Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-29 / 125. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. május 29. Szigeti György költőnél Hét évi „hallgatás” után összeállította második ver­seskötetének anyagát. Való­jában termékenyen dolgozott. Azt mondja, alig telik el hét, hogy ne írna. De sohasem tervezi meg a következő kö­tet időrendjét, inkább bará­tai, felesége buzdítására sze­di kötetbe a több éves ter­més javát. így történt a kö­zelmúltban is, amikor végre postára adta a „Beállók az erősek közé” címmel ellátott kéziratköteget. Szigeti György 1969 óta él és dolgozik Tiszavasváriban. Az Alkaloida Vegyészeti Gyárban művezető. Végzett­sége: vegyésztechnikus. Első versei 1964-ben az Uj írás­ban és a Hajdú-Bihar me­gyei Naplóban jelentek meg. Korábban, mint debreceni lakos, a BIOGÁL Gyógyszer- gyárban dolgozott. Első köte­te, melynek címe: „Legyen valaki veletek” 1969-ben je­lent meg, egyidőben azzal, hogy szabolcsivá lett és saj­nos azzal, hogy a makacs be­tegség majdnem másfél évig a kórházi ágyhoz kötötte. Itt, a nyíregyházi tbc-kórházban kapta meg első kötetének friss példányait. Első gratu- lálói a kórház orvosai, ápolói voltak. S kinek is szólhattak volna az első — ma már a családi könyvtárban egyedüli és külsőre megviselt — pél­dány első lapján található köszönő, dedikációs sorok, mint feleségének, aki buzdí­totta a versírásra. Szigeti György verseit rendszeresen közli az Alföld, a Napjaink, a Mozgó Világ, szerepelt a rádió irodalmi műsorában, más költőkkel együtt a fővárosi pinceszín­házban is. Szigorú bírája ön­magának, első kötetének hi­báit, nyers, itt-ott „vagányos- kodó” hangvételét szeretné elkerülni, s úgy érzi, ez sike­rült is a megjelenő új köteté­ben. De ennek elbírálása — teszi hozzá — nem az ő dol­ga. Mit jelent számára a mun­káskollektíva, amelyben él és alkot? — kérdeztük. Versei­re hivatkozik, amelyek tulaj­donképpen „én központúak”, de jelen van. bennük termé­szetesen az a szűkebb világ, amelyben Szigeti György él. Azokat a belső történéseket, átalakulásokat nem könnyű tettenérni, — mondja — amelyek a munkássá válás bonyolult és hosszan tartó fo­lyamatában lejátszódnak. De érik, tisztul a kép, s mégha igazában nagy munkástémá­jú verssel nem is felel még Szigeti György, egyre több jel mutat az igényre, a felkészü­lésre. S talán éppen a nagy- nagy felelősség miatt hossza­dalmas ez a felkészülés — válaszol szinte önmagának a költő. A munkássorsot annyi­ra cselekvőén és közelről éli át, hogy amíg ki nem érleli a maga és az olvasói számá­ra mondanivalóját, csak elő­tanulmányokat ad közre. Nem érez-e elszigeteltséget távol az irodalmi fórumoktól, a fővárostól? Határozott nemmel válaszol. Eloszlatja azt az esetleg feltevést is, hogy a vidéken élő költő, író csak akkor érvényesülhet, ha állandóan a fővárosi könyv­kiadók, folyóiratok körül jár­kál. Két éve volt Pesten. Uj kötetének kéziratait is, akár az elsőt, a postára bízta és a szerkesztők megítélésére. S amikor nem ír, este — éjjel — olvas. Hogy lehet így el­szigetelődni? — kérdez visz- sza. Említi még a debreceni költő, szerkesztő ismerősöket és újabban a szabolcsi író­csoport kollektíváját is, mint az elszigetelődés ellenszereit. Jó találkozni, véleményt cse­rélni. Arra a kérdésre, mi hatott világképének alakulására azon túl, hogy munkáskör­nyezetben él és alkot, — Szi­geti György legutóbbi tanul­mányait említi. A vegyészeti ismeretek, amelyek a termé­szettudományos világnézet alapjait segítették lerakni, fi­lozófiai látókörrel bővültek. A marxizmus—leninizmus es­ti egyeteme filozófiai szako­sítóját végezte el sikerrel. Verseinek egyik ismerője az iróniát, az önérzetet em­lítette, mint a Szigeti Györgyre jellemző motívum­forrásokat. Újabb versei ar­ról tanúskodnak, hogy a „be­felé”, önmagára figyelés mind több és jelentős közös­ségi tartalmú, értékű elemet mutat fel, mint ahogy a meg­jelenő kötet címadó verse is sejteti: „Beállók az erősek közé...” P. G. Szigeti György: Beállók az erősek közé Látod, én boldogan dobom el a megszokás gacsos cipőit — az eleven nőket szeretem, s az eleven forradalmat, pedig felkínálták nekem is — ha megfizetem — a nyugalmat. Ügy élek közietek, hogy nem takarom el a félig-teleírt lapokat sem, szabolcsi parasztok dalait, vagy ostoba vicceket hallgatok este — nem ujjongok — semmi okom rá, és nem vagyok kétségbeesve. Nem csitítom a zajos világot, félig hordom ki verseimet — beállók az erősek közé, habár gyengébb vagyok én mindenkinél, aki piros pettyet visel tüdején, bort iszik, dalol és száz évig él. Megjelent a Szabolcs-Szatmári Szemle A Szabolcs-Szatmári Szemle, a megye gazdasági, társadalmi és kulturális folyóira­ta idei második negyedévi száma nagy fi­gyelmet szentel a közművelődésnek. A ta­nulmányok, cikkek rovatban beszámol a me­gyei művelődési központ tevékenységéről, amelyben fontos szerepe van a megyeszék­hely két főiskolájával és a művelődési in­tézménnyel kialakult jó kapcsolatnak. A színházi élettel foglalkozó írás a mű­sorkarakter fejlődését, a közönségszervezést elemzi. A tanács közművelődést irányító munkájának nyírmadai tapasztalatairól, a ti- szavasvári Alkaloida újszerű művelődési te­vékenységéről, a szakszervezeti könyvtárnak a munkások művelődését segítő erőfeszíté­seiről olvashatunk ebben a rovatban. Közli a Szemle Garat Gábor írását Váci Mihályról, amely a költészet napjának meg­nyitóján hangzott eL Bemutatja Füzesi Mag­da kárpátontúli magyar költő munkásságát, akinek „Gyöngyvirágok” című verseskötetét a közelmúltban adta ki Ungváron a Kárpáti Könyvkiadó. Megalakult a Magyar Írók Szö­vetsége kelet-magyarországi csoportjának szabolcs-szatmári tagozata. A célkitűzések­ről, tervekről olvashatunk az irodalom ro­vatban. Népünk legújabb kori történelmének egyik izgalmas korszakát, küzdelmeit eleve­níti fel az a beszélgetés, amelyet a szerző Gyenge Károllyal folytatott, aki a felszaba­dulás utáni években a Magyar Kommunista Párt egyik vezetője volt megyénkben. A 45- ös, majd a 47-es választások, a koalíciós idők küzdelmeit, a kommunista párt mindennapos harcait bemutató írásban arra is választ kap az olvasó, hogyan lett az MKP országosan is és Szabolcsban is a koalíció legerősebb pártja, amely megsokszorozta a kommunis­ták erejét, hitet öntött a nem is olyan régen még cselédsorban élő százezrekbe. Egy ké­sőbbi, ugyancsak jeles dátumra, a KISZ 20 évvel ezelőtti megalakulására emlékszik a Szemle másik cikke. 1957. március 21-én bontott zászlót a KISZ, hogy folytassa előd­je, a KIMSZ forradalmi hagyományait. A Szemlében könyvismertetések, emlé­kezések, s a hagyományokhoz híven a me­gyénkben élő képzőművészek munkái is he­lyet kaptak. MEGYÉNK TÁJAIN ligha gondolkodott el valaki azon, BFiV hogy az ősmagyarok története mi­. 8$ lyen szorosan fonódott össze a ko­csányos tölggyel. Pedig elég egy pillantás a vándorlás útvonalára, s máris kitetszik: a lomberdő és erdősztyepp éghajlat mentén vo­nultak, és a vadászó, halászó nép élete el­választhatatlanul összeforrott a fenséges fák alkotta erdőkkel. Amikor ideértek, még 3 és fél millió hektárnyi erdőt találtak. És amidőn kivá­lasztották a helyet, ahol letelepedni szándé­koztak. a környezet uralkodó növénye a ko­csányos tölgy volt. így népesült be az a kör­nyék, amely a mai Omboly, Aporliget, Nyír- béltek vidékén terül el. Az ezernégyszáz hektárnyi erdő még ma is őriz valamit e tör­ténelmi múltból, és sok évszázados fák kar­mos-fenséges ágai közt a meglebbenő szél mesére ösztökéli a lombokat. Az ősfák ősét így hallgatták egykoron erre vadászók, mint ahogy a világ minden részén megálljt parancsolt a fenséges fa. A görög Dodonában jósfa volt a tölgy, a szen­tély fölött gyakran tombolt a vihar, s a dörgésből Zeusz szólt. Majd a római istenek között Jupiter szent fája lett, a mennydör­gés és eső istene. Közép-Európában, valamint a galliai keltáknál a druidák semmit nem tartottak szentebbnek, mint a tölgyet. Ázsiá­ban a galaták tanácsa olyan helyen ülésezett, amely a Drünemeton nevet viselte, ami any- nyit jelent, szent tölgyfaliget. Maga a druida szó jelentése is: tölgyember. De a germánok vallásában a tölgyesek istene, a mennydörgés és eső atyja Donner, Thunar vagy a norvég Thor a Donnerstag, Thursday — a csütörtök névadója lett. Tölgy égett a Vesta szüzek templomában. Vergilius szerint Aeneas tölgyről törte az aranyágakat, a novgorodi Perun isten oltáránál tölgyből égett a sosem kialvó láng. a litvánok fő is­tene Perkunasz tölgytüzének kialvásáért éle­tével fizetett az őriző. A kerületvezető erdésszel. Bradács Sán­dorral járjuk a tisztásokkal szaggatott, mo­csaras erdőt. Kabátjára téved a szemem, s ott újra a tölgy köszön vissza. Az erdész csil­lag öt ága a kocsányos tölgy csemetéjének stilizált levele. Nem szól, hagyja, hogy gon­dolkozzon az ember. És a sűrűben feltűnnek a szem előtt a vadat űzők, kik őzet kergettek egykoron, a makkoltatók, akik itt hizlalták kövérre a disznót, a bujkálok, kik történel­münk számlálhatatlan háborúja után itt ke­restek menedéket, a fát kitermelők, kiknek kunyhóját korhadt gerendák idézik, a vihar­ban menedéket keresők, akiknek suttogott a tölgy, a békésen vonuló vaddisznók, melyek a mélyebb helyen meghemperegtek a sárban. Aztán csalán csíp, visszavezet a valóság­ba. Felbukkan a széncinke, az icinke-picin- ke, ágon csúfondároskodik a csuszka, fako­páncs mondja, kipp-kopp, őszapó néz csodál­kozva. a füzikék csilp-csalpja jelzi az ember jöttét, mire választ csak a citromsármány ti- titüje ad, s valahol messzi egy ág csúcsán kakukk számlálja az élet perceit, gik-gikkel köszönt a harkály, s a bubós banka méltóság- teljes upupa-upupa mollja int figyelemre. öz is feltűnik vadász nem űzi, s a messzi bokrok között kölykével csörtet a vaddisznó, bizalmatlanul röffentve egyet. Majd jelt ad az erdei pityer, s máris röppen a fáról a gébics. Zavartalan e megőrzött világ, hogy kék táblák intenek: természetvédelmi terület. A megyeszékhelytől alig- negyven kilométerre húzódik e szent liget, az alig ismert erdő a Nyírség legszebb tája, a magyar erdők egyik legérdekesebbike. Teljes a béke, s óhatatla­nul észbe jut az osztrák Leibundgut egyik megállapítása: „Kultúránk az erdő irtásával kezdődött, és csak az erdő fenntartásával maradhat fenn”. És itt talán nemcsak a kör­nyezetvédelemre szabad gondolni. Nemcsak arra, hogy egy, az itt megbúvó fák közt ég­nek szökő fenyő tűinek egymás mellé rakott sora 30 kilométer hosszú légtisztító közeg. Ez az erdő is, a Fényi nevet viselő valahol a ré­gi kor megismerésének új ösvényeit is meg­nyitja. Egy erdészeti tudományos közlemény ígv ír: „A kultúrtájban sok helyen egyedül az erdő maradt meg viszonylag természetes, ere­deti elemnek, ezért igen sokrétű a jelentő­sége.” Mindjárt érthetőbb, hogy a környék legnagyobb községének. Bélieknek a nevét Borovszky Samu miért hozta összefüggésbe a középfelnémet Walt-eck. erdővég, erdőalja szóval. Egyértelműbb lesz| hogy a Tiszadob, Pusztadobos, Nagydobos szóban miért kö­szön vissza a szláv dub — tölgy szó. Kitá­rulkozik előttünk sok száz évvel ezelőtti táj, ahoi más flóra és fauna várta az embert, ahonnan még hiányzott a siligó homok, ahol biztonságot adó erdő. esővel, villámmal tar­kított időjárás, ezernyi vízfolyás védte és szolgálta az embert. Milyen is ez az erdő? Képzeletbeli sé­tánk vezessen el a ritkán járt ösvényeken az évszázados tölgyesekbe, ahol a nedvesebb helyeken magas kőrisek nyújtózkodnak, a szárazabb részeken ezüsthárs csoportok búj­nak meg. Imitt-amott fűzek is nőnek. aztán nyírlápok varázsolnak világos foltot a dzsun­gelbe. De legyen még meglepetés, vadkörte és vadalma is nő itt, girbe-gurba ágai mo­gyorók között tekeregnek. Aztán megint jön­nek a fenségesek, az öt ember által át nem ölelhető tölgyek. A napsugarak éppenhogy átkúsznak a lombon, s este biztosan olyanak, mint a Rémkirály erdeje, ahol a kései lo­vas gyermeke után nyúltak az ágak. De a sok öreg között hetven-nyolcvanéves fiatalok igyekeznek, s tisztelettel nézik az öreg ezüst­hársas Még sudár a fa. de mint ősz öreg em­ber, sokat látott bölcs, emelkedik táj fölé. Néha egy belvízfolyás szakítja meg az utat, s most, bővebb víz idején egy-egy barátpo­száta is ül a parton. Sétánk során eljutunk a szénáshídi er­dészházhoz. Gömb alakú tölgy őrzi a híd­főt, sok száz esztendős. Mellette a rovarcsap­da, infraégő. Kicsit visszazökkenünk a hét­köznapokba. Járja az erdész a Nagybitangot, az Árva­részt, az Égett-kockát. Körmelyt és Hám- freszt. És ő is sajnálja, milyen kevesen té­vednek ide. hogy megpihenjenek, s találkoz­zanak az oly sokat mesélő erdővel. De ke­vesen ismerik a Fényi-erdőt, pedig még a Magyarország erdei című könyv is lírai sza­vakkal ecseteli nem mindennapi látványos­ságát! Környékbeli kisdiákok, néhány főis­kolás. kutató és természetbúvár jut el ide. Pedig ez az erdő sok mindenről tud me­sélni. Képzeletet felgyújtóan történelemről, s idevarázsolva fejezeteket az emberiség kul­túrtörténetéből. Szinte szűz természet ad íze­lítőt a korról, amikor az erdő haszna istenné emelte a fát, s mítosz született a félőben, ha lombsuttogást hallott, s villám hasította a törzset. Tölgyesek része ez melyek Norvé­giától Kisázsiáig húzódnak, s végtelen fa­láncolaton át fűzik össze az embert. És min­den erdőnek megvan a maga étosza. Vannak fenséges, grandiózus, festői, titokzatos erdő­ségek. A látványt átszűri az ember magán, s a természettel létesített új kapcsolatban tisz­tul meg ezernyi gondtól és traumától. O agyszerű dolog itt állni, a Fényi-er­dő közepén, ahol ha úgy tetszik meghúzható a tölgy zárt övezeté­nek a pusztába fellazuló déli határa, az er­dőspuszta. Kísérőm, az erdész úttalan utakon vezet fától fáig, ligetekbe, sűrűkbe, vadász­házhoz, s romos kunyhóhoz. Nem is értem, hogy lehet minden talpalatnyi rész ilyen jó tudója. Páfrányokat mutat, televényben nö- vőket, bujákat és dúsakat, acatfélét simít végig a kezével, gyöngyvirágost mutat, majd mogyorósba lépünk. Van abban valami el- ' szomorító, milyen kevesen és kevéssé isme­rik megyénk e szépségét. Pedig ide köves- útón lehet eljutni. — Kiesünk az útból — mondja Bradács kissé szomorúan. És ebben van igazság. Milyen sok minden esik ki az utunkból, ami pedig gazdagabbá tehetne, bölcsebbé és okosabbá. Gépesített korunk tökéletes tömegkommunikációja mellett azonban úgy látszik, erőtlenné válik a tölgy meséje. Kár érte. Bürget Lajos KM O

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom