Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
ÜNNEPI MELLEKLET BARABÁS LÁSZLÓNÉ SZAKMUNKÁS, UNIVERSIL. „Hétéves szabadság után jöttem vissza dolgozni az üvegtechnikai üzembe, gyesen voltam. Egy műszakban dolgozom a gázégő mellett, exportra készítem a laboratóriumi berendezéseket." Fényben a munkáról ELEK EMII KÉPRIPORTJA KOVÁCS FERENC OLVASZTÁR, VULKÁN. „A kupo- lókemence mellett nem könnyű a munka, de ennek is megvan a szépsége. A folyékony anyagból több ezer számban készítjük a fűtőradiátorokat." BAKÓ JÓZSEFNÉ SZÖVŐ, NAGYHALÁSZ. „Két és fél éve dolgozom a zsákgyárban, a legmodernebb olasz gyártmányú szálhúzó géppel a zsákszövéshez készítem a poliészter fonalat." IUKGÁNYI GYULA CSŐSZERELŐ. TAURUS GYÁR. „A tmk-soknak mindenhez érteni kell, még ha nem a szakmába vágó is a dolog, ezért szép a munkánk.” N éhány évvel ezelőtt egy 16 éves laoszi diák képzeletét megragadta egy pici pont a térképen. Közép-Európáról tanultak, s ki tudná már hogyan adódott, hogy a laoszi fiatal éppen Magyarországot választotta ki magának. Látatlanul megszerette hazánkat. S mi történt azután? Négy évnek kellett eltelni, hogy a dédelgetett álom teljesüljön. Érettségi után külföldi ösztöndíjasnak jelentkezett. Ekkor már döntött, adódjék bármilyen tanulási lehetőség, ő Magyarországot fogja választani... „Akkor már ismertem Petőfit, Adyt, József Attilát. Móricz Zsigmondot. Még otthon, Laoszban olvastam a műveiket, francia nyelven Inkább a humán tárgyak vagy az angol, vagy francia nyelv érdekelt volna, de La osznak agrárszakemberekre van szüksége. így lettem tavaly ősztől a nyíregyházi mezőgazdasági főiskola hallgatója...” A laoszi diák Sourichauh Suthasaroth, barátságos, közlékeny fiatalember, aki már elég jól beszél magyarul. Diáktársai és a tanárok is Szu- rityánnak hívják. Ez a keresztneve, magyarul azt jelenti: Napsugár Sok barátja, segítője van a főiskolán, a kollégiumban, akikről szívesen beszél. így említi a két szobatársát, Koslai Pétert és Jánvári Tibort, a tanárok közül Kökéndi Ivánt, Lukácskó Gyerek, lakás, kocsi Soltészek a nyolcadikról LEGALÁBB HÉTSZAZ EMBER LAKIK A HÁZBAN — EGY KIS FALUCSKA LÉLEKSZA- MA IS LEHETNE. AUTOMATA LIFT. A NYOLCADIKON A HAT AJTÓ KÖZÜL A 48-AS SZÁMÚBA CSÖNGETTEM BE — SOLTÉSZ BERTALAN NEVE ÁLL RAJTA. Komoly tekintetű fiatalember nyit ajtót, megfontolt tempójú szavai ismerősek, telefonon beszéltük meg a vasárnap délutáni látogatást. Mögötte kíváncsi tekintetű kislány, a konyhából felesége is kilép — csinos, barna asz- szony. A nagyszobában, rend ragyog az április végi napsütésben, az ablak előtti hatalmas virág levelei fürdenek az éltető fényben. — Februárban költöztünk a lakásba. Négy évet vártunk rá. „Tudtunk félre rakni“ — Máris a témánál vagyunk: a cgaládi pénztárcánál. Hiszen az új lakás nemesük örömöt jelent — jócskán megapasztja a bukszát is... — Ez már igaz. Gyűjtögettünk éveken át. Viszont panaszra mégsem lehet okunk: a feleségem szüleinél laktunk a Moszkva utcán, így hát nem kellett albérletet fizetni, félre tudtunk rakni minden hónapban. Úgyhogy, mire megkaptuk a kiutalást, nem főtt a fejünk. — Mennyit keresnek ketten? — Hát, nálam hajszálpontosan nem könnyű kiszámolni. Az Elektroakusztikai Gyár UNIVERSIL-gyárában dolgozom itt, Nyíregyházán, a szerelőműhelyben vagyok csoportvezető. A fizetésem alapja a tizennégy forintos órabér. De erre mindig jön túlóradíj, meg prémium is. Tudja, nem megy nálunk zökkenő nélkül a munka: a negyedévek végén rá kell hajtani, mert közben döcög az anyagellátásunk, s a tervet teljesíteni kell valahogy... Ilyenkor aztán alaposan megdolgozunk a kitűzött célprémiumért. A lakáshoz kellett egy kereseti igazolás: azon tavalyra havi 3470 forintot hoztak ki. Másfél ezer csekken Felesége közben Mónikát, a három és fél éves eleven kislányt próbálja féken tartani. Aztán kirohan, át a kis szobába, amely az ő birodalma. Nagy öl képeskönyvvel tér vissza, sorra mutogatja kedvenc figuráit. A szülők elnéző mosolygással figyelik sürgés-forgását, hogyan változik át a szoba vidám hangulatú játéktérré. Ahol gyerek van... — Nekem fele ennyi a fizetésem — folytattja az asz- szony, s megtámasztja Mónika kis foteljét. A Nyírfa Áruházban dolgozom, a raktárban. Körülbelül 1700—1800 forintot kapok egy hónapban, a forgalomtól függ. — Ez aztán azt hiszem, majdnem el is fog menni a lakásra a különféle állandó kiadásokra. Törlesztés, szövetkezeti hozzájárulás, fűtés, villany, tévé, rádió, gáz... — veti közbe férje. — Még nem tudjuk teljesen pontosan, mit fogunk rendszeresen kifizetni, de kábé másfél ezer lesz havonta. — Rábök egy autós szakkönyvre — Erre is kell költeni. Mármint a Trabantunkra. Ötéves Trabant Felváltva mesélik: a beköltözés után vettek egy ötéves Trabantot. A lakásba ugyanis a bútor már megvolt, nagyobb dolgot csak egy mosógépet vettek. A szülőknél nem volt szükségük saját gépre. így hát a lakásra befizetett közel húszezer forint mellett jutott a 36 ezer forintos kiskocsira is. Igaz, oda az összegyűjtött pénz — szinte egyszerre mondják összenézve. — Most már nincsenek nagyobb vágyaink... Van gyerekünk, lakásunk, kocsink. Megélünk csendesen. — Igen, de csak egy gyerek van. Márpedig biztosan önök is kaptak még egy gyerekre kedvezményt az OTP- től... — Igaz — nevetik el magukat. — De addig még van időnk, három év a határidő. Mónika felfigyelt a kistestvérről ejtett szavakra, s máris rohant, majd elcsúszva az előszoba műanyag padlóján: hozta a testvérkének kinevezett nagy mackót. Édesanyja is játszott a bumfordi jószággal gyerekkorában — továbbadta kislányának. — Nem bántuk meg, hogy megvettük a kocsit. Igaz, költeni kell rá, de nagyon hasznos. Mónika az Északi körúti óvodába jár, a mi munkahelyünk sincs ide közel. Délután öt körül sorra felszedem a családot, s úgy jövünk haza, Meg aztán: a kedvenc hobbym a bütykölés a motorral... Most is ezzel töltöttem a hétvéget. Ha jobb lesz az idő, kirándulunk! Már voltunk többször Tokajban és környékén. — Annyira azért nem kell meghúzni a nadrágszíjat, hogy ne fussa a kocsira, bár sok minden megváltozott most az életünkben. Anyagilag is — meg... Kertes-udvaros házból költöztek ide a nyolcadikra. Az asszony lényegében most jött el hazulról végleg, bár már ötödik éve házasok. Fárasztó a rossz lift mellett gyalog felcipelni a szatyrot és a gyereket. Ismerős ismeretlenek laknak szomszédban. A lakásban váratlan éjszakai árvizet éltek át egy hibás csőillesztés miatt. De lassan berendezkednek, „belakják” a másfél szobát. Készül a barkácsolt virágtartó. Az asztalon a ház asszonyának kezenyomát őrzi a hímzett terítő. Tarnavölgyi György Szurityán: NAPSUGÁR Zsoltot, dr. Berecz Emíliát, Pásztor Jánosné laboránst és a Vasvári Gimnáziumból Vásárhelyi Andrást, aki heti órában magyar nyelvre tanítja. Hogyan boldogul egyszál magában? Azt mondja, nincs egyedül, mindenütt barátokra talál. Nehéz ugyan a szakmai szöveg, eleinte előfordult, hogy a diáktársak jegyzeteit is meg kellett nézni és lemásolni, mert az előadáson sok mindent nem értett. Különösen a kémiával bajlódott sokat, a középiskolában csak az alapokat tanulták, mert francia—angol tagozatos osztályban végzett. De ma már csak mosolyog a laborgyakorlaton, az egyik nagy akadályon túljutott. Sokat tanul, éjfél előtt ritkán kerül ágyba. — Jó itt, mert a magyarok nagyon kedvesek, barátságos emberek — mondja Szurityán, aki éppen itt Magyar- országon töltötte be 21. évét. Még az út java hátravan, 79-ben végez, ekkor kapja meg a kertész-üzermmérnöki oklevelet. Ezután még egyéves magyarországi gyakorlat következik, majd otthon a tanultak hasznosítása. Újra eszébe jut egy epizód, amikor sehogyan sem tudta kiejteni a nevét az egyik tanár, azt mondja, „Sanyi, ezután így fogja szólítani. Nevet. Már magyar nevet is kapott. Aztán komolyra fordul a szó, az otthoniakat említi, szüleit és három testvérét, akiknek kéthetenként beszámol arról, hogyan él, tanul. Két hét alatt fordul a posta. Hazai szót a moszkvai rádióból hall, amelv laoszi nyelven is sugároz műsort. S még, amikor esetenként összejönnek a hazánkban tanuló laoszi diákok, szám szerint 38- an a fővárosban. Haza pedig legközelebb júliusban utazik. 16 óra repülővel... S hogyan szokta meg a trópusi ember a magyar éghajlatot? Eleinte fázott. Itt látott havat először életében, el is csúszott néhányszor. És sokszor volt náthás. De most már megszokta. A magyar konyhát is, igaz a sok hazai halétel után kicsit szokatlan a sertéshús. Ezért is részesíti szívesen előnyben a halászlevet. Viszonzásul ő is megízleltette a diáktársakkal az egyik tipikusan laoszi eledelt, melyet saját kezűleg készített el. „Most már magyarul olvasom Petőfit...” — mondja búcsúzóul Szurityán. Páll Géza 107?. május 1. KM GORZSÁS LÁSZLÓ HEGESZTŐ, HAFE. „A lángvágás a vasas szakma egyik igen fontos munkafázisa. A szikrázó fényben a formátlan lemezekből konvejorpályát készítünk.” BARTOS ERZSÉBET, MOHI MÁTÉSZALKA. „Héttagú szocialista brigád vezetője vagyok, jó a kollektívánk. Tiszta, szép hivatás az optikus szakma. Mi munkatársaimmal a minőséget vizsgáljuk."
