Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-29 / 125. szám
1977. május 29. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Reflektorfényben: az újítások, találmányok Interjú Tasnádi Emillel, az Országos Találmányi Hivatal elnökével Tudósításban már beszámoltunk arról, hogy május 25-én az SZMT és az MTESZ közös rendezésében újítási tanácskozást tartottak Nyíregyházán. A vitaindító előadást Tasnádi Emil, az Országos Találmányi Hivatal elnöke tartotta, akivel ez alkalommal készült interjúnk. — Megyénkben tett látogatása rendkívüli alkalomnak, avagy a Találmányi Hivatal és a megyék közötti kapcsolat szerves részének tekinthető? — Négy megyével, Győr-Sopron, Borsod, Szolnok és Fejér megyével a legszorosabb az együttműködés; velük erről szocialista szerződést is kötöttünk. A kapcsolatok ilyen szintre emelése nem mindenütt szükséges, mert a felsorolt négy területet mintegy kísérleti műhelynek tekintjük. A többiekkel, így Szabolcs-Szatmárral is, instruktori hálózatunkon keresztül vagyunk érintkezésben. A kapcsolattartást szolgálják az évente többször tartott megyei fogadónapok. Szabolcsban például május 12-én volt a legutóbbi és ebben az esztendőben még további kettőre kerül sor. — Az utóbbi időkben reflektorfénybe került az OTH munkája, ami egyúttal az újítómozgalom és a találmányok ügyének felkarolását is jelzi. Mi ennek az oka? — Anélkül, hogy számokat említenénk, elmondható: az újító és feltaláló mozgalom javuló tendenciát mutat, de — csak saját régebbi eredményeinkhez képest. A nemzetközi összevetés már korántsem fest ilyen kedvező képet. Bulgáriában kétszer, az USA-ban háromszor, a Szovjetunióban négyszer, Svájcban pedig nyolcszor annyi szabadalmazható találmányt nyújtanak be, mint nálunk. S ha hozzátesszük, hogy ma Magyarországon 80 ezer kutató dolgozik, arányosan sokkal több, mint a fejlett kapitalista országokban, még elgondolkozta- tóbb a helyzet. Elsősorban a találmányokról esett most szó, de ugyanez jellemzi az újításokat is. A kettő nem is választható el egymástól, hiszen az újítás a találmány előiskolája. — Mire vezethető vissza lemaradásunk? — Magyarországon meglehetősen szétszórt a kutató tevékenység, úgy is fogalmazhatunk: mindenki mindent kutat. Felelősség terheli a gazdasági vezetőket is, akik — megmagyarázhatatlan okok miatt — elzárkóznak az elől, hogy maguk is újításokban, találmányokban bizonyítsák szakmai felkészültségüket, alkotó kedvüket. Az ösztönzési rendszer sem teljesen jó, habár gyakran a főkönyvelők maguk sem tudják, hogy például egy munkavédelmi újítás esetében nem csak a részesedési és a béralapból fizethető ki újítási díj. Sokszor indokolatlanul és kedvet szegőén lassú az ügyintézés. Végül: él és uralkodik egy torz elképzelés, mely az újításért, vagy találmányért kapott nagyobb összeget erkölcstelennek, a szocialista elvekkel összeegyeztethetetlennek ítéli, azonban a 3 forint harmincért nyert hárommilliót gond nélkül elfogadja. — Milyennek látja Szabolcs- Szatmár megye újítóinak és feltalálóinak helyzetét? — őszintén szólva — különösen a találmányokban — elég gyengén állanak. Az újítómozgalom helyzete jobb. Persze a lemaradásnak megvannak a sajátos okai is. Gyáraik, vállalataik jelentős része telephely jelleggel működik, s ez eleve nehézzé teszi a dolgukat. Ezen a központok és a szabolcsi egységek közötti szorosabb információs kapcsolatokkal és az itteni egyszemélyi elbírálók jogkörének növelésével lehetne segíteni. Ennek lehetőségeit a SZOT- tal karöltve keressük. A már említett okok is érvényesek: itt is akadnak „szemérmes” tehát nem újító, feltaláló vezetők. — Eddig, elsősorban az iparról esett szó. Szabolcs megye azonban jelentős mezőgazdasági terület. Mire nyílik itt lehetőség? — Az élelmiszer, a mezőgazdasági termékek mennyiségének és minőségének növelése „stratégiai” kérdés. Ugrásszerűen nő a világpiaci kereslet, s ez a prognózisok szerint állandóan emelkedni fog. Gondoljunk csak az éhező harmadik világra. Kialakulhat olyan helyzet, hogy az élelmiszer-fölösleggel rendelkező országok, úgy is mondhatjuk: kincsre lelnek. Ma már nem illúzió a hektáronkénti 100 mázsa búza és 200 mázsa kukorica termelése sem, s ha — mondjuk — szarvasmarha-tenyésztésünket a hollandiai színvonalra tudnánk emelni, az hosszabb távon 135 milliárd forint bruttó bevételt jelenthetne a népgazdaságnak. Tehát: a termelési rendszerek javítása, a kemizálás új útjainak kutatása, mind lehetőség a megye szakembereinek alkotókedvük kiteljesítéséhez. Egy nagyon fontos, s nem kellően érvényesített szempontra is felhívnám a figyelmet. Országos jelenség a védjegyek kialakításának és a származási hely, valamint az eredet feltüntetésének hiánya. Pedig mindez, mezőgazdasági termékek esetében is, rendkívül fontos. — Várható-e á gondok országos szintű és átfogó orvoslása? — Az MSZMP KB tudománypolitikai bizottsága foglalkozik jelenleg a kérdéssel. Számos olyan új intézkedés születik, mely elősegíti, hogy mindenki, akit illet, elfogadhassa: az újítási és feltalálói tevékenység értékhordozó, mellyel számolni és elszámolni kell. A tudománynak még inkább termelőerővé kell lennie. Speidl Zoltán Az exportnövelő hitel nyomában Lehet százezer párral több? A lépcsőházban a plafonig állnak a dobozok. Bemenni alig lehet, pedig ez ideiglenesen a csomagolóhelyiség is. A műhelyben szintén nagy a zsúfoltság, mindent elárasztanak a félkész cipők. Látszólag zűrzavaros állapotokra rendezkedtek be a következő egy évre Gávavencsellőn, a Victoria Cipőipari Szövetkezetnél. A jövő év nyarára készül el az az új épület, amihez még hozzá sem kezdtek. A gépekkel együtt 20 milliónál többe kerül a beruházás, 250 ezerről 400 ezer párra nő a termelés. Rakamazon, a cipőipari szövetkezetnél szintén építkeznek. Illetve a tervek birtokában rövidesen munkához lát a megyei építőipari vállalat, hogy egy 4200 négyzetméteres nagy csarnokot emeljen. Hitellel, saját forrásokkal együtt 56 milliót költ a RA- CITA fejlesztésre, hogy 460 ezer párral — a jelenlegi termelés közel felével — gyártson több cipőt. A Gávavencsellői Vegyesipari Szövetkezetnél viszont még csak most fontolgatják, mit építsenek, mit vásároljanak, hogy a jövő év végére 7 milliót elköltve megduplázzák a bőrdíszműrészleg termelését. Rövid időn belül Miből, milyen célra történik az építkezés, a gépek vásárlása? A konvertálható export- árualap növelésére kapnak a vállalatok, szövetkezetek hitelt a Magyar Nemzeti Banktól. Mit takar tulajdonképpen ez a kifejezés? Olyan termékek gyártásának szorgalmazását, amelyek — amellett, hogy gazdaságos az előállításuk —, mind most, mind a következő években jól értékesíthetők a nyugati országokban. Feltétel, hogy a tervezett termelésnövelés rövid időn belül, még ebben az ötéves tervben megvalósuljon. Általa jelentős deviza- bevételre tehetünk szert, ami javítja az ország fizetési mérlegét, egyensúlyban tartja az exportot és az importot. A megyében több, mint két tucat gazdálkodó szerv kért és kapott eddig hitelt az export növelésére. Most a bevezetőben említett három szövetkezet beruházásait néztük meg, rajtuk keresztül egy kicsit általános képet adva a megyei helyzetről. Mibe kerül egy dollár? Rakamazon már van olyan gép, amely a tavaly ősszel megkötött hitelszerződés alapján érkezett. A szövetkezetben gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek új szalagok beállítására, emellett a Köny- nyűipari Minisztérium Módszertani Kutató Intézetét is igénybe vették a gyártási technológia kialakítására, a gépek beszerzésére. Az építőkben bíznak, hogy jövő év végére elkészül az új üzemrész, beszerelik a java részt hazai, de szocialista és tőkés importból is származó gépeket, hogy 1979-ben már termelni tudjanak. A szövetkezet főkönyvelője a TANNIM- PEX Külkereskedelmi Vállalat szakembereivel együtt az USA-ban is járt, tanulmányozni az eladási lehetőségeket. — Egy biztos, a tőkés piacon versenyre kell számítanunk, meg kell dolgozni azért, hogy a RACITA termékeit megvegyék — fogalmaz Perger László főkönyvelő. A számítások szerint a mokaszin cipők és az előre gyártott, formatalpas cipők előállításánál 38 forint értékű áruért kapnak egy dollárt. Sokkal kevesebbet haladtak előre Gávavencsellőn, a Victóriánál. Az építkezésnél már késnek, az eredeti kivitelező, a helyi költségvetési üzem lemondta a munkát, az új, az ibrányi szövetkezet pedig nem kezdett el dolgozni az ígért határidőre. A gép- beszerzés szintén akadozik. A devizakeret megléte önmagában nem elég, hiszen a határidők szorítanak, az pedig közismert, hogy az import gépek beszerzése elég körülményes. Ezért helyesebb úgy fogalmazni: a szövetkezet tervei között szerepel, hogy a jövő év nyarára elkészül az új épület, a negyedik negyedévre már rendes termelés folyik benne. — Továbbra is saját anyagból dolgozunk — mondja a főkönyvelő. — Mi így adjuk el a TANNIMPEX-nek, hogy ő mennyiért adja tovább, azt nem tudom. Évente 150 ezer párral növelik a termelést anélkül, hogy pontos ismereteik lennének a piacról. Egyedül a külkereskedelmi vállalatban bíznak, hogy a tavaly aláírt hitelszerződés alapján eladja a többletet is. Hatékonyabb termelés A tavalyihoz képest az idén több, mint háromszorosára, 170 ezer darabra nő a bőrdíszműrészleg termelése a gávai vegyesipari szövetkezetben. Ehhez már kötöttek egy hitelszerződést, de a fejlesztés összege összesen sem tett ki kétmillió forintot. Csak gépeket kellett vásárolniuk, mert a táskákat, utazószatyrokat az Adidas-céggel létrejött ötéves kooperációs szerződés értelmében bérmunkában készítik. A tervezett újabb hitelkérelem arra irányul, hogy még 240 ezer darabbal többet gyártsanak. 30—32 forintból kihozva egy dollárt. A mostani bővítésnél viszont kedvezőtlenül érte őket, hogy december 31. helyett még ma sem érkeztek meg a megrendelt varrógépek, mivel a külkereskedők 15 százalékos árengedmény eléréséért harcoltak. Kérdés, hogy az a néhány ezer dollár megtakarítás megéri-e, ha legalább ugyanannyi export marad el a késedelem miatt. A HUNGAROCOOP Külkereskedelmi Vállalaton keresztül tartják a kapcsolatot a megrendelővel. Szinte havonta ellátogatnák a szövetkezetbe, ismerik az igényeiket, meg tudják valósítani az általuk, vagy a szövetkezet által ajánlott változtatásokat a gyártásnál, a technológiánál. — A fejlesztés a termelékenységet jelenti — említi Bartók Károly, a szövetkezet elnöke. — A létszámot legfeljebb hússzal kell növelnünk. Ugyanezt elmondhatják a két cipőipari szövetkezetnél is. A Victóriánál 50 új embert akarnak beállítani, Rakamazon 200-zal nő a létszám. Vagyis az export növelése mellett a gazdaságosabb, a hatékonyabb termelést is megvalósítják. Ez pedig elengedhetetlen feltétele a mai ipari fejlesztéseknek. Lányi Botond fehér gáztűzhely vaksi üvegablaka mögül ínycsiklandozó illatok láthatatlan felhői libegnek elő. Vastagra szeletelt disznóhús bélelt hasadékaiban füstölt szalonnadarabok, fokhagymagerezdek sercegnek. A huszonhat forintos idei uborka héját vesztve porcelántálban lapít, karikaszeletjein paprikaporos a savanyú lé. Üvegtálkák oldalához kövér földieprek lapulnak porcukorsapkájuk alatt. A kép békésen ünnepi. Csak az apró vázák japán- szekfűi merednek püspöklilán kötekedve a szobafal kopott rózsaszín tapétájára. Családi kiskertből jöttek, ünnepi csokorba kötve, néhány tavasz illatú futórózsa társaságában; végkéop legyőzve az első ötletet, l ií jó pár forintot szánt vo.na a szemközti virágboltnak. A szomszéd szobában elcsendesednek a rajcsúrozó unokák, aztán már sorjáznak is befelé, nagymamához, nagyapához. Fölöttük magas- lik a huszonéves „gyerekhad”. Családi sorakozó. A kép közepén szögletes csomag, selyempapírban. Egymással szemközt a várakozás és az ajándékozó öröm mosolyai. Elmormolt köszöntők még hosszú életet emlegetnek. Óvodás versike utolsó