Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-08 / 107. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. május 8. Ütközések A megújhodni látszó magyar labda­rúgó-válogatott egyik kiemelkedő középpályását így dicsérte a mi­nap a lelkes szurkoló: ..Azért kedvelem, mert nem alibi játékos, ő mer ütközni”. Ez indította el beszélgetésünk fonalát, amely a zöld gyepről gyorsan átívelt más terepre. Szóba jött például az az igazgató, akinek éveken át szokása volt, hogy mielőtt kifüggesztették a prémiumlistát, neki gyorsan bokros teendői adódtak és eltávozott. Furcsa módon mindig ilyen­kor akadt dolga a felettes szervnél, vagy a fővárosban egy-két napig... „Nem tudom, megfigyeltétek-e már, hogy akadnak egyesek, akik mindig csak a part mentén eveznek, ahol csendes a víz, ahol nem kell félni a mélységtől, ahol biztonságos. Az ilyenek valójában sohasem mérik fel képességüket, vajon tudnak-e gyorsabban evezni, hogy bír­ja-e a karjuk a nagyobb hullámokat”. A negyedik példa azokra vonatko­zott, akii: mindig jószívűnek akarnak feltűnni, s akik gyakran „mossák a ke­züket”. Ők legtöbbször így szólnak: „Ha rajtam múlott volna csupán, másként döntünk. De én csak egy voltam...” Mi köze mindennek a bátran ütkö­ző válogatott labdarúgó példájához? Csak látszólag tűnik úgy: vajmi kevés. Valójában nagyon is sok a hasonlóság. Mert igaz ugyan, hogy egy munkahely nem aréna, s nagy baj volna, ha például egy gyárban a többség csak szurkolna egy maroknyi csapatnak. Mégis igaz, hogy a munkahelyen is mindennap meg­mérkőzünk, szükség van jó csapatjáték­ra, az egész terepet jól belátó játékmes­terre. jó küzdőszellemre, hiszen itt is tétre folyik a küzdelem. Maradván a sporthasonlatnál: a gyárakban is korszerű, gyors akciókkal lehet „valamit keresni a pályán”. Ez nemcsak a jó kondíciót, a képzettséget feltételezi csupán, hanem az egészséges csapatszellemet is. Az eredmények el­érésében jelentős szerepe lehet a jól ki­dolgozott taktikának, — ám a legjobb elképzelést sem lehet valóra váltani gon­dok leküzdése nélkül. Ezen a másik pá­lyán is meghatározó az egyéni teljesít­mény. mert hiába várunk hosszan előre­ívelő javaslatokat, döntéseket például olyanoktól, akik még a napi teendőket sem tudják jól kezelni. Aztán a legfon­tosabb: a termelőmunka nagy játékte­rén, ahol tíz és százezrek küzdenek, nincsenek előre lefutott műszakok. A növekvő követelmények korsza­kában mind bonyolultabbak a feladatok, amelyek próbára teszik az embert. Ahol igazi tétre megy a „játék” — s vajon hol nem megy? — ott nincs senkinek bérelt helye; a szalagnál senki sem unat­kozhat csípőre tett kézzel. A munka he­vében aztán érzések, indulatok támad­nak, nro és kontra vélemények hangza­nak el, melyek mögött emberek vannak. Emberek, akik szorgalommal bizonyíta­ni akarnak; emberek, akik az ésszerűbb megoldást kutatják; aztán olyanok, aki­ket a munka hevében nagyon nehéz észrevenni, — mert ott nem mutatják magukat — ám az eredmény megszerzé­sekor ők ovációznak a leghangosabban, ők lendítik legmagasabbra a kezüket. Természetesen ők azok is, akik minden­áron előre igyekeznek a győztes csatá­ért járó jutalom elosztásánál. Mi értelme az ütközéseknek? — kérdezte végül egyik beszélgető partne­rünk. Annak a válogatott játékosnak is csupa kék-zöld a lába, meg a karja... Valóban kényelmesebb elkerülni az aka­dályokat; azt színlelni, mintha én sem­miről sem tehetnék. Csakhogy az éle­tünk, a munkánk, az érdekünk azt kö­veteli tőlünk, hogy ne kerüljük meg az akadályt, vagy hogy tetteinkért mindig és mindenki előtt vállaljuk a felelőssé­get. Enélkül ugyanis nincs eredmény. Igaz viszont az is, hogy értelmetlen üt­közésekre nincs szükség. Mert akadnak még jócskán olyanok, akik elhamarko­dottan. meggondolatlanul vagy bátorsá­got színlelvén szinte sportot űznek a napi ütközésekből. Csakhogy ezek az összecsapások gyakran nem a közös célt, hanem az egyéni érdeket akarják szol­gálni, olykor az üzemi demokrácia kön­tösében. Hallani, egyesek valóságos di­vatot csinálnak abból, hogy ők semmi­vel sem értenek egyet, ők mindent megkérdőjeleznek, s úgy vélik, ezáltal ők a bátrak. Csak az indokolt, eredményre veze­tő napi ütközéseknek van értelmük. Mi több: szükség is van rájuk. Vasárnapi INTERJÚ Lettner Andrással, a Szatmár Bútorgyár művezetőjével Az újításokról Azt hallottam, hogy ön az újításaiból lassan meggazdagodik. Igaz ez? — Ez enyhén szólva túlzás. Bár ami .késik, nem múlik. Amit az újításaimért ka­pok, azt takarékba teszem. Most 22 ezer fo­rint van benn. Ez az első jelentősebb ösz- szeg, amit újításért kaptam. Most újabb 20 ezerre számítok. Tízezret már kaptam elő­legben, de elköltöttem. Vettem a feleségem­nek egy hűtőgépet, váltottam egy gépkocsi- nyeremény-betétkönyvet is. Megmondom őszintén, házra gyűjtök az újítási pénzek­ből. Fiatal házas vagyok, egy gyermekünk van. Elhatároztam, hogy az újításokból „ho­zom” össze a családi házra valót. Legalább is ez a szándékom. Remélem sikerül. újítás elbírálása így is elhúzódik. Aztán ké­sik az újítás bevezetése és alkalmazása is. Pedig egy-egy hónap kiesés százezreket je­lent a népgazdaságnak, az üzemnek. És ez­reket az újítónak. A Az eddig alkalmazott újításainak meny- w nyi a népgazdasági haszna? — Ezt még nem számoltam. Ha a je­lentősebbeket veszem, akkor a tavalyi és az idei újításokból kb. 3 és fél millió forint az az összeg, amely a népgazdaságnak hasz­not jelent Ennek egy része az idén év vé­gére várható. ön mennyit kapott ezek után? Hány újítása van? Mennyit alkalmaznak a gyárban? — öt jelentősebb újításom van. Ebből négyet alkalmaznak a Szatmár Bútorgyár­ban. Ügy tudom, hogy kárpitos. Mégis az asztalos szakmában nyújtott be több újí­tást. Miért? Hogyan fogadták „beavat­kozását” az asztalosok? — Közel 50 ezer forintot. Ezt a tavalyi újítási eredményekért kaptam. A napokban tárgyalunk Oszter Gáborral, a fejlesztési osz­tály vezetőjével arról, hogy az előkalkuláci­ók alapján megállapítsuk, mennyi lesz újí­tásaimnak a népgazdasági és vállalati hasz­na az idén, s ebből majd később részesülök. A Miért újít? Pénzért, elismerésért vagy w azért, mert szükségét érzi? — Valóban kárpitos vagyok. Amikor kidolgoztam, hogy farostlemez helyett papír­lemezt alkalmazzanak a Szidónia kárpitozott garnitúránál — mely évente 150—200 ezer forint megtakarítást eredményez — akkor kárpitos szabászként dolgoztam. A brigád vezetője voltam. Hogy mi vezetett? Súlyra is nehéz volt ez a garnitúra. Ma már nehéz piacot, vevőt találni az ilyen bútornak. A könnyű bútorokat kedvelik. Erre gondoltam És persze arra is, hogy a farostlemez drá­ga, a másik jóval olcsóbb és a feldolgozása is könnyebb. A fizikai dolgozók munkája is megkönnyül ezzel az újítással. Az asztalosok először hitetlenkedtek, kétkedtek: „nem lesz az jó”, „minőségileg majd kifogásolják”. Hogy bizonyítsak, az első mintagarnitúrát saját kezűleg csináltam meg munkaidő után. Ezt megvizsgálta a KERMI (a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet). Elfogadták. Papír is van erről a gyárban, fejlesztési osztályun­kon. Jónak találták a megoldást. Ezt a gyár­ban sokan tudják. Főleg az asztalosok, a szerelők. — Hogy is mondjam. Az anyagi elis­merés jólesik. Hazudnék, ha azt monda­nám, hogy ellensége vagyok a pénznek. En­gem az vezet, hogy tudom: a gyártásban, a fejlesztésben mindig előbbre kell lépnünk. Ezért igyekszem keresni, kutatni az új, a jobb, hasznosabb megoldásokat. Járok-kelek az üzemben, figyelem a termelési folyama­tokat, a technológiát, a munkát. És nem ta­gadom azt sem, jólesik, ha elismernek. Jó érzés tölt el, új megoldásokra serkent. Gon­dolom, nem véletlenül neveztek ki 26 éve­sen művezetőnek. Ügy érzem, ezzel az újí­tói munkámat is elismerték. — Bennem van, szükségét érzem annak, hogy újítsak. Felemelő érzés, ha „bejön” egy újításom, ha azt mondják, „jó fej”. Nem ta­gadom, büszke is vagyok ilyenkor. Ki ne örülne annak, ha elismerik? Ez feldob. Jön­nek, kezet fognak, gratulálnak. Az ember­nek nemcsak irigyei akadnak, vannak tisz­telői is. Újításaiért kapott-e már kitüntetést? w Irigyelik? — Nézze, ez óhatatlan. Ha az ember egy csinosabb összeget kap, és megtudják — miért ne tudnák meg? — akkor persze hogy irigyek is akadnak. „Miért kapott ez annyi pénzt? Megérdemli?” Mert azt már kevés­bé tudatosítják, hogy például egy-egy újítá­som eredménye mondjuk 1 milliós megtaka­rítást eredményezett, s én azért kaptam 30 ezret. Előttük csak ez a 30 ezer forint le­beg. Tudják, hisz előfordult már, hogy a fi­zetéssel együtt vettem fel az újítási díjat is. íróktól, művészektől szokták kérdezni: milyen alkotáson dolgozik? ön erre mit válaszolna? — Ami a fejemben van, csak félkész, félsiker. Hosszabb időt venne igénybe, ha most ezekről szólnék. Több megoldásra váró kérdés foglalkoztat. De ez maradjon titok egyelőre. Annyit elárulhatok, hogy a búto­rok könnyű párnázatának a megoldása fog­lalkoztat. Ha ez sikerülne, könnyebbé válna a fizikai munka, lehetne szalagszerűen gyár­tani például a heverőket, s a termékek is korszerűbbek lennének. A Van-e olyan újitása, amelyet jónak tart, ^ mégsem alkalmazzák? — Igen. Egy ilyen újításom van. Ezt 1976 decemberében nyújtottam be. Egy hó­napja érkezett meg a KERMI-től az érté­kelés. Remélem, egy hónapon belül a terme­lésben is alkalmazzuk. Újítási ügyből volt-e már bírósági pere? — Még nem. Remélem, később talán er­re is sor kerülhet. Fiatal vagyok még. Bizonyítanom kell, s gondolom, egyszer el­érem, hogy kitüntetnek. Tudomásom szerint a kollektív szerződésben van egy pont, mely szerint azt az újítót, aki újításával 1 millió forinton felüli népgazdasági megtakarítást ér el, fel kell terjeszteni Kiváló újító kitün­tetésre. Ezt jogszabály is előírja. Erre még nem került sor. Nem vagyok türelmetlen. Lehet, hogy megfeledkeztek erről? Ön szerint melyik idő hosszabb: amíg elbírálják, elfogadják, vagy amíg alkal­mazzák az újítást? — Én úgy érzem, hogy minden újító el­sősorban azért drukkol, hogy alkalmazzák az újítását. így aztán nekünk mindegyik hosz- szúnak tűnik. Valójában akkor látja az em­ber munkájának értelmét és értékét, ha dolgoznak is vele. Nekem az elbírálási és al­kalmazási idő egyaránt hosszúnak tűnik. Rö­vidíteni kellene mindkettőn. Mit javasol az újítások gyorsabb hasz­nosítása érdekében? — Jobban figyeljenek az újítók tevé­kenységére, az újításokra. Segítsék megva­lósításukat. Minden jó újításnak népgazda­sági haszna van. Minden késés, kiesés kárt okoz a népgazdaságnak, az üzemnek és az újítónak is. Egyik újításomról már szóltam Elfogadták, jónak tartja a KERMI, de még nem alkalmazzuk. Ez eddig 3—4 hónap az időveszteség és legalább 30—40 ezer forint a kiesés. Gyorsabban bírálják el az újításo­kat, s alkalmazásukat mielőbb valósítsák meg. Ez mindannyiunk érdeke. Közügy az újítás! — Nem volt. Remélem nem is lesz. Amit az ember és a jog elbír, azt házon belül megoldjuk. Még különösebb vitám sem adó­dott újítás elbírálása, elfogadása, díjazása miatt. Elégedett vagyok. Valójában jó pénz az, amit kaptam újításaimért. Remélem, még többet is kapok a jövőben. A ön szerint milyen egy ideális újítási ^ előadó? — Nem szeretném, ha ebből vitám len­ne. Létszámgond van a fejlesztési osztályun­kon. Emiatt lassan halad az ügyintézés, az újítások elbírálása is. Amit Oszter Gábor, a fejlesztési osztály vezetője csinál, jó, csak kevés az ideje. Hozzá tartozik az újítás is. Képzett, érti a szakmát, jól gondozza az újításokat, csakhogy idő hiányában egy-egy Köt-e szerződést a vállalat az újítóval az elfogadott és alkalmazásra kerülő újításaira? — Igen. Ebben leírják az újítási javas­latot. Az újítás alkalmazásának idejét, mód­ját. s a díjazást. Ebben szerepel az előleg is. Egy év múlva újra megvizsgálják az újí­tás eredményességét. Jogilag ez a szerződés nyújt védelmet az újítónak. Még olyan eset­ben is, ha netalán megkérdeznék, honnan is van az a tíz—húszezer forintja, amit a takarékba tett. Arányban van-e újításainak elismerése népgazdasági hasznosságukkal? — Szerintem nincs arányban. Gyárunk­ban pontrendszer szerint bírálják el az újí­tások díjazását. Maximálisan 12 pontot kell teljesíteni ahhoz, hogy a megtakarítási ösz- szeg 10 százaléka megillesse az újítót. En­nek elérése szinte lehetetlen. Nem lehet megfelelni mind a 12 pontnak. így eleve ala­csonyabb lesz az újítási díj. Jó ez a pont- rendszer abból a szempontból, hogy ne „po­fára” bírálják el az újításokat és ne tör­ténjen visszaélés. De korszerűsíteni kellene. Ez nagyobb lendületet adna az újítómozga­lomnak. A Helyesnek tartaná-e, hogy az ön újítá­sait alkalmazó, azzal dolgozó munkások bizonyos anyagi-erkölcsi elismerésben részesüljenek? — Érdemes ezen gondolkozni. Úgy vé­lem, helyes lenne. Ennek azonban meg kel­lene keresni a módját, kidolgozni módsze­reit, hogyan történjék. Kétségtelen, hogy anyagilag-erkölcsileg is ösztönözni kellene azokat, akik az új módszerekkel, termelési­technológiai eljárásokkal dolgoznak. Érde­keltté kellene tenni őket az eredményekben. Végeredményben ők valósítják meg az újító újítását. Kevés csak az elképzelés, a jó újí­tás. Valójában a termelés „hozza” az anyagi értéket. A Az újítómozgalom a szocialista brigád­mozgalom része. Több vállalatnál a bri­gádokhoz fordultak, vegyenek részt az „Egy brigád — egy újítás” mozgalom­ban. Önöknél van-e ilyen mozgalom? Részt vesz-e benne? — Van ilyen mozgalom gyárunkban. Harmincegy brigád dolgozik vállalatunk­nál. Tavaly ezek a brigádok 71 újítást nyúj­tottak be, s ebből 47-et fogadtak el, melyek eredményeként csaknem 2 milliós megtaka­rítást ért el a gyár. Nálunk nem úgy él a közvéleményben, hogy „Egy brigád — egy újítás” mozgalom, de ennek ellenére brigá­donként mégis több újítást nyújtottak be. Ez is mutatja, hogy az újítómozgalom él, s a szocialista vagy e címért dolgozó brigádok fontos feladatuknak érzik az újítás ügyét. Nem vagyok brigádnak tagja, most szándé­kozom belépni, mint művezető. A Igényelte-e a gazdasági vezetés, hogy az újítási feladatterv elkészítésében részt vegyen? — Tudom, hogy vállalatunknak van újí­tási feladatterve. Elkészítésében azonban nem vettem részt. Ha igényelték volna, szí­vesen vállalom, mert úgy érzem, hogy a be­adott és elfogadott újításaimon kívül is let­tek volna elképzeléseim, ötleteim, javaslata­im. amelyekkel segíthettem volna olyan újí­tási feladatterv elkészítését, amely az eddi­gieknél talán még jobban épít a vállalati tervre, céljaink megvalósítására. Van-e újítótársa? — Nincs. Eddig minden újításomat egyedül dolgoztam ki. Mint fizikai munkás, sokat bajlódtam az újítások műszaki leírá­sával. Akkor az üzemvezetőmtől, Joó End­rétől kértem mindig segítséget. Minden el­képzelésemet megbeszéltem vele és csak utá­na készítettem el az újítás műszaki leírását. Szerintem nagy szükség van az újítások ki­dolgozásában a műszakiak tanácsaira, ese­tenként a velük való együttműködésre is. Vannak bonyolult problémák, amelyeket műszakiak, mérnökök segítsége, tanácsai nélkül meg sem lehet oldani. Mint említet­tem, nekem nincs újítótársam, de jó lenne. Elképzelhető, hogy még nagyobb dolgokat tudnánk megvalósítani. A Mit tart jelenleg az újítómozgalom leg- w nagyobb gondjának? — Nehéz kérdés. Én mégis a szemléle­tet említem. Azt, hogy ha valami új, akkor már eleve idegenkednek tőle. Különösen, ha első hallásra vagy látásra meghökkentőnek, bizarrnak tűnik az ötlet. Ezzel a maradi szemlélettel kell megküzdeni az újítónak, s bizonyítani újításával, hogy jobb az a mód­szer, az az eljárás, mint a régi. És hasz­nosabb is. Néha még így is falba ütközik. Ahhoz, hogy az újító bizonyítson, sok eset­ben magának kell „megbütykölnie” az első mintadarabot. Ezek az első lépések a legne­hezebbek, mint a járni tanuló gyereknek. Itt kellene segíteni, hogy elinduljon. Kinek? Mindenkinek, akinek valami köze van az új ítómozgalomhoz. Köszönöm az interjút. Farkas Kálmán KM e

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom