Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-01 / 101. szám

ÜNNEPI MELLÉKLET 1977. május 1. o VÁCI MIHÁLY: Azokhoz tartozom Azok közül való vagyok, kik reggelenkint kiássák magukat a fáradtság homokjából, s a villamos lépcsőkön érzik az elkésett szél iramát s kezük között a rézfogantyú szelíd aranynak álmodja magát. Azok közül való vagyok, akiket átölelnek végtelen sokszor a lendítőkerekek szoros körei, akik körül vigyázva kígyóznak _ halálos vezetékek, s szívüket minden pillanatban megütik, rángatják magasfeszültségű veszélyek, akik évtizedeken át élnek meztelen idegekkel ott, ahol ólomlemezek védelme nélkül a finom műszerek is megbénulnak, akiknek agya ott sajog, ragyog, világít, ketyeg védtelenül a röntgen-mezőkben, ahol az órákat is félve lecsatolják. Azokhoz tartozom, kik a napok felettünk átlengő csille-sorát megtöltik barna gondjaikkal, kiknek bal karja átkarol engem s jobb keze bíztatva megáld. Öklükön pihen meg a homlokom, az ő fáradságuk visz haza, ha botiok — lábukkal botladozom, s ha igazam van, az létük igaza. UMEm Vjacseszláv Kubarev művész alkotásainak fő témá­ja a Bajkál—Amur vasútvonal építőinek — a zord, lakatlan területek le- igázóinak — valamint az Uszty-Ilimszk, Szajano-Susenszk és a Nureszk vízi erőmű építőinek mozgalmas munkanapjai. Az országos komszomolista építkezések élmunkás fiataljairól készített sorozatáért Vjacseszláv Kuba­rev tavaly megkapta a Lenini Komszomol-díjat. Képünkön: Kubarev gra­fikája: Novikov ifjúsági brigádja a BAM építkezésén. A Vasas Otthonban és a ligeti Nagykert vendéglőjében oszlik meg a tömeg a gyű­lésekhez. Bokányi, Weltner, Vanczák, Buchinger s még néhány ismertebb nevű elvtárs.a szó­nok. A választójogról s a május elsejének történeti jelentőségéről beszélnek. Magasan állnak az emelvények a tömeg fölött. Min­denütt rengeteg az ember. Mi Bokányit hallgatjuk, ö a szervezett munkásság kedvenc szónoka. Szép ember, jó hangja van, és beszél, beszél, hogy csak úgy játszik a szívünkkel. Csak ki kellene mondania, hogy előre, és mi valamennyien megindulnánk. — Amíg ilyen parlameti rendszer lesz, addig nem lesz nyugalom ebben az ország­ban — mondja, és egyszerre fenyegetés és bátorítás van a hangjában. A tömeg visszakiált neki: — Ügy van! Ügy van! A dalárdisták énekelnek. A tömeg elő­ször csöndben hallgat, aztán kéretlenül is beleszól a dalba, s már az egész kerthelyi­ség szól és zeng a délutánban. Aztán a rezesbanda. Az elnök bezárja a gyűlést, és azt mondja: — Munkások! Elvtársak! Ez a nap a munka ünnepnapja. Ma az egész világ mun­kásai ünnepelnek. Feléjük küldjük testvéri üdvözletünket, titeket, magyar munkásokat pedig fölszólítunk arra, hogy álljatok a tal­patokra valamennyien, szakadatlanul köve­teljétek a munkásság megbecsülését és va­lamennyiünk jogát. A rezesbanda újra rázendít, de már nem a szónoki emelvény mellett, hanem ott fönt, ahol a vasárnapi mulatozóknak játszik a zene. S az emberek barátaikkal és csa­ládjaikkal letelepednek az asztalokhoz. Meleg, tiszta délután van. A ligetből behallatszik a verkliszó, sípok visítanak, dobok peregnek, nevetés és kiáltozás min­denütt. A kerti fák között drótok vannak kifeszítve, papírszalagok csüngnek le róluk és papírlampionok. A gyönge szél játszik ezekkel a csacsiságokkal, himbálja az em­berek feje fölött, az asszonyok és gyerekek tekintete eljátszik velük, mint az ünnepi játékszerekkel. Tehér kabátos pincérek megrakott tál­cákkal hordják szét a söröket. Az emberek isznak, némely asszony is, és itt-ott a gye­rekek is belekóstolnak a keserű lébe. A filagóriában játszik a zene. Fiatal pá­rok átölelkezve táncolnak. Mintha diadalmas győzelem után len­nének, senkinek semmi gondja. A tekinte­tek földerülnek, az asszonyok arca megszé­pül, az emberek bajsza megnedvesedik a sörtől, kész'cigarettát vagy szivart szívnak valamennyien. Olcsó mulatság ez, s mégis hogy meg- mámorosodnak tőle ezek a lehasznált, igá­hoz és nyers parancsoló szavakhoz szokott emberek. Az alkohol lassan fölszívódik a fejükbe, oktalanul kiáltoznak, vagy lekókad- nak, mint a hervadó virágok. Kint a kerítés mögött lovas rendőrök cirkálnak, oldalukon hosszú karddal, s ka­tonapuskával a vállukon. A kertben gyalo­gos rendőrök és detektívek lézengenek. Eze­ket a keménykalapok mögé rejtőzködött, nagy botos legényeket jól ismerik itt. Ha valahol föltűnnek, összehunyorítanak az emberek, és olyasmiket mondanak egymás­nak, hogy a detektív megértse belőle a vé­leményüket. De nincs duhajkodás, s nincs verekedés. Mire beesteledik, az emberek már alig bírják fejüket a vállaik között, az asszo­nyok is fáradtak, csak a gyerekek élnek még vidáman, ide-oda futkároznak az asz­talok között, színes papírost gyűjtenek, va­lahol távolabb lopva cigarettára gyújtanak. Aztán itt van az este. Ha valaki megkérdezné tőlem: — Érdemes volt-e a nagy készülődés ezért a táncba és sörbe fullasztott napért? Azt felelném: — Igen, érdemes volt. Ez a nap is egyik foka annak a lépcsőnek, amin fölfelé hala­dunk a mi céljaink felé. NEGYVEN ÉVE Május elseje Camarmában Legújabb kori történelmünk egyik örökké emlékezetes fe­jezete az az időszak, amikor a spanyol polgárháborúban (1936—1939) mintegy 1200 magyar önkéntes küzdött a köztársaságiak oldalán. Köz­tudomású. hogy a világ leg­különbözőbb pontjairól jutot­tak el a magyarok Spanyol- országba. Az első önkéntes csoport 1936. augusztusában érkezett Figuerasba, október 16-án Albacetébe. a kiképző­szervező központba. Hamaro­san megalakult az első ma­gyar önkéntes század, ami a 11. Nemzetközi Brigád Edgar André zászlóaljának 3. száza­dát képezte. Magyarok a nem­zetközi brigádok különböző egységeiben is harcoltak, ép­pen ezért Lukács Pál — Zal­ka Máté tábornoknak az volt az elképzelése (aki akkor a 12. brigád parancsnoka volt), hogy a magyarokat önálló egységbe gyűjti. A madridi, jaramai harcok után következett a nevezetes guadalajarai ütközet, ahol a magyarok kitüntették magu­kat hősiességükkel. Ez után a csapatok kiegészítésére, át­szervezésére a századot Meco városába küldték pihenőre. Ezzel egyidőben engedélyt kaptak, hogy a századot zász­lóaljjá szervezzék át Lukács tábornok Cséby Lajosnak (Spanyolországi nevén Pedro Fernández) adott parancsot a szervezés végrehajtására, ami 1937. március utolsó napjai­ban meg is történt. Április elsejei dátummal megjelent a zászlóalj első hivatalos zászlóaljparancsa. A magyar zászlóaljjal egyidőben nevez­ték ki az újonnan szervezett 45. hadosztály parancsnokává Lukács tábornokot, a hadosz­tály kötelékén belül a ma­gyarok a 13. Dombrowski- brigád 3 zászlóalját képez­ték. A zászlóaljat április utolsó napjaiban Camarma városá­ba helyezték, itt ünnepelték május elsejét. A díszszemlén elvonuló zászlóaljat Lukács tábornok üdvözölte. Nemrég egy becses dokumentum került elő a spanyol pol­gárháborús időkből: egy megfakult fénykép, ami az ún. STE- Fl-század néhány tagját ábrázolja. Ennek a századnak volt parancsnoka Stekmayer István főhadnagy, aki Franciaország­ból került a nemzetközi brigádba. Halála után róla nevezték el az árkászszázadot STEFI-századnak. A képnek megyei vonatkozása is van: itt látható Sprin­ger János mátészalkai kereskedősegéd, aki a STEFI-század- ban harcolt. (Springer 1908. ápr. 1-én Mátészalkán született. A helyi polgári fiúiskolába járt. amit nem végzett el végig. A 20-as években Shwartz György vaskereskedőnél volt ta­nuló. majd segéd. Itt rövid ideig dolgozott, mert kiment Fran­ciaországba, ahol bekapcsolódott a kommunista párt munká­jába. A franciaországi magyai k lapjának, a Szabad Szónak terjesztője. Blanc néven szerepelt sokáig, önkéntesként az egyik szállítóegység kötelékében szolgált, az ebrói ütközet után esett el.) Az előkerült dokumentum becses emléke az egykori spa­nyolországi internacionalistáknak és egyben bizonyítéka, hogy szűkebb pátriánk képviselői is kivették részüket a fasiz­mus elleni küzdelemből. v ‘ Nyéki Károly Munkásmozgalmunk történetének állandó kiállítása Lassan már megszokottá és természetessé válik, hogy leg­nagyobb és legjelentősebb kulturális centrumunkban, a Budavári Palota múzeumok- kal-közgyűjteményekkel fo­lyamatosan benépesülő épü­letkomplexumában mindig történik valami említésre ér­demes, vagy akár világraszó­ló esemény. Sorrendben a Budapesti Történeti Múze­um, a Magyar Munkásmoz­galmi Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria beköltözésé­re, állandó és időszaki kiál­lításaikra, valamint a neve­zetes gótikus szoborleletre gondolunk, amelyet tele­vízióból, újságból, szakpubli­kációkból ország-világ meg­ismert, és amely éppen a Munkásmozgalmi Múzeum tőszomszédságában bukkant elő százados kényszerrejtek­helyéből, mintegy jelképezve a történelem kontrasztjait és folyamatosságát. • A Munkásmozgalmi Múze­um viszontagságos hányódá­sok után vette birtokába je­lenlegi várt épületét A Jó­zsef Nádor téri, majd Szent- háromság téri bájos kis pa­loták ugyan szemet gyönyör- ködtetők voltak, de múzeu­mi tudományos gyűjtő, vagy közművelő-kiállító munká­ra teljességgel alkalmatla­nok. A múzeum személyzete és gyűjteménye a nagy sike­rű 1969-es jubileumi tanács­köztársasági kiállítással — amelyet vendégként a Buda­pesti Történeti Múzeum ter­meiben rendezett — bizonyí­totta be végképp az önálló intézményi lét jogát és a sa­ját megfelelő épület elodáz- ha tatlanságát. A mostani, végleges otthon hagyományos külseje nem­csak a belső terek alkalmaz­kodó és mégis modern építé­szeti bravúrját takarja, ha­nem a raktárak és dolgozó- szobák tucatjai mellett im­már a magyar munkásmoz­galom történetének teljessé­gét felölelő állandó kiállítást is. Az annak idején jelentős szakmai és látogatói elisme­rést szerzett első rész (A ma­gyar munkásmozgalom tör­ténete a Tanácsköztársaság leveréséig) után, végre ápri­lis elején megnyílt a nap­jainkig terjedő további kor­szakokat bemútató második és harmadik is. Az új kiállítás rendezői az előző korszak bemutatásának tapasztalatait is hasznosítva végeztek eredményes mun­kát. Sikerrel kerülték el az újkori történeti kiállítások buktatóit és nem fulladtak a papírok, az okmányok és fényképek tengerébe. Tárgy- és enteriőr központú minden terem, majd min,den vitrin. Vagyis a kiállítás nemcsak tanít, nemcsak informál, ha­nem látványnak is kellemes. De további eredményeket is felmutatott ez a most meg­nyílt kiállítás. Olyan kor, a két világháború közötti idő­szak történetében segít eliga­zodni, az gúnyokat és a fon­tossági sorrendet egyaránt betartva, amikor a munkás- mozgalom reformista és for­radalmi, legális és illegális, hazai és emigráns stb szár­nyakra oszlott. A korszak nagy részében legalább két munkáspárt működött, nem számítva az erős és befolyá­sos szakszervezeteket. A kiállítás múzeológus és gra­fikus tervezői mindezt reáli­san, a köztörténetbe ágyazva mutatják be. • A felszabadulás utáni fej­lődésünk érzékeltetésével sem marad adós a Munkás- mozgalmi Múzeum. A törté­nelmi távlat és a megfelelő múzeumi anyag hiánya ugyan a legközelebbi múlt ábrázolását nem könnyíti meg, azonban különösen a népi demokratikus korszak első évtizedéről ad sokat és sokunknak még emlékeiben élőt a kiállítás. Ügy véljük, a magyar munkásmozgalom történetének teljessé vált ál­landó kiállítása méltó siker­re számíthat a látogatók kö­rében. D. M. KM Részlet a kiállításból

Next

/
Oldalképek
Tartalom