Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-09 / 291. szám
1976. december 9. KELET-MAGYARORSZÁG 3 JEGYZET ■ ■ Összetartó erő N em tudom, hány talicskát nyűtt el a ku- bikolásban Bagoly András, Biztosan jó néhányat. Ha annyi földet kellene kilapátolnia egy most kezdő és új, könnyebb munkakörülmények között dolgozó fiatal kubikosnak, mint neki kellett, biztosan eltartana élete végéig. Bagoly András brigádja a vállalat kiváló brigádja. Elsősorban a munkában tűntek ki, de most nem erről van szó. ö mondta egyik beszélgetésünk alkalmával: — Benne vagyok már a korban, de akár hiszi, akár nem, életemben először tavaly volt a lábamon fut- ballcipő. Szorított, nyomta a bütykömet, de azt mondtam magamban: ha más kibírja, én is. A fiúk kinevettek, mert úgy lépkedtem benne, mint aki gólyalábon jár... Nem akarta cserben hagyni a brigádot, amikor a faluban, Nyíribronyban a SZÁÉV-nál és a KEMÉV- nél dolgozó munkások kihívták egymást egy bulimeccsre. — Mi nyertünk. Az eredmény — 1:1 volt! — mondta a többiek nagy derültsége közben. Jelentéktelen eset volt az a bulimeccs? Talán az, de ebben a csekélységben is kifejezésre jut a példamutatás, a többiek megbecsülése. Vajon mit jelent ez a megbecsülés? Ezen meditálok, miközben az egyik kormánykitüntetéses villanyszerelő szavait hallgatom. — Tudja, nálunk a vállalat segíti a dolgozók lakásépítését. Valamit valamiért. Ezt nyilván annak kell követnie, hogy az illető, aki segítséget kér, álljon helyt a munkában is. És mit látok? Egyik emberünk azt kérte: „Srácok, szereljétek már be a villanyt”. Elmentünk, megcsináltuk. Néhány nap múlva „megpattant” a vállalattól, kikérte a munkakönyvét. Nem ő, hanem a brigád szégyellte magát. így ismerték azt, aki velük egy levegőt szívott, akin segítettek?! A kitüntetett villanyszerelő javasolta: „Segítünk ezután is, társadalmi munkában elvégezzük, ami szükséges. Még más brigádbelieknek is!” Nagy összetartó erő van egy jó kollektívában. De vajon ismerik-e eléggé egymást a brigád tagjai, különösen az új, „bekerült” emberek? És megkérdezik-e a régieket, ha valakit „odaraknak”? Sokszor csak később derül ki, hogy a jövevényt két forint órabérrel magasabbra „becsülik”, mint azokat, akik már öt éve vannak együtt. B. I. kubikos brigádvezető tette szóvá: „Legyen az új ember a brigádban is először próbaidős, ne csak a vállalatnál. És a véglegesítésnél kérjék ki a brigád véleményét is.” E lsősorban a helyi gazdasági, párt- és szakszervezeti vezetők jó együttműködése, a hibák észlelése és orvoslása segíthet összekovácsolni egy-egy brigádot. Ez természetesen azt igényli, hogy velük együtt lélegezzenek, érzékeljék gondjaikat, osztozzanak ebben is, örömeikben is. B. Barna, az egyik szocialista brigádvezető figyelmeztető kérelemnek szánta: „Jó lenne, ha a brigádmegbeszéléseken a vezetők is részt vennének.” Igény és kötelesség is ez! F. K. Év vége: december elsején Nők a tekercselőben Az Elektroakusztikai Gyár nyíregyházi tekercselőüzemében betanított női dolgozók végzik a A titok: jó munkaszervezés A „Vasipariban" már 1977-re alapoznak öröm volt hallani a hírt: a Nyíregyházi Vas- Fémipari Szövetkezet dolgozói december 1-re teljesítették éves tervüket. Tegyük mindjárt hotízá, hogy tervük reális volt, az elmúlt év végén a mércét nem állították alacsonyra. Erőfeszítésekre, szorgalmas munkára volt szükség, hogy 11 hónap alatt egy évre valót termeljenek. Termékük jelentős részét az NDK-ba és Csehszlovákiába exportálják, s ez növeli a hír jelentőségét, hiszen a naptár „lerövidítése” a két baráti országban tovább öregbítette a Der- kovits utcai munkások hírnevét. Jóba Elek, a szövetkezet műszaki vezetője jogos elégedettséggel sorolja: — November 29-én az idei utolsó radiátorokkal megrakott vagonokat is elindítottuk a két baráti államba. Gondolom, megrendelőink is örülnek, hogy igényüket hamarabb kielégítettük. Erre az évre 26,6 millió forint értékű exportot terveztünk, s az említett napig 27,2 millió forint értékű árut exportáltunk, főleg a szocialista brigádok jóvoltából. Előre gondoltak Kék köpenyben sürög-fo- rog a fiatal műszaki vezető, s az akták közül néhány, szárny adatot keres elő, hogy bizonyítsa: a terv megalapozott volt. Mint mondja, tavaly 118 milliós volt az árutermelésük, erre az évre 143 milliós értéket terveztek — és teljesítettek. A sikerről mondja: a középvezetők, a termelés közvetlen irányítói körültekintőek voltak, s a munkások pár nappal mindig előre gondoltak, vagyis megtervezték saját munkájukat. A plusz 25 milliós termelést a létszám növelése nélkül érték el. Nem csökkenti a munkások érdemeit, hogy év elején az új műhelyben korszerű emelődarukat helyeztek üzembe. Igen hasznosnak bizonyult az úgynevezett profiltisztítás, amelynek következtében három termék: az ipari radiátor, a transzformátorház és a transzformátor vasszerkezetének gyártására rendezkedtek be. A munkások megszokták a munkafolyamatokat, rutinra tettek szert. Ezekben a napokban terven felül még 4 millió forint értékűt termelnek, s december 15-én már előveszik a jövő évi naptárt. Cipekedés nélkül A munkások tehát nem lazítanak, a kalapácsoktól, csörlőktől, festékszóróktól éppoly hangos a műhely, mint egy hónappal ezelőtt. Különösen Herczku József, a radiátorüzem hegesztő-lakatosa szorgoskodik, aki egyébként is híres tempójáról. Azzal dicsekedhet, hogy az általános műszerész szakmáról is megvan az oklevele, sokoldalúan képzett a 29 éves fiatalember. A fiatalos lendülete mellett több, mint 10 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik, így is elismerésre méltó, hogy a múlt havi tervét 130 százalékra teljesítette. Évközben átlagosan csaknem 120 százalékra teljesítette tervét, s ezzel az egyéni teljesítményével sokat segített a kollektívának is. — Annak is köszönhető ez, hogy a munkafolyamatok jól kapcsolódnak egymásba, jól szervezett a munka. Volt eddig anyagunk és a daru beállításával nem kellett mesz- sziről cipekednünk. Teljesítménybérben dolgozunk, a munka után a négyezren felüli összeget is kifizetik, őszintén mondom, a pénz is serkentett, mert két gyermekem van és jövőre bővíteni akarjuk a kertes házunkat. Gyorsan, hibátlanul Az előbbi beszélgetésnél kiderült: az egyéni érdek találkozott a közérdekkel. A másik műhelyben a kockás sapkás Veres Pál, a lakatosok szocialista brigádvezetője azzal kezdi a beszélgetést, hogy a szövetkezet dolgozói az idén neveztek be a „Dolgozz hibátlanul” mozgalomba, s valamennyi munkás rátért az önmeózásra, az önellenőrzésre. Ennek is köszönhető, hogy a műszakilag fejlett baráti országok nem panaszkodtak a minőségre. A brigádtagoknak sem volt sok okuk panaszra. — A kisebb panaszokat, javaslatokat a havonta megtartott brigádvezetői értekezleten elmondtuk a vezetőknek, akik mindig segítettek. A brigád egyik tagját nem sikerült megnevelnünk, őt ki is zártuk a kollektívából. Azóta tizenegyen vagyunk, s összetartunk mint egy jó focicsapat. Folytassuk sporthasonlattal: a hangos műhelyek dolgozói ezekben a napokban alapoznak, készülnek 1977-re, a még nagyobb feladatokra. A szövetkezet jövőre a Szovjetunióba is exportál. Az itteniek az új partnernek is bizonyítani akarnak. Nábrádi Lajos Magyarország felfedezése Varga Domokos: Vizek könyve különböző erősítő- és elektromos berendezések kisebb-nagyobb teljesítményű tekercseit. Berencsi Andrásné kismama most az üzemben könnyebb munkát végez, teljesítménytől függetlenül az átlagfizetését megkapja. (Elek Emil felvétele) ^ #/ // / r I / Gyű ru vásárlás A Magyarország felfedezése sorozat tizenötödik köteteként Varga Domokos Vizek könyve c. munkáját olvashatjuk. És mint ahogyan a népszerű sorozat eddigi mindegyik tagja — témáját, szemléletét, mondanivalóját tekintve — rendre hozott valami újat, e kötet úgyszintén fontos többletértéket jelent mai társadalmi valóságunk megismerésében. Nélkülözhetetlen, s eléggé nem becsülhető természeti kincsünk a víz, múltja, jelene és jövője késztette a szerzőt ennek az irodalmi szociográfiának a megírására. Nem szakkönyvről van szó tehát, hanem műfaja szerint olyan tényeket rögzítő, feltáró műről, mely olvasmányosságával méltán számíthat a szélesebb közvélemény érdeklődésére. Víz! — életünk elidegeníthetetlen tartozéka a maga megszámlálhatatlan megjelenési formájában. Tiszta források, patakok, folyók. Karsztvizek, hévizek, gyógyító vizek. Pocsolyák,, vályoggödrök, libaúsztatók. Szép tükrü természetes és mesterséges tavak. Egyszer a pusztító bősége, másszor a kitikkadt medrek alja, és sorolhatnánk... Víz, vízrendszerek és a közte élő ember. Az alakító, gondozó, felhasználó, mindvégig vízhez kötődő tevékenységével, életjelenségeivel. Mocsárlecsapolások, folyószabályozások, víztárolók építése és még mi minden kíséri útját, formálja élete sorsát, magát az embert. S az író ezekről a kölcsönhatásokról szólva már társadalmi kérdéseket feszeget, kötelessége szerint szociografizál. Lapozva a könyvet, vége felé földrajzi értelemben is országos kitekintéshez jutunk, s ami elénk kirajzolódik élő valóságában az már összehasonlíthatatlanul több mint akár a legrészletesebben elkészített vízrajzi térkép. Megelevenedett történelem, néprajz, tájak, emberek. S ebbe a képbe szervesen illeszkedik megyénk szűkebb határain belüli vizeivel és így eshet szó aztán többek között az Ecsedi-lápról, Kiss Lajos múzeumigazgató munkásságát is említve a Nyírség halászatáról, a Tisza első dúzzasztóművéről a tisza- löki erőműről. Az előbbieknél is sokkalta részletesebben a rossz emlékű árvizekről egészen addig, hogy mi is lehet a zárógáton kívül maradt faluk pl. Komlódtótfalu, Nagygéc lakosságának további sorsa. De ezek természetesen csak kiragadott példák, a könyv egészében a téma tá- gabb horizontú bemutatását találjuk. Az író személyes élményeihez adatközlők, tanúk vallomása kapcsolódik, s mindez még inkább hangsúlyozza az igazolható történetekre alapozott következtetések helytállóságát, igazságát. Ize, zamata van ennek a könyvnek, s a nagyszámú illusztratív fotónak is csak örülhetünk. Hullámzó, mozgó, nyugodt tükrü vizek, odafigyelve visszatükrözik világunk sokféle mozgását, változását. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1976) Futaky Lászlói H ova rohansz annyira, hogy majd kütöd az ajtófelet?! (A hajdani öregek lopják így el, kissé elharapva a kiütödből az i-be- tüt, mint ahogy a kiugrott és beugrott helyett is jobban esett lelkűknek a kugrott, meg a bugrott használata.) Ezenmód rivaltam a minap keresztfiamra, ahogy látogatóba voltam náluk, mert a szokásos üdvözlés és kérdés után, hogy miként vannak a pulyák, — mármint az unokáim — más szóval is alig értem őkéimét? .Ment, rohant. Aztán csapódott az ajtó, felszisszent a Zsiguli motorja és csak a kapuból kiáltott: — Sanyi komáékat viszem gyűrűt, meg ezt- azt vásárolni Kisvárdára! Vagy ahol majd kapnak megfelelőt...! Mivel a hangsúly a megfe- lőt terhelte jobban, a válasz azonnal a számon volt. Hogy közelebb nem kaptok, vagy abba ringatjátok magatokat, hogy ott másmilyen az arany, a gyűrű pedig nem kerek, hanem különleges alakú stb, de gyorsan visszanyeltem a feltolakodó gondolatokat, mert sok minden eszembe jutott pillanatok alatt. A legrégebbiekkel kezdtem a sort. Amikor tulajdonképpen a hozzájuk hasonló családból valók, ha ismerték is a gyűrűt és a többi ékesítésre alkalmas csecsebecséket, de a megvételére gondolni sem mertek. — Hogyisne, jobb azon a pénzen, ha egy kis földet veszünk, mert az minden esztendőben visszatérít valamit — fogalmazták meg szinte hitvallásként álláspontjukat. És igazuk volt, mert ha egyebet nem termett csak gazt, az is értéknek számított az Ínségben. A későbben élők pedig ha vettek is valamilyet — a szokás végett legtöbbször — nem a legdrágábbat nézték ki. Hisz úgysem hordták azt sokáig — főleg a férfiak — és arra pedig, hogy egy díszes skatulyában, ott rökö- nyödjön a ládafiában, olcsóbb is megfelelt. Ha viszont értékesebbre szánták el magukat és volt miből, — mert azon is elmúlik ám a kenyérsütés, ha nincsen, vallották közmondásukkal — azzal rögtön számoltak: — Jó lesz az még a lányomnak is! (Vagy amelyik majd megérdemli — az unokák közül.) Mutatós volt, ha fogattal indultak — jó lovak, új szekér, szép szerszám. Természetesen vonaton is mentek vásárolni. Egyrészt, mert nem mindenki volt lótartó gazda, másrészben pedig nem mindenki elégedett meg a járási boltok választékával. Mert az ugyanazt is különbnek mondhatták, ha máshonnan volt. — Debrecenbe vettük, meg- itt-megamott — újságolták is... De akárhogy volt, egyre jobban beszédtéma lett. A csarnokban, a jókútnál — aholcsak két-három lány ösz- szefuthatott — már azért is, mert aki például fixfizetéses- hez készült a szoknyáját tenni, annak már feljebb kellett lépni. Megjelent hát vásárlási tárgyként a retikül, a bunda, a kalap — az utóbbiból a tyúkültetős kosár formájúak is, mert a divatszalonok tulajdonosai, ezekre tudtak minden kacatot rájuk sózni a sok dicsérettel, hogy ez direkt magának áll jól aranyoskám, stb., stb. Folytattam volna, de húgom közbevetette: — Látod ilyenek ezek. Se nem kérdenek, se nem hallanak, csak ucek...! — Ilyenek, meg ilyenebbek, de nekem azért sok minden tetszik bennük — motyogtam magamnak. Például az önállóságuk, a bátorságuk, jó értelemben a romantikakeresésük — mert mi más lenne az, hogy most végigjárják a megye összes ékszerüzleteit és hozzá autóval, mely itt is szinbóluma valaminek, nemcsak a budai hegyekben, — egyszóval elfogadom az élni- akarásukat. C sak az nem jönne jól ki, — nem hoznám fel, ha nem volna rá példa —, hogy ezek ürügyén aztán, más dolgokról is megfelejtkeznének későbben ezek vagy más fiatalok. Mondjuk a több generációs, családi életen belül, az egymáshoz való alkalmazkodás íratlan szabályairól. Szállási László Munkában a szalag.