Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-20 / 273. szám

1977. november 20. Önámítás „Törvénytelenül felmondták a mun­kaviszonyomat”. így kezdte panaszát a harminchoz közeledő fiatalember, majd szemrebbenés nélkül, nyugodtan foly­tatta „nehéz sorsának” történetét. El­mondta, hogy a vasúttól került a gyár­ba szállításvezetőnek, ahol rendben mentek a dolgok, de egyszer nem tett szívességet a kirendeltségvezetőnek, mi­re az bosszút állt rajta. Üldözte, fenye­gette, s most egyszerűen, összeférhetet­lenség vádjával felmondta a munkavi­szonyát. „A felmondást nem adta írás­ba, ezt is sérelmesnek tartom” — fejez­te be panaszát. Hidegvérrel, csendesen adta elő mon­dandóját. A panaszt hallgató viszont in­dulatosan jegyzetelt és hangosan füstöl- gött a „törvénytelenség” miatt. Vigasz­talást és tanácsot is kapott a megsaj­nált fiatalember: „Kérje írásban a fel­mondást és fellebbezze meg a vállalati munkaügyi döntőbizottságnál. Ha ez nem használ, adjon be keresetet a Nyír­egyházi Munkaügyi Bíróságra, ott bizto­san igazságot tesznek az ügy végére”. A panaszt hallgató másnap rájött: az­zal is lehet valótlant állítani, ha az ille­tő elhallgatja az igazság felét, ha nem elég őszinte és önkritikus. A kirendelt­ségvezető ugyanis azzal kezdte az in­formálást, hogy egy halom jegyzőköny­vet tett az asztalra. A fegyelmik jegy­zőkönyvét. Az egyik fegyelmi határozat — a dátum szerint is — a szóban forgó szívességkérés előtt született! A fiatal­ember a debreceni vasútigazgatósággal egy megállapodást írt alá, holott nem volt aláírási joga. A fegyelmi büntetés legenyhébb szankcióját, a figyelmez­tetést alkalmazták ellene. Ez év júniu­sában egy budapesti szállítási tanácsko­záson nem jelent meg, mert zöldséget árult a piacon! Augusztus 13-án nem éppen gyorsvonati tempóban, 150 perces késéssel érkezett a munkahelyére. Mindkét mulasztásáért figyelmeztetést kapott. Betelt a pohár, amikor az őszi csúcsforgalom közepén indokolatlanul hazaküldte a szállítómunkásokat, így nem volt, aki berakja a vagonokat, s a gyárnak kocsiálláspénzt kellett fizetni. A panaszkodás napján valóban nem adták írásba felmondását, nem is mond­tak fel neki. Humánus okokból csupán eltanácsolták, felszólították, hogy mie­lőbb keressen új munkahelyet, hózzon onnan egy kikérőt és simán elengedik. Amikor a fejére olvastuk a négy mu­lasztását, csak legyintett és szent meg­győződéssel állította, hogy mind a négy esetben helyesen járt el. Mert az alá­írásból sekinek nem lett kára. (Ez igaz, de hová jutna a bizonylati fegyelem, ha mindenki mindent aláírna!) A szállítási tanácskozást sok más tanácskozással együtt haszontalannak tartja. (Valóban vannak haszontalan tanácskozások, de amiről ő lemaradt, az nem volt haszon­talan.) Amikor késve érkezett, hivata­los ügyeket intézett, de ezt nem tudja bizonyítani. A fáradt szállítómunkáso­kat sajnálatból küldte haza, és azért, mert úgy vélte, hogy aznap már nem kapnak vasúti vagont Azzal ámítja önmagát, hogy sosem tévedett, sosem mulasztott. Azt gondol­ja, hogy az utóbbi időben „rájár a rúd”, mindenki ellene van. Valóban többen szóltak ellene, nemcsak a kirendeltség­vezető. Kifogásolták a munkatempóját, meg azt, hogy nemcsak augusztus 13-án késett a munkából. Egy csepp megbá­nást nem tanúsított, senkitől nem kért bocsánatot. Sőt, arra hivatkozott, hogy X és Y is mulasztott ekkor, meg ek­kor ... Szinte gyerekes az efféle hivatkozás. Az ilyen embert, az ilyen embereket nehéz meggyőzni. Nehéz, de nem lehe­tetlen. A hivatalos jegyzőkönyvek, a hi­vatalos feljelentések nem használtak el­lene, nem érték el a várt nevelő hatást. Lehet, hogy a közvetlenebb, a fehér asz­tal melletti baráti beszélgetések hasz­náltak volna. Lehet, hogy ez az érettsé­gizett fiatalember az új munkahelyén egy segítőbb kollektívában tovább nem ámítja önmagát, a realitások talaján halad tovább — ahogy érett emberhez illik. Berencsi Béla ibrányi tanácselnökkel INTERJÚ a tanácsi munkáról A ön a megye egyik legfiatalabb tanácsel- ^ nöke, s ezt a tisztséget olyan települé­sen tölti be, amely egykor földmunkás­mozgalmával hívta fel magára a figyel­met. Ám volt olyan évtizede is, amikor másutt gyors ütemre váltottak, itt pedig alig történt valami. Hogyan ítéli meg Ibrány helyzetét most? — A mi községünk is lépést váltott, de ennek ma még csak első hatásai érezhetők. Olyan alapvető dolgokkal küszködünk még, amelyek nélkül, ma nincs továbblépés: ve­zetékes víz, belvízrendezés, új községrende­zési terv és még néhány fontos fejlesztési elképzelés, ami a fejlődésnek csak az alapjait jelenti. Ha a község általános helyzetét ne­kem kell megítélni, az feltétlenül szubjek­tív, mert magam is tősgyökeres ibrányi va­gyok. Itt mindenkit ismerek — tehát az a legkevesebb, amit mondhatok: bízom abban, hogy Ibrány a hozzá hasonló nagyságú tele­pülések sorában meg fogja állni a helyét. Korántsem könnyű dolog itt látványos ered­ményeket felmutatni egyik évről a másikra, de az már látszik, hogy az 1976—80 közötti esztendők jelentős változásokat hoznak. Több a pénzünk, jobbak a lehetőségeink, az itt mű­ködő gazdasági egységek fellendülőben van­nak, s ez a tanács számára is kedvező. El akarjuk érni, hogy a ma gondjai ne emésszék fel minden erőnket, hanem átgondolt, hosz- szabb távú elképzelések szolgálatába állít­suk anyagi lehetőségeinket. A Alapvető dolgokat említett az imént. Mi w ezekben a kibontakozás útja? — Az egyik legfontosabb az ivóvíz, ame­lyet a közel nyolcezer fős Ibrány lakói is szeretnének bevezetni a lakásokba, ám je­lenleg még közkifolyók sincsenek. A megyei vízművesítési programnak mi is részesei va­gyunk, 600 ezer forintot áldozott a tanács a Vízmű tervére. Ezt Nagyhalásszal közösen, szakaszokra bontva valósítjuk meg. Előbb megépítjük a fővezetékeket, ideiglenesen a tsz kútjából vizet is szerzünk, amely azon­ban csak a közkutak és a közintézmények ellátására lesz elegendő. A végleges megol­dást a tiszaberceli vízmű jelenti majd, amelyre a mi hálózatunkat is rákapcsolhat­juk — várhatóan 1982-ben. Ettől kezdve kap­hatnak vezetékes vizet a lakások is. Az el­képzelések tehát készek — de nemcsak a műszaki megoldások, építésszervezések okoz­nak fejtörést. A napokban alakul meg a víz­műtársulás, s ez szintén nem gondok nélküli. Ma már tízezer forint a hozzájárulás, több­szöröse annak, amit a korábban közművesí- tő szomszéd községekben fizettek. Egyebek között ezt is meg kell magyarázni, s a szer­vezést befejezni, hogy a munka időben in­dulhasson. A A víz hiánya egyik oldalon gond, egy másik összefüggésben pedig éppen a sok víz ad bőséges tennivalókat... — Tudom, másutt is sújt a belvíz, de nálunk a község egyes részein egész utcaso­rokkal van baj a belvíz miatt. Csak az idén 65 belvizes lakás épült, illetve áll befejezés előtt, s ezek közül mindössze négy a felújí­tás, hatvanegy portán bontani kellett a bel­vizes lakásokat, de