Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-08 / 107. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 110 éve született Iványi Grünwald Béla A SZÍNEK KÖLTŐJE 1867. május 7-én született Iványi Grünwald Béla. Élete, munkássága a múlt század utolsó, és századunk négy első évtizedének mozgalmas időszakára esik. A nagybányai művésztelep egyik alapító tagja volt és éveken át tanára. Az avantgarde törekvések támogatójaként 1910-ben önálló művésztelepet alapított Kecskeméten, de hamarosan ennek is hátat fordított és hol az alföldi festők súlyos és komor paraszti világához, hol Vaszary János franciás könnyedségű művészetéhez, hol pedig Egry József balatoni fényfestészetéhez közeledett. Kerek ötvenesztendős alkotói pályája alatt képek százait festette. Ha festői egyéniségét akarjuk meghatározni, elsősorban az új iránti fogékonyságát, festői látását, nagy színkultúráját kell értékelnünk, és minden stílusváltozását egységes egésszé egybefoglaló vonásként lírai, költői adottságait. Alakját, egyéniségét, festői munkálkodásának közvetlen élményét még ma is sokan őrzik emlékezetükben, s ezt Petrovics Eleknél szebben talán senki sem fogalmazta meg: „... Művésznek a javából való volt, embernek szelíd, jóságos, halk és kedves ... ízes dunántúli beszédével öröme a hallgatónak, csöndes okosságával, jóakaratú pártatlanságával a művészeti közéletnek is bizalmat Női akttanulmány (1912). érdemlő, hasznos embere.” VAJDA JÁNOS EMLÉKEZETE A nagy költő 150. Vajda János: Húsz év múlva Mint a Montblanc csúcsán a jég, Minek nem árt se nap, se szél, Csöndes szívem; többé nem ég; Nem bántja újabb szenvedély. Körültem csillagmiriád Versenyt kacérkodik, ragyog, Fejemre szórja sugarát; Azért még föl nem olvadok. De néha csöndes éjszakán Elálmodozva egyedül — Múlt ifjúság tündér taván Hattyúi képed fölmerül. És akkor még szívem kigyul, Mint hosszú téli éjjelen Montblanc örök hava, ha túl A fölkelő nap megjelen. Utassy József: Lobogó gyász Vajda Jánosért o, En, Ének, Te fene térzene, Ürdöngölő csillagi csárdás, Egy bolygó hét naprendszere: Pályám is! Ez a zokogtató zéró, Szentségtörő tűz, Csordátlan csillagé, Zeneüzenet, Ének, En, ó. születésnapján S ok olyan értéke van a magyar iroda­lomnak, amelyek a kedvezőtlen kö­rülmények egybejátszása miatt nem jutottak el a széles olvasóközönséghez. Ezek közé tartozik Vajda János is, Petőfi és Arany kortársa, s mellettük Adyig legna­gyobb lírikusaink egyike. Ez évben kettős évfordulójára emlékezünk: ISO évvel ez­előtt született, s 80 éve, hogy halott. Vajda élete a magyar történelemnek egyik leg­mozgalmasabb korszakát íveli át. £ tvettük az oklevele- JSL két, számító hókusz- w m pókusz, rokonszenv- vadászó hajbókolás nélkül. Pedig meghajolhattunk vol­na a mindig elegánsan öl­tözött, diplomata modorú igazgató előtt, akitől a dús­gazdag útravalót kaptuk. Felütöm a „Ki kicsoda” lexikont, a harmadik, át­dolgozott kiadást, amely — egyebek között — a politi­kai, társadalmi, tudomá­nyos és művészeti élet is­mert személyiségei és tevé­kenységük legfontosabb adatait tartalmazza. „Jól­lehet — olvasom az előszó­ban — ebben a kiadás­ban számos pótlás és kie­gészítés történt, mégis le kellett mondanunk a teljes­ségről: a kellő adatok hiá­nyában nemegyszer el kel­lett tekintenünk egyes sze­mélyek szerepeltetéséről, más esetekben pedig egyes lényeges adatokat nem tud­tunk feltüntetni. Már csak ennek okán is, a lexiko­nunkban közölt adatok mennyisége, az életrajzok terjedelme nincs mindig arányban az illető szemé­lyek életpályájának értéké­vel ...” Komját Irén eseté­ben — én legalábbis úgy érzékelem — mind az ada­tok mennyisége, mind az életrajz terjedelme nagyjá­ból arányban áll életpályá­jának értékével. Csupán egy adatot, egyetlen mon­datot hiányolok, története­sen azt, hogy Komját Irén, azt követően, hogy a Sza­bad Népnél dolgozott, majd a Magyar Kommunista Párt külügyi osztályát ve­zette, olyan iskolát szerve­zett, irányított és lelkesí­tett, amely a magyar új­ságírás — és újságíró-okta­tás — történetében kiemel­kedő szerepet vívott ki. Amikor a párt határozata ezzel a feladattal megbízta, égető szükségnek adott ki­fejezést. A felszabadulás után a kommunista újság­írók egy fiatal nemzedékét a Szabad Nép már kinevel­te ugyan és alkalmassá tet­te a párt sajtója bizonyos posztjainak betöltésére — de az egész magyar sajtó szocialista szelleművé téte­le volt immár a feladat! Most, ahogy nézegetem az 1952-es főiskolai tablót, örömmel nyugtázom, hogy a nyolcvanhat hallgató zö­me a magyar újságírás és a tájékoztatás irányításának rangosabbnál rangosabb posztján van. Ennek a tab­lónak a közepén — a ha­gyományoknak megfelelő­en külön csokrot is látha­tunk: az iskola vezetőinek, osztályfőnökeinek portréit, íme a sorrend: Komját Irén igazgató, Mózes Tibor he­lyettes igazgató, Földes György szaktanár, s az osz­tályfőnökök : Szirmai Aliz, Vitéz Hédi, Tóth Benedek és Sirokmány Lajos. Azt gondolom: volt taná­raim és iskolatársaim — vagy miként egymást ab­ban az időben becézgettük, kenyerespajtásaim — nem várnak történelmi elemzést az évfordulóra. Ez bátorí­tott fel, hogy néhány emlé­kemet felidézzem. 5 okán jöttek vidékről: a Nyírségből, Vas­ból, Baranyából, az ország minden szegletéből. Zöldre festett faládát, ko­pott bőröndöt, papírba cso­magolt holmit szorongat­va... A társaság másik fe­le Csepelről, állami hivata­GELLE EM LEI lókból, üzemi újságoktól, Újpestről, a honvédségtől, s az ég tudja honnan jött, szintén szerencsét próbálni. A két kezemen megszám­lálhatom azokat, akik hosz- szabb-rövidebb ideig ezt a szerencsét már próbálgat­ták országos napilapoknál, illetve a rádiónál. •Az egykori Oiságfró Iskola volt hallgatóinak 23. éves találko­zóját május 20-án rendezik meg az Cjságiró Szövetség szék­házában. A MUOSZ főtitkára minden volt hallgatónak rész­letes programot küld a találkozóról. Komját Irén, az iskola igazgatója köszöntötte — idézem őt — „a leendő pá­lyatársakat”, akik a folyo­sókon elhelyezett faliújsá­gok egyikének tudósítása szerint „a fiatalok mindent elsöprő lendületével fogtak hozzá a tanuláshoz ...” Az­tán óráról órára, lépésről lépésre mind többen rádöb­bentünk, hogy a tanulás­ban nem elegendő a min­dent elsöprő lendület. Re­ménykedő makacssággal ol­vastunk, jegyzeteltünk, di­csértük és bírátuk egymás dolgozatait, tanultunk éjjel és nappal párosán és cso­portosan, nem volt nyári szünet és téli vakáció, reg­geli, ebéd és vacsora köz­ben egymásnak adtuk a szót. Az iskolának szigorú há­zitörvényei voltak. Hogy milyen tantárgyak szere­peltek? Munkásmozgalom, politikai gazdaságtan, saj­tótörténet, műfajelmélet és gyako lom o táplál — aki te ta előadc ügyi I emigx ott új folyta között Párizs lenáll; 1946-t ti Iro taktus esemé a nerr vei fo bad N munis tályán lálta i forrás haliga hettek zott é: követe idézge nem t bennü tett el sagíro. des el hogy i idézen Kerámia a térítőn — Egy iparművészeti kiállításról — Április 29-én nyílt meg, és egész májusban megte­kinthető a nyíregyházi városi művelődési központ­ban a helybeli származású Cseténé Lengyel Ildikó tex­tiltervező és a mezőtúri Kwn Éva keramikus közös ipar- művészeti kiállítása. Nép- művészeti ihletésű, ám ko­runk ízléséhez stilizált, „le­tisztított” formák és motí­vumok pompás összeillése lepi meg a látogatót a fes­tett-nyomott fali és térel­választó függönyök, térítők, szettek, s az interiőrrészle- tekbe helyezett, tompa szí­nekre égetett teás- és ká­véskészletek, tálak és tá­nyérok láttán. A két fiatal iparművész­nő nyilván -a közös törek­vésekben, a más-más anyagban különbözőképpen megmutatkozó, de alapjá­ban véve azonos stílusje­gyek alkalmazásában talált eevmásra. Munkáik legfőbb érdemének látszik, hogy egyszerre tudnak szigorúan funkcionálisak, cicomázat- lanul eredeti népiek és leg­maibban modernek lenni — anélkül, hogy a legcseké­lyebb mértékben provinciá­lis benyomást tennének. Csak sajnálni lehet, hogy ez a komplexitás irányába mutató kiállítás miért nem teljesedik ki mondjuk szin­tén odaillő bútorokkal, lám­pákkal és más iparművé­szeti-lakberendezési tár­gyakkal. A kiállítás anyagának egy részét — mint hallottuk — az iparművésznők már Bu­dapesten, s közvetlenül a Nyíregyháza előtt Hajdú­szoboszlón is bemutatták, a következő tárlatuk pedig Kun Éva szűkebb pátriá­jában. Mezőtúron lesz. M. P. NÍVÓS VERS Amatőr szí MEGRÁZÓ ERŐVEL ZU­HOGTAK a tanyasi lány­ból tanárnővé lett pedagó­gus szavai — három gazda állt szemben vele részegen és elvakultan, két nyíló szemű gyerek mögötte re­megve. A Nagykállói Korá­nyi Gimnázium irodalmi színpadának tagjai a ta­nyán élőkről, a tanyák ho­mokjába kapaszkodó ezer szálú gyökerekről szóltak — Sipkay Barna és Ratkó Jó­zsef szavaival. Első díjat kaptak a megyei nívódíjas versenyen ezzel a műsoruk­kal — teljesen megérde­melten. De azért nem volt könnyű helyzetben a bírá­ló bizottság — a megtekin­tett nyolc produkció között nem volt égbekiáltó kü­lönbség. Nyolc csoport vett részt a versenyen — három di­ákcsoport és öt községi amatőr társulat. Műsoraik változatos skálán helyez­kedtek el: népi komédiát, irodalmi összeállítást, dra­matizált népmesét egyaránt láthatott a kis létszámú kö­zönség. Mindenesetre kije­lenthetjük: aki látta, nem bánta meg! Különösen, ha úgy ült be a nézőtérre, hogy sokkal rosszabbra szá­mi tott.. Okkal: ha vissza­emlékszünk az egy-két év­vel ezelőtti hasonló bemu­tatók színvonalára (illetve színvonaltalanságára), ak­kor ugrásszerű javulásról beszélhetünk... Skabolcs-Szatmár me­gyében ma mintegy kéttu­catnyi rendszeresen dolgozó irodalmi színpad, színjátszó csoport van. Ezeken kívül persze vannak alkalmi fel­lépésekre vállalkozó csopor­tok, akik egy-két „ünnepi műsor” után felbomlanak, vagy tagjaik teljesen ki­cserélőd jócskán kor, a 1 tőr szíri az 197 „Szóljál országo zatra csoport A h volt, m tani lel sorban vonal é zönségh lési leh lása vo bak le nyék a minőséf móddal nyíre cs által ös jó részi voltak csenek dezők, i megfele talattal, rendelk tudott: nélkül munkát ideig eg portok. UGR: LÁST e — nem nivódijí méginki gyénkni amatőr se van, nősítést szí fiatí kaptak zi Kas: Gyerme Rajtuk együttes akik „k sük birl nek 197 minősíti Vanm KM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom