Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-05 / 104. szám
1977. május 5. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Ismerje meg vállalatát! A VALÓ ÉLET s nem a képzelet bocsátotta s bocsátja szárnyra azokat az anekdotikus történeteket, melyek a külhonban járó magyar turista némely furcsa kalandját örökítik meg. így annak a „csodálatos” cipőnek a megvásárlását Itália egyik szépséges városában, amelyről később kiderült, hogy Pannóniában, azaz Magyarországon készült. A cipő persze helyettesíthető sok mással, kötöttáruval, kempingcikkel például, a csattanó ugyanaz: lám, mit tudunk mi gyártani! Tényleg, mit tudunk, mármint arról, szűkebb környezetünk hogyan vesz részt a társadalmi munkamegosztásban, miféle termékeket bocsát az áruk nemzetközi és belföldi forgatagába? Sokan vannak ugyanis, akik nemcsak külföldön, hanem itthon szintén rácsodálkoznak a holmin fityegő cédulácska ra, mondván, jé, ez nálunk készült? Közelítsünk témánkhoz a másik oldalról. A több gyáregységre tagolódó textilipari cég szocialista brigádjai — ösztönös fölismeréseiket tudatosítva s érvényesítve — elhatározták, hogy ha másként nem megy, akkor szabadságuk terhére de kölcsönösen fölkeresik egymás munkahelyét. A fonógyáregységek kis közösségei a rosttermelő telepeket, a fonókat a szövők s fordítva, a szövőket a kikészítők s így tovább. Természetes érdeklődésük szülte az ötletet, fölnevelni azonban már az érdekek nevelték; megtudni, hol hogyan dolgoznak, milyen gondjaik vannak, hogyan függ össze munkájuk, mi az, amiben segíthetnek egymásnak, ez fogalmazódott meg a szocialista brigádok kezdeményezésében. NE TAGADJUK, ne szépítsük: kivétel még az ilyen eset. Az általános, a jellemző az, hogy a szunyókáló kíváncsiság csupán ismeretdarabkákat szedeget fel, leginkább várható vagy megtörtént személyi változásokról, a nyereségrészesedés mértékéről, a másik gyáregységben végrehajtott órabéremelésről. A nagy családként emlegetett vállalati közösség egészének munkájáról, e munka megfogható tárgyi és pénzbeli eredményeiről viszont az ismeretcsomagok valahogy a földön maradnak, senki nem hajol le azokért. Talán azért, mert maga a vállalati szervezet és légkör sem kedvez ennek, de esetleg azért is, mert nem keltették fel az egyéni érdeklődést. Üzemszociológiai vizsgálatokból leszűrt fontos tapasztalat, hogy emberek — s azok kisebb közösségei, az ún. kiscsoportok — csak azzal tudnak azonosulni, azt tekintik saját ügyüknek, amit jól ismernek. Szintén szociológiai elemzések tárták fel azt a meghökkentő tényt, hogy — a vizsgált üzemekben — a nagy tapasztalaid szakmunkásoknak is csupán 36 százaléka rendelkezett elfogadható ismeretekkel munkája és mások tevékenysége összefüggéseiről, a kezébe kerülő anyag, alkatrész, szerszám értékéről, a termelőberendezések vélt és tényleges korszerűségéről! Elgondolkoztató adat. Hiszen annyi minden történik a látóhatár tágítása, a világ megismerése érdekében, s ez nagyon jó. Nem ezek rovására, hanem ezek, s a másfajta ismeretszerzési források, így az országjáró kirándulások, múzeum- és színházlátogatások mellett lehetne, kellene hathatós erőfeszítéseket tenni a — vállalat, s munkája fölfedeztetésére. Az, hogy egy-egy vállalati közösség fölfogható nagy családként, megengedhető hasonlat. A hasonlat logikáját követve: a családot éppen az érzelmi és értelmi összetartozás teszi egységgé, a kölcsönös tisztelet, a jogok és a kötelességek összefüggése, mindenkire kiterjedő hatása. Ha tehát a gyári, vállalati kollektíva nagy családként, értelmi és érzelmi motívumoktól vezettetett közösségként akar élni, cselekedni, akkor első lépésként azzal kell e család minden tagjának tisztában lennie: kikből áll a szűkebb és tágabb rokonság, mit csinálnak ők, s mit várnak tőle. MEG KELL ISMERNI a vállalatot, a működés hogyanjait s miértjeit ahhoz, hogy a családomnak tarthassam a többieket, s a magaménak azok dolgát. Az ilyesfajta kötelékek megfo- nása nehéz és lassú munka, türelem kell hozzá, de megéri, mert a fáradtság kamatostól megtérül. V. T. Egy évvel ezelőtt adták át rendeltetésének Nyíregyházán a Sóstói úti kórház új épületét. A harmincmillió forintért épült négyemeletes létesítményben emeletenként ötven-ötven betegágy található. Ide költözött át a Jósa András Kórház hármas számú belgyógyászata, meg a bőrgyógyászati osztály, és ebben az épületben kapott az addiginál tágasabb helyet a Sóstói üti intézet belgyógyászata, valamint gyermekosztálya. (Elek Emil felvétele). Itt dolgozni kell, nem érünk rá kultúrával, meg effélékkel foglalkozni — hányszor hallhattunk hasonlókat nagyüzemeinkben munkásoktól, igazgatóktól. Sok vezető ezt még meg is toldotta: nincs is ilyen igény... Az utóbbi néhány év alatt vált nevetségessé ez a szemlélet. Fontos dokumentumok jelentek meg a közművelődésről, s arra is kitértek: milyen teendőjük van a nagyüzemeknek, hogy társadalmunk egyre több művelt emberrel gazdagodjék. Megyénk II kiemelt nagyüzemét látogatjuk most sorba — azokat, ahol a szabolcsi munkásság javarésze dolgozik — hogy érdeklődjünk; mostohagyerek-e még a közművelődés? SZAEV A SZÁÉV Tünde utcai telepén szinte pillanatok alatt alakult ki egy „kerekasztal- beszélgetés”. Azok vettek részt benne, akiket a téma érdekelt, s hajlandók voltak rá az ebédidejükből áldozni. Az alapoknál kezdtük: az általános iskolánál. Veress János bácsi, a nyugdíjhoz közeledő villanyszerelő egyetlen kézmozdulatában — egy lemondó legyintésben — fejezte ki véleményét. — Akkor még tanultam volna. Amikor nem lehetett. Utána meg a hat elemi évtizedekig elég volt a szakmához. Ha legalább tíz évvel fiatalabb volnék ... Mert most van, aki hívjon az iskolába. De most már minek? Szinte „végszóra” érkezik a fia, Veress András, aki az egyszer már megkezdett, de abbahagyott középiskolára most szánta el magát. Nem keli az érettségi a villanyszereléshez, csak hát itt van példának az édesapa. Néhány évtized múlva talán ő is így legyintene, ha most nem kezdené el. Az autószerelők szinte valamennyien a Kossuthból jöttek, szakmával, plusz érettségivel. Kinek érdeke a tanulás? — Négy-öt év elég ahhoz, hogy teljesen elkopjon az, amit egyszer megtanultunk — így vélekedik Kálya Pál. — Hoznak ide például olyan gépet, amit azelőtt még álmomban se láttam. Ezért kellenének a szakmai tanfolyamok, de legalább az, hogy az Autó-Motorból, meg más újságokból rendszeresen tájékozódjunk, hol is tartunk. A beszélgetésbe bekapcsolódó Torna Zoltán annak a híve, hogy aki ilyen gépekkel dolgozik, saját érdekében köteles figyelemmel kísérni a félelmetesen korszerűsödő technikát. — Az a véleményem, hogy elsősorban a dolgozó tegyen érte, ha nem akar szakmai kultúrában lemaradni. Emellett azonban, a vállalatnak szintén érdeke, hogy központi tanfolyamokat szervezzen. Megállapodunk abban, hogy K efekereskedés még nem ment olyan rosszul, mint egykoron a Ho- molka Dezsőé. Nap mint nap nyitástól zárásig egyéb dolga nem akadt, mint hogy átnézze a pénztárkönyvet, áttanulmányozza a raktárkönyvet, azután gondosan felvette a leltárt, és ebből minden áldatlan nap megállapította, hogy amióta az üzletét megnyitotta, nemhogy kefét, de még egyetlen szál sörtét sem adott el. Mindebből pedig, képzett kereskedő lévén, arra a következtetésre jutott, hogy az üzletmenet ha aggodalomra nem is ad okot, de mindenesetre két- ségbeejtően rossz. Szerencséjére Homolka Dezső nem az az ember volt, aki egykönnyen feladja a harcot. Tudatában volt annak, hogy a rezsi csökkentésével nem lendíthet az üzletmeneten, mivel üzleti rezsije egyáltalán nem volt. Alkalmazottat nem tartott, az adóját nem fizette, a boltbért szintén nem. Tehát a bevételt kell növelni, azaz nem is növelni, hiszen a semminek a növeléséről beszélni matematikai képtelenség. Egyszerűen bevételt kell teremteni. ÜZLET És Homolka Dezső agyában egy szép napon, amikor éppen ónos eső esett, megszületett a zseniális ötlet. Nagybetűs táblát tett ki a kirakatba, ezzel a szöveggel: Araim olcsók, MERT BOLTBÉRT NEM FIZETEK! Még aznap eladott özvegy Gutyánnénak, aki uraságok finom fehérneműjét vállalta otthoni mosásra, egy padló- suroló gyökérkefét. Homolka a bevételt gondosan bevezette a pénztárkönyvbe, a kefét leírta a raktárkészletből, és várta a következő vevőt. Ez meg is jött egy kopaszodó úr személyében, aki hajkefét vásárolt. Azután jött egy pelyhező állú ifjú bajuszkefét venni, egy idősebb lány pedig borotvaecsetet kért, kissé zavartan hangsúlyozva, hogy a vőlegényének veszi az ecsetet. Másnap újabb vevők jelentkeztek, kefe kefe után fogyott. Hiába, az emberek mindig az olcsóságot keresik, márpedig annál a kereskedőnél, akinek nincs boltbérterhe, feltétlenül előnyösebben lehet vásárolni, mint annál, aki magas házbért fizet, és azt is belekalkulálja az árakba. Egy hét után, amikor Homolka Dezső már tekintélyes forgalmat csinált, váratlanul megjelent az üzletben a háziúr. Mint a héja a galambra, úgy csapott le a teli kasz- szára, csakhogy a főnök még idejében becsapta a kasszaajtót. — Sajnálom — mondta Homolka elutasítóan —, de a boltbért továbbra sem fizethetem, mert éppen annak köszönhetem a forgalmat, hogy nem fizetek. Ha fizetnék, akkor nem írhatnám ki, hogy nem fizetek, és akkor megint a kutya se jönne be hozzám vásárolni... — Micsoda szemtelenség — dühöngött a háziúr. — Nekem a tábla ellen semmi kifogásom nincs, hadd higgyék azt, hogy magáé a ház és valóban nem fizet házbért; tartsa ott a táblát továbbra is a kirakatban, csak fizessen végre már. — Mondom, hogy nem lehet — felelte rideg tárgyilagossággal Homolka. — Én hazudni nem hazudok; tessék tudomásul venni, hogy én tisztességes kereskedő vagyok, én nem akarom éleszteni a kereskedelemellenes hangulatot... Morál az morál. — De kérem — hebegte elképedve a háziúr —, nekem is vannak kötelezettségeim. Nekem adót kell fizetni.,. — Adó, adó — mormogta Homolka Dezső elgondolkozva, és hirtelen a fejére csapott. Azzal leült a pulthoz, papírt, tust és ecsetet vett elő, és szép nagy betűkkel kimázolta: ÁRAIM MÉG OLCSÓBBAK, MERT ADÓT SE FIZETEK! Heves Ferenc a vállalat művelődési bizottságának ez volna az egyik feladata. Figyelni, érdeklődni, összeírni, szervezni, oktatni. Torna Zoltán azonban nem áll meg, sorolja tovább. — Arra is jó lenne figyelni: kinek adjuk a színházbérletet. A múltkor is hogy történt. Én szégyelltem magam, mondtam is magamban, de jó volna, ha hat helyre ülhetnék, ne lenne olyan kellemetlen a színésznek az üres nézőteret látni. De így van a kiállításoknál, az író-olvasó találkozóknál is. A bizottságnak arra kellene figyelni: melyik embernek mire hívja fel a figyelmét. Feltételezhető, hogy Torna sohasem vett részt népműve- lőképzésbén — ösztönösen érzi, mi a feladata az üzemi művelődés szervezésével megbízott csoportnak. Függetlenített népművelők A munkások nagyobb része tud már arról, hogy művelődési bizottság működik, s két függetlenített népművelő dolgozik a vállalatnál. Kézy Belőné csoportvezető és Csengeti Istvánná oktatási előadó az elmúlt év második felében kezdett hozzá az alapos munkához: a közművelődés nagyüzemi útjainak kereséséhez. Nincs könnyű dolguk. A négy-ötezres vállalat Budapesttől Ungvárig több mint harminc munkahelyen foglalkoztatja a nagyrészt bejáró dolgozókat. Nagy a munkás- vándorlás, más vállalathoz képest óriási a napi ki- és belépők aránya. Profiljukból adódik, hogy nem lehet ösz- szehasonlítani ezt a munkát egy zárt üzemével, itt a nyolc óra a dolgozók 70 százalékánál jóval több. Tizenkét autóbusz csak hatszáz embert szállíthat, a többieknek a fabódéban néha még villany sem ég. A vállalat munkásgárdájából mintegy 1900 a szakmunkás, 1700 körül van a betanított és segédmunkások száma. Közülük csaknem 1300- an nem rendelkeznek általános iskolai végzettséggel. Ez az alapgond a vállalat köz- művelődési munkájában, ötéves egészségügyi, szociális és kulturális tervükben fő szerep jut a tanulás támogatásának. Könyveket vásárolnak, pénzjutalmat adnak, kihelyezett tagozatot szerveznék, a lakóhely figyelmét is felhívják! Az eredmény: idén körülbelül százan járnak 7. vagy 8. osztályba. Középiskolában 105-en tanulnak, közülük hatvanötén fizikai munkások. Százezrek kulturális célokra Kétszázhetvenezer forint a vállalati kulturális alap, ez azonban a valóságban sokkal több. Csak az üzemi akadémiákra plusz 700 ezer forintot fordítottak tavaly. Kilenc szakmában csaknem háromszáz munkás vett részt szakmai továbbképzésen. A kulturális alapból az oktatás mellett rendezvényekre, a munkásszállásokon lévő könyvtárok fejlesztésére, a szocialista brigád vezetők klubjára, a munkásfilmklubra, folyóiratokra, ismeretterjesztő előadásokra, kirándulásokra költenek. Éves tervükben külön helyet kapott az általános politikai és szakmai képzés, a szocialista brigádok kulturális vállalásainak támogatása, a munkásszállások és a bejárók kulturális., ellátásának javítása,-a-szakkörök, kiállítások szervezése. Keresik a kapcsolatokat a városi közművelődési intézményekkel. Az az üzem, ahol függetlenített népművelő dolgozik, már eleve előnyben van a többivel szemben — hiszen felelős „gazdája” van a köz- művelődésnek. Kézy Béláné arra törekszik, hogy a brigádokhoz, a dolgozókhoz a lehető legközelebbi utat találja meg. Csak a népművelőtől mégis hiba volna csodákat várni. Vajon a vállalat vezetői is „gazdái”-e az üzemi művelődésnek ? Kanda Pál, a vállalat igazgatója így foglalta össze a legközelebbi és a távoli céloka**’“ Ebben az évben a termelés növelése teljes egészében termelékenységből származik. A távlatokban pedig számolnunk kell az egyre korszerűbb technológiai folyamatokkal, a nagy értékű gépekkel. Tartalék a „fejekben" Szabó Gyula, a vállalati pártbizottság titkára sajátos és csak közösen megoldható feladatnak tekinti az üzemi közművelődést. — Azt a szemléletet szeretném erősíteni, hogy a legtöbb tartalék a „fejekben” van. Alapszervezeteink rend- szeresen tárgyalják ezt a kérdést, differenciáltan, a konkrét feladatokhoz szabják tevékenységüket. Ezt kell a jövőben erősíteni, főleg a gazdasági vezetők, a közvetlen termelésirányítók körében; mert mindenki a saját területén tudja, mit tehet. Ma még ott tartunk, hogy az első kis lépéseknek is örülünk. Később, ha a munkáért érzett felelősségben, a szemléletváltozásban, munkafegyelemben, anyagtakarékosságban közvetlenül is érezzük a nagyobb műveltség hatását — nagyobbakat is tudunk majd lépni... B. E. NAGY ÜZEMEK - KIS LÉPÉSEK Mostohagyerek-e a közművelődés?
