Kelet-Magyarország, 1977. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-15 / 165. szám
1977. július 15 KELET-MAGYARORSZÄG 3 SZÓBÜVÉSZEK P apírok födik el az íróasztal tetejét. Megrendelések és visszaigazolások, szállítási szerződések és azok módosításai, akadályközlések és kötbérigények. Irattartókat töltenek meg a telexgépen történt üzenetváltások írásos nyomai, s az anyaggazdálkodási főosztály vezetője kesernyés mosollyal mondja, ime, a papírháború. Készül a vállalati törvény, s nagy a szükség rá. Egy-egy termelőhely tevékenysége ugyanis csak kis részben belügy, nagyrészt olyan kapcsolatok szövevénye, ami más cégek munkáját befolyásolja, kedvezően vagy kedvezőtlenül. Némi képet alkothatunk erről a szövevényről, ha tudjuk, a szocialista iparban az önálló vállalatok és szövetkezetek száma megközelíti az ezer- hatszázat, az ipartelepeké pedig — azaz az önálló cégek különböző egységeié — a tízezret. Ha csupán öt partnerrel van viszonya egy-egy termelői egységnek — ami nagyon szerény feltételezés —, az is ötvenezer vonal a képzeletbeli térképen,, már szinte követhetetlen, megfejthetetlen kuszaság. S még inkább azzá válik, ha ezeket a vonalakat némelyik szállító hasra ütve húzza meg, ígér, bár tudja, úgysem lesz az ígéretből semmi. A főosztályvezető említette papírháború, sajnos, valóság. A vállalatközi kapcsolatokban jogilag sem teljesen megnyugtató a helyzet. Még kevésbé állíthatjuk ezt a partnerek — erkölcséről, azaz a jogi határokon túlterjedő, sokszor megfoghatatlannak látszó, de valóságos zavarokat okozó magatartásról. Termékek meglehetősen kiterjedt körénél szerződési kötelezettséget írnak elő a jogszabályok, a formával ezek szerint nincs hiba. A gyakorlatban azonban — mint azt különböző vizsgálatok, így a Gazdaságkutató Intézet elemzései bizonyították — o szerződés könnyen félretolható papír, hátrányos következmények nélküli beváltatlan ígéret. A megrendelő ugyanis kényszerűen tudomásul veszi, mit diktál a szállító cég, mert ha nem, akkor legközelebb szóba sem állnak vele. Még inkább így van ez a szerződési kötelezettség nélküli termékeknél, s persze, nem egy esetben fölcserélődnek a szerepek, a megrendelő másítja meg szándékát, megígérte valaminek az átvételét, s hirtelen eláll ettől. Furcsa viszonyokba pillanthatunk bele egy-egy szállítási megállapodás olvasásakor. Kiderül például, hogy a teljesítés határideje kényelmesen tág — az első fél év, a harmadik negyedév —, s miközben a megrendelőnek ebbe bele kell törődnie, azt is tudomásul vetetik vele, amit előszállítási jognak neveznek, azaz, kaphatja korábban az árut, az ő gondja, mit kezd azzal. így könnyen megfejthetővé válik az a lázgörbe, amelyet negyedévenként, félévenként az ipar értékesítése alapján rajzolhatunk. Idén például, az év első negyedében húszmilliárd forint választja el a januárt és a márciust, utóbbi hónapban ennyivel több árut adtak el a termelők, mint az esztendő kezdő harmincegy napja alatt. Ennél is szemléletesebb az a tény, hogy a beruházási célokra történő értékesítés márciusban ötszöröse volt a januárinak, azaz zúdult az anyag, a félkész és késztermék, amint ezen módon történt tavaly, tavalyelőtt. Nem véletlen, egyszeri jelenségről meditálunk tehát, hanem a zavaroknak arról a gócáról, amelyet mindenki kárhoztat, de fölszámolására kevesen cselekszenek. Az utóbbihoz ugyanis át kellene törni a bűvös kört, az ígérünk, mert nekünk is ígértek, s megszegjük a szavunkat, mert velünk szemben is megszegték stílusú, típusú gondolkodás- és magatartásmódot. Nemcsak szerződésekről, cégszerűen aláírt papírokról van szó, hanem azokról az ígéretekről is, melyek ugyan hivatalosan, de nem kötelességszerűen hangzanak el. S ok ígéret nem gazdagít egy cseppnyit sem. s e köznapi bölcsesség mintha újdonságként hatna annak számára, ki ígéri, mit magával sem hozott, otthon sem hagyott, amit tehát nem teljesíthet. Miért akkor a megértő bólogatás? Mert nem kerül semmibe, következménye szinte nincsen, s ha időlegesen is, de a jótevőnek kijáró hálát bezsebelhetik érte. Vannak, akik valóságos művészetté fejlesztették az ígérgetést — a szerződéses fegyelemről folytatott népi ellenőri vizsgálat jó néhány olyan vállalatra bukkant, amely egyetlen szerződését sem teljesítette a kikötéseknek megfelelően! —, akik szinte sportot űzve hitegetik a partnereket. Ezek a szóbűvészek pályát tévesztettek. Valahogyan tudatni kellene ezt velük. Esetleg a jogi lehetőségek következetes alkalmazásával, az erkölcsi felelősség nagy nyilvánosság előtti számonkérésével. V. T. Műszakonként 1200-1300 pár lánykacipőt készítenek a Minőségi Cipőgyár nyírbátori gyárában. Az aljakészitő szalag végén a késztermékek minőségi ellenőrzését végzi Budaházi Erzsébet és Farkas József MEO-s. (Gaál Béla felvétele.) NAGYÜZEMEK, KIS LÉPÉSEK Mostohagyerek-e a közművelődés ? felszállás Itt dolgozni kell, nem erünk rá kultúrával, meg effélékkel foglalkozni — hányszor hallhattunk hasonlókat nagyüzemeinkben munkásoktól, igazgatóktól. Sok vezető ezt még meg is toldotta: nincs is ilyen igény ... Az utóbbi néhány év alatt vált nevezetessé ez a szemlélet. Fontos dokumentumok jelentek meg a közművelődésről, s arra is kitértek: milyen teendőjük van a nagyüzemeknek, hogy társadalmunk egyre több művelt emberrel gazdagodjék. Megyénk 11 kiemelt nagyüzemét látogatjuk most sorra — azokat, ahol a szabolcsi munkásság java része dolgozik, hogy érdeklődjünk: mostoha- gyerek-e még a közművelődés? Nyírbátori cipőgyár A Minőségi Cipőgyár nyír- gyobb összeg. Mindre szükbátori gyárában ezeregyszáz dolgozót foglalkoztatnak, ebből több mint kilencszáz a női dolgozó, százhatvanan vannak gyermekgondozási szabadságon. Az idén 1 millió háromszázezer pár, zömmel gyermek- és leánykaszandált és félcipőt gyártanak. Az utóbbi két évben megduplázódott a termelésük, azonos bérkategóriák és viszonylag változatlan létszám mellett. Ezt termelékenységgel, s néhány új, hasznos gép beállításával érték el. Ebben az évben szinte minden második ember részt vesz valami képzésben, továbbképzésben, állami, politikai, vagy szakmai oktatásban. Ügy is fogalmazhatnánk: a cipőgyár — a tanulók üzeme. Elsfi munkahelyesek A személyzeti osztályon a legnagyobb rendben összefogva 16 féle iskolatípust, továbbképzési formát tartanak számon — az idén 418-an tanulhatnak. Általános iskolai kihelyezett tagozatot működtetnek. Százegynéhány dolgozójuknak hiányzik a nyolc- osztályos végzettsége — szeptembertől ötvenen kezdik meg a pótlását, ötvenen szerezhetnek cipőfelsőrész-készítő szakmunkás-bizonyítványt — munka mellett, kedvezményekkel. ösztöndíjakkal, könyvek vásárlásával is támogatják a tanulókat. Fiatal még az üzem, alig kilencéves múltra tekint vissza — kialakult, ütőképes munkásgárdáról még aligha lehet beszélni. Inkább csak arról, hogy a tegnapi háztartásbéliek első munkahelyükön elindultak a munkássá válás útján, amihez a kezdeti lépéseket a vállalat gazdasági, párt- és szakszervezeti vezetősége a szakmai ismeretek megalapozásában, a szakmai kultúra fejlesztésében, s az általános tájékozottság növelésében látja. „Nem akarunk kultúr- házat az üzemből...” Wagner Flórián, a gyáregység igazgatója így fogalmaz: „Ha a művelődési ágazat illetékesei azt kívánják a vállalattól, hogy fő feladata, a termelés mellett tegye a tőle elvárhatót a dolgozók műveltségének fejlesztéséért — akkor nálunk nem mostoha- gyerek a közművelődés. Szívesen átvállaljuk például az iskolától a tanfolyamok szervezését, de azt ne kívánjuk, hogy kultúrházzá alakítsuk át *a gyárat. Egy ponton túl ugyanis már nevetséges, ha a gyár azt akarja csinálni, ami a művelődési házak feladata volna.” Csapos János szakszervezeti titkártól azt kérdeztük: mit tesz a szakszervezet a dolgozók más irányú művelődéséért, hogyan segíti a munka utáni kikapcsolódást, szórakozást? Feleletként az idei költségvetés kulturális összegeit vettük sorra. Harmincötezer forint a kulturális alap, ebből a könyvtár fejlesztése, a vetélkedők kiadása, a kirándulások támogatása a naség van, a könyvtár nem elég vonzó, mert gyenge az állománya, a vetélkedők és kirándulások iránt nagy az érdeklődés. Nyolcszáz darab mozijegyet osztanak szét az idén, á zenei napokra, sajnos, csak negyvenet kaptak, a duplája is elkelt volna. A szabászaton dolgozó Auróra szocialista brigád két szakmunkásnőjét arról kérdeztük; mi az a plusz, amiért a címet megkapták — tizenhat brigádból csak három kapott szocialista címet —, s milyen támogatást kapnak és kérnek vállalásaik teljesítéséhez? A brigád csak elfogadja? Vozdr Gyuláné egy-két közös rendezvényre, születés- és névnap megünneplésére, mozilátogatásra emlékszik, jónak tartaná, ha több kirándulást és kikapcsolódó programot szerveznének. Bacsó Pálnénak hirtelenjében egyet, len kulturális vállalás sem jut eszébe, s hogy beszélgetünk egy darabig, az is kiderül; miért. A felajánlásokat nem a brigád teszi — vajon miért? —, hanem a brigádvezetők a szakszervezettel közösen, s a brigád legfeljebb elfogadja, vagy nem. — Tanulás, mozi, könyvtár, meg ilyenek szoktak lenni — Ö reg édesapám tavaly aratás idején hajnalonként gyakran kijárt a nyírbogáti Rákóczi búzatábláihoz. Botjára támaszkodva hol az egyik, hol a másik határrészt szemlélget- te. Édesanyám gyakran megszidta őt: nemhogy pihennél még, vagy inkább a jószágokat látnád el sérafikálásaid helyett. Apám mintha nem is hallotta volna. Ivott egy nyelet pálinkát, vágott egy darab szalonnát, kenyeret szelt, betette a tarisznyába és indult a közkuti táblához. — Aztán nehogy valami bajod essen — szólt utána anyám. Közben elgondolkodott: miért bújt ebbe a vén emberbe az állandó mehetnék? Nem volt ez soha ilyen határvágyó, mint most. Bizonyára vonzzák a hatalmas gabonatáblák, az élet, amiért oly sokat dolgozott maga is. Megállt az erdő szélén. Az átkozott kór már csúnyán kínozta tüdejét; hosszasan köhögött. Végignézett a hatalmas, hullámzó, aranysárga búzatengeren, megtörölte ve- rejtékes homlokát és szomorúan szürcsölte pipáját. •— Ki tudja, jövőre is el tudok-e jönni a földekre? — kérdezte magában. Legalább még egyszer hadd nézzem a mai aratók munkáját. Ez már nem az a fajta dolog, mint mikor mi huztuk a rendet a nadrágszíj parcellákon, vagy részes aratóként a Bogáti uraság földjén — jegyezte meg, közben egy érett búzakalászt dörzsölt szét kérges tenyerében. Jó acélosak a szemek, szép termés ígérkezik. A tisztára pucolt búzaszemeket markával a szájába töltötte, rágni kezdte azokat. Felébredt benne a múlt emléke. — Amikor még én is erőm teljében voltam, Annus mondja Bacsóné — én is vettem ki könyvet a könyvtárból, de bevallom, engem el- álmosftanak' a könyvek. Inkább szórakoztató, kikapcsoló programokra várunk, mert nyolc óra állás, kartorna után jobban esne, mint felajánlásra olvasni. Kirándulás, színház, és kevesebb társadalmi munka — ezt várjuk. Makiári Károly bérelszámolónak azért fizet tiszteletdíjat az üzem, hogy közművelődési programokat szervezzen. Szakképesítése — népművelő —, de az nem tar- tazik ide, mert nem művelődési házban dolgozik. Mindenesetre hozzáértéssel és szívesen vállalta ezt a munkát. Tervei között szerepelnek író-olvasó találkozók, a könyvtár propagandamunkájának javítása, könyvismertetők szerkesztése, az új vetítőgéphez ismeretterjesztő filmek kölcsönzése, vetítése, s a jó kapcsolat kihasználása a járási-városi művelődési központtal. Találkozzék a munkások igényével Krakk Ferenc párttitkártól végül azt kérdeztük: mi hiányzik még a cipőgyárban a közművelődési párthatározat megvalósításából? — Az alapokkal, úgy érzem, jól állunk. Most az kellene, hogy ne csak egy szűk körű vezetőség akarjon végrehajtani egy határozatot. Találkoznia kellene a feladattervnek a munkások igényeivel. Ennek jelenleg az az akadálya, hogy útközben ott vannak a gazdasági középvezetők. Ha ők is megértik, hogy mind a munkások igényeire, mind a felsőbb tervekre egyaránt figyelniük kell — további kis, esetleg nagyobb lépéseket tehetünk. Barakső Erzsébet Repülőgépes társulás elsőként a megyében a szatmár- beregi tájkörzetben alakult. A REGE rövidítésű (Repülőgépes Egyszerű Gazdasági Együttműködés) gesztora a tyukodi Kossuth Termelőszövetkezet. Tagjai: tíz termelő- szövetkezet és a Szamos menti Állami Gazdaság. Tavaly a repülőgép 2006 felszállást végzett. Idén jóval nagyobb a kihasználása, hiszen a tervezett 344 légióra 65 százalékát már teljesítették. Volt olyan hónap (március) amikor 526- szor emelkedett levegőbe munkavégzésre a gép. Január elejétől május végéig a REGE-tagoknak 155 légiórát teljesített a repülő, összesen 13 ezer hektáron végezte el a műtrágyázást, porozást, és permetezést. Azonban a gép nemcsak a REGE- tagoknak dolgozott. Tíz kívülálló tsz 68 légiórában foglalkoztatta és 4600 hektár műtrágyázását, permetezését, beporzását végeztették el. A repülőgépes növényvédelem műtrágyázása nem tartozik az olcsó tevékenységek közé. Egy légióra ára 5865 forint és az egyik ^helyről a másikra történő átrepülés óránként több mint hétezer forintba kerül. Azonban a gépet igénybe vevő tagszövetkezetek, de a kívülállók is azt tartják, a költségeket nagyon megéri, mert a termést növelő munkákat akkor is végezhetik, amikor földi gépek a felázott talajok miatt ki sem mehetnek a határba. A repülőgépes társulás gazdálkodásának tapasztalatai — a néha adódó gondok ellenére is — jók. Ez ösztönzi a taggazdaságokat, és a gesztort, hogy helikoptert vásároljanak. A helikopter ára több mint tízmillió forint, de érdemes megvásárolni, mert a merev szárnyú gépnél hatékonyabban hasznosítható. Aratások lányom szedte utánam a markot. Családomból két aratócsapat is verbuvá- dott. Zsuzsi, az asszony minden délben hordta utánuk az ebédet. Szatyrokba csomagolt edényekkel mindig együtt jöttek az asszonyok. Hozták a meggyciberét és ilyenkor még a csirkéből is kijutott az aratóknak. A búza még kissé harmatos volt. A felkelő nap sugarai már átemelkedtek a Pis- ta-dülő facsoportjain. — Jöhetnének már azok a kombájnosok — motyogta csendesen, de aztán elrestell- te magát. Ö nyugtalankodik, aki már régen nyugdíjas? Különben is ebben a mostani rendben még segíteni sem tudna, ha megkérnék rá. Percek sem teltek el, felzúgtak a kombájnok motorjai. A hat gépóriás egymás után kanyarodott ki az encsencsi útról; hatalmas porfelhőt hagytak maguk után és gyorsan eltűntek a búzatábla irányába. Az első kombájn nyergében Madarász Sanyi ült. Úgy beszélik: ennek a fiúnak már három vizsgája is van, jól ismeri a gépek természetét. Sanyi fejbólin- tással köszönt, de ebben benne volt apám, a hajdani kéziarató iránt érzett szerete- tének, megbecsülésének érzete. Az „aratószörnyek” egymástól megfelelő távolságra, tartva a kijelölt hadrendet, mohón vágták a búzát. A szomszédos területről a szalmalehúzó és bálázógépek zakatolását sodorta a nyári szellő. Néhány forduló és villogni kezdtek a kombájnok tetejére szerelt színes lámpák. Üríteni kell. A teherautók és a pótkocsik hamar megteltek búzaszemekkel, elindultak a magtárak felé, ott megszabadultak terhűktől és kezdődött minden elölről. A piricsei út felől feltűnt egy személygépkocsi. Somlyai János, a község párttitkára szállt ki belőle. A tiszteletben álló ember köszönt apámnak, majd a kómbáj- nosoknak magyarázott valamit. Megérkezett a termelő- szövetkezet „mozgókonyhája” is. Fehér köpenyes asszonyok tálalták az ebédet. Az alkalmi asztalra a jégbehű- tött üdítő is előkerült. — Milyen más ez a mostani aratás — gondolta apám és csendes léptekkel elindult hazafelé. Bobi kutyája elébeszaladt. Megörült az öregnek, megnyalta a kezét és lomha vakkantással hírül adta anyámnak: hazajött a gazda. A nyírbogáti határban az idei aratás is éppúgy történik, mint tavaly. De apám már nem csodálhatja a sárga búzatáblák hullámjátékait, nem örülhet az aratógépek győztes csatájának. Karácsony előtt néhány nappal örökre eljegyezte magát a nyírbogáti határral. Szabó Józseí