mondatába papírzörgés vegyül. Aztán előbúvik a címkéjétől fosztott kartondoboz, oldalában a rögzítő íűződrótok — némi rozsdával. Jé. A doboz nyílik, újabb selyempapír susorog. Aztán három nagy, kerek szem villan elő. Ébenfekete alátétkockák nikkel gerincén három egybeépített műszer, délceg mutatókkal. Jé, jé! Nagyapa: — Nahát, már régen ilyet szerettem volna. — A műszer felső szeme mintha kacsintana. Mutatója 27 fokon. Kánikula májusban. A középső mutató dárdája nagy betűs szöveget felez: SZÉP IDŐ. Megnyugtató. De 770 higanymilliméter? A harmadik mutató peckesen állja a haptákot 50 és 60 közt, ahol hat elegáns betű sorakozik: NORMÁL. Nosza, ellenőrizni. Előkerül a régi barát másfél évtizede külföldről hozott szobahőmérője színevesztett tájképével, de büszke vörös csíkkal a számlapján: 27 fok. Stimmel. És hol is van a kisgyerekek régi szobahőmérője? A tintakék csík 27 fokon. Stimmel, stimmel. — Na, és mennyibe került ez a verkcajg? — Ugyan, apuka... — Persze. Titkolózunk. A kasszablokkot természetesen eldobtátok. És ha véletlenül ki kell cserélni? Hervadt mosolyok. — Hova akasszuk? — A kérdésre házgyári betonfal vigyorog a seszínű tapéta mögül. Aztán beugrik a képbe ragasztott nikkel akasztójáról három cső molyos minitengeri. — Ahá! Ez úgyis csak molyfészek. Jó lesz itt a helyén. A könyvszekrény fölött. Tudomány és technika, ugye... De valami történt a falon lógó technikával. Kezdett hanyatt dőlni a harmadik mutató. — Jé, nézzétek! A levegő relatív nedvességtartalma már csak negyven százalék! A normál alatt... Anyu, azonnal locsold meg a szoba összes virágját! A radiátorokra nem kellene visszarakni a párologtatókat? Kiszáradunk ... Nagymama sárga csőrű öntözőkannája cseréptől cserépig cikázik. Nagyapa megborzong: — Nézzétek! Már majdnem húsz százalékra esett vissza. Nem kellene valamiben vizet forralni? A gőzölgő fazekat a konyha felől fokhagymás sült illatfelhője követi. A harmadik mutató megállapodott a húsz százaléknál. — Ez rossz. Holnap ki kell cserélni! Persze, a blokk nincs meg. Ilyenek vagytok ti... A Homok téren sárga porfelhők szaladnak neki a kövezetlen utcának, majd felcsapnak a kilencemeletes toronyház tetejéig. A középső szerkentyű peckes mutatója makacsul áll a SZÉP IDŐ verzáljain. Pedig kint is, bent is beborult. Az ablak panorámaképét esőcseppek könnynyilai hasogatják. A lakás va- ' lamennyi táskájának, sza- tyorjának alján gyűrött kasz- szablokkot keres mindenki fátyolos szemmel. A lakótelep fölött nagyot zendül az ég. A 'középső mutató meg se rez- dül: SZÉP IDŐ. Csak azért is. — Vigyük ki az erkélyre! Idebent talán még nem eléggé romlott el az idő... De mindenképpen kicseréljük holnap, vegyétek tudomásul! Mit packázik az emberrel egy ilyen, ilyen... — De apuka! Ez volt az utolsó az áruházban... — Ahá! Hát persze! Ezt is ki tudja hányszor vitték visz- sza! Ilyenek vagytok ti! Ahová nyúltok, még a tyúk is kidöglik...! Kint villámok cikáznak, a Homok tér porát régen elverte már a zápor, az óvodaudvar kavicsai közt pocsolyák csillannak. Az erkélyen egy cserép muskátli feketére kent vastartóján mereven csüng a főszereplő három szemű. Középső mutatója mintha ráragadt volna a SZÉP IDŐ „P” betűjére. Valahol hazafelé menet eresz alá húzódott a zápor elől az áruház eladója. És nem járt az eszében mesterének sokszor hallott „igéje”: — Neked mindent el kell adnod, fiam. Tudni kell mindent eladni... — Megvan a blokk, apuka — hangzott félénken. — Na ugye! Hát annyi pénzünk van nekünk, hogy 290 forintot kidobjunk az ablakon!? És az ablakon szomorúan dobolt a zápor. A lakásban csend volt. Az unokák a harmadik szoba legtávolabbi sarkában szepegve várták az újabb mennykődörrenést. A három szemű, a molyos mini- tengerik helyén, gúnyosan mutatta a kiszáradt örömet és középső karikájában makacsul tartotta nyársán a nikkel mutató mind a hét gonosz betűt: SZÉP IDŐ. Hát lehet hinni egy barométernek? Prlsty&k József A
