Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-12 / 110. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. május 12. Napi külpolitikai kommentár NATO-lovaglás két lovon tálán az almosító LONDONI ESŐ TETTE, ta­lán Carter és a néhány száz fős amerikai sajtókülönít­mény kedd esti távozása, szerdán délelőttre elült a „csúcshangulat” a brit fővá­rosban. Meglátszott ez a NATO-tanácskozást záró saj­tóértekezleteken is, amelye­ket a válaszolók (Trudeau ka­nadai miniszterelnök, Luns NATO-főtitkár, Bennett ame­rikai NATO-nagykövet) szin­te kényszeredetten „ledarál­tak”: már csak a zárónyilat­kozat érdekelte a világsajtó oszladozó seregét. Kedd reggel még tartott a gazdasági és a négyhatalmi csúcs lendülete, s a történel­mi levegőt árasztó londoni paloták is kellő ünnepélyes­séget biztosítottak a kormány­fői szintű atlanti tanácsko­zásnak. A csúcs csúcspontja vitán felül az új amerikai el­nök szereplése, keddi beszéde volt, amelyet — a Carter at­lanti bemutatkozását árgus szemmel figyelő — nyugat­európai vezetők persze nyo­matékkai dicsértek. Kivált, hogy Carter nemcsak az ame­rikai külpolitika „szívének” minősítette a NATO-t (ezt uj­jongva emelik ki a brit sajtó szerdai szalagcímei), hanem illő figyelmet fordított szövet­ségesei szívügyére is: ígéretet tett európai fegyverek vásár­lására, az atlanti fegyver­csere „kétirányú utcává” ala­kítására az eddigi egyirányú forgalom helyett. A NATO-ÉRTEKEZLET záróközleménye hivatalosan is elfogadta Carter sajátosan kettős javaslatait. Egyfelől hosszú távú, a nyolcvanas évekre szóló katonai terve­zést javasolt, a hadügyminisz­terek átfogó fegyverzetfej­lesztési tanulmányának ki­dolgozását. Másfelől közös NATO-elemzés elkészítését a kelet—nyugati kapcsolatok távlatairól. Mindkettőnek jö­vő ilyenkorra, a NATO washingtoni csúcsértekezle­tére kell elkészülnie, amely­re persze mindenki elfogadta Carter invitálását, talán még a mostani konferenciától tá­vol maradt Giscard d’ Estaing francia államelnök is. A két tanulmány párhuza­mossága szembeötlő, s viszo­nyukat élénken vitatják a Londonban összegyűlt újság­írók. Carter is, de főleg több nyugat-európai kormányfő hangsúlyt adott az enyhülés folytatásának, így a belgrádi konferencia „konstruktív” légköre biztosításának (hasz­nálva persze az atlanti szóla­mokat az „emberi jogokról”), a kommüniké is szorgalmaz­za a katonai enyhülésről fo­lyó tárgyalások sikerét, ugyanakkor hangoztatják, „aggodalmukat” a Varsói Szerződés erejének növeke­dése miatt, s ennek ürügyén nemcsak hosszú távú, hanem — a kelet—nyugati tanul­mány következtetéseitől füg­getlen — azonnali katonai fejlesztési programokat sür­getnek és indítanak be. HOGY TEHAT MELYIK ELEMZÉS LESZ a mérvadó, a NATO-politikát valóban távlatokban meghatározó, az — gyaníthatóan — nemcsak a már megkezdett kelet— nyugati tárgyalások (SALT, bécsi haderő-csökkentési meg­beszélések, Belgrád) alakulá­sától függ, hanem a NATO katonai köreinek a politiku­sokra gyakorolt nyomásától is. Schmidt nyugatnémet kancellár óvott ugyan a „ka­tonai veszély” túldramatizá- lásától, s Callaghan brit kor­mányfő is felelevenítette a régi mondást, hogy a tábor­nokok bízzák a döntést az ál­lamférfiakra, ám a következő év nagy atlanti kérdése az, vajon elég erősek lesznek-e ezek a politikusok az enyhü­lés jövőjéről meghozandó — pozitívan drámai! — dönté­sekre ! London, 1977. május 11. Avar János A közélet hírei Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szer­kesztő bizottságának elnöke Szegeden tett látogatást. Ben­ke Valéria délelőtt felkereste az MTA szegedi biológiai központját, ezután a József Attila Tudományegyetemen az oktatással, a neveléssel kapcsolatos eredményekről, az ezzel kapcsolatos feladatokról hallgatott meg tájékoztatást. Benke Valéria délután részt vett a megyei értelmiségi ak­tíván és a vitában felszólalt. ★ Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront főtitkára szerdán az ÉVM-ben tett lá­togatást, ahol Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter és Tóth, Imre, a minisztérium pártbizottságá­nak titkára fogadta. Bondor József tájékoztatta a Hazafias Népfront főtitkárát a minisz­térium munkájáról, a buda­pesti lakásépítés helyzetéről. A tájékoztató után Sarlós István — Bondor József tár­saságában — megtekintette az újpesti városközpont építését és a 43-es számú Állami Épí­tőipari Vállalat vezetőitől tá­jékozódott az újpesti lakás­építés helyzetéről. Délután Sarlós István az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről tájékoztatta a mi­nisztérium pártbizottságát, gazdasági, szakszervezeti és KISZ-vezetőit. Szovjet levél Az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszakán jóváhagyott kon- vekciót, amely megtiltja, hogy katonai vagy bármilyen más ellenséges célokból befolyást gyakoroljanak a természeti környezetre és a légkörre, ez év május 18-án aláírásra bo­csátják Genfben, az ENSZ európai központjában — kö­zölték hivatalosan az Egye­sült Nemzetek Szervezetében. Május 31-től New Yorkban, az ENSZ világközpontjában írható majd alá a konvekció. Ennek kapcsán Oleg Troja- novszkij, a Szovjetunió állan­dó ENSZ-képviselője levelet intézett az ENSZ főtitkárához Waldheimhez és abban tájékoztatta őt ar­ról, hogy a Szovjetunió kész május 18-án Genfben kül­ügyminiszteri szinten aláírni a konvenciót. Ukrajna és Belorusszia állandó ENSZ- képviselői azonos szövegű le­vélben tájékoztatták ugyan­erről Kurt Waldheimet. Mint ENSZ körökben rá­mutatnak, a szóban forgó konvenció — amelynek meg­kötését a Szovjetunió kez­deményezte — nagy elvi je­lentőségű a fegyverkezési hajsza megfékezése és az új hadviselési eszközök kidolgo­zásának megtiltása szem­pontjából. Újjáválasztották a Béke-vi lágta ná cs vezetőségét A Béke-világtanács szerdán délelőtt ülést tartott Varsó­ban. Az ülésen újjáválasztot­ták a BVT tagjait, valamint vezető szerveit és módosítot­ták a tanács vezetőségének felépítését. A módosítások ér­telmében a Béke-világtanács élén nem főtitkár, hanem el­nök áll. A BVT elnökévé Ro- mesh Chandra eddigi főtit­kárt választották meg. A ta­nács vezető szerve az elnöki bizottság, ennek tagjai: a BVT elnöke, az alelnök és a BVT által megválasztott ta­gok. Az elnöki bizottság vá­lasztja meg a végrehajtó tit­kárt és a BVT titkárait. A Béke-világtanács 23 alel- nököt választott, az új elnök­ségnek 3 magyar tagja van: dr. Sik Endre, az Országos Béketanács Lenin-békedíjas elnöke, Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtit­kára, a Hazafias Népfront or­szágos elnökségének tagja és Berend T. Iván akadémikus, a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetem rektora.’ Rajtuk kívül a BVT tagjaivá választották dr. Bognár Jó­zsefet, Boldizsár Ivánt. Bugár Jánosnét, dr. Cserháti Jó­zsefet, Fábián Ferencet. Hu- bay Miklóst. Káldy Zoltánt, Kovács Jenőt, dr. Lauko Ká­rolyt, Lőrinc Tamást, dr. Ma- koldi Mihálynét. dr. Nagy Gábort, Papp Annát, Pethő Tibort, dr. Réczei Lászlót, dr. Salgó Lászlót, Timmer Józse­fet, Takács Erikát és Vályi Gábort. Gyorsított amerikai rakétaprogram Az Egyesült Államok gyor­sított ütemben dolgozza ki a különböző szárny asrakéta­típusokat. A Pentagon a jö­vő hétre tervezi egy új típusú szárnyasrakétának a víz alól történő felbocsátását. Az Egyesült Államokban je­lenleg hat számyasrakéta-tí- pust dolgoznak ki. E program végrehajtása 5,1 milliárd dol­lárjába kerül az amerikai adófizetőknek. Kísérleti stá­diumban vannak azok a szár­nyasrakéták, amelyeknek az lesz a feladatuk, hogy egye­bek között bombázógépekről felbocsátva csapást mérjenek szárazföldi és tengeri célpon­tokra. Mint az amerikai sajtó meg­állapítja, a számyasrakéta- program lett a legnagyobb akadálya annak, hogy létre­jöjjön a hadászati támadó fegyverek korlátozására vo­natkozó szovjet—amerikai egyezmény. Nyugtalanító alapkő Bréma mellett, a garlstadti réten lerakták egy új katonai támaszpont alapkövét az Egyesült Államok csapatai számára. Vlagyimir Mihajlov a Pravda szerdai számában erről szóló kommentárjában közli, hogy az ünnepélyes alapkőlerakásnál jelen volt a NATO számos vezető tiszt­ségviselője. A garlstadti réten történtek ellenkeznek a biztonság és az együttműködés megszilárdítá­sának a helsinki záródoku­mentumban rögzített elveivel. Ez a lépés nem egyeztethető össze a kelet-európai haderők csökkentéséről folytatott bé­csi tárgyalások céljaival sem. A bécsi tárgyalásokon a Szovjetunió javaslatot ter­jesztett elő arra vonatkozóan, hogy ebben az övezetben szüntessék meg a katonai po­tenciálok növelését — jegyzi meg a Pravda hírmagyarázó­ja. Varsói levelünk Emlékmű □ lengyel nemzet panteonjában, a varsói Powazki temetőbe — mint jobbára külföldi városok te­metőibe — aligha pillant be a turista. De ha az útitárs, barát ennek a városnak lakója és megsejti ven­dégének legkisebb érdeklődését is a történelem, a nem­zeti sors múlt ügyei iránt, bizonyosan beiktatja a kül­földi barát programjába a temető megtekintését. Mert hisz szép és érdekes ez a temető. Százados fái alatt pi­hennek a lengyel történelem nagyjai, a nemzeti füg­getlenség eszméinek harcosai; olyan személyiségek, akiknek neve itt a fejfákon épp úgy olvasható, mint a lengyel és a magyar történelem gyakorta párhuzamo­san íródott lapjain... Van ennek a varsói Powazkinak olyan területe is, ahol megfeledkezik a nézelődő arról, hogy szép és ér­dekes a temető. Itt a sok keskeny parcella között nem jut szóhoz, nem talál szavakat, megfelelő szavakat a látogató. Itt csak himnuszt szabad énekelni vagy hall­gatni kell! Az indulatnak, felindulásnak, meghatódás- nak csak férfiasán elfojtott módon lehet kifejezést ad­ni. A vendéglátó, a varsói jóbarát nem azért sétál ven­dége mellett fásultan, mert már megszokta a látványt. Neki már itt is, Auschwitz múzeumában is, Treblinká- ban és Majdanek barakkjai között elfogytak a köny- nyei. Pedig édestestvére is nyugszik itt, az ezernyi, kis méretű vas sisakkal megjelölt sírok egyikében. A 12 éves Jurek a varsói felkelés gyermekzászlóaljának kül­dönce egyik barikádtól a másikig futott. Délután fél négy körül eltalálta egy német mesterlövész golyója. Hősi halált halt. Ezernyi aprócska sír, ezernyi aprócska rohamsisak, ezernyi meggyilkolt nemzeti hős: gyerme­kek, ifjak — varsói felkelők... A temető előtt parkol a barátom kocsija. Tűzpiros 126-os Polski, Átsuhanunk a fasoron, a lengyel metro­polis centrumán, megyünk egy másik külvárosba, a központtól 12 kilométernyire fekvő Medzylesiebe. A Visztula jobb partján, 17 hektáros fenyőerdőben gigan­tikus építkezés utolsó simításai folynak. Kísérőm négy évvel ezelőtti újságot vesz elő táskájából, mielőtt be­lépnénk az építkezés területére. .......1939 és 1945 között gyermekeink milliói hal­tak meg lengyel földön, börtönökben, koncentrációs tá­borokban, városaink házaiban és utcáin; gyermekek és ifjak milliói estek el hősi halállal, kínszenvedések kö­zepette. Emléküknek tisztelgünk, amikor az élőknek megadjuk mindazt, ami nekik nem juthatott: szívün­ket, szeretetünket, gondoskodásunkat egészségükről és az élet örömét a szocialista hazában.” Az újságkivágás azt az idézetet tartalmazza, amit négy esztendővel ezelőtt az épület alapkövével együtt befalaztak a fundamentumba. Varsói barátom alaposabb magyarázattal is szol­gál. Ewa Szelburg Zereba, a mai lengyel gyermekiro­dalom neves szerzője 1965-ben javasolta, hogy a föld­alatti ellenállás, a partizánmozgalom, a koncentrációs táborok gyermekmártírjainak korszerű kórház építésé­vel állítson emléket a lengyel társadalom. A kezdemé­nyezés óta az emlékmű-kórház építésére összefogott mindenki. Az alap bankszámlájára özönlött a pénz. Csupán a Lengyel Harcerz Szövetség úttörői hulladék- gyűjtésből 35 milliót fizettek be a „Gyermekek — gyer­mekeknek” akció során. És a kórház épülete — hatal­mas gyermekegészségügyi kombinát, a legkorszerűbb felszerelésekkel — már áll. Első rendeléseit még az ősz előtt megkezdi és teljes átadása után évente 7000 gyer­mek kórházi ápolását és 60 000 gyermek ambuláns ke­zelését végezhetik az ország legjobb specialistái. Barátommal megnéztük az építkezést. A látvány lenyűgöző. Kisebb lakónegyednek is beillő méretek... Visszaautózunk a főváros szívébe. A Marszalkowska és a Jerozolimskie fasor kereszteződésében kiszállok. Egyedül szeretnék maradni a nap két élményével. Ta­lán száz métert sem kellene megtennem, hogy bemen­jek abba a régesrég újjáépült belvárosi mellékutcába, ahol 1944 szeptemberének utolsó napjaiban fasiszta go­lyó ütött halálos sebet a 12 éves felkelő testén. Most nem megyek oda. Belemeresztem tekintetemet a lük­tető világváros forgalmába, az autók suhanó oszlopaiba. Kétéves szőke kislány hajt el mellettem a járdán három kerekű biciklin. Jégkrémet nyalogat. Meg mer­nék rá esküdni, hogy szerinte a világon a legjobb fagyi Varsóban, a Foksal utcában kapható ... Varsó, május 5. Szilátwi Szahohu Peking: tények és találgatások Nemrég volt fél esztendeje, hogy Kínában a jelenlegi veze­tés kiszorította a hatalomból az úgynevezett „négyek bandá­ját”, amelynek leglátványosabb személyisége kétségkívül Mao özvegye, Csiang-csing volt. Az­óta a világ legnagyobb lélek­számú országának belpolitikai fejleményei csak többszörös szűrön keresztül jutnak a nyil­vánosság elé. Miután a rendelkezésre ál­ló kínai információk igen nagy része ellenőrizhetetlen, a különböző kombinációkra tág tér nyílik. Ebből követ­kezik, hogy a kínai belpoli­tika fejleményeiről napvilág­ra kerülő híreket kellő óva­tossággal keli fogadni. Némileg más a helyzet a külpolitika bizonyos fő vona­laival kapcsolatban. A Mao Ce-tung halála óta eltelt idő­szak, majd a „négyek ban­dájának” kiszorítása óta le­pergett fél esztendő megmu­tatta, hogy a kínai vezetés mindeddig nem módosította az immár több, mint másfél évtizede kibontakozott és megmerevedett szovjetellenes politikai vonalat. A szovjet sajtó ezt számos cikkben bizonyította. Leg­utóbb az Izvesztyija március végén „Szovjetellenes hiszté­ria Pekingben” című elemzé­sében foglalkozott a kínai külpolitikával s a cím önma­gában jellemzi azt a kurzust, amely továbbra is uralkodó­nak tűnik Pekingben. Természetesen kínai rész­ről nemcsak nyilatkozatokról van sző. A felszín alatt foly­tatódik az amerikai kapcsola­tok kiépítése és szimbolikus­nak is tekinthető, hogy Car­ter elnök fia is tagja volt a legutóbb Pekingbe látogatott „jószolgálati küldöttségnek”, jelezvén, hogy Carter szemé­lyesen is érdekeltségét nyil­vánította a kínai—amerikai kapcsolatok továbbépítése Iránt. Szerves része ennék a kép­nek az a rendkívüli és volta­képpen a protokollszabályok- nak meg sem felelő fogadta­tás, amelyben Thatcher asz- szony, az ellenzékben lévő an­gol konzervatívok vezetője részesült Pekingben. A fo­gadtatás olyan jelleget öltött, mintha a konzervatívok len­nének kormányon és aktív angol miniszterelnök látoga­tott volna Pekingbe. A láto­gatás alkalmat adott a pekin­gi vezetésnek arra, hogy is­mételten szolidaritását nyil­vánítsa Nyugat-Európa leg- reakciÓ6abb és legélesebben szovjetellenes köreivel és tá­mogassa szovjetellenesen ér­telmezett „nyugat-európai egység” gondolatát. Végül: a hajdani Belga­Kongó, a mai Zaire területén kirobbant fegyveres konflik­tussal kapcsolatban Peking egyértelműen az intervenció­jukat kiszélesítő tőkés hatal­mak oldalán áll, sőt, maga is fegyverek és hadianyagok szállítására készüL De: nem változtat azon, hogy e kínai magatartás „bambuszfüggönye” mögött továbbra is megfigyelhetők a belső bizonytalanság jelei. Általánosan elfogadott volt fél esztendővel ezelőtt az a vélemény, hogy Csiang-csing és a „négyek” politikai vere­sége az úgynevezett „mérsé­keltek” győzelmét jelenti a „radikálisok” felett. Belpoli­tikai vonatkozásban valóban előtérbe került a belső kon­szolidációnak, a gazdasági helyzet megszilárdításának, az államapparátus stabilizá­lásának az a vonala, amelyet annak idején Csou En-laj mi­niszterelnök képviselt. Ezzel párhuzamosan természetsze­rűen háttérbe kellett szorul­nia a kifejezetten anarchista vonásokat mutató, a gazdasá­got szétziláló, az államappa­rátus, a párt és a hadsereg vi­szonyát megbontó szélsőséges vonalat érvényesítő kurzus­nak, amelynek a „négyek” voltak a hordozói. Ezen a rendkívül általános és ma is elfogadott értékíté­leten belül már csak kombi­nációk állnak rendelkezésre, hogy a győzelem mennyire szilárd, hogy az egyes tarto­mányokban pontosan milye­nek az erőviszonyok, s hogy melyek a határai a Mao Ce- tungot a kínai politikai pira­mis csúcsán követő Hua Kuo- feng hatalmának. A legutóbbi három hétben azonban a figyelem közép­pontjába került egy olyan személyi-hatalmi probléma, amelynek végső megoldása közvetve választ adhat az em­lített kérdésekre. Ez pedig a volt első miniszterelnök-he­lyettes, Teng Hsziao-ping re- habilitása. Emlékezetes, hogy Teng az ún. „kulturális forra­dalom” idején tűnt él a poli­tikai porondról. Ezt követően Csou En-laj a belső harc kö­vetkező fordulójában vissza­hozta a hatalomba és helyet­tesévé tette. Csou En-laj ha­lála után, 1976 elején Teng Hsziao-ping ismét kiszorult minden hatalmi pozícióból és heves politikai kampány in­dult ellene. Miután a „né­gyek bandájának” bukását ál­talában úgy értékelik ma is, mint a Csou En-lajtól örökölt „mérsékelt-pragmatikus” vo­nal győzelmét — logikus volt, hogy napirendre kerül Csou En-laj bizalmasának és ki­szemelt utódjának, Tengnek a rehabilitása is. Pekingből már március kö­zepén olyan jelentések érkez­tek, hogy a politikai bizottság döntést hozott, amely szerint Teng Hsziao-pinget vissza kell helyezni miniszterelnök-he­lyettesi tisztségébe, valamint azokba a magas párt- és ka­tonai funkciókba (a központi bizottság alelnöke, a vezér­kar főnöke), amelyeket el­mozdítása előtt betöltött. Az­óta több, mint egy hónap télt él és burkolt utalásokon kí­vül kínai részről nem hang­zott el semmilyen, hivatalos­nak tekinthető nyilatkozat Teng Hsziao-ping sorsáróL Mindenesetre Teng esetle­ges megjelenése módot nyújt­hat olyan nyilatkozatokra és politikai lépésekre, amelyek alapján a jelenleginél meg­bízhatóbban lehet majd meg­ítélni Kína politikai erőviszo­nyait. le

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom