Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-04 / 285. szám

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977 decemberi Q Változó életünk szeretnék húszéves lenni...” EZ SZERENCSÉT HOZ! — KIÁLTOTTAM FEL, AMIKOR A ROZSÁLYI KÉMÉNYSEP­RŐ, PETRÓ BELÉPETT A HERMÁNSZEGI TSZ IRODÁJÁBA. A MEGBÍZOTT ELNÖK, EGYÉBKÉNT A KÖZSÉG PÁRTSZERVETÉ- NEK TITKÁRA ZSEBBŐL FIZETI A SZÁM­LÁT. „Most Emlékezés Adyra — Igen, mert a főkönyvelő most a nyugdíjasokkal be­szélget. Az egyesülésről. Mert a faluban úgy látszik vég­képp az okos belátás győzött. Szamossályival készül a há­zasság — mondja Badar Ist­ván. — Már azt hittem minden rendben — így a jól értesült kéményseprő. Elég régen szó van róla. Különben ott Kezdtem a pénzbeszedést, azt hittem, már a magukét is ott fizetik. Megjön Pista bácsi Míg arról beszélünk, hogy a 110 aktív tag alig tudja megművelni a földet, meg al­maszedés idején végképp nagy a baj, visszajön a fő­könyvelő, s vele Simái István bácsi. Nyugdíjas, immáron 71 éves. Jó gazda volt vi­lágéletében, s most, idős ko­rában is megvan a tekinté­lye. Beszélgetni kezdünk, kü­lönösképp a balesetéről. Merthogy leesett a létráról, amikor a szőlőt metszette. A bokája tört, s bizony ma is biceg. — Amikor a kórházból ha­zakészültem, mondtam az or­vosnak: majd megtanulok én járni otthon. Mert a torná­com 25 méter. Majd kapasz­kodom a korlátba, meg a fehér téglába. Úgy is lett Igaz, még nem egészen jól megy, de csak kiforogja ma­gát. Persze, biciklire már nem ülök, mint három éve, de hát már nem is nagyon kell. — Szép háza lehet Pista bátyámnak... — Ha az apám látná, biz­tos mondaná: te Pista, vagy loptál, vagy nyertél. Mert ilyen háza nem volt neki. s nekem is csak sokára sike­rült. De ilyen ma már az egész Hermánszeg. Átépültek a házak, szép kerítések van­nak, jó, 30 ezer forintos bú­torok. Más világ ez, nagyon más... — Futja az almából meg az állattenyésztésből — kap­csolódik a beszélgetésbe Vil- csek István, aki régi tanácsi dolgozó, hermánszegi. Jó 20 éves a fellendülés. Azelőtt nem volt valami gazdag ez a falu. Szigetből falu — Apám, aki az első világ­háborúban megrokkant, [rie­selte ' Hermánszeg valamikor sziget volt. A Szamos ölelte körbe, s csak a hidas vitt át Sályiba — így Pista bácsi. Aztán rendezték a vizet, lett út. Igaz, kövesút csak 31-ben. A 20-as években is volt egy­két almafa erre, de csak a felszabadulás után lettek nagy kertek. A lankán, meg a kertek végében ültettük az almafákat. Ma már van, aki 25, 30, 40, 50, 100 ezer forin­tot is kap egy évben a gyü­mölcsért. Míg mondja, hangja emel­kedik, fokozza, nyomatékot ad a számoknak. Érzi, hogy a mind nagyobb összeg töb­bet is kifejez, mint egyszerű pénzbeli gazdagságot. — Tudja, a mi gyermekko­runkban egy-egy családnál nem volt ritka a 4—5 pulya. Manapság csak egy a divat. Nekem is egyszem lányom van. Már sajnos, özvegyasz- szony. Hogy miért egy? Mert talán a vérünkbe itatódott, hogy a sok gyermek a mi ko­runkban mindig a gondot je­lentette. Alig vártuk a ta­vaszt, hogy ledobjuk a cipőt, amiből kevés volt. Meg sok­felé ment minden. Ettől akar­tuk talán megkímélni a gye­rekeket. A lányomnak is egy fia van csak. Már felnőtt, dolgozik. — Ö az egyszem unoka? — Ö. Mondja egyszer: nagyapám, mit szólna, ha asszonyt hoznék a házhoz. Semmit, mondom neki. Miért, Sz.-ék mit szóltak, amikor a fiúk lányt hozott? Meg K.- ék? Ott is csak hozta a lányt. Hozzad te is. És hozta. Meg­csináltuk a lakodalmat. Gyarmaton. Mert most az a módi, vagy ott, vagy Jánk- majtison, a presszóban. Kell vinni tisztított csirkét, meg fejenként 5 deka csigát, a többit ők csinálják. A lako­dalomba csak a szűk csalá­dot hívtuk, így voltak het­venen. Az étteremben több, mint 16 ezret fizettem. Meg aztán adtam a fiúnak egy kis pénzt a két gyűrűre, meg a kísérő gyűrűre. Lehetett vagy tízezer. — Ha meg nem sértem, mennyi a nyugdíja? — Kilencszázhetven. Nem sok, de van egy kis almás is. Az idén, bár a faluban nagy fagy tizedelte a gyümölcsöt, 162 hűtő- és 84 rekeszeß lá­dával adtunk el. Én magam már nem nagyon dolgozom, idős vagyok, de hát kell is egy kis tartalék. Most szeret­nék 20 éves lenni, amikor ilyen jól lehet élni. Nem irigylem, de hát az unokám­nak már színes a tévéje, a ma megszülető pulya mellé pedig már pólyás korában odateszik a cipőt, amiről mi csak álmodtunk. Autó, ház, bicikli — Igaz, a jólétért dolgozni kell. Tudja, hány udvar van Hermánszegen? Nos, meg­mondom: 140. És hány tehén? Százhúsz. Vagyis majdcsak mindenütt van. Meg a sok koca, hízó. Én ugyan már nem hajolok vele, de a lá­nyom még igen. A tehénke tart minket. Igaz, ma már a pénz nem arra kell. hogy a mindennapi kenyeret meg­vegyük. De jól jön, hiszen a nyugdíjam a tápra megy, s azon kívül is kell ez, az. — Ha ilyen módos a falu, akkor biztos, hogy a fiatal is szívesen itthon marad. — Szó sincs erről. Egy év­ben jó, ha egy itthon marad, vagy egy másik, ha hazajön. Mert úgy van az, hogy aki­nek jó szakmát kínál a tsz, az még csak-csak. De a töb­bi! Nos, mostanában errefelé, az a szokás, hogy a szülő vagy Debrecenben, vagy Nyíregyházán vesz lakást a pulyának. Amikor bevégzi az iskolát, akkor van már ott­hona. De a legrosszabb eset­ben is autót vesznek. Van ma a faluban vagy húsz... És mintegy bizonyítékul sorolni kezdi a neveket. Hi­szen mindenkit ismer, min-j den embert, portát, kertet. — És aztán jönnek a mo­torok. Azt már nem tudom megszámítani. És bicikli. Emlékszem, a háború előtt kettő volt itt. Nézte is min­denki csodálkozva. Ma van olyan család, hogy öt is áll az udvaron. Mert más a mozgás is manapság. Igaz, jó a busz- közlekedés, de hát elugrani egy bálba, vagy a presszóba Jánkra, Gyarmatra csak könnyebb a sajáttal. — Itthon hol szórakoznak? — Hát marad a tévé. Én nem nagyon kedvelem. De hát mindenki ezt csinálja. Esetleg amikor almahámo- zás van, akkor jönnek össze az emberek. Nincs már ta- nyázás. Legfeljebb ha jó az idő, akkor a lócán beszélge­tünk. Elmúltak a régi össze- járások, úgy, mint a kender. — Ne csodálkozzék. Igen, a kender elmúlt. Régen az asszonyok ebből fontak, s volt mindenütt esztováta is. Igaz, annyi volt a dolog a kenderrel, hogy 10 fillér napszámot se kerestek volna, ha valaki számolja. Meg az­tán nem is volt finom. Ha valakinek megégette a nap az arcát, ugyancsak dörzsöl­te a törülköző. Mondtam is az asszonynak: te hallod, vol­tam egy rokonnál, ott olyan volt a törlő, hogy csak úgy kívántatta magát. Ki is ment a háziszőttes a divatból. A mi esztovátánknak is az lett a vége, hogy amikor a csir­keházhoz ajtófél kellett, ki­szereltem belőle a tartót. Á finomabb járja — Mindenből a finomabb járja ma. Jó is annak, aki még sokáig élvezheti ezt a világot. Én talán nem a leg­jobbkor születtem. Emlék­szem, 16 évig bérelt házban laktam. Tizenkét éves vol­tam, amikor először mentem napszámba. Apánknak fél karját vitte el a háború. Fél­holdanként vásároltam össze a 6 holdat. Néha arra gon­doltam régen: talán jobb lett volna, ha úgy teszek, mint a gróf, aki elmulatta minde­nét. — Meg még mondok vala­mit. Régen ebben a faluban volt suszter is, meg szabó is. Kellett, hiszen az foltozott, s újra ritkán futotta. Ma nincs egyik se, ha lenne, fel­kopna az álla. De van fodrá­szunk, egy szép fiatalasszony. Az aztán nyír, borotvál, dauerol, mindent meg tud csinálni. Mert hogy az embe­rek szeretnek tisztán, rende­sen járni. Nem kell itt a vi- seletes senkinek. „BÁTRAN ÁLLÍTHATJUK, HOGY ADYFALVA ENAPON A HALADÓIRODALOM FŐVÁROSA. E KICSINY, ÉRMET .LÉKI FALU NAGY SZÜLÖTTÉRE GONDOL MA A VILÁG. SZOKATLANUL NAGY FORGALOM, CSÚCSFORGALOM LESZ EZEKBEN A NAPOKBAN A KÁVÁS—ADYFALVA ÚTON. TISZTELEGNI ZARÁNDOKOLUNK EL A SZÜLŐHÁZHOZ. EMLÉKEZNI FORRADALMI VÍVMÁNYAINK NEVES ELOHARCOSÁRA.” (SZATMÁRI HÍRLAP) E gy napra fővárossá ne­vezte ki a szerző a „bölcsőhelyet”, . Ady Endre szülőfaluját, a szi­lágysági Érmindszentet: Szü­lőfalujában, aztán egykori iskolájában, a zilahi kollégi­umban, meg a nagyváradi emlékmúzeumban és a híres Fekete Sas környékén akkor is sokan megfordulnak a köl­tő rajongói, kutatói közül, vagy éppen csak egyszerű tu­ristaként ismerkedve az iro­dalmi emlékhelyekkel, ha er­re évforduló nem kínál kü­lönös alkalmat. Ezúttal azon­ban ünnep is figyelmeztetett: a költő születésének 100. év­fordulója. Romániában ebből az alkalomból több napon át tartó rendezvénysorozattal tisztelegtek a költő emléke előtt. Az ünnepségek színhelyei­re — Bukarestbe, Nagyvá­radra és Adyfalvára — Bo­ros Sándor kulturális mi­niszterhelyettes vezetésével küldöttség utazott. A cente­náriumi rendezvénysorozat a román, fővárosban kezdődött, ahol a hivatalos ünnepsége­ken, megemlékezéseken túl több kulturális programot szerveztek. Az emlékesten a nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának művé­szei adtak Ady-műsort, töb­bek között a költő egyetlen, sokak számára ismeretien Műhelyben című egyfelvoná- sosát is bemutatták! A nagyváradi ünnepsége­ken a magyar küldöttség dr. Biczó György bukaresti nagykövet társaságában elő­ször a Román Kommunista Párt Bihar megyei székházá­ban tett látogatást, majd részt vettek a Breiner Béla út 1. szám alatti ház falára elhelyezett márványtábla le­leplezésén. Az emléktábla azt a helyet jelöli, ahol a zsur­naliszta Ady pályafutásának nagy íve, lendülete kezdő­dött: a Nagyváradi Napló szerkesztőségi épületét. Vé­gül a város központjában lé­vő Ady-szobomál tartottak hivatalos koszorúzási ünnep­séget, amelyen a magyar kor­mányküldöttség, valamint a magyar írószövetség képvi­seletében helyezték el a meg­emlékezés koszorúit. Aznap Szatmáron, a me­gyei szakszervezeti tanács székhazának üléstermében centenáriumi szinpozion kez­dődött, amelyen Ady-kutatók, tanárok tudományos érteke­zései hangzottak eL Többek között Egyed Ákos, a kolozs­vári történeti intézet főkuta­tója és Bustya Endre, az is­Ady Endre. Fekete József érdemes művész alkotása. meretlen Ady-dokumentu- mokat gyűjtő kutató, a Ko­runk című lap munkatársa foglalkozott tanulmányában a költő életének, munkássá­gának elemzésével. Adyfalván a forradalmár költő szerepének hangsúlyo­zása került előtérbe — ennek jegyében rendezték a hivata­los ünnepséget. A magyar küldöttség Boros Sándor ve­zetésével vett részt a szülő­faluban tartott rendezvényen. Az ünnepségen Szabolcs- Szatmár megye küldöttsége is részt vett dr. Tar Imre, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának első titkára vezetésével. Az évforduló alkalmából elhangzott előadások, tudo­mányos értekezések, vala­mint a lapokban megjelent cikkek — a Szatmári Króni­ka például naponta közölt elemző írásokat — az Ady- értelmezés számos, ma ak­tuális kérdésére rávilágítot­tak. A szatmári szimpozion ta­nulmányai között például több is foglalkozott Ady és a román líra, illetve a forra­dalmi költészet és a mai if­júság kapcsolatával. A cen­tenáriumi cikkek között olyan témákat közöltek, mint a költészet és politika viszo­nya a publicista Ady mun­kásságában, s több helyen is visszatérő téma a forradal­már szerepének hangsúlyo­zása, illetve a költő magyar­ságának és nemzetköziségé­nek összevetése. A „hepehupás, vén Szi­lágyban” elcsendesült az ün­neplés zaja. Ám az egysze­rű kis ház a nagyváradi mú­zeummal, meg a budapesti emlékházzal a következő na­gyobb évfordulóig tartó idő­ben is nyitva áll a költő tisz­telői előtt. Mint ahogy nyit­va állnak kötetei lapjai is — bár az ünnepnek vége... Megyénk delegációja a nagy kőltő szülőházában. a szülőföldön Nézegettem a fain utcáit. Minden sarok, minden ház mintha csak Pista bátyám szavait akarná igazolni. Kis or­szágunk egy nagyon távoli kis falujában, ahol véget ér az or­szágút is, meglátszik, hogy az utak kis vérerein mint húzódik be a jobb élet megannyi eszköze. Ötszáztizenöt lakos szép világa ez. Fenyő őrizte házak sora, a kerítésen mindenfelől kikan­dikáló őszi virágok mutatják: a szépet szeretik, s ötvözik szorgalommal. Nincsenek tehát zsákutcái életünknek. Ezt mu­tatta meg Hermánszegen jó kísérőm: Simái István. Bürget Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom