Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-16 / 13. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. január 16. o Egymilliárdért, Nyírbátorból Tőlük várja a gyár... — Használja ön saját gyárának termékeit? — kérdeztem a nyírbátori növényolajgyár egyik dolgozójától, Balogh Józsefnétől a napokban. — Természetesen, de nem azért, mert mi gyártjuk — hangzott a válasz —, hanem azért, mert a Biopon az egyik legjobb mosópor a háztartásban. Az az igazság — tette hozzá —, hogy a háziasszonyokra aligha lehet azzal hatni, hogy ennek vagy annak a gyárnak a terméke. Egy a lényeg: jó legyen. Az persze más kérdés, hogy mi nemcsak a gyárban, hanem otthon is meózhatjuk a „Bóni” termékeit... A minőségnél, annak egy sajátos megítélésénél voltunk tehát a beszélgetés első perceiben, amikor fiatal munkásokkal ültünk le szót váltani, hogyan látják ők a nagy nyír. bátori gyár munkáját, segíthetik-e a munkán felül is a 77-es tervek megvalósítását. — A Mosószergyártó és Növényolajipari Országos Vállalat nyírbátori gyárának idei terve is meghaladja az egymilliárd forintot: 1977-ben 1,1 milliárd értékű mosópor, olaj, gyertya hagyja el gyárunkat — mondta Orosz Miklós igazgató. — Az, hogy saját dolgozóink is szívesen használják gyárunk termékeit, csak egy, ám nagyon lényeges mutató, és ösztönző. De az nem kevésbé, hogy több, mint 12 ezer tonnás napraforgóolaj-termelésünk kilencven százalékának tőkés exportpiaca van ... A nyírbátori növényolajgyár százéves, hagyományokkal rendelkezik, most is szinte családias üzem: egész családok, dinasztiák dolgoznak az üzemben, szinte mindenki mindenkit ismer — s egyebek között ezért is ismerik jól a fiatalok . a gyár munkáját, terveit. — Nem is tudnám kettéválasztani, vajon most éppen a KISZ segít, a fiatalok, vagy az egész kollektíva — mondta Nyitrai László KISZ-titkár, amikor a fiatalok munkájáról kérdeztem. — Kevés az ifjúsági brigád, de nem is nagyon tudunk alakítani, mert minden üzemi kollektívában vegyesen vannak fiatalok, idősebbek, akik ugyanazt a munkát végzik, vagy éppen betanulják. 220 fiatal nagy többsége, akik a gyárban dolgoznak, nemcsak a feladatokat, hanem azt is ismerik, hogy mit vár tőlük pluszként a gyár: tanulást, a Illés Ferenc Balogh József né Pásztor Mihály gyár életében aktívabb részvételt. társadalmi munkát és még sok mást, ami hozzájárul a jobb munkához. Pásztor Mihály műszerész a gépek közvetlen közeléből hozza a példákat: — Nekünk az a feladatunk, hogy a műszerek mindig pontosan működjenek — hídmérlegtől a laborműszerig. Ami nekem több az egyszerű napi munkánál, az hogy közösen „kiokoskodjuk”: hogyan lehetne egyszerűbben, gyorsabban javítani. Például a nagy gépeknél nehezen férünk hozzá egyik-másik műszerhez, ezeken, ha lehet, módosítunk, vagy azt kutatjuk: ha ketten végezzük a munkát, lehete gyorsabban, egyszerűbben. Legutóbb például arra találunk egy jobb megoldást, hogyan lehet könnyebben papírt cserélni a nyomás- regisztráló műszerben, ahol nagyon fontos, hogy a pontos nyomásértékkel dolgozzon a gép. — Sok értékes ötlettel segítettek az állandó minőségi munkában és a takarékosságban a fiatalok — mondja Illés Ferenc újítási előadó. — Nun András, ifj. Győrfi Antal, Fekete József az idősebb kollégáikkal együtt az egyik fontos üzemrész kapacitásnövelésében