a gond ezzel korántsem szűnik meg. Az idén a tanács 360 ezer fo­rintot szánt rá, hogy elkészíttesse az átfogó belvízrendezési tervet, mert enélkül csak toldozgatásokat végezhettünk, s a belvíz mégiscsak emésztette a pénzünket. A mos­tani középtávú tervben 3,5 millió forintot szánunk a belvízrendezésre, s az idei 1,5 milliót már a távlatban is helytálló vízrende­zésekre költhetünk. £ Már az eddig elmondottakból is kitűnik, hogy a község minden forintjára szük­ség van, a legfontosabb feladatok is „sorbanállnak”, nehéz a rangsorolás. Mégis: hogyan tervezik a község távo­labbi jövőjét? — Jövőre lesz tízéves alapdokumentu­munk, a község egyszerűsített általános rendezési terve. Most arra gyűjtjük a pénzt — körülbelül 700 ezer forintra van szükség —, hogy elkészíttessük a felülvizsgálatot, mert a mostani tervet már túlhaladta az élet. Amikor készült, még nem számoltak Ibrány iparosításával, most jelentős terület kell ipari célokra. Annak idején azt mondták, Ibrány lakossága nem emelkedik, az utóbbi időben azonban évente több, mint százzal nőtt az itt lakók száma. Nagy gond, hogy a régi terv alapján sem alakult ki a település központ­ja. És helyt kell adni a lakosság kérésének is, mert tíz év sem bizonyította, hogy a Tisza utcai településrész indokoltan lett volna külterületté nyilvánítva ... A Ibrány jogállása: nagyközség. Mit je­lent ez a tanács, a tanácselnök számá­ra? — 1971-ben kapta meg a nagyközségi jogköröket az ibrányi tanács. Általánosságban ez azt jelenti, hogy az itt lakóknak lénye­gében minden gyakrabban előforduló hiva­talos ügyét helyben intézzük. Ez kedvező a lakosság és a tanács számára is, hiszen tud­juk: ha valakinek ügyes-bajos dolga adódik, az mindig sürgős és egy kisebb közösségben, mint amilyen egy falu, nem nagyon lehet szűk korlátok közé szorítani az ügyfélfoga­dást. Ezért nálunk az a gyakorlat alakult ki, hogy a hét három teljes munkanapján tar­tunk ügyfélfogadást, s amit lehet, mindjárt el is intézünk, nem várjuk meg a jogszabály által megjelölt nyolc, tizenöt, harminc napot. A Az elmondottakból úgy tűnik, hogy a w tanácsi ügyintézéssel összefüggő bonyo­lult munkát itt gond nélkül tudját meg­oldani, de közismert, hogy ezek nemcsak a határidők megtartását jelentik ... — Nálunk sem csak azokat; két okból. Vannak úgynevezett „népszerűtlen” felada­tok, elsősorban a szabálysértési ügyintézés során, hiszen senkinek sem kellemes az el­marasztalás. A mi ilyen munkánkat azonban nagyon megkönnyíti, hogy jól működik a ta­nács szabálysértési bizottsága, amely az ügyek 80 százalékát tárgyalja — tehát nem egyetlen előadóhoz kötődik a döntés, a bírságok ki­szabása, amelyek nálunk egyébként elég ma­gasak. A másik ok, ami a gondokat szaporít­ja: a nagy településen sok az elintézésre vá­ró ügy, s a tanácsi apparátus nem nagy. Ezt mérlegelte a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága is, amikor nemrégiben két új dolgo­zó beállítását tette .lehetővé, s így már 11 ügyintéző foglalkozhat a lakosság ügyes-ba­jos dolgaival. A Mindezekből látszik: nagyon fontos, hogy a különböző posztokon képzett szakem­berek álljanak a tanácsnál. Mindenhez felsőfokon érteni azonban mégsem le­het. Kitől kér tanácsot szükség esetén a tanácselnök, mielőtt például egy-egy bo­nyolultabb gazdasági témát a testület elé terjeszt? — A tanácsi élet demokratizmusa itt alapvető. Az ötventagú nagyközségi tanács mellett több állandó bizottság