Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-13 / 267. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. november 13. S zovjet, csehszlovák, lengyel, NDK-beli és magyar munká­sok dolgoznak má­sodik éve a 2750 kilomé­ter hosszúságú orenburgi gázvezeték építésén, amely az Urál melletti gazdag lelőhelyeket köti össze a Szovjetunió nyu­gati határával. A magyar építőmunkások és szere­lők három kompresszor- állomást és annak kiegé­szítő létesítményeit épí­tik Huszton, Bogorodcsa- nyiban és Guszjatyinban. Az orenburgi gázveze­ték építésének szabolcsi résztvevői is vannak. A nyíregyházi KEMÉV munkásai és a TITÁSZ nyíregyházi üzemigazga­tóságának szerelői 1975. kora őszén érkeztek a helyszínre. A KEMÉV a debreceni házgyár ter­mékeiből Huszton 141 la­kást épített és jelenleg is nagyobb erőkkel dol­gozik a Kárpátok lábánál fekvő kisváros határá­ban. Huszton a magyar vál­lalatok összefogásával a kompresszorházak alapo­zása az év vége helyett, már júliusban befejező­dött és így a tervezettnél korábban kaphattak mun­katerületet a szerelők. Ez pedig azt jelentette, hogy jelentős előnyre tet­tek szert a vállalások teljesítésénél. A kétezer magyar munkás ugyanis nem kevesebbre mint ar­ra vállalkozott, hogy a Nagy Októberi, Szocia­lista Forradalom hatva­nadik évfordulójára, no­vember hetedikére tel­jesítik ez évi- tervüket. Állták adott szavukat. Képriportunk ízelítőt ad abból: milyenek a dolgos hétköznapok ezen a méreteiben is rendkí­vüli nagy munkán. Kép: Balogh P. László Szöveg: Pallai János — Határidő előtt teljesítet­tük vállalásainkat, melye­ket a csepeli kezdeménye­zéshez csatlakozva tettünk — mondja Lengyel Miklós, a KEMÉV főépítésvezetője. — Jövőre is szeretnénk ezt a munkatempót tartani. A 2750 KILOMÉTERES CSŐKÍGYÓ EGY DARABJA MEG A FEKTETÉS ELŐTT. A KEMÉV által készített alapokra helyezik a kompresszorházak könnyű- szerkezetes elemeit a Gyár és Gépszerelő Vállalat munkásai. ízelítő a terepviszonyokból. Kábelfektetést végeznek a TITÁSZ dolgozói. Egy kis pihenő. Nyíregyházi építők készítették el ezt a szép házgyári épületet Huszton, a Kárpátok lábánál fekvő kisvárosban. Most a KEMÉV, a TITÁSZ és még egy sor vállalat munkásainak ad otthont az orenburgi építkezés idején. Ké­sőbb a kompresszorállomás személyzete lakik majd itt. Bogorodcsanyi. Ilyen egy toronydaru tetejéről a gázfogadóállomás. Hazai izek a Bisztrica part­ján. Szabolcsi munkások egyik kirándulásán készült a felvétel. A bográcsban öreg­lebbencset főznek. KM

Next

/
Oldalképek
Tartalom