segítettek javaslatokkal. Enyedi Lajos újítása az importanyag megtakarítására irányult, de az is jelentős, hogy a fiatalok — függetlenül munkakörüktől — részt vesz nek a szállítás közben károsult alapanyagok összegyűjtésében, feldolgozásra alkalmassá tételében. Az is felvetődött: a KISZ sajátos eszközeivel összefoghatná a kezdeményezéseket. Nyitrai László említette például. hogy még nem szervezték meg a KISZ Radar mozgalmát, holott több eredményük éppen ennek megalapozását szolgálhatná. Ritkán kerül szóba termeléssel ösz- . szefüggő kérdés a vezetőségi üléseken, megelégednek a termelési értekezleteken .elhangzottakkal — pedig az ifjúság által nyújtott többletet éppen KISZ-fórumon beszélhetnék meg a fiatalok. A lehetőségek mindenhez megvannak. Balogh Józsefné Ari Erzsébet mondta: — Sok olyan dolog van itt a gyárban, amit másutt még csak kérnek vagy szeretnének a fiatalok: pinceklub, rendszeres filmvetítés, vagy a gyár területén szervezett szakmunkásképzés az itt dolgozó fiataloknak. Egyebek között ez is indokolja. hogy még több kezdeményezéssel segítsék — szervezettebb formában is — az egymilliárdos gyár termelő- munkáját. Marik Sándor Fotók: Hammel József Pályakezdők Mátészalkán Megkapaszkodni, egzisztenciát teremteni. Ez a pályakezdő fiatalok gondja. Akinek sikerül, megnyerte élete első csatáját. így van ez a Magyar Optikai Művek mátészalkai gyáregységében is? — Félévtizedes fennállásunk óta magunknak neveljük a szakmunkásokat, — mondja Józsa István munkaügyi csoportvezető. — Az 1445 dolgozóból 386 szakmunkás. Közöttük sok a nő. Az optikai szakmát mi honosítottuk meg Szabolcsban. A gyáregység szemüveg- lencsét és vízórát gyárt nagy sorozatban. Az idén belépett kezdő szakmunkások nagyobbik fele optikai üvegcsiszoló. Másik csoportjuk lakatos, forgácsoló, villanyszerelő. A kezdő vasasok közepesen keresnek, az optikusok gyengén. Mi hozta őket mégis a MOM- ba? A végbizonyítványomhoz mért 9,50-es kezdő órabér mindent összerázva sem éri el a kétezer forintot. — halljuk Balogh Sarolta optikai üvegművestől. — De jó itt a társaság. A brigácj. már tanuló koromban segített, befogadott. Most már négy gépet kezelek. A szakmának akarok élni. Aztán majd csak javul az anyagi is... — Amikor elkezdtük a munkáséletet. — mondja Szilágyi Dezső, a pártalapszerve- zet titkára, — nekünk is nagyon jólesett az idős szakik elismerő kézszorítása. Itt egy hagyományok nélküli gyárban erre még nagyobb szükség van. Ráadásul kezdő munkásaink nagyobbik része nő. Befogadásukat, beilleszkedésüket. munkájukat még nagyobb törődéssel kell segítenünk. Otthon beidegződött szokások, kétlakiság, bejárási nehézségek nehezítik a fiatalok mielőbbi munkássá válását. — Esztergályos szakmámmal munkásnőnek, vagy falusi származásom miatt parasztlánynak érzem-e magam? — kérdez vissza a márki kezdő szakmunkásnő. Képíró Erzsébet. — Egyértelmű választ nem tudok rá adni. Az tény, hogy a csúcsesztergával már jó barátságban vagyok. Hozom a tervemet mindig. Vezetőim mindenben számítanak rám. — A véletlen sodort a pályára, — mondja a tiborszáí- lási Tóth Attila optikus. A szakmunkásképzőt kitűnő bizonyítvánnyal végeztem. Időközben a szakmát is megszerettem. Tovább is szeretnék lépni. Látszerész vizsgát akarok tenni. A munkatársaim ebben is segítenek. A hatalmas csarnokban körös-körül duruzsolnak a csiszoló automaták. Közöttük fiatalok szorgoskodnak. Ten- niakarásuk arról árulkodik, hogy megtalálták helyüket. Sigér Imre Borbán y ától-Zalaegerszegig Három évtized szabolcsi úttörőkrónikája Sudár, karcsú fa magasodik a borbányai iskola udvarán. A nyárfát megyénk első úttörői ültették el. S a fa 30 éve kísérője, szemlélője, tanúja és emlékeztetője a vele egykorú mozgalomnak s az úttörők életének. A fa képének leírásával kezdődnek lapjai annak a kiadványnak, melyet hiteles krónikaként ad az olvasó kezébe az úttöröszövetség megyei elnökségének szerkesztőkollektívája. Arra vállalkoztak, hogy könyvükkel végigkísérjék az érdeklődőt 30 esztendő szabolcs-szatmári úttörőtörténelmén. Több ez a históriás könyv a korábban megszokott leírásoktól, monográfiáktól. Különbbé és hitelesebbé az az alkotógárda teszi, mely egyaránt áll a régmúlt és a ma úttörőiből, vezetőiből. A megye első úttörőtitkára, a hőskor csapatalapítói, vörösnyak- kendős apróságai emlékeznek a lapokon. S mindőjük vallomásából kicseng az úttöÚTTOROEV SZABOLCS SZATHÁR rőélet szépségének, játékos, ma is elevenen létező élményeinek esztendőkre, évtizedekre szóló hatása. S érződik belőle mindaz, amelyet a mozgalom 30. születésnapján Ekler György, a megyei pártbizottság titkára B ehunyta szemét, koncentrált. „Vakon” kereste az egyik műszert. Aztán a másikat, majd a következőket: kapcsolókat, karokat, jelzőlámpákat. Sikerült. Sokszor végigpróbálta már, nem számolta, hányszor. Azt ellenben igen, hogy a kabinban 214 féle műszer található. — Ezek helyét, rendeltetését akkor js tudni kell, ha álmából ébresztik fel az embert — mondja Takács Miklós, aki az AN 2-es típusú repülőgép szereléséből kiválóra vizsgázott. Huszonegy esztendős. Üzemeltető repülőgépszerelő csoportvezető. Ez már rang a szakmában! Ha gyermekkorában megkérdezték volna tőle, mondd, kisfiam, mi szeretnél lenni? ö biztosan a repülést említi. — Már úttörő koromban sok repülőmodellt készítettem. Imádom a repülést, ezért vagyok szerelő. Tizennégy évesen jegyezte el magát az égi vasmadarakkal az MHSZ-ben. Repülni is szeret. De azért is szereti a repülést, mert képessé tudja tenni a gépet arra, hogy a levegőbe emelkedjék. Nyíregyházán végzett, a Kossuth Gimnáziumban. 1970- ben került Kaposvárra, a re. pülőgépszerelő iskolába. 1971- ben már úgy érkezett vissza, mint üzemeltető repülőgépszerelő. Első munknhelve a minden rezdülését. Jó hallás is kell ehhez a mesterséghez. Aztán iskolák sora. — Az érettségi _ az első. Utána ipari szakmunkásképző. Ha ezek megvannak, dolgozhat a fiatal a hangárban, de aláírási joga nincs. Tudniillik a szerelők csak felügyelet mellett végezhetnek javítást Nem ők vállalják a feKétévenként megismétlődik a vizsga. Ha nem sikerül, visz- szaminősítik az. embert. Visz- szavonják a szakszolgálati engedélyt is, ami nagy szégyen a szakmabeliek előtt. Ilyen még nem történt velem. — Tudja, milyen nagy izgalom ez, amikor a repülőnövendékek először szállnak fel? Egyedül! Iskolakor: R WiVí'V • : v's MÉM repülőgépes szolgálata. Azóta itt él, itt dolgozik. A pilóta nem tud mindent elmondani, amit fenn észlel vezetés közben. Előfordul, hogy „rugdos” a gép — fogalmazunk mi. Ekkor felszál- lunk. És az az igazi nagy öröm, amikor megjavítjuk, s újra levegőben van a gép, „sima” az útja. Ehhez ismerni kell a gépmadár minden porcikáját, lelosseget. A technológiai és hibalapot csak a csoportvezető írhatja alá. Ezt követi a meós ellenőrzése, utána az üzemeltető szerelő következik, aki átadja a gépet repülésre. És még a pilóta is köteles átnézni felszállás előtt. A legapróbb hiba is életveszélyt hordoz magában. Miklós eddig 4 repülőgéptípusból vizsgázott kiválóan. — S ezzel még nincs minden befejezve — sorolja. — perc. Ez nekünk, itt a földön, óráknak tűnik. Ilyenkor nézzük, követjük, mit csinál a géppel a növendék, vele érzünk, drukkolunk sikeréért. Rengeteg szerszámmal dolgozik, hogy a vasmadár mindig hibátlan legyen. Van egy úgynevezett start szerszám- készlete. Lehet három-négy kiló. Állandóan kéznél van. Fel- és leszálláskor. Van aztán egy nagyobb szerszámos készlet is. — Ha kiteríteném, ezt a szobát biztosan betöltené — mondja Miklós. — És persze speciális szerszámok is vannak — Fizikai, vagy szellemi munkásnak vallja magát? — Mindkettőnek. A párttagsági könyvemben fizikai munkás vagyok. A nyíregyházi kiképző bázis pártbizalmija. Öt éve párttag. Ajánlója volt Tar- nóczai István, a Kossuth Gimnázium egykori tanára, aki most egy TU 154-esen másodpilóta. A másik Horváth József volt, a veterán repülőgépszerelő. Miklós került örö-„ kébe a csoportvezetői posztra. — Oktatott engem Kaposvárott Schkrach Imre bácsi. Ö aztán igen! Negyvennyolc repülőgéptípust ismer, mint a tenyerét. Mindből megvan a vizsgája. Ö a példaképem. Titkon reménykedik Miklós, hogy egyszer talán neki is sikerül ezt a csúcsot elérni, esetleg meg is dönteni. Farkas Kálmán így summázott: „Az úttörő- mozgalomnak gyerekek tízezreit sikerült olyan felnőtté nevelni, kik szeretik a hazájukat, szülőföldjüket, akik értik és értékelik szocialista társadalmi rendünket, akik nap mint nap becsületes munkájukkal bizonyítják hazafisá- gukat, internacionalista elkötelezettségüket.” Hasznos ez az úttörőkrónika, hogy a még idejekorán fellelt és összegyűjtött emlékek, relikviák közzétételével, leírásával tanulságul szolgál a ma úttörőinek, ösztönzi őket szűkebb hazájuk, településük úttörőemlékeinek felkutatására, ápolására. A kezdet nehéz esztendőiről szóló oldalakat lapozva pedig megtanítja valamennyiöjüket országunk és népünk három évtized alatt elért vívmányainak, eredményeinek megbecsülésére, további gazdagítására. Mennyire tanulságos ma, a modern, szemet gyönyörködtető táborok korában arról ol_ vasniuk és hallaniuk, hogy a megye első úttörőtáborozói kenyérjeggyel és az otthonról magukkal hozott liszttel érkeztek a vakációra ... A könyv átfogó képet nyújt a máról, napjaink úttörőhis- toriájáról is. Hű tükre az elmúlt évek eseményeinek, rendezvényekben gazdag úttörőnapjainak. Eredeti fotók, szellemes rajzok é§ ábrák, ízléses tipográfia teszi teljessé, izgalmas olvasmánnyá mindezt. A „30 úttörőév Szabolcs- Szatmár megyében” című munkát ajánljuk úttörőcsapatoknak, rajoknak, úttörőiknek és vezetőiknek. Érdemes forgatniuk szülőknek és pedagógusoknak — élménydús találkozás lesz ez az egy- két-három évtizeddel előtti önmagukkal. S így válik a nemes szándékkal íródott úttörőkrónika — mint szerkesztője írja — iránytűvé, a jelennek és jövőnek, az utódoknak szánt szép üzenetté... (kalenda) KM
