Kelet-Magyarország, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-20 / 67. szám
1977. március 20. Q A nép forradalma 1919- március 21. emlékére RÉGI MESTERSÉGEK: A QYÉKÉNYKÖTŐ A gyékénykötő Régen víz alatt volt a láp, kevés a megművelhető szántóföld Tyúkod határában. Az emberek, hogy megélhessenek, gyékénykötéssel foglalkoztak. A kosarakkal a nyírségi falvakban házaltak, vásárokra hordták. Az ősök mesterségét a későbbiek is sokan megtanulták. Nehéz, fárasztó munkával lehet a gyékényt begyűjteni. Z. Kiss Károly, a község egyik legismertebb gyékénykötője is derékig gázolt a Szamos vizében, amíg kicsáklyázta a szükséges mennyiségű gyékényt. Ma már könnyűben lehet megkeresni a pénzt más munkával, mint a gyékénykötéssel. Karcsi bácsit a szükség kényszerítette arra, hogy már hétéves korában a falu egyik híres emberétől megtanulja ezt a munkát. Öreg korára sem lett hűtlen mesterségéhez, pedig már volt szántóföldje, a háztáji állatnevelés is a tejtermelés is jócskán hozott a konyhára. De a gyékénykötés, ahogy mondani szokás, a vérében volt. Padlásán tartja elkészült munkáit, a tojásosputtonyt, a szakajtó- és kenyereskosarakat, a méhkast, a lábtörlőt és a lepényest, — felsorolni is sok lenne, hányfélét. Büszkélkedik is, hogy a munkája eljut a fővárosba — mutat is egy köszönő levelet — meg külföldre is vittek már több darabot. A szatmári múzeumban 17 féle készítménye látható. A Néprajzi Múzeum munkatársai feldolgozták ezt az ősi mesterséget a községben, az ő kérésükre is készített gyékénymunkát Kiss bácsi. Ma már egyre inkább megváltozik ezeknek a termékeknek a funkciója. Ki használ már szakajtókosarat? Más formában, a modern lakás díszítő elemeivé váltak a gyékénymunkák. Elek Emil képriportja Késztermékek egy része a tornácon. Munkában a mester. Tojásoskosár alja a létrán. 0 " ““ A egyei dokumentumok visszaemléke- jí zések, régi újságcikkek bizonyítják, hogy a Magyar Tanácsköztársaság ' " " a századforduló után kezdődött, majd az első világháború idején — s különösen annak utolsó hónapjaiban — a végsőkig kiéleződött belső és külső ellentmondások következménye volt. Nem lehetett semmilyen erővel gátját szabni az elemi erejű követelésnek, a demokratikus átalakulás sürgetésének, a már égetően aktuális földkérdés megoldásának, a függetlenségnek, de különösen a háborútól megcsö- mörlött és végleg kiábrándult tömegek békekövetelésének. Azonnal cselekedni kellett. A cselekvést a munkások és a dologozó parasztok, az agrármunkások vették mindenütt a kezükbe. Most is — mint nagyon sokszor addig — bebizonyította a történelem, hogy a polgári pártok nem képesek a népek számára kiutat találni, kielégítő megoldást keresni — bármennyire jószándékuak is. így került a forradalom útjára a magyar munkásosztály, vitte hamarosan győzelemre a polgári forradalmat hazánkban is. így bontott zászlót a Kommunisták Magyarországi Pártja is 1918 novemberében, hogy programjára tűzze és elindítsa a megvalósulás felé a Magyar Tanácsköztársaságot; Ezért is valljuk büszkén az első magyar- országi proletárforradalmat az egész nép forradalmának, s mondjuk, hogy ez a forradalom nem egy maroknyi elszánt és lelkes forradalmár bátor akciója, hanem egész népünk akaratának következménye, haladó hagyományaink következetes folytatása, történelmünk nagy fordulópontja volt. Ezzel együtt: a kommunisták pártjának megalakulása sem kizárólagos belső pártügy, hanem történelmi szükségszerűségből adódó vállalkozás. Létre kellett jönnie a pártnak, mert így kívánta a gyorsan alakuló nemzetközi és hazai helyzet. Meg kellett válaszolni a nagy társadalmi kérdéseket Magyar- országon is, s erre csak olyan párt volt képes, amely a marxizmus—leninizmusból gyökerezett, amely méltán vállalkozhatott rá, hogy programjába ötvözze mindazokat a fel-feltörekvő vágyakat és célokat, amelyek évtizedek óta feszítették a magyar társadalmat. Ez a párt a forradalmi erők pártja, ez a párt képes vezetni, irányítani a népek harcát a régi ellen, az új társadalom építéséért. Most különösen időszerű aláhúzni azt is, hogy a korábban érdeménél kevesebbre értékelt polgári demokratikus forradalmat sem egyes személyek, hanem a magyar munkások, parasztok és értelmiségiek nagy tömegei vívták ki. Népforradalom volt az 1918-as is. Ez jelentette az első nagy lépést a következő, a szocialista forradalom felé vezető úton. Ez a forradalom — amelynek négy és fél hónapja alatt Szabolcs-Szatmár megye népe is rengeteget alkotott — segített megteremteni a függetlenséget, a Habsburg- birodalomtól, megalkotni a polgári szabadságjogokat, s létrehozni azokat a feltételeket, amelyek éppen 1919. március 21. alapjai lettek. Oroszország munkásosztálya a világon elsőként vált éretté és képessé arra, hogy győzelemre vigye a proletárforradalmat. Megszüntette az elnyomást és kizsákmányolást, meghirdette az imperialista béke helyett a népek igazságos békéjét, a nyílt diplomáciát. Olyan példát mutatott a Nagy Október a fogolytáborok sok százezer magyar lakójának is, amely legszemélyesebb ügyükké, érdekükké váló feladatuk, céljuk is lett. Oroszország munkásosztálya mutatta a példát, amely után bebizonyosodott, hogy a magyar munkások is érettek a társadalom vezetésére, a gyárak, üzemek megszervezésére, s arra, hogy kezükbe vegyék saját ügyeiket. A munkásosztály akkor, azokban a hónapokban bebizonyította azt is, hogy a proletariátus csak akkor szabadíthatja fel önmagát, ha megszüntet minden elnyomást és kizsákmányolást. A magyar munkásosztály előiskolája ebből a szempontból is a polgári demokratikus forradalom volt, amelyben a munkások együtt mentek a parasztság és értelmiség sok milliós tömegeivel a közös cél megvalósítása felé. Megyénk 1918—1919-es hónapjainak története is hűen bizonyítja, hogy a munkások és parasztok tömegeinek együttes fellépése volt a fő ereje a harcnak, az építésnek, a hadijáratoknak egyaránt. Ez a tény is azt mutatja, hogy a szövetségi politika történelmileg is adott volt, szükséges és nélkülözhetetlen eszköze a munkásosztály harcának, a társadalom felszabadításának és felemelésének. A Magyar Tanácsköztársaság az egész nép akaratából, lelkesedéséből született. Nem KM
