Kelet-Magyarország, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-27 / 73. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. március 27. . _ zúgó masina fölé hajló biztos kezű szakmunkás mozdulatait éberen figyeli fiatalabb társa... Az iskolapadokban ülők nagyokat bólogatva nyugtázzák a tanár szavait... Kipirult arcok és fülek árulkodnak az első munkadarabok elkészítéséről és az eredményt bíráló vagy dicsérő szakvélemény után... Ezek a felvillantott képek sokaknak ismerősnek tűnnek, hiszen valameny- nyien úgy kezdünk egy mesterség, egy hivatás gyakorlásához, hogy mellettünk érezzük tanáraink, munkatársaink segítőkészségét. Ez a támogatás legtöbbször nem késik, és nem hiábavaló. Mesterek és tanítványok Háda Ibolya Balogh Ferenc Horváth Tibor Kalotaszeg: Imre Lengyel Judit Türelemmel, megértéssel Háda Ibolya: — Tíz éve vagyok betanított munkás a nyíregyházi háziipari és népi iparművészeti szövetkezetben. Amikor először a kötőgépek mellé álltam, Szabó Sándorné gondjaira bíztak. Ekkor éreztem igazán, hogy az ismeretlen gépek egy komolyabb és felelősségteljesebb világ kezdetét jelentették számomra az iskola befejezése után. Érthetően, sokat vártam tanítómesteremtől. Nemcsak a szakmai ismeretek megszerzését, hanem az új környezetbe való beilleszkedés megkönnyítését is. Magamban egyet éreztem biztosan: a szakmát meg kell tanulnom, minden fortélyával meg kell ismerkednem. De ettől még messze voltunk. — Tanítómesterem nagy szakmai és gyakorlati tudását bizonyítja, hogy két hét után már saját gépen dolgoztam, melyet sokkal nehezebb volt kezelni, mint a mostani félautomatákat és a programozottakat. Nemegyszer beleizadtam egy-egy pulóver, vagy kardigán elkészítésébe. Dühös voltam, ha nem ment olyan könnyen és hibátlanul a munka, mint ahogyan én azt elképzeltem. De az idő múlásával határozottabban és nagyobb önállósággal dolgoztam. Rövidesen elváltam első tanítómesteremtől. — Az új műszakban ismét találtam segítőtársat. Főnöknőmmel, Szepesváriné- val egy gépen dolgoztunk. Jól esett és örültem, amikor kéBalogh Ferenc 19 éves, autó-motor szerelő a nagykál- lói Virágzó Föld Termelőszövetkezetben. — Sok ember van, akitől tanulni lehet, és érdemes. Becsületességet, nyíltságot, szavahihetőséget, munkaszeretetei. Ügy is mondhatnám, egy-egy tulajdonsága alapján szinte minden ember lehetne példakép, vagy kissé átformálva, tanítómester. De hogy mindezek a tulajdonságok egy emberben testesüljenek meg, olyannal még nem találkoztam. Mindettől függetlenül több olyan embert ismerek, akik a munkában segítettek, s ha bajban voltam, mellém álltak. — Legtöbbet talán Gilányi István csoportvezető szerelőnek köszönhetek, aki az első munkanaptól kezdve mellém állt. Tanuló korunkban is dolgoztunk mi önállórés nélkül is segített. A támogatás az itt dolgozóknak a világon a legtermészetesebb. Ezt tapasztaltam, ahányszor újabb munkaterületre kerültem. Sohasem éreztem, hogy magamra hagytak, nem engedték, hogy a saját káromon tanuljak. — Szepesváriné az idén 25 éve dolgozik a szövetkezetben. Hogy milyen ember 6? Minden betanított munkással egyforma türelemmel, megértéssel foglalkozik. Addig magyaráz, amíg mindenki meg nem érti a gépkezelést, a hiba nélküli munkát, vagy éppen a hiba kijavítását. A gyakorlatra sokat adott, mert úgy vélte, minden munkaterületen meg kell állnunk a helyünket. Igyekszünk is minél sokoldalúbb emberekké válni a szakmában. — Azt hiszem, az emberekkel azért értett könnyen szót, mert ő is betanított munkásként kezdett dolgozni. Közelebb kerültünk egymáshoz azzal is, hogy vele megbeszélhettem a családi gondjaimat is, hiszen a nagyobb tapasztalatú ember szavára érdemes mindig odafigyelni. — Ma már én is tudok segíteni másoknak, van, amit átadhatok az eltelt évek alatt összerakott ismeretből. A szakmunkásiskola elvégzése után pedig még alaposabb lesz a tudásom. A szakmunkásiskola megkezdésére sokat kellett várnom, s bízom abban, hogy elképzeléseimet valóra váltja. an, de mikor kész szakmunkások lettünk, minden megváltozott. Ekkor már teljesen ránk bízták egy-egy teherautónak, zetornak a javítását, és nem szaladgálhattunk minden pillanatban az idősebb szakmunkásokhoz, hogy megkérdezzük, hol a hiba? Az első hetekben rengeteget küszködtünk, kínlódtunk, míg megjavítottuk a gépeket. Ekkor — mikor a legnagyobb szükségem volt rá — jött Gilányi Pista és segített. Nagyon jól megértjük egymást, ő is fiatal, 26 éves. Két éve végeztem az ipari iskolában, s lassan elérem, hogy teljesen önállóan tudok dolgozni. Persze, ha egy-egy bonyolultabb hiba adódik, vagy váratlan problémával találkozom, ma is Pistához fordulok. Ketten könnyebben kisütjük, hol a hiba, és hogyan szüntessük meg. — Különösen aratáskor, és az őszi betakarítási munkák során van rengeteg munkánk. Ilyenkor aztán kiderül, ki milyen ember. Ha délután 3 órakor behoznak egy gépet, annak reggelre menni kell, nem eshet ki napokig a munkából. — Bizony volt úgy, hogy este 9-10 órakor fejeztük be a munkát. Persze megtehettük volna, hogy a munkaidő Lengyel Judit a Szakma kiváló tanulója országos versenyén második helyezést ért el 1976-ban. így egy fél évvel korábban vált ,,kész:’ szakmunkássá, s már a verseny másnapján a pult mögé állhatott a Nyírfa Áruház konfekcióosztályán. — A versenyt megelőző hónapok nagyon izgalamasan teltek. Ügy éreztem, mintha a feje tetejére állt volna az egész kereskedelmi oktató- központ. a versenyre készülők idegessége minha mindenkire átragadt volna. Talán egyvalaki volt nyugodt és bizakodó, Lipták Dénesné, aki a felkészülésünkéi foglalkozott. Szorgosan dolgoztunk. A könyvekben leírtakat pontosan és részletesen átvettük, és bőven kaptunk gyakorlati tanácsokat is. Ilyeneket: ne felejtsük el, hogy a vevőhöz udvariasnak kell lennünk, vásárlásukat nem nehezíteni, hanem könnyíteni kell, mert az önkiszolgáló rendszer sem nélkülözheti a jó eladókat. — Miközben készültem a versenyre, emberileg is nagyon közel kerültem a tanárnőhöz. Megszerettem, mert szereti tanulóit, igyekszik minden tudását átadni a fiataloknak, szigorú és megköveteli az anyag teljes tudását. Közvetlen, mindenkihez közel hozta a szakmát. Ha ő nem segített volna, egyedül nem lettem volna képes ilyen eredmény elérésére. Á sikerem közös siker. Kalotaszegi Imre a nagy- kállói MEZŐGÉP 24 éves lakatosa: — Nagyon nehéz olyan személyt találni, akit az ember feltétlenül tisztelni, szeretni tud. Nekem szerencsém volt, 15 évesen olyan ember mellé kerültem, akitől rengeteget tanultam. letelte után félbehagyunk mindent, és hazamegyünk. De hát van közösségi érdek, és a brigád elsősorban ezt tartja ma is szem előtt. Az idősebb szakmunkások, ha fáradtak voltunk, tartották bennünk a lelket, ha nem boldogulunk valamivel, segítettek. Nem véletlen az, hogy én tulajdonképpen a brigád valamennyi tagját tekintem formálómnak, tanító- mesteremnek. — Mi történt a verseny után? — Már másnap felcseréltem a kék köpenyt a pirossal. Félelmet egyáltalán nem éreztem, igyekeztem a vásárlókat megismerni, mert mindegyik más és más kiszolgálást szeret. Ha csak egy kis időm adódik munka után, mindig meglátogatom kedves tanárnőmet. Beszámolok a munkámról, érdeklődéssel hallgatom, mi történik az iskolában. Sokszor még magánügyekben is kikérem a véleményét. A tanár-diák kapcsolat, úgy érzem barátsággá alakul, hiába van köztünk több, mint tíz év korküiönb- ség. Egy kicsit a családunkhoz is tartozik, szüleim jól ismerik és nagyon szeretik. Sokszor eszedbe jutnak az iskolában kapott figyelmeztetések, tanácsok amikor dolgozol? — Azokat sohasem lehet elfelejteni, de most már inkább a magam feje és elgondolása szerint szeretek dolgozni. Hiszen a gyakorlati munkában sok mindent nem lehet előre kiszámítani, vagy a tanult formákat alkalmazni. Sok leleményesség szükséges. amit a megszerzett tudás alapján gondol ki az ember. Judit most már halad a saját útján, de szinte mindig felkeresi volt tanárnőjét. A szakember, a barát segítsége egy-egy kötetlen beszélgetés kapcsán így is megmutatkozik. És ez számára biztos támaszt jelent. — Ekkor jöttem ide a ME- ZŐGÉP-hez lakatos ipari tanulónak, ahol Harsányí Géza szakoktató vezetett be a szakma rejtelmeibe. A mai napig csodálom, hogy menynyi türelme volt magyarázni, a hibáinkat javítani. S mindezeket mindig úgy végezte, hogy soha nem éreztette velünk: ő a mester, ő az irányító. Tizenöt, tizenhat évesen nagyon érzékeny az ember, mindenért megsértődik. Én mégsem emlékszem, hogy önérzetében bárkit ii megbántott volna közülünk. Pedig ha kellett, és igen sokszor szükség volt rá, keményen megfogta a gyeplőt. — A lakatos szakma nagyon összetett. A reszelésen, fűrészelésen kívül egy kicsit érteni kell a forgácsoláshoz, hegesztéshez, tulajdonképpen ez minden vasas szakmának az alapja. Tanulókorunkban bizony néha berzenkedtünk, mikor eszterga mellé kellett állni, vagy hegesztőpisztolyt kellett kézbevennünk. Mesterünk azonban szigorú volt, s az akkor elsajá„Tessék vigyázni, zárom az ajtókat!” Mindennapos, megszokott mondat már ez az udvarias figyelmeztetés a sárga autóbuszokon. Hogy kik mondják ezeket? A gépkocsi- vezető fülkéjének ajtaján függő tábla közli a nevet (jelen esetünkben): „Az autóbuszt Horváth Tibor vezeti. Sötétkék zakó, fehér ing, piros nyakkendő a volánosok formaruhája. Ehhez párosul Horváth Tibor kérek arca, enyhén hullámos haja és hosszú oldalszakálla. Huszonhét éves, de már túllépte a 300 ezer kilométert. — Mondjam azt, hogy hosz- szú út vezetett idáig? 9 évvel ezelőtt kezdődött. Szülőfalum, Nagyhalász után Ajka volt a második állomásom. Vájárként dolgoztam a szénbányában. Nehéz munka, de szép. Azonban mindig vonzódtam a gépekhez: elvégeztem a gépkocsivezetői tanfolyamot. Ajkán segédvezetőként Krimi Jóska bácsihoz kerültem. Ő akkor már huszonöt éve vezetett. Igazi, vérbeli pilóta volt. Persze nem a sebesség és a hajsza megszállottja, nem volt vakmerő. ő volt az, aki mindig ráért, sohasem sietett, mégis kellő időben célhoz ért. Ahogyan egykori tanító- mesteréről beszél, újból átéli a pár évvel ezelőtti időt. Szinte kipirul beszélgetés és emlékezés közben. Forró kapcsolat alakult ki tanító és tanítvány között. Mit jelent ez a mai munkájában, miután hét éve már Nyíregyházán vezet? — Végtelenül türelmesen magyarázott Jóska bácsi. Ha kellett, kétszer, háromszor is. Nem volt titka előttem, amit tudott, azt átadta. Amit ma tított ismereteknek most vesszük igazán hasznát. — Volt tanítványai közül sokkal ma is közeli kapcsolatban vagyunk vele. Hét éve már, hogy elkerültem mellőle, azóta mégis nap mint nap találkozunk. Megbeszéljük problémáinkat, s ha tud segít. Mert ha egyszer valamit megígér, biztos lehetek benne, hogy minden tőle telhetőt megtesz. — Egyenességéért, segítőkészségéért becsülöm nagyra. Talán ezek a legfőbb emberi erények, s ezeket keresve léptem be a munkásőrségbe, és kértem felvételemet a pártba. Ügy érzem, az embernek tartozni kell valahová, s az a tudat, hogy megbízható, becsületes emberek közé kerülök, segített a választásban. is leginkább szem előtt tartok, az a nyugodtsága. A volán mellett nem lehet ideges az ember, mindig ezt mondta. Nyugodtnak és pihentnek kell lenni. Most már csak én is ezt tudnám mondani mindenkinek. A hetes busz vonalán tizennégy megálló van. Egy műszakban tízszer fordulunk. Ez 560 megállást jelent. A hetes járaton dolgozó vezetők a Jósa András szocialista brigád tagjai. Horváth Tibor a vezetőjük, önvezénylési módszerrel dolgoznak, ami azt jelenti, hogy maguk osztják be a munkaidejüket. Havonta 210 órát vezetek. Egy ével ezelőtt Ki minek mestere vetélkedőn vett részt, a tröszti versenyen harmadik helyezést ért el. — Lehet, hogy szerencsés ember vagyok. Nyíregyházára kerülésem után gyorsan „pártfogásba” vett Szabó József különjáratos gépkocsivezető. Nagyon sokat segített a beilleszkedésben, végig figyelemmel kísérte és kíséri a munkámat. Bármikor megkeresem problémáimmal. Beszélgetésünk két forduló között zajlott. Horváth Tibor rápillantott az órájára, elnézést kért, letelt az idő, indulni kell. Tanítómestereitől megtanulta: a munka az első. Ezért vehette át az 5. számú Volán Vállalat március 21-i ünnepségén a Kiváló dolgozó kitüntetést. Az oldalt készítették: Balogh Géza Balogh Júlia Sípos Béla Fényképezte: Gaál Béla Tanítóm az egész brigád Egy kicsit a családunkhoz is tartozik Keményen fogta a gyeplőt Hosszú út 300 ezer kilométerig KM 0
