Kelet-Magyarország, 1977. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-20 / 91. szám

MARADVÁNY A bölcsődékbe a gye­rekeknek csupán 10 százaléka jut be. Az óvodákba évente 25—30 ezer gyereket nem tud­nak felvenni, s még így is, — főleg a városokban 120—130 százalékos a helykihasználás. Az álta­lános iskolai napközikben a tanulóknak csak egy- harmada helyezhető el. A szociális otthonokra várók száma közel 4 ezer. A Központi Népi Ellen­őrzési Bizottság a múlt évben kilenc megyében vizsgálta meg az említett ágazatok költségvetési pénzmaradványait. Meg­állapította, hogy bár köz­tudott: az egyes intézmé­nyek ellátási színvonala nem kielégítő, a költség- vetésükben biztosított fo­rintok mégsem kerültek teljes egészében felhasz­nálásra. Az ellenőrzés tü­zetesen foglalkozott a bérmegtakarítások mér­tékével és indokaival. Jo­gosan, hiszen a szakkép­zetlen munkaerők száma a kulturális és egészség- ügyi területeken sajnos évről évre emelkedik. És ez bizonyára összefügg a fizetések színvonalával is. 1975-ben az általános iskolai pedagógusok közel 7 százaléka, az óvónők 23 százaléka szakképzetlen volt. Ha csupán béreme­léssel ezek a gondok nem is megoldhatók, de eny- híthetők lennének. Mégis — a vizsgálatok tanulsá­gai szerint — az egészség- ügyi dolgozók és a peda­gógusok bérének növeke­dése nem éri el a közpon­tilag előirányzott mérté­ket Ezzel szemben a ju­talmazás került előtérbe, holott az alapvető ösztön­ző nem az olykor szub­jektív megítélés alapján kiosztott jutalom, hanem az állandóan biztosított fi­zetés. A felújítási, karbantar­tási tevékenység kapaci­tásának hiánya miatt az intézmények állapota fo­kozottan romlik. Ennek következtében az előző ötéves tervidőszak során több, mint kétezer neve­lőotthoni, 16 ezer óvodai férőhely, s két és fél ezer kórházi ágy szűnt meg. Ugyanakkor az egészség- ügyi és kulturális intéz­mények a felújításokra előirányzott összegeknek csupán mintegy 80 száza­lékát használták fel. Meg . kell említeni azonban, hogy az óvodák és az ál­talános iskolák tervtelje­sítése ezen a területen az átlagosnál jobb volt. A jelenlegi tervidőszak­ban a pénzeszközök haté­konyabb felhasználását segíteni fogja az újonnan bevezetett megyei köl- csönalap rendszere. R emélhetjük tehát, hogy a következő években a gazdál­kodás biztonságát megha­ladó mértékű összegek nem maradnak felhaszná­latlanul. Befejeződtek Moszkvában a szovjet—szíriai tárgyalások Kedden a moszkvai Kreml­ben folytatódtak és befeje­ződtek a szovjet—szíriai tár­gyalások. A hétfő délutáni első tárgyalási fordulón szov­jet részről Leonyid Brezs- nyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin és Andrej Gromiko, szíriai részről pe­dig Hafez Asszad vezetésével vettek részt a küldöttségek. A felek a kétoldalú kapcso­latok bővítésének kérdésén túlmenően rátértek a mosta­ni szovjet—szíriai legfelsőbb szintű tárgyalások fő témá­jára: a közel-keleti hely­zetre. Leonyid Brezsnyev a va­csorán elhangzott pohárkö­szöntőjében a szovjet szak- szervezetek kongresszusán egy hónappal ezelőtt mon­dott beszéde óta először fej­tette ki részletesen a közel- keleti helyzettel kapcsolatos jól ismert, elvi álláspontot. „A győztes szocializmus or­szágai és a nemzeti felszaba­dító mozgalom erői természe­tes szövetségesek” — mon­dotta az SZKP KB főtitkára, aki ismételten síkraszállt azért, hogy Szíria és az ag­resszió többi áldozata felté­tel nélkül visszatérhessen az Izrael által megszállt ősi földjére. Hasonlóképpen hangsúlyozta, hogy minden Közel-Keleten élő népnek — így a palesztínai és az izraeli népnek is — joga van az ön­álló államiságra, a független­ségre és a biztonságos léte­zésre. A tárgyalásokról kiadott hivatalos közlemény szerint a felek a szovjet—szíriai együttműködés jelenlegi állá­sáról és továbbfejlesztésének távlatairól, valamint számos időszerű nemzetközi problé­máról cseréltek véleményt. Mindkét fél kifejezte szilárd eltökéltségét, hogy a jövőben is folytatják erőfeszítéseiket a nemzetközi enyhülési fo­lyamat elmélyítése és az ál­lamok közötti együttműkö­dés aktivizálása, a közel-ke­leti válság átfogó rendezése érdekében. A közel-keleti rendezést a háborúk útján történő területszerzés meg- engedhetetlenségének elve alapján és annak az elvnek érvényesítése révén kell megvalósítani, hogy minden közel-keleti államnak joga van a független létezésre és a biztonságra. A Szovjetunió és a Szíriai Arab Köztársaság ezzel kap­csolatban hangsúlyozza min­den 1967-ben megszállt arab terület felszabadításának szükségességét, a Palesztinái arab nép elidegeníthetetlen jogai, köztük az önrendelke­zésre, önálló független pa­lesztin állam megalapítására vonatkozó jogai biztosításá­nak szükségességét. fl jemeni párt- és kormányküldöttség látogatásai Budapesten és vidéken A Jemeni Népi Demokra­tikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége. Abdul Fattah Iszmailnak, a Nem­zeti Front egyesített politikai szervezet központi bizottsága főtitkárának vezetésével kedden megkoszorúzta a Ma­gyar hősök emlékművét. A koszorúzásnál jelen volt Púja Frigyes külügyminisz­ter, Szépvölgyi Zoltán, a Fő­városi Tanács elnöke, Garai Róbert külügyminiszter-he­lyettes és Oláh István altá­bornagy, a Magyar Néphad­sereg vezérkari főnöke, hon­védelmi miniszterhelyettes. A Jemeni Népi Demokra­tikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége, élén Abdul Fattah Iszmaillal, a nemzeti front egyesített po­litikai szervezet központi bi­zottságának főtitkárával el­látogatott a Beloiannisz Hír­adástechnikai Gyárba. Berecz Frigyes vezérigaz­gató-helyettes tájékoztatta a vendégeket a nagy múltú gyár munkájáról, terveiről, további fejlesztéséről, amely­nek során ötévenként körül­belül megkétszereződik ter­Töttő János, a Fejér megyei Tanács titkára, s a termelő- szövetkezet vezetői fogad­ták. A megérkezést követő esz­mecsere és tájékoztató során a vendégek a termelés ala­kulásáról, összetételéről, a közös és a háztáji gazdaság kapcsolatáról és a termelő-_ szövetkezet életének, munká-" jának más vonatkozásairól érdeklődtek kérdéseikben. Az eszmecserét követően megtekintették a baromfi- keltetőt, s az egyik szarvas­marhatelepet. Abdul Fattah Iszmail elis­meréssel szólt arról, hogy hasznos tapasztalatokat sze­reztek a termelőszövetkezet­ben, majd további sikereket kívánva vett búcsút a házi­gazdáktól. r A Beloiannisz Híradás- technikai Gyárban Bölcs­kei Mihályné, a „Lendü­let” szocialista brigád ve­zetője üdvözli A. F. Isz­mail főtitkárt. (Kelet- Magyarország telefotó) melése. Termékeiből, ame­lyeknek nagyobb részét ex­portálják, jelentős mennyi­séget szállítanak fejlődő, or­szágokba is. Ezt követően a vendégek megtekintették a telefonfő­központot gyártó egységet, majd a székesfehérvári Vö­rösmarty Termelőszövetke­zetbe látogatott el. A ven­dégeket a látogatásra elkí­sérte Garai Róbert külügy­miniszter-helyettes. A párt- és kormánykül­döttséget megérkezésekor dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár, Závodni László, a Fejér me­gyei pártbizottság titkára, dr. Megkezdődött a folyók apadása Víz alatt tizezer hektár Tovább emelkedett a víz­szint hétfőn a Krasznán. Ma­gassága elérte a II. fokú ár- vízvédelmi készültségre mér­tékadó vízállást. A tetőzést kedd délelőtt 500 centiméte­res magasságban várta a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Ágerdőmajor- nál. Utána — mivel az el­múlt két nap alatt a vízgyűj­tő területén csapadék nem volt — megkezdődik a lassú apadás. A Kraszna vonalán fokozott figyelőszolgálatot tart az igazgatóság. A Tisza és mellékfolyói apadnak. A felső-szabolcsi öblözetben a II. fokú, a Szamos—Kraszna közi öblözetben pedig az I. fokú készültséget továbbra is fenntartják. A szivattyútele­peken éjjel-nappali üzemben tovább folytatódik a szivaty- tyúzás. Az elöntött területek nagysága tovább növekedett a legújabb jelentések szerint. Az április 17-i adatok alap­ján a felső-szabolcsi öblözet­ben közel 8 ezer 600, az ecsedi lápon 1 ezer 500 hek­tár áll víz alatt. A talajvíz szintje különösen Felső-Sza- bolcsban magas kedvezőtle­nül: több helyen megközelíti az eddig mért maximális mértéket. A Krasznán levo­nuló árhullám hatására a szivattyúzások a Szamos— Kraszna közén is folyamato­sak. A belvizek gyors leve­zetése érdekében a belvíz- csatornák gaztalanítása, a vízfolyási akadályok elhárí­tása fokozott ütemben halad. MA Anyag 100 ezer lakáshoz (2. oldal) Nemcsak a jo időt varjak (3. oldal) I XXXIV. évfolyam, 91. szám ARA: 80 PILLÉR--------htt aprm^Rr^zeraí^^ Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Napirenden: a megye tűzvédelme, a veszteséges tsz-ek helyzete A megyei tanács végrehaj­tó bizottsága kedden tartott ülésén a többi között megtár­gyalta a mátészalkai járási hivatal tevékenységéről szó­ló beszámolót. Legutóbb 1974- ben értékelte a végrehajtó bizottság a járási hivatal munkáját, azóta — állapítot­ták meg az ülésen — több te­rületen haladást értek eL Egyes ágazatokban jelentős kezdeményezés jellemzi a hi­vatal munkáját, ilyen pél­dául az iskolák melletti sport­pályák létesítése. A járásban élénkülés tapasztalható a közművelődésben, jó irányú kezdeti lépéseket tettek a ter­melőszövetkezetek állami el­lenőrzésében, javult a helyi tanácsok irányító munkája. A munka további javításá­hoz még aktívabb, kezdemé­nyezőbb munkastílusra van szükség. A gazdasági helyze­tet — különösen a mezőgaz­daságban — előrelátóbban, összetettebben elemezzék. Ja­vítsák tovább az együttműkö­dést Mátészalka várossal, hi­szen a két terület társadalmi, gazdasági fejlesztése elválaszt­hatatlan egymástól. Ebben a járásban található megyénk­ben a legtöbb veszteségesen gazdálkodó termelőszövetke­zet. Szükséges, hogy a járási hivatal felügyeleti ellenőrző munkájával, javaslataival se­gítse a termelőszövetkezetek mielőbbi gazdasági megszi­lárdulását. A végrehajtó bizottság je­lentést vitatott meg a megye tűzvédelmi helyzetéről és a tűzoltóság munkájáról. Me­gyénk tűzvédelmi helyzete tovább javult — állapították meg a vitában. A megye di­namikus gazdasági fejlődését- azonban nem mindenütt kö­vették megfelelően a tűzvé­delem tárgyi és személyi fel­tételei. Különösen sok a gond a termelőszövetkezetekben, a tűzveszélyes munkavégzés­sel, a villamos berendezések, villámhárítók karbantartá­sával, a szárító- és tüzelőbe­rendezések használatával, az elavult épületek tűzállóságá- val. A korszerűsítések révén a kereskedelemben is fejlődött a tűzvédelem, azonban to­vábbra is gond a régi bol­tokban az árukészletek meg­felelő raktározása. Ugyan­csak gondot jelent a régi épí­tésű lakásokban a sokasodó tartós fogyasztási cikkek, tü­zelőberendezések, elektromos gépek szakszerűtlen haszná­lata. A tűzesetek több mint kétharmada a mezőgazda­ságban és a lakóházaknál ke­letkezett. A megelőzést e te­rületeken hatékonyabbá kell tenni. Jelentős tennivalók vannak a gyermekjátékból, dohányzásból, az elektromos áramtól keletkezett tűzesetek visszaszorításában, melyek évente az összes tűzesetek több mint 40 százalékát te­szik ki. A továbbiakban előterjesz­tést vitatott meg és hagyott jóvá a végrehajtó bizottság az 1976. évben veszteséges és alaphiányos mezőgazdasági szövetkezetek veszteségren­dezési eljárásáról, majd sze­mélyi és egyéb ügyeket tár­gyalt. Termelékenyebb munka a kisvárdai járás termelőszövetkezeteiben A kisvárdai járási hivatal­ban a napokban értékelték a termelőszövetkezetek 1976. évi gazdálkodását és az 1977. évi tervet. A kedvezőtlen időjárás ellenére jelentős előrehaladásról tanúskod­nak a múlt év adatai. A já­rás területén 19 termelőszö­vetkezet készített zárszám­adást, közülük csupán ket­tőnek a gazdálkodása volt veszteséges. Járási szinten 16,5 százalékkal nőtt a bruttó árbevétel. Az előző évhez vi­szonyítva megduplázódott a nyereség. A 109 millió forin­tos nyereséget, a megnöveke­dett termelési értéket 5,2 szá­zalékkal kevesebb taglét­számmal érték el. A munka­termelékenység ilyen mérvű növekedését jobb szervezés­sel, másrészt a beruházások, a fejlesztések jelentős növe­lésével érték el. Növénytermelési terveiket a burgonya kivételével telje­sítették. Javult az agrotech­nikai fegyelem, növekedett az erő- és munkagépek ki­használása. Az eredmények elérésében jelentős részük van a termelési rendszerek­nek. A járás területén több mint 6 ezer hektár tartozik valamilyen termelési rend­szerhez. Jelentősen növelték a vegyszerrel gyomtalanított területet, ezt a korszerű ag­rotechnikát a szántóterület­nek mintegy 60 százalékán végzik. Az állattenyésztési terve­ket csak részben sikerült megvalósítani. Nőtt ugyan 5 százalékkal a tehénállomány, de az összes szarvasmarha 2,8 százalékkal csőkként. Je­lentősen fejlődött a sertés- és juhállomány. Sok még a tennivaló a tejtermelésben, hiszen csak 2 termelőszövet­kezet van, ahol 3 ezer literen felül van a fejési átlag. Ja­vult a közös és a háztáji gaz­daságok kapcsolata, mintegy 40 millió forint értékű árut értékesítettek a közösön ke­resztül. Az 1977. évi összesített tsz- tervek szerint a járásban 15,9 százalékos termelésnöveke­dést irányoztak elő. A nép- gazdaságilag fontos növé­nyek vetésterületét a kívá­nalmaknak megfelelően ter­vezték. Az állattenyésztésen belül jelentősebb fejlesztést a sertés- és a szarvasmarha­tenyésztésben terveznek. Az összesített tervek szerint a tejtermelést több mint 20 százalékkal kívánják növel­ni. A termelés megalapozott­ságát mutatja, hogy az álló­eszközök bruttó értékét több mint 13 százalékkal növelik. A járás szövetkezeteiben 160 egyetemet és főiskolát vég­zett szakember dolgozik. Egy szakemberre 300 hektár ter­mőterület jut. A tervtárgya­ló közgyűléseken valameny- nyi termelőszövetkezet csat­lakozott a csepeli versenyfel­híváshoz. A tervek túlteljesí­tését a munka minőségének javításával, anyag- és ener­giatakarékossággal kívánják elérni. A vállalásokban élen­jártak a szocialista brigádok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom