Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-17 / 40. szám
1977. február 17. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Jegyzet: HOX-41 Mérkőzés — vereség nélkül N em a győzelem számít, hanem a résztvétel — tartja a sportnyelv egyik kifejezése, amely szinte már közhelynek számít az utóbbi időben elszaporodott vetélkedők miatt. Ezzel szokták vigasztalni akik „futottak még...” — vagyis a veszteseket. Valljuk be, erre olykor szükség is van, különösen, ha nem kivételes képességeket, teljesítményeket, hanem szellemi felkészültséget, tudást hasonlítanak ösz- sze. Mint abban a vetélkedősorozatban, amelyet ezúttal harmadszor szervezett a nyíregyházi városi művelődési központ a szocialista brigádoknak. Ez a vigasztalás most elmaradt — mert nem volt rá szükség. A középdöntőből a döntőbe jutott néhány brigád teljesítményének kicsinyítése nélkül azt tapasztalhattuk, hogy ez egy olyan mérkőzés volt, amelynek nem is lehettek vesztesei. Több mint kétszáz nyíregyházi brigád vállalkozott ugyanis arra, hogy ezt a vetélkedőt megpróbálva bővíti általános műveltségét. Harmadéve, az első „Igaz ez a szép” című vetélkedőn már azt a célt tűzték ki a rendezők, hogy ez a verseny ne a brigádok közötti versengéssé alakuljon, hanem egy keretet adjon a rendszeres ismeretszerzéshez, az állandó önképzéshez. Az elmúlt héten'rendezett középdöntőben versenyző csapatok felkészültségét figyelve úgy látszott, ez a cél — még lassacskán ugyan — kezd megvalósulni. Játékos kedvű, sportszerű versenyt láttunk. Kitűnt ez abból, hogy akkor sem veszítették el kedvüket a csapatok, amikor biztos volt; már nem juthatnak tovább. Nem egyszeri alkalomra betanult válaszokat hallottunk, hanem összefüggéseket feltáró feleleteket a természettudomány, az irodalom, a film, a színház, a zene világából, a megye történelméből hazánk és a nagyvilág politikai eseményeiről, nemzetközi kapcsolatokról, — amelyekre további ismereteket lehet építeni. Nem panaszkodhatunk, hogy nem láthatunk elegendő vetélkedőt. A Ki mit tűdtől a klubvetélkedőkig egész sereget találunk, közöttük jót és rosszat. A nyíregyházi szocialista brigádvetélkedő céljait tekintve jó. Ezért kellene a jövőben azokra a szépséghibákra ügyelni, amelyek csökkenthetik a versenykedvet. Sikeresebb megoldást várnak a brigádok az egységes értékelésre, hiszen egy időben öt helyszínen játszanak, s egy-egy plusz pont is sokat számít. Sok bosszúságot okozott néhány olyan lexikális kérdés, amelyet képtelenség és nem is szabad fejben tartani. — itt a túlságosan részletező zenei kérdésekre gondolunk. S végül szerencsésebb volna, ha egy- egy szószóló helyett a brigád közös felkészültsége mutatkozna meg a válaszokból. Minderre még van idő — a döntőig... BE Sipos László és ifj. Rajzinger Balázs HOX—41-es hangsugárzó doboz összeszerelésén dolgoznak. (Gaál Béla felv.) Az Elektroakusztikai Gyár kisvárdai üzemének szocialista brigádjai is csatlakoztak a csepeli munkásoknak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára meghirdetett munkaversenyéhez. A brigádok a gyár vezetőivel felmérték a lehetőségeket és az adottságokat, s ezeket figyelembe véve dolgozták ki vállalásuk célját. Kiemelt feladatként kezelik a svájci Spitzer-cégnek készülő HOX—41 típusú hangszórók gyártását. A kisvárdai gyáregység 5 ezer darabra kötött szerződést nyugati partnerével, de ennél sokkal nagyobb tételre van kilátás. A nagy pontosságot, finom megmunkálást igénylő termék iránt máris nagy az érdeklődés, főként a tőkés piacon. Nemrég dolgozták ki a hangszigetelő lemezek egy új típusát, amelynek kísérleti gyártását szintén Kisvárdán kezdik me^ Ezeket a hang- szigetelő berendezéseket, ame_ lyeket a második negyedévben kezdenek gyártani, különösen a járműiparban és a különböző audovizuális termek hangszigetelésénél alkalmazzák. Az idén ebből a termékből közel 10 millió forint értékű árut készítenek. Most készül a 150 darabból álló hangsugárzó doboz kísérleti szériáia, amelyet az NSZK-ba szállítanak. Növényvédelmi Változatos témák Szónokok tanfolyama Félidőnél tart Mátészalkán a januárban kezdődött szónokképző tanfolyam. A hetedik foglalkozást február 17- én tartják a mintegy hatvan résztvevő számára. Ezen a napon dr. Földi Pál, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője tart előadást. Az előadás után gyakorlati foglalkozást tartanak: a résztvevők eddigi tapasztalatai alapján elkészített beszédeket elemzik. Délután mátészalkai művészeti csoportok bemutatóit nézik meg a tanfolyam hallgatói. A szónokképző tanfolyamon tanácselnökök, anyakönyvvezetők, tanárok, népművelők vesznek részt — olyan emberek, akiknek szükségük van előadói gyakorlatra, szónoki képzettségre. Családi és társadalmi ünnepek, események rendezéséről, előadói stílusokról, beszédtechnikáról, népszokásokról, azok felhasználásáról — változatos témákról esik szó a háromhónapos tanfolyam tizenkét foglalkozásán. A tanfolyam végén a részvevők bizonyítványt kapnak. előadások A Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezete és a megyei növényvédő állomás három előadásból álló téli előadássorozatot szervezett üzemi növényvédelmi szakemberek ré. szére. Az első előadást szerdán tartották meg „Az 1976. évi almafavarasodás és lisztharmat elleni védekezési kísérletek eredményei” címmel, amelynek előadója Sallai Pál, a megyei növényvédő állomás laborvezetője volt. Február 24-én a téli alma integrált növényvédelmének lehetőségei, ről lesz szó, márciusban pedig dr. Nagy Bálint, a MÉM főosztályvezetője aktuális növényvédelmi kérdésekről tájékoztatja az érdeklődőket. ai tárgyú darab kell — törte meg a csöndet az igazgató. — Ezzel állunk vagy bukunk. A dramaturg tanácstalanul nézett össze a rendezővel : — Egyetlen ilyen kézirat sincs a fiókunkban. — Márpedig ezzel áll vagy bukik a színház — ismételte komoran az igazgató. Ebben a pillanatban a titkárnő lépett be a szobába. — Egy író van kint — mondta. — Valami Baj. móczi Alajos, vagy ilyesmi. Színdarabot hozott. Az igazgató hirtelen megélénkült. — Mondta neki. hogy csakis mai témájú darabot adunk elő? — kérdezte izgalomtól fojtott hangon. — Mondtam. Azt állítja, Mai téma hogy mai témájú a darabja. — És miért nem küldi be?! — szólt türelmetlenül az igazgató. — Hiszen ez a mi emberünk! A titkárnő kiment, s a következő másodpercben már be is lépett az ajtón az új, eleddig ismeretlen színpadi szerző. — Van szerencsém, alá. zatos szolgája — hajlongott három irányba is a kissé félszeg külsejű, fiatal színműíró, akinek hóna alatt vaskos paksaméta szorongott. — Elhoztam a legújabb színművemet... — Mai téma? — szegez, te neki a kérdést az igazgató, alig leplezve mohó kíváncsiságát. — Hát ez az — hangzott a magabiztos válasz. — Csak éppen nem hazai vonatkozású. És kalandos történet. Egy külföldi regényből dolgoztam fel színpadra... — Az nem baj — mondta az igazgató. — Fontos, hogy mai tárgyú legyen. A címe? — A Rio de la Plata mentén — felelte büszkén a titkos drámaíró, és már nyújtotta is az igazgató felé a kéziratosomét.^ — Az argentin pampakon játszódik, a múlt század derekán... May Károly írta... Ez csak May-téma, nem? H. F. m „Csak így tovább!“ Jegyzetek a csengeri Lenin Tsz zarszamado közgyűléséről „Én ott ültem annak a jelölőbizottságnak a tagjaként, amely az új, a mostani vezetőséget javasolta. Most már megmondom, bizonytalan voltam akkor. Vajon bevált nak-e? Aztán, amikor jöttek az intézkedések, a bérrendezés, a fegyelem megszilárdítása, én is vitatkoztam a főmérnökkel. Egyszóval borúlátó voltam. Hál’ istennek, nem nekem lett igazam.” Simon Lajos, a csengeri tsz állattenyésztője mondta a fenti szavakat. Előtte is, utána is többen említették, hogy bizony sok rossz hangulatú, szomorú közgyűlés volt a esengeri Lenin Tsz-ben az elmúlt évek során. Kohári István gyümölcstermelési brigádvezető arra emlékezett, hogy korábban az egyik szanálási bizottság elnöke azt mondta: ez a tagság nem tud dolgozni, máshonnan kell hozni embereket, akik munkára tanítják a csengerieket. Kihúzta magát és így folytatja: „Szerettem volna, ha itt lenne most az az ember és látná az itt ülők arcát. Egy év telt el és nem csak egyenesben vagyunk, de kicsit túl is kanyarodtunk.” Sorra számoltak be a tsz bizottságainak elnökei. Az ellenőrző bizottság nevében Nagy Béla sorolta, mit csináltak, hogyan csinálták. A leglényegesebbel kezdte: „Elértük, hogy a mérleg a negatívról a pozitívra billent. Ennek az alapja a tagság szorgalma, a vetésszerkezet megváltoztatása és az állam segítsége”. Esetekkel bizonyított. Hogy például 1975-ben 80 ezer forintos kárt kellett megtéríteni, tavaly pedig már csak 27 ezret. Mit mutat ez — kérdezte — ha nem a tagságnak a közöshöz való ragaszkodását? 118 millió termelése mellett 27 ezres kár! Szűcs Mihály mezőőrt javasolta jutalomra. Szűcs bácsi nyilván megérdemli, hogy elismerjék a munkáját, de egy mezőőr önmagában, a tagság nélkül bizony nem tehetne sokat a közös vagyonért. Élvezettel hallgattam tovább Nagy Bélát, amikor azt, mondta, hogy minden fillért meg kell fogni, és azt is megmondta, hogyan. Hogy meg kell nézni, mint tárolják a raktárakban az anyagot, milyen a bizonylat, hová kerül, hogyan használják fel az alkatrészt, a műtrágyát, növényvédő szert, mert ezek bizony milliós tételek. A döntőbizottság beszámolója is figyelemre méltóan érdekes, izgalmas. 1975-ben huszonöt háztájival kapcsolatos vitát tárgyaltak, a múlt évben pedig egyet sem. Néhány ittassággal kapcsolatos esetük volt, a fele 6e az évvel ezelőttinek. Jó volt hallani:a tag beismerte a hibáját, a döntést elfogadta, igazságosnak tartotta, egyszer sem fellebbezett. Rövid, velős beszámoló, amelynek a végén Dékány Imre, a döntőbizottság nevében köszönte meg a tagságnak, hogy a bizottságnak tavaly kevesebb munkája akadt. „Nagyon sok volt nálunk a kérdőjel; meg tudunk-e állni a magunk lábán, tudunk-e újra többet, jobbat adni a tagságnak — folytatta a gondolatsort Mezei Lászlóné, a nőbizottság elnöke. — Megszoktuk már, hogy szeretünk jól élni, szépen öltözni, de ehhez pénz kell, munka kell. S hogy munka volt, s a pénz is több, ebben a nőknek is nagy részük van ...” Szóvá tette: jobban el kell ismerni a nők munkáját. Nem elsősorban anyagilag, hanem úgy is, hogy több nőt vonnak be a vezetésbe. Ettől a nők egyi- ke-másika bizony idegenkedik. Tanulni kell hozzá állami, szakmai, politikai iskolákban. A folytatás szép képet kerekített. A tsz által szervezett előadásokról, a csengeri és környékbeli falvak megváltozott képéről, a tiszta és rendes otthonokról, az egyedülálló öregekkel, betegekkel és a gyermekgondozási szabadságon lévő nőkkel való törődésről, a kollektív kirándulásokról. így fejezte be: „Nem vagyunk egy külön szigeten. Együtt dolgozunk a férfiakkal, akiktől sok apró figyelmességet kaptunk.” A csengeri Lenin neve 6-8 éve is fogalom volt nemcsak a megyében, hanem az országban is. Aztán jött egy kellően meg .nem gondolt beruházás, amelyet évekig nyögött a tagság. Jöttek a veszteséges évek. Sorban 30, 30, 20, majd 9 millióval. Az adósság még mindig nagy, a kamatokat is fizetni kell, vagyis túláradó optimizmusra és különösen elbizakodottságra ma sincs alap. De Lengyel György elnök beszámolóját — amelyben az; áll, hogy 1976 gazdálkodása nyomán már 2 millió 52 ezer volt a nyereség — mégis jogos büszkeséggel hallgatták az emberek. Hallgatták és meg is vitatták. Korábban, az ágazati tanácskozásokon — amelyeken harmincötén szólaltak fel —, otthon, a lakásokban, ahol nyolcszáz tag nappali és esti beszélgetéseinek hónapok óta ez áll a középpontjában, itt a közgyűlés alatt és után is. Ezekből le lehet vonni a következtetést: a többség helyesen ítéli meg a munkát, a bírálatból is le lehet vonni a vezetésnek a tanulságot. Le is vonja. Abból is, hogy tavaly a bizonytalanság közepette is csak huszonnyolccal csökkent a tagok száma, hogy majd egyharmaddal növekedett az egy tag által termelt érték. Szorgalmas és fegyelmezett munka kellett ehhez. És nagyobb hozzáértés. Ma tizenhat felső- és harminc- nyolc középfokú iskolát végzett ember dolgozik a csengeri Leninben. Hetvenhárom a szakmunkás és ötvenhét a betanított munkás. A tsz- nek három szaktanfolyama működik és negyvenketten végzik az általános iskola nyolc osztályát. Szükség van a nagyobb tudásra, hiszen új módon dolgozni csak képzett emberrel lehet. Márpedig a korábbi adósságot kigazdálkodni csak új módon lehet. erre a tejtermelés, amely egy év alatt 73 százalékkal emelkedett. Az elnök azt mondta: sok még a tennivaló, de ismerjük gyengéinket és így köny- nyebb meghatározni i célt. Az első lépések jók, de csak az elsők. Ebben az évben már hétmilliós nyereséget terveztek, s hogy elérjék, ezért még többet kell adni. Vezetőknek is, tagoknak is. Vajon fog ez menni? — kérdezte magában az újságíró. Amikor egy harmincöt év körüli munkásember felállt és a maga keresetlen szavaival azt mondta, hogy a megvetett ágy a bizalom, a kölcsönös bizalom és a munka, és hogy ez a tsz-ben adott, akkor az újságíró úgy érezte: pontos, egyértelmű választ kapott. A brigádvezető egy esetet említett. Az asszonyok és lányok bokáig a jeges vízben, havas esőben is gondozták az almát, nylonzsákkal a fejükön kapálták a cukorrépát, és hiába szóltak nekik, folytassák majd jobb időben, nem mentek haza. „Rajtunk a sor, tudunk mi még többet, ha akarunk” — mondta az állattenyésztő és ebben látta ő az elsőrendűen fontos tartalékot. — Én is úgy vagyok, mint a felszólalók — folytatta a gondolatsort dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára. — Jóleső érzés, hogy a nehéz évek után jött egy eredményesebb. Bíztató, hogy mindenki akar, s hogy a szövetkezet megragadja a kínálkozó lehetőségeket. Ez kell ahhoz, hogy a csengeri Lenin újból bizonyítson: valóban szocialista nagyüzem, korszerű gazdaság, ahol kevesebb ráfordítással magasabb értéket állítanak elő. A vendég — aki a választó- kerület országgyűlési képviselője is — nagy eredményként könyvelte el, hogy a tsz tagságának jövedelme elérte a megye ipari dolgozóinak szintjét. Hogy ez fokozódjon, ahhoz néhány tanulságot is le kell vonni. Ha valamikor, most igen fontos az egységes gondolkodás, cselekvés, a kölcsönös bizalom, a kollektív bölcsesség, ugyanakkor a következetes, egyszemélyi vezetés érvényesítése. Enélkül jól gazdálkodni nem lehet. Mindenki a maga helyén erősítse, ami 1976-ban bevált és keresse, hogy a szorgalmas munkát hogyan lehet ötvözni a legmodernebb technika és a tudomány felhasználásával. „Küldjük iskolára a gyermekeinket, képezzük őket szakemberré, szakmun-. káss, hogy jól értsék a ma és a holnap tennivalóit, hogy erősítsék tovább a kedvező tendenciákat, hogy sikerüljön teljesíteni az idei esztendő nagyobb követelményeit. Ismerik a hogyant. Hogy az állattenyésztést jövedelmezővé lehet tenni, hogy a ma még veszteséges cukorrépa, silókukorica öntözéssel, időbeni vegyszerezéssel és műtrágyázással lehet nyereséges, hogy a takarmány minőségét növelni kell és az átlagokat is növelni lehet. Példa A zárszó mindössze ennyi volt: „A mérleg minden egyes sora a tagság nyilatkozata a bizalomról. És ennek a jelentőségét elsősorban nagy erkölcsi értéke adja. A csengeri Lenin jól példázza, nagyon mély pontról is van kivezető út, ha közösen akarjuk és ha olyan közegben élünk, amely ezt lehetővé teszi. Bíztatni szeretnénk magunkat: csak így további” Csenger, 1977. február 15. Kopka János
