Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-15 / 113. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. május 15. HÉTFŐ: Moszkvában fontos szovjet—etióp megállapodásokat írnak alá — Londonban befejeződik hét fejlett tőkésország gazdasági kérdésekkel foglalkozó csúcsértekezlete — Carter—Asszad-találko- zó Géniben. KEDD: A zairei légierő szomszédos országok határ menti területeit támadja — Gromiko Bahr-ral, a nyugatnémet szociáldemokrata párt ügyvezetőjével tárgyal — NATO-tanácsülés a brit fővárosban. SZERDA: Varsóban befejeződik a békeépítők világközgyűlése — Leonyid Brezsnyev fogadja a magyar honvédelmi minisztert — Corvalán Prágában. CSÜTÖRTÖK: Bécsben ismét felújították a haderő-csökkentési tárgyalásokat — Űj angol—amerikai Rho- desia-terv, a fekete többség képviselői élesen bírálják az elképzelést — Az amerikai és az izraeli külügyminiszter megbeszélése. PÉNTEK: Dolores Ibárruri, a Spanyol KP elnöke hazatér Madridba — Felemás döntések után az amerikai képviselőház a Kuba-ellenes embargó feloldása ellen szavaz — SALT-értekezlet Géniben. I SZOMBAT: Laoszi párt- és kormányküldöttség az NDK-ban — A CENTO tanácsülése — A pakisztáni ellenzék visszautasítja Bhutto javaslatait. A világproblémák mindenekelőtt négy európai városhoz kötődtek a héten. Londonban a fejlett tőkésországok csúcsértekezlete a gazdasági gondokról s a NATO miniszteri tanácsülése a „nyolcvanas évek” fegyverkezési programjáról tárgyalt. Varsóban viszont, az utóbbi esztendők legszélesebb kisugárzású népi diplomáciai öszO Mit jelent Dolores Ibárruri hazatérése? A nemzetközi politika híreit olvasva, ritkán vesz erőt az emberen a meghatódás érzése. A madridi hír olvasásakor, hogy 38 esztendei távoliét után visszatérhet hazájába Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke, legelőször is La Passiona- ria (a szenvedélyes) emberi drámáját érezzük. Végre megadatott e nagyszerű, immár 82 éves asszonynak a hazatérés lehetősége, egy változó Spanyolhonba. Ugyanakkor Ibárruri meghatott szavakkal búcsúzott a Szovjetuniótól, amely csaknem négy évtizeden keresztül második otthona volt, s ahol a második világháború során, a Volga melletti nagy csatában fia is elesett. S magas kora ellenére sem pihenni tér meg, hiszen ma már valószínűleg felszólal az első otthoni gyűlésen, szülőföldjén, az asztu- riai bányavidéken, ahol ő vezeti a kommunista jelöltek listáját a pontosan egy hónap múlva sorra kerülő választásokon. Hazatérése minden vonatkozásban a baloldal további erősödését jelenti. Még nehezebbé válik a spanyol szélsőjobboldal terveinek végrehajtása: nem titok, hogy a francóizmusból megmaradt erők a kommunista párt legalizálásának ürügyén szerettek volna reakciós ellentámadást indítani s a katonai vezetők egy részének közreműködésében is reménykedtek. Ezek az erők azonban visszaszorultak és választási esélyeiket tovább csökkenti, hogy Suarez miniszterelnök a középutas demokratikus centrum színeiben kíván indulni. A közvéleménykutatások máris ennek az alakzatnak előretörését várják — a szélsőjobboldal rovására. A csütörtökön, a Baszkföldön megtartott harci nap, szejövetelén, a béke védelmének és építésének kérdéseivel foglalkoztak. Genfben és Bécsben pedig nemcsak egyszerű technikai, hanem inkább „gondolkodási szünet” után felújították a SALT-, illetve a haderő-csökkentési megbeszéléseket. De felfigyelhettünk ezekben a napokban a havannai és a madridi táviratokra is. amely teljes amnesztiát követelt, rámutatott azonban a madridi kormány következetlenségeire is. A május elsejei könygáz után a San Sebastian-i gumilövedékek, az újabb kemény rendőri fellépés arról tanúskodik, hogy van és kell még jócskán tenni Hispániában. S a kép teljességének kedvéért említsük meg, hogy a belpolitika mellett e napokban a spanyol külpolitika, szűkebben véve a spanyol—amerikai kapcsolatok is előtérbe kerültek. Vance amerikai külügyminiszter spanyol kollégájával találkozott és a két ország katonai bizottságának ülésén Brown, amerikai hadügyminiszter is részt vett... © Miként alakult a Kuba-ellenes amerikai embargó ügye? Négy nap alatt négy különböző döntést hoztak Washingtonban a Kuba-ellenes embargó (gazdasági tilalmak) ügyében. A szenátus külügyi bizottsága kedden jóváhagyta a gyógyszerek és mezőgazdasági termékek szállítására vonatkozó több, mint másfél évtizedes tilalom feloldását. Szerdán módosítást fűztek ehhez, hogy az elnök bármikor visszaállíthatja a blokádot, amelyet így is csak részlegesen oldottak volna fel. Üjabb finomítási próbálkozás után, pénteken a képviselőház újra a teljes embargó mellett szavazott. Megszólalt Fidel Castro is, aki világosan kijelentette: Kuba részére csak a teljes feloldás lehet elfogadható, az Egyesült Államoknak egyértelműen meg kell szüntetni minden gazdasági korlátozást. Az előzményekhez tartozik, hogy a dolgok kényszeréből következően a Carter-admi- nisztráció hajlandó volt néhány ésszerű visszakozásra (nem újította meg a Kubára elrendelt utazási tilalmat, megszüntette a Kuba-ellenes felderítő repüléseket, megállapodás jött létre a halászati jogok kérdésében), de a leglényegesebb problémát, a gazdasági megszorításokat illetően — a jelek szerint — változatlanul megoszlani látszik az amerikai vezetés. Ezt igazolják az ellentmondásos szavazások és intézkedések. Kuba részére természetesen előnyös lenne, ha kölcsönösen kedvező gazdasági kapcsolatok jönnének létre a szomszédos Egyesült Államokkal, amely hagyományos partnere volt. Ám Kuba az embargó ellenére is fejlődött és haladt előre a maga választotta szocialista úton. Castro ezért hangsúlyozta, hogy Havanna hajlandó tárgyalásokra az összes vitás kérdések megoldására, de ezekhez az Egyesült Államoknak kell megnyitnia az utat a kereskedelmi embargó eltörlésével. O Miért nem történik 1 előrelépés a bécsi haderő-csökkentési tárgyalásokon? Néhány hetes szünet után, csütörtökön ismét benépesült a Redoutensaal, a bécsi Hof- burgnak a haderő-csökkentési tárgyalások céljaira átalakított épületszárnya. A hagyományok szerint folytatódnak tehát a heti egyszeri, csütörtöki összejövetelek, míg a közbeeső időt, nem hivatalos érintkezésre, kevésbé kötött megbeszélésekre használják fel. A keretek túlságosan is adottak, az eredmények azonban váratnak magukra, jóllehet az érdemi eszmecsere nemsokára ötödik esztendejébe lép. Mi hát az oka a huzavonának? Amikor megkezdődtek a tárgyalások, leszögezték az alapvető elvet: a haderőcsökkentés nem mehet egyik fél biztonságának kárára sem. Vagyis Európa szívében kialakultak bizonyos erőviszonyok (ezek vezettek többek között az enyhüléshez és Helsinkihez) — s ezeket az erőviszonyokat nem lehet megbolygatni. A haderőcsökkentés célja, hogy az erőviszonyok érintetlenül hagyásával, mérsékelje a szemben álló erőket. A szocialista országok máig is érvényben levő javaslata szerint áz első három évben ez a csökkentés 17—17 százalékos lehetne a két szemben álló oldalon. A NATO-orszá- gok azonban egyrészt „asszi- metrikus” csökkentést /javasolnak (a mi oldalunkon nagyobb kötelezettség vállalásával) s a különböző haderőnemeknél ugyancsak a maguk javára szeretnének kedvezményeket. A tárgyalásokon érdekelt szocialista országok messzemenően figyelembe vették a nyugati részj avaslatokat, keresik a kompromisszumokat. Az alapvető elvi megközelítés azonban továbbra is megkívánja, hogy mindenekelőtt a százalékos csökkentés egyenlő arányaiban egyezzenek meg, s ez a csökkentés vonatkozzék a harci technikára is, beleértve a légierőt és a nukleáris eszközöket. A holtpontról való elmozdulás lehetősége most a nyugati félen múlik. Amíg nem hajlandó a korábban maga által is elfogadott ésszerű alapelveket tudomásul venni, addig Bécsben az az újság, hogy nincs újság ... Réti Ervin Á hét három kérdés• Companero Corvalán !' •< «hűében több, mint negyven éve így szó- fij'PÉ lítják: Companero Corvalán — Corva- VKtfÉ Ián elvtárs. Amióta egy tóméi cipész beszervezte a kommunista ifjúsági mozgalomba, a kommunista pártba. És így szólítják milliók a világon, s ebben a megszólításban együtt lelhető fel az iránta való tisztelet s a chilei néppel való azonosulás, szolidaritás. Luis Corvalán, a vidéki tanító és az írás- tudatlan parasztasszony fia tanítónak készült. E hivatáshoz, amely oly fontos volt abban a latin-amerikai országban, ahol még ma is százezrek írástudatlanok, megszerezte a képesítést, s bár két évig tanított is, szüntelenül csak arra készült, amivé lett, forradalmárnak. Az illegalitás éveiben a kommunista sajtó munkatársa volt, majd később az El Siglo, a Chilei Kommunista Párt lapjának üldözött, keresett főszerkesztője. 1958-ban választották meg a párt főtitkárává, abban az évben, amikor a kommunista párt Chilében újra legálisan dolgozhatott. Azóta a központi bizottság folyamatosan újította meg Luis Corvalán főtitkári tisztségét. Negyvennégy év a kommunista mozgalomban. írás, agitáció, szervező munka. Luis Corvalán számára Antofagosta és Santiago a hajnalig tartó verések és kínzás városai. Pitruf- quén és Pisagua a száműzetésé. Majd az illegalitás évei Conchaliban, Cisternában és, sokfelé még a munkásvárosokban, a hegyek között, barátok, elvtársak, ismerősök és ismeretlenek lakásán. Hajnali és éjszakai utazások, lehúzódva a teherkocsik rakománya közé. Azután a legalitás, majd a népi egység győzelmének gyönyörű évei, nappalt és éjszakát egybe toldó munkája. Néhány héttel a fasiszta junta hatalomra jutása előtt láttam Chilében, egy nagygyűlésen. Az emelvény szélén ült, elmaradhatatlan puha kalapját a térdei között tartotta. Kezek százai nyúltak feléje. Indiánszáraz munkáskezek, maszatos gyerekujjak, szemérmesen takargatott, mosástól csúnya asz- szonykezek. A kalappal nem tudott mit kezdeni. Letette az emelvényre. S ahogy sorra kezet fogott a vele kezet szorítani akarókkal, csöndesen, hogy ne zavarja az éppen beszélő másik pártból való szónokot, mindenkivel váltott néhány szót. — Companero Corvalán! Sokan akartak vele szót váltani, de hát lehetetlen volt. Végül széttárta a kezét, sze me sarkában vidám ráncokba szaladt a mosolygás. A katonai hatalomátvétel után elsőként keresték. S 1973 szeptemberében a népi egység vezetői közül, árulás révén az elsők között fogták el. Több, mint három évig tartó börtönsorsot mért rá a Pinochet-rezsim. Bíróság elé állítani nem merte, nem tudta, mert hazugok, nevetségesek voltak a vádak, amelyeket a rendszer katonajogászai ellene összehoztak. Nem merték és nem tudták bíróság elé állítani, mert szerte a világon három év múltán sem csitult a Luis Corvalánért és a többi chilei hazafiért kimondott tiltakozó szavak ereje, amellyel szemben végül a Pinochet- rezsim meghátrálni kényszerült. De közben mindent megtett, hogy Luis Corvalánt megtörje, megsemmisítse. Pinocheték Luis Corvalánt el akarták rejteni a világ elől. Koncentrációs táborról koncentrációs táborra, börtönről börtönre hurcolták, hogy elvesszenek a hozzá vezető szálak, hogy a kegyetlen börtönviszonyok megtörjék, legyengítsék s végül elpusztítsák az elveihez, a népéhez a legnagyobb megpróbáltatások közepette is hű kommunista politikust. A chilei nép Companero Corvalánját a junta nem tudta megtörni, elpusztítani és elzárni sem tudta a világtól, mert a szolidaritás, a tisztelet és az együttérzés ereje áttörte a Tre6 Alamos-i koncentrációs tábor falait, eljutott Luis Corvalánhoz, s a többi bebörtönzött chilei hazafihoz. Ez adott számára erőt, bíztatást, ez az egész chilei népnek szóló, de Luis Corvalánért külön is megnyilvánuló együttérzés. Némává sem tudta tenni a börtön. Mélységes hittel átfűtött szavai kijutottak a börtönből s erőt, bátorítást adtak a fegyverek szavával elnémított chilei népnek. Spanyolul a munkás: el obrero, az elv- táns: el companero. A chilei katonai cenzúra utasítást adott ki a lapoknak: „A munkás szó minden közleményben kézműves alkalmazottal helyettesítendő! Az elvtárs szó a szókincsből törlendő!” Az ember nyelvét szuronnyal, szegekkel át lehet döfni, késsel ki lehet vágni, elektródákkal meg lehet bénítani, de egy nép nyelvével mit kezdhet a terror? A aon a nagygyűlésen, amikor Santiagó- ban utoljára láttam 1973-ban Luis Corvalánt, a következőket mondotta: „Chile, Latin-Amerika, a kizsákmányoltak és elnyomottak megindultak egy jobb élet felé. Közömbös, hogy milyen megpróbáltatások és átmeneti vereségek érik: ez a menet halad, mert itt a történelem menetel.” Chile népét, kommunista pártjának vezetőjét sok megpróbáltatás érte 1973 óta. Szolidaritásunk ereje segít enyhíteni ezeket a megpróbáltatásókat. Diósdi László Az Sz—16144-es számú ágyú A szovjet állam történetének számos okmányát és anyagát őrzik immáron több mint fél évszázada a Szovjetunió Központi Forradalmi Múzeumában. 1922 novemberében, a szovjethatalom ötödik évfordulójának megemlékezéseként a Gorkij utca 21 számú épületben megnyitották a „Vörös Moszkva” című ideiglenes kiállítást. Ezt 1923 júliusában Moszkva állandó forradalomtörténeti múzeumává alakították át. A Szovjetunió Központi Végrehajtó Bizottságának elnöksége 1924 májusában a Szovjetunió Központi Forradalmi Múzeumává minősítette. A több mint 30 teremben őrzött kiállítási tárgyak rendkívül érdekesek és értékesek. A hősi múlt megannyi élő bizonyítéka. A múzeum bejárata előtt egy ágyú áll. Közönséges hathüvelykes ágyú, rendkívül érdekes múlttal. 1917 novemberében ebből az ágyúból adták le az első lövést a Lefortov-negyedből a Kremlbe befészkelődött junkerekre. De hogyan került az ágyú a múzeum bejárata elé? A Szovjet Köztársaság 1927-ben ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. A múzeum munkatársai erre az időpontra igyekeztek érdekes ritkaságokat összegyűjteni... Z. Prokof- jeva, aki nemrég került a múzeumhoz, elhatározta, hogy felkutatja azt az ágyút, amelyből a lövést leadták. Hozzáfogott a kutatáshoz. Elolvasta a moszkvai harcok részvevőinek visszaemlékezéseit. Beszélgetett emberekkel átnézett egy csomó kéziratt . Kiderült, hogy a lövést egy hathüvelykes ágyúból adták le. De hogyan találta meg az ágyút? Tovább kutatott... megtudta, hogy az ilyen típusú ágyuk 1917 november—decemberében kerültek egy tüzérségi raktárba. Ezt hivatalos iratok igazolták. A múzeum munkatársnőjének legalább húsz ágyút mutattak meg. Mindegyik úgy hasonlított egymáshoz, mint tojás a tojáshoz. Az egyetlen megkülönböztető jel a szám volt. Elhatározták, hogy megkeresik az ágyuk „gazdáit”, hiszen minden ágyúhoz megfelelő számú tüzér volt beosztva. A számozást pedig minden tüzéralakulatnál nyilvántartották. Közben múlt az idő és Prokofjeva fáradozásait végül is siker koronázta. Megtalálta a Kreml ellen intézett roham egyik részvevőjét, Vlagyimir Gyemidovot, aki civilben villanyszerelő volt. A Lefortov-negyedben többen állították, hogy a helyi forradalmi bizottság utasítására Gyemidov volt az, aki elsőnek állította fel ágyúját az Andronyev kolostor udvarán, és vette célba vele a Kremlt. Most már csak az ágyú azonosítása maradt hátra. Prokofjeva és Gyemidov együtt ment el a tüzérraktárba. A tüzér már messziről felismerte ágyúját. — Elhiheti nekem, hogy ez volt az az ágyú — mondta, és zsebéből előhúzott egy nyilvántartó füzetet, amelyben ez a szám állt: Sz— 16 144. így találták meg a történelmi ágyút. 1927 novemberében, közvetlenül a tizedik évforduló nagy ünnepe előtt Vlagyimir Gyemidov és egykori bajtársai az ágyút a múzeum bejárata elé állították. Azóta ötven esztendő telt el. Az ország rövidesen fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepli. Minél jobban telik az idő, annál értékesebbé válik a múzeum minden tárgya, amely a szovjet állam történetének egy-egy hősi fejezetét illusztrálja. V. Kurbatova APN—KS nn fvT«4 í iT*] || ^ | W A W ■■llwwAl Mk A
