Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-13 / 111. szám

1977. május 13. KE LET- MAGYARORSZÁG 3 Többet tenni Útkeresés a mezőgazdasági szakmunkásképzésben Minőségileg átalakulóban van a Szabolcs-szat­mári mezőgazdaság. Nőtt a termelés anyagi, mű­szaki megalapozottsága, új szakosított állatte­nyésztési telepek létesültek, a korszerűtlen gé­peket hatékonyabb, nagyobb teljesítményűek váltják fel, biológiailag értékesebb vetőmagvak­kal dolgoznak, így az elmúlt ötéves terv során stabilizálódott a magasabb szintű termelés. . Ugyanakkor megyénket, ezt a „klasszikusan” mező- gazdasági megyét sem kerüli el az az országos jelenség, hogy fokozatosan csökken a létszám a gazdaságokban. Ma 38 százalék megyénkben a mezőgazdasági aktív keresők aránya. Jó öt év alatt 6,4 százalékkal csökkent a tagok létszáma, a dolgozó tagoké több mint 13 százalékkal. Ez­zel az állandó csökkenéssel továbbra is számolniuk kell a gazdaságoknak, s így, a rendelkezésükre álló lét­számmal kell termelni — de magasabb fokon. A legfontosabb feltétel Nem mellékes tehát, milyen felkészültségű, képzettségű szakembergárda dolgozik a mezőgazdasági üzemekben. Az elmúlt napokban rende­zett tanácskozáson, ahol a mezőgazdasági szakmunkás- képzés helyzetét és legfonto­sabb feladatait elemezték, Bacsu József, a megyei ta­nács mezőgazdasági osztály- vezetője azt fogalmazta meg a jelenlévő szakembereknek, hogy napjainkban, amikor a tudomány termelőerővé vá­lásának vagyunk tanúi, az iparszerű termelés és a kor­szerű tartástechnológiák leg­fontosabb feltétele a techni­kai eszközöket mozgásba ho­zó, működtető ember. A megfelelő képzettségű ember, akinek munkája nélkül nincs eredmény. Hol tartunk ma? Megyénk­ben közel ezerháromszáz fel­sőfokú végzettségű szakem­ber dolgozik, egyes szakmák­ban kevesebb a szükséges­nél. Az ezernyolcszáz közép­fokú végzettségűnél több kel­lene, a gazdaságok a dönté­sek előkészítésében jobban támaszkodhatnának rájuk. Kevés a szakmunkás, jelen­leg nem éri el létszámuk a hatezer-kilencszáfeat, a dolgo­zó tagoknak mindössze 13 százaléka szakmunkás. Már a jelenlegi termelési szint is sokkal többet igényel. A me­gyei tanács által elfogadott fejlesztési koncepció 1980-ra tizennégyezer, tíz év múlva pedig tizennyolcezer szak­munkás foglalkoztatását írja elő. Legalábbis ez volna sze­rencsés az akkori tervek megvalósításához. Huszonötén 90 helyre? Megdöbbentő eredményt kapunk, ha a tervszámból kivonjuk a jelenlegit. Ez azt jelentené, hogy három év alatt hétezernél is több új szakmunkásra lenne szükség — három év alatt többre, mint amennyi jelenleg dol­gozik. Ez nyilvánvalóan kép­telenség, hacsak valami nagy változás nem történik. Mi a helyzet jelenleg a szakmunkásképző intézetek­ben? Nincs gondja a bakta- lórántházinak, a gépek to­vábbra is vonzóak, kezdő létszámuk évről évre meg­van. A mátészalkai iskolá­ban — állattenyésztőket ké­peznek — a szokásos je­lentkezési arány: 30 helyre 22. Tiszabercel van a leg­rosszabb helyzetben — ker­tészeket tanítanak — az idén meghirdetett 90 helyre 25-en iratkoztak be, az első átirá­nyítással került oda 11, — ők eredetileg sehová sem je­lentkeztek — a másodsorban odajelentkezettek öten van­nak. Tavaly hasonló volt a helyzet. A képzés és az elhelyezke­dés gondjait nem részletez­zük, sajnos ismertek: kima­radás, rossz fogadtatás a gazdaságokban, a pálya el­hagyása. Nem eléggé