan igyekeznek a nép egyszerű gyermekeit árulónak nevezni, hogyan nyomorítják meg független, szabadságszerető lelkűket. Rámutat a gyarmatosítás cinizmusára, elbeszéli az értelmiség eszmélésének, magára találásának folyamatát. Dadié, az író mind a Ponty, mind a Fekete- Afrika Intézetben sokat foglalkozott hazája etnográfiájával, szenvedélyesen gyűjtötte népe meséit és népművészeti alkotásait. Nemcsak kitűnő irodalmár, hanem nagyszerű folklorista is. Climbié is visszatér szülőföldjére és elszánt harcot vív a gyarmatosítást fenntartani akarók ellen. Lázit, ellenállást, sztrájkot szervez, börtönbe kerül. A regény végén (a könyv befejezésének időpontja 1953. április 18.) azonban ismét szabad hősünk, újabb küzdelemre kész. Alakja és sorsa a felvilágosult, művelt, népe felemelkedéséért harcoló néger értelmiség tipikus alakja. Afrika írói, így Dadié gondolatait is felforgatónak, veszélyesnek találták a francia gyarmatosítók, hiszen eszméik elhintették a fehérek felsőbbrendűségében való kétkedés csíráit. Regényeit (Afrika talpra!, Afrikai legendák, Elefánt- csontparti történet és Napok körforgása) betiltották. Művei a demokratikus nevelés eszközei és Afrika emberibb jövőjéért küzdő ifjúkori harcainak folytatói. „ ... azt mondom, nekünk kell elölj árnunk és bátran kijelölnünk az utakat, melyeken majd az új karavánok, a testvériség karavánjai fognak járni a békés világban” — így határozza meg programját. Dadié sikeres író, műveit a világ minden táján kiadják és szeretettel fogadják. (Európa, Bp. 1977.) Dr. Varga Józsefné KM
