Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-20 / 273. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1977. november 20. A HÉT 3 KÉRDÉSE: 1. Mi a háttere Szadat különös elhatározásának? Szadat egyiptomi elnök izraeli útja meglepetés, indoklásául azonban nem kell a régebbi múltba visszamenni, hiszen november elején az egyiptomi államelnök még egyértelműen leszögezte, hogy nem hajlandó külön megegyezéseket kötni Izraellel. A világpolitikában természetesen ritkán szerepel a „lehetetlen” kifejezés, néhányszor már tanúi lehettünk váratlan és szabálytalan keretek között történt utazásoknak. Ezek megítélésénél nem a szokatlan formák a lényegesek, hanem a tényleges tartalom. Ha Szadat egy olyan izraeli állásfoglalás birtokában utazna, hogy a megszállt területekről hajlandók visszavonulni és nem akadályozzák egy palesztin állam létrehozását, akkor a legtöbb arab ország vezetői aligha emelnének szót a tárgyalások ellen, amelyek, értelemszerűen a genfi békekonferenciát is elősegítenék. Csakhogy Begin, izraeli kormányfő a Szadat-utazás előestéjén újra elvetette ezeket a jogos igényeket, sőt azt is helyeselte, hogy folytatódjék új izraeli települések létesítése a Jordán folyó túlsó partján, amely elvileg palesztin terület. Az arab világban ezért mélyreható felháborodás kíséri a Szadat-utat, Szíriában, Líbiában, Irakban, Kuvaitban és több országban rendkívül éles bírálatok hangzottak el.. Hiábavalónak bizonyult Sza- datnak az a törekvése is, hogy Damaszkuszban meggyőzze Asszad elnököt látogatásának célszerűségéről. Akármit is mond ugyanis az egyiptomi elnök a knesz- szetben, az izraeli parlament jeruzsálemi épületében, ha a Begin-kormány a régi vágányokon halad tovább. (A ki- szivárgott hírek szerint maga Washington arra ösztönözné Izraelt: legalább valami látszatengedményt tegyen, hogy Szadatnak ne kelljen teljesen üres kezekkel hazatérnie — de vajon formális „pótcselekvések” helyettesítA HÉT — CÍMSZAVAKBAN: HÉTFŐ: Losonczi Pál Mexikóból továbbutazik Ecuadorba. — Az arab külügyminiszterek értekezlete Tuniszban. — Ülésezik az ENSZ apartheidellenes bizottsága. KEDD: nyugatnémet szociáldemokrata pártkongresszus Hamburgban. — Szomália egyoldalúan felbontja a Szovjetunióval kötött barátsági szerződését. SZERDA: az iráni sah fegyvervásárlásokról és az olajár rögzítéséről tárgyal Washingtonban. — A sziriai és az egyiptomi elnök találkozója. CSÜTÖRTÖK: szovjet—amerikai gazdasági bizottság ülése. — Leszerelési viták az ENSZ-ben. PÉNTEK: Lázár György nem hivatalos látogatásra Ausztriába utazik. SZOMBAT: Szadat Izraelbe utazik. hetnék-e az igazi rendezést a Közel-Keleten?), s ha az egyiptomi elnök sietett bejelenteni, hogy az A1 Aksza mecsetben — Jeruzsálem arab negyedében — a ma éppen esedékes nagy bajrám ünnep alkalmából együtt akar imádkozni palesztin testvéreivel, jogos kérdés, hogy az érdekeltek megelégednek-e az imádsággal, független államuk kikiáltása helyett... 2. Mi történik „Afrika szarvánál?” Jó fél éve tartanak már a Szomáliái kormány katonai műveletei, hogy elfoglalják az Etiópiához tartozó, hazánknál mintegy hétszer nagyobb, másfél millió nomád pásztor lakta ogadeni térséget. Szomália területi követelései meglehetősen régi keletűek s a határ- problémák, mint a többi hasonló viták Afrikában, a gyarmati rendszer súlyos öröksége. Ami a legsajnálatosabb, hogy Mogadisu, amely a korábbi császári rendszer alatt távoltartotta magát minden fegyveres . akciótól, most az etióp haladó fordulat után, amikor az új kormánynak a különböző belső és külső frontokon nagy nehézségeket kell legyűrnie, rá' támadt szomszédjára. Pedig Szomália haladó törekvésekkel indult, de a nacionalista- soviniszta szenvedélyek elhatalmasodtak politikájában, s ezt az irányváltást a reakciós erők, például Szaúd-Arábia is ösztönözték. A TASZSZ közleménye nyomatékosan aláhúzta, hogy a barátságtalan lépésért Szomália viseli a felelősséget. A Szovjetunió és a szocialista országok ugyanakkor a jövőben is mindent elkövetnek azért, hogy Etiópia megvéd- hesse magát, megvalósíthassa haladó törekvéseit s a stratégiailag oly fontos válságterü létén helyreálljon a béke. 3. Hogyan zárult a nyugatnémet szociáldemokraták hamburgi kongresszusa? A nagy viharok elmaradtak, de a szociáldemokrata kongresszust azért egy sajátos tudathasadás jellemezte. Érthetően támogatják a kormányt — úgyis mint kormánypárt, s különben is csak jobbra kínálkozna más reális választási lehetőség — viszont sok minden elégedet lenségre adhat okot, a növekvő munkanélküliségtől a kabinet nem ritka következetlen cselekedeteiig. így azután 817 határozati javaslat érkezett a pártszervezetektől, ezek főként bíráltak, ám a pártegység szükségességét hangsúlyozva, elkerülték az élesebb összeütközéseket. Az SPD tehát láthatólag tovább követi eddigi útját, s a párton belül a centrum van előtérben. Ez a valódi változások elkerülését, a feltétlen NATO-hűséget jelenti. Az NSZK keretei között azonban kétségkívül sokkal pozitívabb alapállással, mint a CDU— CSU vonala, s ez mindenekelőtt nemzetközi enyhülésre, az európai politikára, a kelet —nyugati viszonylatokra vonatkozik. Ennek jegyében, éppen most, a kongresszust követően kerül sor a kancellárnak — a terroristák kirobbantotta válság következtében korábban elhalasztott — varsói útjára is. Réti Ervin A „Majakovszkaja” metróállomás (Moszkva). Á tömegközlekedés problémái Autóbusz fi Villamos l Autó ■ A teljes autóbuszforgalom a Szovjetunióban mintegy 36 milliárd utas évente. Az autóbusz 1961 óta megelőz minden más tömegközlekedési eszközt. A teljes gépkocsipark 5,3 százaléka autóbusz. A Szovjetunió a világ legnagyobb autóbuszgyártója. Évente 60 ezer autóbuszt állít elő. Az autóbuszközlekedés az alapvető a közepes és kisvárosokban, közülük 1500- ban ez az egyetlen tömegközlekedési eszköz. A szovjet autógyárak 36 féle autóbuszt gyártanak — például Szibéria számára terepjáró autóbuszokat is. — Egy- egy busz befogadóképessége 10—100 között változik. Nem szabad megfeledkezni a városok levegőjének tisztaságáról sem, ezért a legnaVillamos a moszkvai utcán. Moszkva: iránytaxi-állomás. gyobb jövőt jelen pillanatban a kombinált Diesel—villamos erőátviteli berendezéseknek jósolják a szakemberek. A közeljövő elviekben új tömegközlekedési eszközeiként egyre gyakrabban említik az egysínpályát és a helikoptert. Emellett természetesen nem feledkeznek meg a metróról és a villamosról sem. Mi lesz a villamos sorsa? Alapvetően „vonzó” tulajdonsága, hogy nem szennyezi a levegőt. Hátránya viszont, hogy zajos és viszonylag sok helyet foglal el a városok utcáin. Ezért ezt a kérdést a különböző városokban, a helyi körülményeknek megfelelően, más és másképpen igyekeznek megoldani. A személygépkocsi nem lehet versenytársa a jól szervezett tömegközlekedési eszközöknek. A gyakorlati tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy a személygépkocsitulajdonosok túlnyomó része csak a meleg nyári 4—5 hónapban használja járművét, a hideg, sáros időszakban pedig a tömegközlekedési eszközöket veszi igénybe. Ennek alapján talán bízhatunk abban, hogy a személygépkocsi-forgalom nem élezi tovább a más országokéhoz hasonló közlekedési problémát, nem válik „nemzeti szerencsétlenséggé”. A mítosztól az ideológiáig 3, A filozófia funkciója Sorozatunk eddigi részeiben, a mítoszról és a vallásról szólva, kiemeltük, hogy ezek eszmei és gyakorlati-hétköznapi eszközök egy adott valóság elfogadtatására. Egy uralmi rend igazolására, a vele való társadalmi méretű azonosuláskészség kialakítására. Látni fogjuk, hogy ezek a funkciók a polgári filozófiák esetében sokkal áttételesebb formában vannak jelen. Elég arra a tényre utalnunk, hogy például a polgári filozófiák majd mindig kimerültek valamilyen szemlélődő jellegben. A valóság magyarázatát kívánták szolgálni, ám — Fichtét idézve —, ha ez a valóság ellentmondott elképzeléseiknek, akkor úgy vélték, hogy ez: a valóságra nézve rossz. Ebben a beállítottságban azonban egy olyan nagymérvű rezignáció van jelen, ami fényt derít a polgári filozófiák egyik közös, ráadásul evilági forrására. Arra, hogy a XVIII. századtól kezdődően majd valameny- nyien a kapitalizmussal kiterebélyesedő emberi tehetetlenség és kiszolgáltatottság körülményeire, egyszóval: az elidegenedésre próbáltak „elméleti vigaszt” találni. A mítosznak — más lapra tartozó okokból — még „alig” volt dolga az elidegenedéssel, s a vallás pedig maga nem volt egyéb, mint ennek az emberi elidegenedésnek a kifejeződése. A polgári filozófiák — jórészt isten nélkül, tehát e- világi kiindulásból — megpróbálták a maguk eszközeivel „bemérni” ezt a körülményt, s többnyire arra jutottak, hogy szükségszerűnek és megváltoztathatatlannak állították be az ember evilági tehetetlenségét- Gondoljunk Hegelre, a klasszikus német filozófia legnagyobb alakjára, aki egy szellemi lény, „egy abszolút ész” megnyilvánulásaként írta le a természetet és a társadalmat. Miért? Nagyon is földi okokból. Mert választ keresett az ember történelmi szenvedéseinek és megcsalatásainak problémájára. A válasz? Az „abszolút ész” — írta Hegel — kormányozza a világot és befolyásolja az emberek cselekedeteit. Az emberek ennek nincsenek tudatában: nem tudják, hogy egy „fölöttük” működő szellem közkatonái, akiket ez a „szellem” harcba küld, elpusztít és feláldoz, csak azért, hogy eközben ő — a „szellem” — jusspn megvalósuláshoz. Az „ész csele” — mondta —, hogy ő maga nem bocsátkozik harcba az evilági porondon, hanem az egyes embereket pusztítja el — saját céljai érdekében. A polgári filozófiákban jelen van az adott tőkés világ szemlélődő és rezignált tudomásulvétele. Jelen van persze a morális felháborodás és a menekülés igénye is — vagy éppen a passzív belesüllyedésé. Utaljunk az elmúlt száz év polgári filozófiatörténetének egyik legkiemelkedőbb időszakára: a német századfordulóra. Milyen filozófiai pozíciókkal találkozunk itt? Olyanokkal, amelyek abszolút értékeket szegeznek szembe a környező világgal -r a Jót, a Szépet, az Igazat, csupa nagy betűvel (értékfilozófiák). Találunk olyanokat, amelyek — szó szerint! — zárójelbe teszik az ember rutinszerű hétköznapi életét és a techni- kai-manipulatív feladatokat ellátó tudományt. Hogy végül az ember tudatában — a „tiszta”, „bűntelen” tudatban — leljenek „egyedül bizonyos” fogódzó pontokat. És találunk olyanokat, amelyek az ember szűkösségének és semmirevalóságának örökkön valóságát hirdetik (egzisztencializmus). Közös vonásuk: valamilyen nagyon elvont válasz és megoldáskísérlet az emberi élet kapitalizmusbeli elidege- nültségének és válságának tényére. Vagy értékeket, humán tulajdonságokat abszolutizáltak, vagy — túlsó végletként — az emberi élet elértéktelenedésének meg- másíthatatlanságát vallották. Emeljük ki még egyszer: ezek a polgári filozófiák, bár evilági fogantatásúak voltak, passzív-szemlélődő jelleget mutattak, elvont és arisztokratikus nyelvezeten íródtak és a tanítványok- érdeklődők viszonylag szűk körére terjedtek ki. Következik, hogy nem tudták ellátni sem a mítosz, sem a vallás elemzett funkcióit: bár esetenként hozzájárultak az adott uralmi rendszer igenléséhez, köznapi és tömeges méretekben mégsem szolgáltak arra, hogy a társadalomban élő ember általuk fogadja el az adott állapotokat. A filozófia mellett, majd helyett ezért megjelennek azok a beállítódás- és eszmerendszerek, amelyek ellátják ezt a funkciót: a tőkés magánerkölcs és a polgári ideológiák. S persze ne felejtsük el azt sem, hogy a filozófiák újkori jelentkezése, bizonyos mérvű szembefordulásuk a vallással és vitájuk egymással azt mutatta, hogy az emberiség kiszabadult a megváltozhatatlan és dogmatikus világképek uralma alól. Ebben a folyamatban megkülönböztetett helyet mondhat magáénak a marxista—leninista filozófia. Nézzünk egy gyors összevetést a polgári filozófiákkal. A marxizmus leszámolt azok passzív és szemlélődő jellegével, és a reális világból kíván kiindulni: a változás és változtatás elmélete kíván lenni. Leszámolt a korábbi filozófiák (jórészt látszólagos) pártatlanságával, és tudatosan egy társadalmi osztályhoz, a proletariátushoz kötötte a maga igazságának megvalósulását. Igazságot és pártosságot egy nevezőre hozva: vállalt egy osztályalapot. A marxizmus leszámolt a filozófiák elkülönült és arisztokratikus jellegével: elvetette a filozófiai tolvajnyelvet, mert a hétköznapi élet emberéhez akar szólni. Ezért is válhatott a marxizmus korunk legelterjedtebb filozófiai áramlatává és legbefolyásosabb eszmei irányzatává. Nem lezárt rendszerekre és passzív társadalmi azonosulás kialakítására törekszik, hanem állandó mozgásban, kritikai és önmegújító készenlétben veszi fel magába az emberi gyakorlat problémáit éppúgy, mint a tudomány eredményeit. Dialektikát, tudományosságot és történelmiséget kapcsolva össze egy gyakorlatátalakító elkötelezettséggel. Papp Zsolt (Következik: A magánerkölcs és funkciója)