terjedt még el a szakmunkásképzés felnőttoktatási formája, bár néhány helyen már példa­mutatóan szerveznek ilyen tanfolyamokat. A mezőgazdasági szak­munkásképzés gondjait ösz­szegezve dr. Moró Gábornak, a MÉM szakoktatási felügye­lősége osztályvezetőjének tettük fel a kérdést: nem kellene-e megkongatni a vészharangot a szakmunkás- képzésért, ha a várható kö­vetkezményeket el akarjuk kerülni? A válasz summásan a következőket tartalmazta: ,,A termelés fejlesztésének egyik fontos oldala a szelle­mi erők fejlesztése. Szükség van olyan gárdára, mellyel rá lehet bízni a nagy értékű gépeket, szakosított telepe­ket. Sőt, ma már a kertészet sem a régi, itt is várható a nagyobb arányú gépesítés. Receptet a felügyelőség sem adhat, a minisztérium a kér­dés széles körű társadalmi megoldását szorgalmazza, a konkrét intézkedések azon­ban a megyére várnak. Azt tudjuk ajánlani, hogy jobban figyeljenek oda az üzemek éves képzési terveire, azt vizsgálják felül, győződje­nek meg a realitásáról, s kérjék számon. Ma még nem kell vészharangot kongatni, hacsak az nem lesz súlyos gond, hogy szakember hiján lassulni fog a fejlesztés üte­me.” Csodavárás helyett Keresi-e tehát a megye, a mezőgazdasági osztály azo­kat az utakat, amelyek a jö­vőhöz vezetnek? Mint azt Bacsu József előadásában összefoglalta, nagyobb ará­nyú szakképzést terveznek a fiatalok és a felnőttek köré­ben. A gazdaságokban igye­keznek rendezni az anyagi és erkölcsi elismerést, az ösz­tönzést, a szociális ellátás ja­vítását. Az iskolákban na­gyobb szerepet szánnak a gyakorlati képzésben az élet­re nevelésnek. Mindenekfö- lött pedig a pályaválasztás­nak próbálnak elébe menni, a szülők, a nevelők, az álta­lános iskolák, valamint a társadalmi szervezetek, első­sorban a népfront segítségé­vel. Elevenebb kapcsolatokat terveznek az általános isko­lákkal, hogy nőjön a jelent­kezők létszáma. Csodára nem számítanak, változásra annál inkább, hogy néhány év múlva ne kongjon majd a vészharang. Baraksó Erzsébet A telefonhuligánokat hosszú időn ke­resztül az utcai telefonrongálók kö­zött kerestem — meséli barátom magából kikelve. — Ám az utóbbi időben a telefonos bosszantók beköltöztek a tele­fonközpontokba, sőt néha-néha már a tit­kárnői szobákba is. — A hitetlenség eloszlatására — heveske- dik barátom — álljon itt a tanulságos tör­ténet. — Halló! Tagumvár Vállalat? — Igen, a központ. — Kérem a titkárságot. — Honnan tetszik keresni? — Vidékről. — A Lidiké most foglalt. — Nekem nem a Lidiké kell! A titkár­ság! — Akkor hívja később. A vonal megszakad, kezdődik a tárcsá­zás. Jön a házi foglaltjelzés, majd az otta­ni vonal beszél mással. Telnek a tízpercek. Emelkedik a pumpa. Az automata végre ismét hívja a Ta­gumvár központját. — Halló, itt Tagumvár. — Kérem, kapcsolja a titkárságot. — Hívom a Lidikét. (Lidiké, egy tü­relmetlen hang vágyik rád.) (Kapcsold, majd én megszelídítem.) — Tessék titkárság. — A főnök szaktárssal szeretnék be­szélni. — No, várjon csak, megnézem bolygón belül van-e? Várok. Ám. egyszer csak a vonal túlsó végén halk nesz'ezéssel helyére teszik a hall­gatót. Tárcsázok újra. Jön a szám egyből. Örülök a szerencsének. Némi alkudozás után a titkárságot is megkapom. — Maga az Ákoska? Máskor ne törjön rám olyan vadul. Most pedig beadom a fő­nöknek. — No végre — sóhajtok fel. — Mit hallgatózik! Maga telefonbetyár! Reccs. A vonal megszakadt. Újra tár­csázok, a központos pityergős hangja. — Maga miatt izéitek le engem?! — Elnézését, és kapcsolja a titkárságot. Lidiké, mint a pulykakas: — No, halljam az óhaját. — Kérem kapcsolja a főnök kartár­sat. — Honnan keresi? — Vidékről. — Kit jelenthetek be? És jöttek a kérdések: „Melyik lábbal kelt fel? Milyen nadrág van magán? Kik a barátai és a barátnői? Halász, vadász, vagy madarász ügyben keresi-e a főnök kartársat? Mert csak ilyen ügyekben van itthon”. Míg a kérdéseket hallgattam, meg a tő­lem telhető legőszintébb válaszokat fogal­maztam, azon gondolkoztam: vajon való­ban a Lidiké ilyen kíváncsi, vagy főnöké­nek mindenre kiterjedő utasításait hajtja-e végre? Sigér Imre Utca a telepen. (A szerző felvételei) Á telepeken — Ki miért jött ide dolgoz­ni — tettem fel tízszer és százszor a kérdést. „Házra gyűjtök”. „Családi gondok elől menekültem”. „A jó kereset vonzott”. „Jó érte­lemben vett kalandnak néz­tem”. „Szerelmi bánat miatt”. „Adóságaim voltak, ebből szanálom”. „Házasodni aka­rok, kell az induló tőke”. A válaszolók túlnyomóan férfiak, javakorabeli, erős emberek. De akadnak köztük lányok és asszonyok is. Mert a három magyar telepen sok­féle ember él együtt. próbálgat valamit, hogy el­üsse az estéket. És hirtelen egy kérdést tesz fel: — Ismered Smidt Jós­kát Vásárosnaményban? — Jó barátom, 6 is fafaragó. És máris kiderül, hogy Nagy Jós­ka a népművészet ifjú mes­tere, aki itt se lett hűtlen a fához. Fafaragó szakkört ve­zet. Fafaragók, fotósok, zene­barátklub. könyvtári tagok, kézimunkázó férfiak és nők, dalosok, népi táncosok, vers­mondók, magnósklub, spor­tolók. De sorolhatnók még to­mié ágy nemű tartójába du­gott veréb, s a hasonló tréfák sorozata. A csinos nőt azzal fogadják a büfében: — Mi az. Te nem félsz, hogy izgatásért lefognak? Mindebből kitűnik, hogy a szabad időnek vannak kötet­len formái is, néha vaskosan, de hát ahol annyi férfi van, bizony a lányok megtanulnak nem elpirulni. És még ami derűt hoz: a rádió. Reggel a helyi stúdiók ébresztenek, majd a Kossuth rádió szig­nálja csendül. Nem hiszem, hogy van még hely, ahol a Magyar Rádió ilyen népsze­rű lenne. Figyelnek minden hírre, minden dalra. És mindig esemfny. amikor beköszönt a Kálmán Imre szocialista brigád. Ők az ope­Huszton maguképítette bér­házakban laknak, a másik két telepen összkomfortos lakó­barakkokban. A telepen utcák alakultak ki. megvan a sajá­tos közlekedési rend, s min­den telep egy kis város. Go- rodka — városka — így neve­zik ezeket a környező városok és falvak ukrán lakói. Város­kák, ahol szigorú a rend, példás a tisztaság. Ahol a város polgárai viszonylag kis területen élnek együtt. Nem szállás — otthon Talán a legjobban Gerhard Ernőd szállásmester összegez­te a helyzetet ezzel a mondattal: — A te­lep itt nem munkásszállás. Otthon. Kezdetben ezernyi gond volt a tisztasággal, a szobák rendjével. Aztán ki­ki rájött: itt hosszú időt kell eltölteni, s csak úgy lesz ez jó, ha minden olyan, mint otthon. A két-, háromágyas szobákban modern bútor, s milliónyi apróság, amit ott­honról hoztak. A családosoknál minden olyan, mint egy lakás. Az asszonykéz díszítése teszi meghitté. A legények szo­báiban aktok és csinibabák képei jelzik, mi a hiánycikk. És egy-egy épület kapuján a felírás: szocialista megőrzés­re vettük át. Meg is látszik, minden berendezés kifogás­talanul működik, a csapból dűl a forró és hideg víz. és valaki vidáman vasalja a nadrágját a közös helyiség­ben. Magyar módra — Ami jellemző^- meséli Bagdi Márton Bogorodcsáni- ban —. hogy az étterem min­denütt határidő előtt elké­szült. Hiába, a gyomor nagy úr! És jött is a Bükkvidéki Vendéglátó Válllalat stábja. Jött a hazai koszt. Mindenütt ezer ember ellátására alkal­mas ebédlő és konyha Az ét­lap változatos. A bélszíntől a sült halig, a kefirtől a kolbá- szos lecsóig mindent kínál. — Érdekes dolog az étke­zés — fejtegette Guszjatyin- ban Nagy József KISZ-titkár. Nagymértékben befolyásolja az emberek igényét. Bizonyá­ra sok jó szokást szereznek az itteniek. De áll ez más do­logra is. Nevel a környezet, a szállás, az együttélés is. És kényszerítő a szabad idő, hi­szen előbb-utóbb mindenki Marinka lakodalmán rezesbanda játszott. vább. Bogorodcsániban me­sélte Majláth Erzsébet. aki a művelődés szervezője: — Vegye némileg önkriti­kának, de itt úgy történt, hogy az emberek megelőztek. Ők jöttek, hogy ez vagy az az igényük. Kiderült, hogy ezer­nyi érdeklődés sűrűsödik itt össze. És ez jó. Már olyan programokat tudunk összeál­lítani egy-egy ünnepre, va­sárnapra vagy estére, hogy az nagy közönséget vonz. Meggyőződésem, hogy ez ott­hon is hatni fog. Szeretném pár év múlva felkeresni azo­kat akikkel itt dolgozom együtt, hogy lássam: mi ért be abból a munkából, amit végeztünk. — Kérem, azért itt is a fo­ci a sláger — mondja Laci úr, a férfifodrász, amíg borotvál. Miskolci, a műhelye azonban világvárosi. — A vendégek itt is erről beszélnek. Nem is hi­szi. milyen ordítás volt. ami­kor a válogatott győzött. Mert szenvedélyesek ezek kérem. És viccesek. Én DVTK-szur- koló vagyok, s ha a csapat otthon kikap, a műhely ajta­jára fekete zászlót akaszta­nak. Tiindérbugyogó Ezt, hogy Tündérbugyogó az egyik telepen hallottam. Egy legényt. hívnak így. A másik Naposcsibe. A nagy te­nyerű segédmunkás Juliska, mert a szobában ő a takarí­tó. Mert itt mindenkit elke­resztelnek, egy pohár sör mellett a büfében. És itt szü­letnek az ötletek is. A reka­rettesek. akik gázsi nélkül haknizzák végig a három te­lepet. És a Mikroszkóp. Hofi a sláger, aki még arra is ké­pes volt, hogy a szabadságra utazók feszült hangulatát ne­vetésre fordítsa. És a magyar fiúk gyakran ki-kiruccanak a városokba. A nyelvi nehézséget hamar le­győzik, s barátságok szövőd­nek. Jó néhány házasság is bizonyítja: a szerelem nem ismer határokat. És hívják őket lakodalomba, ahol rezes­banda húzza a talpalávalót, együtt kirándulnak batyus- .alapon az erdőbe, s még az éttermekben is harmóniára talál az ukrán dal és a ma­gyar nóta. A Kalinka és az Akácos út dal vetélkedő je után jólesik a druzsba. A Zbrucs folyó fölötti er­dőben találkoztam egy ma­gyar munkással. Sétált, kézen fogva vezetett egy kislányt. Mellettük egy hatalmas szál ember: az erdész. Ő mesélte: elromlott az erdész „kecské­je” s miután ő motorszerelő, megjavította. Azóta jár hoz­zájuk, jó barátja. Már be­szélgetni is tudnak, s bizony meg-megnézi az erdész szép feleségét így aztán marad a séta, a gyermekkel, akinek magyarul tanítja a virágok nevét. Hát ilyen is van a szabad időbál. Ami egy kicsit min­dig hosszú. Még akkor is, ha van program. Mert az otthon ilyenkor mindig nagyon mesz- sze esik. Bürget Lajos (Folytatjuk) m _____ l -m ^ A ziirrinbu rgj ■jfc , fti u-r HM®

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom