Kelet-Magyarország, 1977. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-28 / 202. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. augusztus 28. Sándor igazgatóra! az iskolai életről Csak ennyi? F élek leírni, mert az olvasók közül valaki talán még emlékszik rá, hogy két évvel ezelőtt ez időtájt hasonló témában fogtam tollat e hasú bon. Mégis kikívánkozik belőlem, amit a pesti vonatozás közben, meg itthoni ismerőseim körében hallottam az idei turistaszezon apropóján. Ezekből kerekedett ki bennem a kép: idegenbe utazó hazánk-, illetve me- gyénkfiai ezen a nyáron minden eddiginél nagyobb rohamot indítottak a farmerért. Hiába írja az újság, hogy kitűnő külföldi alapanyagból készítik Magyar- országon a farmert, az ifjúságnak ez iránt nincs bizodalma. Minthogy az a hír sem keltett sokakban különösebb érdeklődést, amely szerint az eredetivel teljesen megegyező farmer alapanyagot kísérleteztek ki Szegeden. A farmer még mindig a Levis-nél kezdődik és a Super Rife-nél végződik. Ha jól értettem, e kettő között van a Lee. Am legyen. Csakhogy amit ezért né- hányan megkockáztatnak, annak enyhén szólva nem sok köze van az államunk áltgl olyan bőkezűen támogatott turizmushoz. Különös históriák keringenek a Csehszlovákiában forintért vett dollárbónok- ról és a főniciaiak, meg az örmények is — pedig tudvalévőén mind a két nép fiai jól bántak és bánnak a pénzzel — megirigyelhetnék a farmerügyekben kifejtett nyaktörő szellemi mutatványok légióját, amit derék magyarjaink mutatnak be. De térjünk át más vadászmezőkre. Barátom mondja, hogy három éve nem tud napirendre térni egy volt utastársa nem mindennapi útikalandja fölött. A nem kispénzű férfiú 30 üveg sört vett az utolsó magyarországi állomásán Letenyén, hogy Spanyolországba menet sokáig tartson ki neki a még forintért vehető ital. Eltartott Marseille-ig. Igaz, olyan meleg volt, hogy sok mindennek lett már nevezhető, csak éppen sörnek nem. Barátom már itt is csodálta útitársát. Még nagyobb „becsben” állt előtte, amikor a dél-francia kikötőváros kukái körül látta oldalogni, miközben a többiek a várossal ismerkedtek. A kukákból aztán sikerült kihalásznia két szexlapot. A szállodában éjjel a párnája alá rakta a lapokat. No nem azért, hogy el ne lopják, — nyilván azért is —, hanem azért, (mint később ezt bizalmasan megsúgta), hogy a lapok szépen kisimuljanak, újaknak tűnjenek, mert itthon jó pénzt adnak értük, darabonként ötszáz forintot is, és ha 10—12 ilyen lapot összegyűjt, már majdnem bejött a spanyol út ára. Mondaná erre a pesti: „hogy mik vannak!” Vonatozó társaságom egyik tagja most jön hazafelé Rómából. Egy tanár — könyvből ismeri csupán Itáliát — soroljam műemlékeket. Kérdi újdonsült utazónkat, milyen állapotban van most a Colosseum? Mire az a római nagyáruházra gondol és mindjárt sorolni kezdi mi mennyibe kerül, majd nagyot sóhajtva összegzi a tapasztaltakat: közel sem ér annyit a líra, mint két évvel ezelőtt. Akkor még négy, most már csak három gyűrűt tudott venni a pénzéből. Egynémely körökben divat, hobby, s egy kicsit státusszimbólum- is lett a nyugati út. Mind több embernek' telik rá, hogy világot lásson, hogy kitekintsen, hogy összevesse ismereteit a valósággal. Közöttük — vallom — egyre több az olyan, aki történelmet, néprajzot és építészetet tanulmányozni vagy csak éppen azért megy, hogy világot lásson. De mondjuk meg újból, a fenti esetek szereplői sincsenek kevesen. Tegyük hozzá azt is, hogy az ilyen utazók egyáltalán nem veszélytelenek. M ert ha igaz, amit egyik fiatal ismerősöm mondott — aki először volt egy hosszabb nyugati úton — hogy útitársai viselkedéséből már-már az elembertelenedésre következtetett (a kicsempészett százaskötegekből sem jutott egy pohár vízre annak, akitől ellopták a pénzét), akkor gondolom, jogos a kérdése: mi lehet egyes embereknél egy- egy külföldi utazás célja? Farmer? Gyűrű? Szexlap? Csak ennyi lenne? A Hogyan telt a szünidő? Kipihenték-e magukat a nevelők? — Magamról nem szívesen beszélek. Ügy érzem, én kipihentem magamat. Hozzátenném, ez is vonzó a pedagóguspályában, hogy van ideje kipihenni magát az embernek. Hivatalosan 48 nap szabadság jár, ez az igazgatóknál ennyi is, a beosztott nevelőknél ettől több. Az a véleményem, az képes kipihenni magát, aki aktivizálni tudja a szabadságát. Ez a 48 nap elég hosszú ahhoz, hogy el is lehet tespedni benne. Azt tartom fontosnak, hogy aktívan töltsük, el a szünidei napokat. £ Mitől függ ez On szerint? — Természetesen a pedagógustól, de függ a lehetőségektől is. Ma már ott tartunk, pontosabban a pedagógusok is eljutottak addig, hogy tömegesein el tudnak menni külföldi utakra. Egy dolgot, viszont hadd említsek meg, mégpedig az üdülést, mert ez elhanyagolt terület. Hogy ennek nincs országos visszhangja, ez abból ered: a pedagógusok többsége nő és a férjük révén mégis eljutnak az üdülőkbe. Az idei szezonban Nyíregyházán egy SZOT-üdülőjegyet kapták a nevelők. Vannak persze saját szervezésű üdültetések, de ez nem az igazi. Kényelemben, ellátásban messze elmarad a SZOT- üdülőktől. 0 On tehát hol üdült? — Egy hétig Hajdúszoboszlón. Voltunk a családdal Erdélyben is. Ügy érzem, teljes mértékben regenerálódtam. Az ember úgy gondolkodik ilyenkor; elég is volt, kezdjük a munkát. Augusztus derekán az ember nem találja a helyét. A Az új tanév kezdése egybeesik a pedagógusok béremelésével. Mit jelent ez az önök iskolájában, a nyíregyházi 4-esben? — A béremelés nagy dolog és kiváló hangulatot teremt a munkakezdéshez. Ami az összegszerűséget illeti, ez úgy van, hogy meg van szabva egy összeg, amit kötelező jelleggel adni kell. Ez 350 forint a tanároknál, 450 forint a tanítóknál. Ez gyakorlatilag úgy adódik, hogy a tanítók is megkapják a 150 forint osztályfőnöki pótlékot. — Nagyon lényeges, és ez nincs kint a köztudatban, hogy a tanítók óraszámát is csökkentették. Ennek anyagi kihatása van; az eddig letanított órák ezután is megmaradnak, de mivel kevesebb lesz a 'kötelező óraszám, a fennmaradót túlórában végzik el. A Lehetőséget ad-e a béremelés a minősé- w gileg jobb nevelői tevékenység honorálására vagy inkább az egyenlősdit segíti? — ötszáznegyven forintot kaptunk fejenként. Ebből a kötelező fizetésemelést kell elvégeznünk, a többi az úgynevezett differenciálást szolgálja, a kiváló munka elismerését. Vannak azonban kötöttségek, amelyek a differenciálást megnehezítik. Tudniillik felemelték egyes kulcsszámokban az alsó bérhatárokat. Sok pedagógus a fizetésrendezéssel sem fogja elérni az alsó határt. Igaz, hogy ezt 1979. január 1-vel kell végleg „lerendezni”, de zöme a mostani fizetésrendezéssel oldódhatna meg, mert az ember nem szívesen kockáztatja, hogy vár, vár, nem biztos, hogy később lesz rá pénz ... A Mi a véleménye az utóbbi években ho- w zott tantervi és egyéb intézkedésekről? Milyen célokat lát maga előtt az új tanévben? — Véleményem szerint baj, hogy nem biztosított a stabilitás. Túl sok volt az elmúlt években a változás, a kapkodás is. Határozatok születtek, de nem várjuk meg, amig a határozatokat végrehajtsuk, máris jön az újabb határosat. És arra egy újabb. Sokan elfelejtik, ami öt évvel ezelőtt volt. — Az a célunk a négyes iskolában, hogy folytassuk a munkát, amit eddig csináltunk. Három dolgot tartok rendkívül fontosnak. Az egyik a nevelésben a tervszerűséget megteremteni. Közismert, hogy a nevelés előtérbe került. Mi agyonneveljük a gyerekeket, de nem elég hatásosan, kevés benne a tervszerűség. És nem mérjük az eredményeket. Az tény, hogy a nevelés eredményét nehezebb mérni, mint az oktatásét, de mérni kell, hogy tudjuk, hol tartunk. £ Mi a másik két fő feladat? — Az oktatásban a didaktikai koncentráció, ami a köznyelvre lefordítva azt jelenti; a gyakori rátanítás megszüntetése. Eddig ugyanis mit csináltunk? Megy a gyermek az első, a második, a harmadik és a további osztályokba, s mindig újrakezdjük az anyagok tanítását. Vissza kell nyúlni az alapokhoz, az előző osztályokban tanultakhoz, ez igaz. De sokszor nem csak ezt csináljuk, hanem „rátanítunk”, feleslegesen pazaroljuk az energiát és megutáltatjuk a gyermekkel az anyagot. A Ez olyan, mint amikor az orvos esétleg csak a saját diagnózisában bizik? — Valahogy így. Ha ettől sikerülne megszabadulni, hallatlanul intenzívé válna a munkánk, s ez könnyebbség lenne a tanárnak és a gyermeknek -is. 0 Es mi a harmadik gondja? — A pedagógus és a gyermek viszonya, ami szintén égető kérdés. Közelebb kell kerülnünk a gyermekhez. Erre mindenképpen időt kell szorítani. Ma már nem elég, ha a tanár felmegy a katedrára és a gyermekek tudomásul veszik, hogy ő a diplomás tanár. Ez tíz évvel ezelőtt talán elég volt. Ma kevés. A tanárnak az ad tekintélyt, ha a gyermek látja, hogy ő érte dolgozik ... A Sok pedagógus (és szülő) úgy vélekedik; w a mai gyermek így is túlságosan egyenrangú és nehezebben nevelhető. Igaz ez? — Ha a gyermek azt látja, hogy az ember tanárosdit játszik és nem tartja őt partnernek, valóban kiutálhatja a tanárt. Hozzám is jönnek olykor, „igazgató kartárs, nem bírok velük...” A többség nem jön. Nekik nem rosszak a gyermekek? Nem idegesek? Nem udvarlásról van szó, egyszerűen törődésről. ® Milyen hát a mai gyermek? — Nem rosszabb, mint az előzők. Egyszerűen más. A gyermekhez nekünk kell alkalmazkodni. Nincs ebben semmi különös, így volt ez mindig. Társadalmunk mai fejlettségi szintjén a gyermekek olyanok, amilyenek. így kell hozzálátni a nevelésükhöz, így kell elfogadni őket. Ha ezt nem tudjuk megérteni, csődbe jutunk, maradnak a panaszok, hogy a mai gyermekek rosszak... A Mi a véleménye a gyermekek túlterhe- w léséről? Elő probléma ez, vagy néha túl dramatizáljuk? — Tény, hogy a gyermekeket fiziológiai értelemben is erősen igénybe veszi az iskolai tanulás. A 72-es párthatározat azt kéri tőlünk, hogy csökkentsük a gyermekek túlterhelését, a kötelező iskolai elfoglaltságot. Valójában ebben nem sok történt. — Jöttek különböző rendeletek — tananyagcsökkentés, az átlagosztályzatok eltörlése, stb., de a gyermek kötelező iskolai elfoglaltsága véleményem szerint egy cseppet sem csökkent. Persze ez érdekes dolog. A dialektika törvényeit senki nem boríthatja fel, a tudományos ismeretek bővülnek, a gyermeket meg kell tanítani az alapvető dolgokra, másik oldalról pedig csökkenteni kellene a túlterhelésüket. A Egészségesnek találja-e a gyerekek szel- w lemi és testi fejlődésének összhangját? — Aggasztónak tartom a testi nevelést, amelyet tíz éve hajtogatunk, de alig sikerült előbbre jutni. A heti egy plusz testnevelési óra bevezetése egy csepp a tengerben. A gyermeknek nincs meg iskolán kívül a napi rendszeres mozgási lehetősége. £ Néhol az órák utáni 10 perc szünetet is w „elspórolják” a gyermektől. Mi ennek az oka? — Nem nevelői hiba. Olyan strukturális gond, amelyről sem a nevelő, sem a gyermek nem tehet. Az iskolák többsége áttért a kabinetszerű oktatásra. Amíg a gyermekek átvonulnak és berendezkednek a következő órák színhelyén a szaktanteremben, tényleg elmehet a tíz perc jó része. Nálunk a szünetek ideje 15 perc. De szomorú látni, hogy sok gyermek nem mozdul ki, szünetben is ül a padban. Itt radikális megoldásra lenne szükség. Ez szemlélet kérdése a tantestület tagjainál éppúgy, mint a szakigazgatási szerveknél, hogy megteremtsük mindenütt a testi nevelés feltételeit és kedvet is ébresszünk iránta minden gyermekben. A A gyerekek a kelleténél több időt tölte- w nek az iskolában. Talán az a magyarázat, hogy a mai gyermekek jobban szeretnek iskolába járni, mint mi? — Nem tudom, ki hogy volt az iskolába- járással. De a drukk, az izgalom sok „régi” diákot hatalmában tartott. Valósággal rohantunk haza. Most? Azt kell látnunk, hogy a gyermekek az órák után nem igyekeznek, nem rohannak haza. Még az igazán rendkívül gyenge napközi is vonzó, a gyermekek szívesen vannak együtt. Délután is sok gyermek keres elfoglaltságot a klubban, s találkozik a társakkal. Némely szülővel vitánk is volt, mert a gyermek nem ment haza az órák után. De mi nem zavarjuk ki őket, jónak tartjuk, hogy otthon érzik magukat az iskolában. Nekünk az a dolgunk, hogy a gyermek találjon itt hasznos elfoglaltságot. Mondjuk, ha barkácsolni akar, legyen hol, miből és legyen ott egy segítője is. — Ügy vélem, hogy az iskola nem attól válik nyitottá, ha a hivatalsegéddel szombaton és vasárnap is kinyittatjuk a kaput. Vannak, akik így képzelik. Nem mondom, hogy esetenként ne legyen nyitva szombaton, vagy vasárnap is, ha valami programot tudunk adni a gyermekeknek. De a nyitottságot én úgy értelmezem, hogy a gyermekek számára legyen az. Ezzel persze nem ellentétes, hogy a szülők is kerüljenek közelebb az iskolához. De ez még kevés szülőben élő igény... A Milyenek az iskola és szülők kapcsola- w ta? Nem kísért-e a sablon, a formaság mindkét részről? — Ügy hozta az élet, a fejlődés, hogy az iskolának egyre többet kell átvállalni a gyermek neveléséből. De nagyon lényegesnek tartom, hogy a szülők is vegyék ki a részüket a rájuk háruló munkából, amelyet mi azzal segíthetünk, hogy javítjuk a szülők tájékoztatását. Ennek hagyományos fóruma a szülői értekezlet, amely — hogy jó vagy rossz — a pedagóguson múlik. A mi iskolánk szülői munkaközösségében van egy kisebb mag, amely már eljutott odáig, — igaz a saját gyermekén keresztül — hogy a más gyermeke, az iskola nevelési gondjai is érdeklik. Vannak nagyon szép példáink százszázalékos megjelenésről. De akadnak szülői értekezletek, amelyeken öt-hat szülő jelenik meg. ® Mikor a legérdeklődőbbek a szülők? — Az első években, amikor a gyermek elsős, másodikos. Később ez lecsökken, majd újra a nyolcadik osztály körül kezd élénkülni. S éppen a 11—13 éves korosztályoknál hiányzik a szülői érdeklődés, az iskola és a szülői ház jó kapcsolata. A serdülőkor előbbre jöttével ez nagyon is kritikus kor. S nagyon hiányoljuk az apukákat. Nehogy azt higgye, hogy én kivétel vagyok. Én is a feleségemre bízpm ezt. Nem tudom miért vagyunk így ezzel? Nem tartjuk férfiasnak bemenni az iskolába? Nem tudom ... £ Ez lenne a nyitott iskola? * A Mit tehet az igazgató a nevelők alkotó w munkájának erősítéséért? — Kevés a lehetőség a tényleges alkotómunkára. A leglelkiismeretesebb nevelők jócskán leterhelik magukat. Akiknek ez nem igényük, azoktól pedig nem nagyon várhatunk igazában vett alkotó munkát. — Tudnék azért említeni a tantestületünkből is néhány nevet, akiknek munkájuk alkotó jellegű. Sokszor a szerencsés körülményeknek köszönhetik a többletet. De van valami, amire figyelni kell az iskola vezetőinek; a napi munkában., felvillanó ötletekre gondolok, amelyeket nem elég megdicsérni. össze kell gyűjteni, és gondoskodni kell, hogy a tantestület megismerje és hasznosítsa a jó módszereket. Az az igazgató, aki ezt nem teszi, nagy hibát vét. A Csökkentheti-e az igazgató a nevelők w túlterhelését? — Igen, ha mer szelektálni és nem tömi agyon mindennel az iskola éves munkatervét, hanem azokra a feladatokra irányítja a figyelmet, amelyek az iskolában a legfontosabbak. Ennél viszont vállalni kell, hogy egy vizsgálat során megkérdezik, ez és ez miért nem szerepel a munkatervben. Aki ezt vállalja, meggyőződésem, hogy ésszerűen, helyesen csökkenteni tudja a felesleges kolonco- kat, a túlterhelést... 0 Vannak-e konfliktusai és milyenek azok? — Iskolán belül nincsenek. Konfliktusom önmagámmal szemben van, ugyanis azt veszem észre, hogy egyre inkább megalkuszom egy-egy kritikus kérdésnél. Nem mondom ki kategorikusan a véleményemet, mint régebben. Nem tudom, mitől van ez. Talán jobban végiggondolja az ember, vajon nem ártok-e az iskolának, a 800 gyermek érdekeinek, ha ujjat húzok másokkal. A Nem bánta-e, hogy a pedagóguspályát w választotta és igazgató is lett? — Nem bántam meg, hogy a pedagógus- pályát választottam. Az igazgatói beosztásról az a véleményem, amíg az ember tud újítani, addig szabad a vezetést vállalni. Mindenkinek, így a vezetőnek is vannak hibái, és ezek néhány év múlva kiugranak. Ezzel szembe kell nézni. Én az egészséges rotáció híve vagyok. Képtelenségnek tartom, hogy valaki 20 évig igazgató. Ezt persze társadalmi szinten is értem. Nem kellene megvárni, amíg valaki tehertétellé válik, amikor már csak vegetálni tud ... Köszönöm az interjút. Páll Géza KM ^Vasárnapi' l INTERJÚ i e