működik, így gazdasági és kommunális bizottság is. Akik ebben dolgoznak, jó ismerői a szakte­rületnek, ám a bizottságnak csak alig több, mint fele tanácstag, a többieket a községben dolgozó legjobb szakemberek köréből kér­tük fel. Töviről-hegyire megvitatják az el­döntésre váró kérdést, s egy-két megoldási lehetőséget javasolnak. Ez az alap a végre­hajtó bizottság, majd a tanács ülésére, s ilyen előzmények után csaknem biztosra vehető, hogy szakszerű, elemzett javaslatok kerül­nek elfogadásra. így van ez az évi felújítá­sok eldöntésénél, de a beruházások megva­lósításának előkészítésével is; hova kerüljön óvoda, iskola, ipari üzem. De alapvető doku­mentumok számunkra a községi pártbizott­ság átfogó határozatai is, amelyek orientál­nak a döntések előtt, és segítenek a járási hivatal szakemberei is. Közbenjár a község érdekében a megyei tanácstagunk, és válasz­tókerületünk országgyűlési képviselője is — tehát nem marad magára a tanács. Hasonló, de mégis más a helyzet a szakigazgatási ügyekkel. Ezek lényegében határozatokon, rendeleteken alapulnak, s a jogszabályokat jól ismerő vb-titkár felügyelete alatt intézik. És olyan ügy, ami valamilyen formában ne lett volna szabályozva... talán elő sem for­dul, tehát vitás ügy legfeljebb csak a jogsza­bály eltérő értelmezéséből fordulhat elő. £ A tanácsi munkáról szólva legtöbbször a pénz kerül szóba, mert ez kell a fejlesz­téshez, karbantartáshoz, a közérdekű javaslatok megvalósításához és még sok minden máshoz. Végül is miből van, és mennyi pénze van a tanácsnak? — Pénzből mindig kevés van — csak­úgy, mint ahogy minden családban több is elkelne a meglévőnél. A mi községi taná­csunk pénze sok csatornán gyűlik egybe. Az ötödik ötéves tervidőszakban például 16 mil­lió forintot tesznek ki a saját bevételeink, azaz intézményeink működési bevételei, köz­tük az óvoda, iskola térítési díjai 'és a lakos­sági adók. A megosztott állami bevételekből (ilyen a vállalati illetményadó, az eszközle­kötési járulék nálunk maradó része, a köz­ségfejlesztési alap) ez szintén öt esztendőre 8,5 millió forint. Áz ipari szövetkezet be­fizetései 4,2, az ÁFÉSZ-é 4,1, a termelőszö­vetkezeté 3,5 millió forintot tesz ki, s a fel­sőbb tanácsi hozzájárulás, amit a tervek alapján kapunk, 14 millió forint. Ez tehát az az összeg, amivel gazdálkodhatunk, s hogy mire költjük, az a tanácstagokon múlik. Mon­dani sem kell, hogy éppen azok a tanácsülé­sek a legaktívabbak, amelyeken a pénzek el­osztásáról van szó; minden tanácstag sze­retné saját választókerületét gyarapítani a fejlesztésekből. Végül is az egész község érde­két szem előtt tartva születik döntés. £ A felsorolásból az is kitűnik, a tanács w érdekelt abban, hogy területén jól mű­ködjenek a gazdálkodó egységek, s le­gyen miből befizetniük a tanácsot meg­illető forintokat. Milyen a velük kiala­kított kapcsolat? — Két választ adhatok. Az egyik: jog­szabályokban meghatározták, hogy mit ellen­őrizhet, mibe szólhat bele a tanács. Ezekkel a jogokkal természetesen élünk is, a hivata­los kapcsolatokat korrektnek tartom. Ter­mészetesen elkerülhetetlenek a személyes kapcsolatok is. Sajátos, hogy itt most új és fiatal vezetők dolgoznak, az ipari szövetke­zet elnöke csak néhány évvel idősebb nálam, és előttem ő volt a nagyközségi KISZ-bizottság titkára; a tsz-elnök velem egyidős, harminc­éves — tehát korban, gondolkodásban, fel­fogásban is közel állunk egymáshoz. Tudom, hogy ők ismerik a község, a tanács gondjait, hiszen a község csaknem minden új létesít­ményét a helyi ipari szövetkezet építi. Vagy, hogy az ötezer hektáros tsz minden tagja helybeli és ezer szállal kötődik a községhez. Én pedig igyekszem mindent megtudni, ami őket foglalkoztatja — kezdve attól, hogy a szövetkezet új építési technológiát valósít meg, amivel hozzájárul a lakásépítési prog­ramhoz a megyeszékhelyen is, hogy további nagy fejlesztéseket terveznek, s átlagbérük a legjobbak között van. A tsz-t pedig talán még jobban ismerem, hiszen több évig dol­goztam ott, s azóta sem történhet lényeges, amiről ne tudnék. Az ÁFÉSZ pedig „szem előtt van” — a község ellátását a saját ellá­tásomon érzem, velük örültem, amikor vég­re átadták a fiatalok által nagyon óhajtott zenés presszót, s hogy átadásra készítik elő az új, ötmillió forintért épülő ABC-áruhá- zat — s ezekkel még csak a leginkább lát­ványos dolgokat említettem, amelyek a kap­csolatokat reprezentálják. A Mi foglalkoztatja ma legjobban Ibrány w tanácselnökét? — A beruházások, az új munkahelyek és a szakemberek. Az építkezésekről már szól­tunk, a számunkra jelentős munkahelyek azonban újak. Az ipari szövetkezetben mind­össze százan dolgoztak néhány éve, most ez megduplázódott és januártól újra kettőződik az erők összefogásával. A gumigyári részleg­ben végre nők is dolgozhatnak; tavaly még csak kétszázan, jelenleg már 320-an, és most is van felvétel. De még mindig 1600 a napi­heti ingázók száma. Külön téma a szakem­bereké. Mert az biztos, hogy csak akkor len­díthetünk nagyobbat a község fejlődésén, ha ahhoz képzett szakembereink lesznek. Újakat is hívunk, de a már nálunk dolgozókkal is szeretnénk többet tenni. Nemrégiben ösz- szehívtuk az Ibrányban dolgozó száz értel­miségit — pedagógusokat, műszakiakat, ag­rárszakembereket. Közösen akarunk többet dolgozni a község szellemi színvonalának emeléséért. A különböző képzettségű és ér­deklődésű embereknek egyaránt szeretnénk jobb lehetőséget teremteni, s egyben kérni, hogy szakmai tudásukat kamatoztassák a község érdekében is. összefogtuk például a gazdasági egységek kezdeményezését, és kö­zösen használjuk fel a kulturális és sportala­pot, ami jövőre sem lesz nagy összeg, de már tízszerese a tavalyinak. Helyi közműve­lődési, ifjúsági és sportprogramjaink feltét­lenül gazdagabbak lesznek. A ön tanácselnökként és korban egyaránt fiatal. Hogy érzi magát az új közéleti tisztségben? — Azt hiszem hasonló helyzetben min­denki bizonyítani szeretne — én is. Gép­szerelőként jöttem vissza a községbe dolgoz­ni, a tsz, majd a községi KISZ-bizottság tit­káraként ismerkedtem a közélettel. Ami­kor megválasztottak tanácselnöknek, tud­tam, hogy nagyon sokat kell tanulni, mert számomra merőben új a tanácsi munka. So­kat jelentett a pártiskolán a szakosító négy esztendeje, a többféle tanácsi továbbképzés, de ma is gyakran utánanézek a rendeletek­ben, ha olyasmiben kell dönteni, ami hosszú gyakorlat után esetleg rutindöntés lenne. Azt egyáltalán nem mondhatom, hogy köny- nyű a tanácselnöki munka, hogy átmenetileg nem von el sok órát a családomtól, a gyere­kektől, de nagyszerű, hogy azért a községért dolgozom, amelyet szeretek. Lehetőségek vannak, segítenek, az első eredmények pe­dig biztatnak is — tehát örömmel dolgozom. £ Köszönöm az interjút. Marik Sándor KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 'Vasárnapi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom