Kelet-Magyarország, 1977. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-06 / 157. szám
1977. július 6. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Erények és gyengeségek „A SZOCIALISTA BRIGÁDMOZGALOM a szocialista munkaverseny legmagasabb formája” — hangsúlyozta az MSZMP XI. kongresszusán a Központi Bizottság beszámolója. Nem is igen akad olyan ember az országban, aki vitatná e mozgalom erényeit; szerepét a termelőmunkában, jelentőségét az igényesség, a tudásvágy felkeltésében, hatását a szocialista embertípus formálásában. Azzal, hogy most mégis a gyengéit tesszük szóvá, nincs más célunk, mint a jobbítás szándéka. Mint minden mozgalom, ez is átesett néhány „gyermekbetegségen”, amelynek legtöbbjét sikeresen leküzdötte, nyomtalanul kiheverte. Van azonban néhány, aminek jegyeit, következményeit — helyenként — máig is magán viseli. Az első: a formalizmus. Megnyilvánulási módjai változatosak: a semmitmondó felajánlásoktól a csicsás brigádnaplóig, a gépiesen kipipált vállalásoktól a látszateredményekig. Mire gondolunk? Például a brigádszerződések olyan pontjaira, amelyeket végrehajtani nem felajánlás kérdése/hanem a Munka Törvénykönyvben rögzített, elemi kötelesség. Hány brigádszerződésben olvasni még ma is ilyeneket: „A brigád tagjai vállalják, hogy a munkából nem késnek, a munkaidőt végigdolgozzák, s betartják a munkavédelmi előírásokat”. Vagy: „A brigád tagjai küzdenek az igazolatlan hiányzások ellen.” Aztán: „A brigád vállalja, hogy éves termelési tervét időarányosan és jó minőségben teljesíti.” A MÁSIK GYERMEK- BETEGSÉG: a látszateredmények hajszolása. Magyarázat helyett hadd beszéljenek itt is magukért a példák. Nagy múltú, országosan ismert ipari üzemek szocialista brigádjai is beleesnek olykor abba a hibába, hogy túl sokat markolnak, s keveset fognak. Erőltetik például az író-olvasó találkozót — mint a kulturális vállalások legrangosabbi- kát —, ahelyett, hogy megnéznék: hogy is állnak a tanulással kapcsolatos felajánlások teljesítésével? Pedig nem ártana, mert még mindig gyakori, hogy a brigádtagok némelyikének hiányzik a nyolc osztályos — alapfokú! — végzettsége. Még mindig a kulturális vállalásoknál maradva: gyakori, hogy a brigád kulturális kötelezettségét kizárólag közös színházlátogatással véli teljesíteni. Még olyan üzemekben is erőltetik a színházlátogatást, ahová a dolgozók húsz-harminc községből járnak munkába. A színház aztán többnyire a Nagymező utcában székel, s a kultúráló-* dást szolgálni hivatott darab valamelyik operett. A fő az, hogy beragaszthat sák a jegyeket a brigádnaplóba. Az viszont senkinek sem jut eszébe, hogy megnézze: vajon hány brigádtag rendszeres olvasója a szakszervezeti könyvtárnak?... A harmadik gyermekbetegség: a közösségi szellem, a kollektivitás fejlesztésének leegyszerűsítése. Arra gondolok, amikor a brigádtagok barátságát kizárólag fehér asztal mellett akarják erősíteni. Jobbik esetben a házastársakkal együtt szabad szombaton, rosszabbik esetben — és mit tagadjuk: ez a gyakoribb — „zártkörű mulatság” keretében. Az ürügy sokféle: „minek elaprózni a jutalmul kapott brigádpénzt, inkább bobjuk fel’ gyerekek”, vagy „költsük el Sándor-nap, József-nap, legénybúcsú, katonai bevonulás, leszerelés örömére”. Eleve méltatlan e mozgalomhoz, amikor a közösségi szellemet a családi élet — esetleg a családi béke! — rovására próbálják erősíteni. Én nem szeretem az olyan közösséget, amely férficinkosságon alapul, álszentül „brigádösszejövetelnek” becézi az italozást, s elítéli, valósággal kiközösíti azt a brigádtagot, aki nem kíván részt venni benne. Én az olyan közösségi megnyilvánulásokat pártolom, amely épít a társadalom legkisebb egységére, a családra, s ami többet nyújt néhány féldecinél, másnapos emlékeknél. A majálisokra, autóbuszos országjáró kirándulásokra gondolok, a közös balatoni víkendekre, vagy a valamelyik brigádtag telkén rendezett szalonnasütésre. A BARÁTSÁG, AZ ÖSZ- SZETARTÄS érzésének szép megnyilvánulása az is, amikor a brigádtagok kölcsönösen segítik egymást a „fészekrakásban”: a házépítésben. Ismerek olyan brigádot, amelynek tagjai már négy munkatársuknak építettek otthont szabad idejükben. Olyat is, amelynek egyik, fiatalon leszázalékolt tagja évek óta ugyanúgy részesül a brigád jutalmakból, prémiumokból, mintha még mindig társaival együtt dolgozna. Az ilyen gesztusok adják a szocialista brigádmozgalom igazi rangját, tekintélyét! Ny. É. Gyógyszerkiszerelés az Alkaloidában. (Elek Emil felv.) A Nyírbátori Faipari Vállalat nyírbélteki Szemében dolgozik Kiss Katalin. Marógéppel a kézi szerszámok alkatrészeit gyártja. (Elek Emil felvétele) ELLENŐRIZ AZ AUTOMATIKA * Egyedül kétezer tonnával Pályamunkás baktat a sínek között, messziről virít sárga mellénye. A mozdonyvezető megnyomja a kürtöt, hosszasan jelez, hogy álljon félre az útból, ö nemigen tudna megállni néhány száz méteren belül. Nyomja a szerelvény súlya, a mozdony után futó 40—50 vagon, a kétezer tonna súly. Felkéredzkedtünk az 1101. számú mozdony vezetőfülkéjébe. Szanyiszló István mozdonyvezető szívesen fogadott kísérőnkkel, Alföldi Tamás műszaki irányítóval együtt. (Természetesen az írásbeli, az útvonalra és napra, meghatározott engedély alapján.) Hármasban vártuk a nyíregyházi állomás egyik vágányán a szemafor zöld jelzését, hogy a 4670. számú vonattal kigördüljünk Fényeslitke felé. A jelző szabadot mutat, a villanymozdony áramátalakítója felzúg. Lassan, majd egyre gyorsabban magunk mögött hagyjuk az állomást, a várost. Éberségjelző Alig megyünk egy kilométert, sípoló hang figyelmeztet. A mozdonyvezető gyorsan megnyomja a lábánál a pedált, a sípolás abbamarad. S ez így ismétlődik a sebességtől, a jelzők állásától függően percenként, félpercenként. Éberségjelző a neve. Automatikusan ellenőrzi, hogy a mozdonyvezető figyel-e, tudja-e, mi történik a vonaton? Ha nincs visszajelzés, akkor a berendezés működésbe lép, megállítja a vonatot. — Minden CSM-ben közlekedő mozdony fel van szerelve ilyen berendezéssel — hangzik a magyarázat. A „CSM” vasutas rövidítés. Azokat a szerelvényeket jelenti, amelyek csak mozdonyvezetővel közlekednek. Egy emberre van bízva a több 10 milliós rakomány, egyedül felelős azért, hogy az indító állomástól a célállomásig baj nélkül megérkezzen a vonat. A rakományra, személyszállító vonatoknál az utasokra a mozdonyvezetőn kívül automatikus berendezések tucatjai vigyáznak. Előírás, hogy a mozdony rádióvagy vonaltelefon összeköttetésben álljon az állomásokkal, az éberség jelző készülék mellett a vezetőfülkében külön berendezés mutatja a jelzők állását, hogy akár ködben, akár hóviharban ne csak a szemére, jó látására hagyatkozzon a mozdonyvezető, hanem a műszer is segítse munkáját. A vonatnak szabad útja van. Egyenletes tempóban robog át az állomásokon. A mozdonyvezető látszólag kis mozdulatokkal irányítja a 4000 lóerős monstrumot. Ki- pihentnek, nyugodnak látszik. 12 órás szolgálat — Ha itt valaki elalszik, annak nincs hivatásérzete — állítja. Reggel fél 6-kor jelentkezett szolgálatra, akkor tudta meg — rövid várakozás után —, melyik vonatra kerül, milyen irányba indul el. öt éve utazik a Tiszalökön érettségizett fiatalember. Tizenkét órás szolgálat vár rá, annál többet nem mehet akkor sem, ha nincs, aki leváltsa. Olyankor lezárja, otthagyja a mozdonyt azon az állomáson, amelynél lejárt a szolgálati ideje. (Ezért fordul elő, hogy a mozdonyvezetők jóval többet töltenek el családjuktól távol, mint amennyi időt hivatalosan dolgoznak.) Máskor pedig jelentkezik a vontatási főnökségen szolgálatra, aztán órákat is elücsörög — a most már korszerű, szépen berendezett várakozóban —, amíg kap egy vonatot. — Az a baj, hogy hullámzó a forgalom — magyarázza Alföldi Tamás. A gyorsteher összeáll Fényeslitkére menetrend szerint (mert a tehervonatok- nak is van menetrendje) A két üsző békétlenül legel a zugban. A zugban (zsákutca) a keréknyomon innen és túl j óllakásig zöldell a gyep. A üszők „öklelnek” és a vigyázó öreg csá- pol a bottal. Vasárnap van. A zug szájában ecetfák árnyékában ráérő asszonyok szóval múlatják az időt. A legfiatalabb a fűre ül, az idősebb ezért is mondja: — Én már nem tudnék felállni. Négykézláb, csak úgy. Nagy téma az idők súlya. A viszeres láb, a hajlásra képtelen derék, az erőtlen izom. A zug mélyéről, a kerítésen túlról vasra verő kalapács pendül. Szorgoskodik az ifjabb generáció. A fiú (meglett férfi már) ócskán vett ve- tőgépet javít. Az üszőktől visszatérő öregtől kérdezi a gyepre ereszkedett fiatalasszony: — Búzát akarnak vetni? — Szalmát — mondja a férfi. — Szalma kell a tehenek alá. — De régen sütöttem kenyeret — sóhajt az öregember felesége. — Pedig még meg megérkeztünk. Vissza a 1759. számú gyorstehervonat továbbítása vár a mozdonyra. A szerelvény hamar összeállt, valamivel hamarabb indulhatunk a menetrendben előírtnál. Csatlakozik Szaladják László von átvezető is két kocsirendező társaságában. A közbülső állomásokon — ha van rakott kocsi — akkor ez a vonat veszi fel a vagonokat. Kemecséig megállás nélkül mehetünk. Ott is csak azért „fognak meg” bennünket, mert a vonal forgalmát irányító nyíregyházi állomásról nem adnak engedélyt a továbbhaladásra. Majd egy órás ácsorgás következik. Ugyanez megismétlődik Sóstóhegy előtt, majd az állomáson. Végül — ha nem is any- nyi előnnyel, mint az induláskor — megérkezünk Nyíregyházára. A vonatvezető és a kocsirendezők feleslegesen jöttek, nem volt kocsi, amit a közbülső állomásokon felvegyünk. (Valószínű, hogy ezt az állomásokon már a vonat indulása előtt is tudták, azonban nekik így szól a műszak- beosztásuk, ha van munka, ha nincs, végig jönnek.) Szanyiszló István kihajol a mozdonyfülkéből. Elégedett lehet, hiszen a menetidő nem haladta meg a menetrendben előírtat — ugyanis csak any- nyit fizetnek, még ha rajta kívül álló okok miatt később is érkezik. Utasításra vár, hogy vagy váltást kap, vagy továbbviszi a vonatot Debrecenbe. Lányi Botond Vakaró tudnám dagasztani. A szomszédasszony — aki szintén túljár a hetvenen — sóvárgásával kenyérlángost és vakarát idéz. — Nincs finomabb a kapros kenyérlángosnál. És a vakaró? Mindenkinek sütöttem egyet. — Én tízet, tizenkettőt. Jó zsírosat. Szegény apám, de szerette! Bort ivott és ette a vakarót. Megcsinálnám, bizonyisten megcsinálnám én most is. A „körben játszó gyerekek rácsodálkoznak egy pillanatra a nagyszülőkre. Miről beszélnek? Hogyan beszélnek? Talán nem is magyarul! Lehetetlen számukra a képzet- társítás, hiszen nem láthatA szakszervezeti vezetőknek, tisztségviselőknek, nemcsak joguk, de kötelességük is, hogy rendszeresen képezzék magukat. Ezt SZOT- titkársági határozat írja elő. De ha nem lenne rá határozat, akkor is szükségszerű igény és követelmény a tanulás. Nyíregyházán és Hajdúszoboszlón az 1976/77-es oktatási évben 13 egy— négy hetes tanfolyamon összesen 373 szakszervezeti tisztségviselő vett részt. A MEDOSZ megyei bizottsága 47 tisztségviselő képzését oldotta meg Hajdúszoboszlón a tsz-alkal- mazottak szb-titkári tanfolyamán, illetve a munkavédelmi tanfolyamon. A Pedagógusok Szakszervezetének megyei bizottsága hasonlóan szervezte meg 30 szb-titkár továbbképzését. Nyíregyházán 100 pedagógus szb-tag egyhetes tanfolyamon vett részt. Ezek a jó példák, de sajnos kevés van belőlük. A szakmai megyebizottságok és az alapszervezetek zöme nem gondoskodott megfelelően a szakszervezeti tisztségviselők tanfolyamszerű oktatásáról. (A sóstói KISZ-táborban tervezett szakszervezeti oktatás is indokolatlanul maradt el.) Ahhoz, hogy a szakszervezeti tisztségviselők megfeleljenek a növekvő követelményeknek, rendszeresen képezniük kell magukat. S ennek egyik legjobb formája: a szervezett tanulás. Ezzel nem szívességet tesz a tisztség- viselő, hanem kötelességét teljesíti, (f. k.) Kombájnosok továbbképzése A kenyérgabona betakarításában dolgozó kombájnosok szakmai ismeretének bővítésére szervezett továbbképzést az AGROKER és a TESZÖV, a vajai II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet rendezésében. A kétegyházi szakmunkás- és munkástovábbképző intézetben megtartott oktatás — amelyen az SZK—5—6 típusú gabona- kombájnok gépkezelői vettek részt — véget ért. A szakmai továbbképzésen Szabolcs- Szatmár megye különböző termelőszövetkezeteiből 57 gépkezelő tett sikeres vizsgát. ták, nem láthatják anyjukat kovászolni, hajnalban kenyeret dagasztani és aztán, ha tele van minden szakajtó, a maradék tésztából lángost, vakarót készíteni. A vakaró, a kenyértészta végső maradéka, fémkanállal vakarják le a dagasztóteknő faláról. Fenséges íze és illata ünneppé tette a kenyérsütés napját. — Jobb a bolti kenyér — mondja meggyőződése ellenére a szomszédasszony —, nem ér rá kiszikkadni, megpené- szedni. A vakarót a mai pu- lya talán már nem is szeretné, nem becsülné. O da kell vágni a üszők közé megint, zsenge szarvukat egymás vég- ' nyán fenik és a figyelem rájuk terelődik. Később megüli a zug öblét a csend. A vakaró szép emléke visszasettenkedik a múltba és már nyoma sincs. Annyira nincs, hogy az 1500 oldalas Magyar Értelmező Késziszótár sem említ}. Seres Ernő
