Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-09 / 291. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. december 9. Magyar—osztrák közös közlemény (Folytatás az 1. oldalról) Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak, a Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa tagjának az Osztrák Köztársaságban tett hivatalos látogatásáról. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának tagja dr. Bruno Kreiskynek, az Osztrák Köztársaság szö­vetségi kancellárjának a meghívására 1976. december 6. és 8. között hivatalos láto­gatást tett az Osztrák Köz­társaságban. Ausztriai látogatása során Kádár Jánost fogadta dr. Ru­dolf Kirschläger, az Osztrák Köztársaság elnöke. Ezt kö­vetően Kádár János látoga­tást tett Anton Benyánál, a nemzeti tanács elnökénél. A szívélyes, baráti légkörű megbeszéléseken Kádár Já­nos és dr. Bruno Kreisky be­ható véleménycserét folyta­tott a magyar—osztrák kap­csolatok fejlődéséről, vala­mint a közös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kér­désekről. A tárgyaló felek megelé­gedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköztársa­ság és az Osztrák Köztársa­ság jószomszédi kapcsolatai az utóbbi években eredmé­nyesen fejlődtek. A két ország viszonya kü­lönböző társadalmi berendez­kedésű államok békés egy­más mellett élésének jó pél­dája. A felek kifejezésre juttat­ták eltökéltségüket, hogy a jövőben is minden erőfeszí­tést megtesznek népeik ba­rátságának elmélyítéséért, országaik együttműködésé­nek fejlesztéséért a két nép javára. Ezzel kapcsolatban megerősítették azt az egyet­értés, amely a magyar és az osztrák kormányfő ez év május 17—19. közötti ta­lálkozóján a konkrét teen­dőkre vonatkozóan létrejött. Mindkét fél üdvözölte a gazdasági együttműködésben eddig elért eredményeket. Hangsúlyozták, hogy a gaz­dasági kapcsolatok kiegyen­súlyozott fejlesztése mindkét ország számára előnyös és síkra szálltak amellett, hogy a jövőben is kihasználják a gazdasági kapcsolatok továb­bi elmélyítését szolgáló ösz- szes lehetőségeket Tovább vizsgálják, milyen lépéseket kell tenni a jószomszédi vi­szonnyal összhangban annak, érdekében, hogy intenzívebbé tegyék az együttműködést a kölcsönös gazdasági kapcso­latok minden területén és megszüntessék az olyan ad­minisztratív és kereskede­lempolitikai akadályokat, amelyek gátolják a gazdasá­gi együttműködés fejleszté­sét. Aláhúzták az ipari koo­peráció és a harmadik pia­con való együttműködés je­lentőségét. Előirányozták új hosszú lejáratú gazdasági, ipari és műszaki együttmű­ködési egyezmény előkészíté­sét. Kádár János és dr. Bruno Kreisky megelégedéssel szólt a közelmúltban megkötött kulturális és tudományoá együttműködési egyezmény­ről, és kifejezte reményét, hogy ez az egyezmény a kul­turális kapcsolatok élénkíté­sének alkalmas eszköze lesz. Kádár János és dr. Bruno Kreisky síkra szállt az eny­hülés folytatásáért és azért, hogy tovább szélesedjék az államok együttműködése, te­kintet nélkül társadalmi és gazdasági rendszerükre. Ha­tározott szándékuk, hogy a jövőben is sokoldalúan előse­gítik ezt a folyamatot. A tárgyaló felek kifejezték eltökéltségüket, hogy az eu­rópai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet záróokmá­nyát egészében, fenntartás nélkül végrehajtják, hogy biztosítsák az értekezlet ered­ményeinek teljes hatékonysá­gát, és ezáltal elősegítsék a biztonság erősítésének és az együttműködés fejlesztésének folyamatát Európában. En­nek megfelelően nagy jelen­tőséget tulajdonítanak a hel­sinki záróokmányban 1977-re előirányzott belgrádi talál­kozónak. A felek megelégedéssel vették tudomásul, hogy a magyar—osztrák általános vegyes bizottság tevékenysé­ge során szintén foglalkozik az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányának alkalmazá­sával a magyar—osztrák kap­csolatokban. A felek üdvö­zölték a két ország lakosai­nak találkozásait, különös te­kintettel a határ menti te­rületek lakosaira, és megerő­sítették, hogy a záróokmány szellemében a kölcsönös bi­zalom és jÓ6zomszédság alap­ján, közös, egyeztetett lépé­sek útján elősegítik e köz­vetlen kapcsolatokat. Támo­gatják az ifjúsági, a sport- és a turisztikai kapcsolatok fej­lesztését, valamint az infor­máció átfogóbb terjesztését. A felek véleménye szerint a nemzetközi biztonság meg­szilárdítása érdekében a po­litikai enyhülést katonai eny­hülésnek kell kísérnie. Szük­ségesnek tartják a különböző leszerelési tárgyalások meg­gyorsítását. Remélik, hogy a stratégiai fegyverek korláto­zásáról folyó szovjet—ameri­kai tárgyalások, a genfi le­szerelési bizottság munkája, valamint a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről és az ezzel kapcsolatos intézke­désekről Bécsben folyó tár­gyalások — annak az alap­elvnek a megtartása mellett, hogy azok egyik fél biztonsá­gát sem károsíthatják —mi­előbb eredményre vezetnek. Azt a véleményt képviselték, hogy a leszerelési törekvé­sekben fontos szerep hárul az Egyesült Nemzetek Szer­vezetére. Támogatják a lesze­relési világértekezlet össze­hívását. Nagy jelentőséget tu­lajdonítanak az ENSZ-köz­gyűlés leszerelési kérdések­kel foglalkozó rendkívüli ülésszakának. Mindkét fél megerősítette hűségét az Egyesült Nemze­tek alapokmányának céljai­hoz és alapelveihez és kije­lentette, hogy különböző ENSZ-szervezetek és igazga­tási egységek elhelyezése szempontjából Bécs városa jó előfeltételekkel rendelkezik. A feleknek az a meggyőző­dése, hogy a biztonság meg­szilárdulása nem korlátozód­hat Európára. Kifejezték ag­godalmukat amiatt, hogy a világ különböző területein még számos feszültséggóc van, amely veszélyezteti a békét. Ebből a szempontból is külö­nös figyelmet igényel a Kö­zel-Keleten kialakult helyzet. Hangsúlyozták, hogy a tar­tós és igazságos békét a Kö­zel-Keleten az Egyesült Nem­zetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 242. és 338. szá­mú határozatai alapján és a közel-keleti válság rendezé­sével foglalkozó genfi konfe­rencia összehívásával, tár­gyalások útján kell megvaló­sítani. Mindkét fél határozot­tan állást foglalt amellett, hogy szavatolják e térség minden állama és minden né­pe biztonságát és jogos érde­keinek elismerését. A felek megelégedéssel ál­lapították meg, hogy állás­pontjuk számos megtárgyalt kérdésben megegyezik, vagy hasonló. Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága első titkárának, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa tagjának ausztriai látogatása a magyar—osztrák kapcsola­tok újabb fontos állomása, amely jelentős mértékben hozzájárult Magyarország és Ausztria barátságának el­mélyítéséhez és hasznos együttműködésének tovább­fejlesztéséhez, az európai bé­ke és biztonság elősegítésé­hez. Kádár János magyarorszá­gi látogatásra hívta meg dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellárt, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Bécs, 1976. december 7. Brezsnyev Kadhafit Szerdán a moszkvai Kreml­ben Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, Nyikolaj Pod- gomij, az SZKP Politikai Bi­zottságának tagja, a Legfel­sőbb Tanács elnökségének el­nöke, Alekszej Koszigin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisz­fogadta tertanácsa elnöke, valamint Andrej Gromiko, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisz­tere folytatta megbeszéléseit Moamer el-Kadhafival, a Lí­biai Arab Népi Köztársaság Forradalmi Parancsnoksága Tanácsának elnökével. Hazaérkezett Kubából a magyar parlamenti küldöttség Szerdán hazaérkezett Ha­vannából a magyar parla­menti küldöttség, amely Ap­ró Antalnak, az MSZMP Po­litikai Bizottsága tagjának, az országgyűlés elnökének veze­tésével részt vett a Granma hajó partot érésének 20. év­fordulója alkalmából rende­zett ünnepségeken, valamint a kubai nemzetgyűlés első, ünnepi ülésszakán. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Péter János, az országgyűlés alelnöke és Há­zi Vencel külügyminiszter­helyettes fogadta. Ott volt Jose Antonio Tabares del Real, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete. Emlékezés Mao első feleségére A Zsenmin Zsipao egy tel­jes oldalt szentelt Mao Ce- tung mártírként elhunyt fe­lesége, Jang Kaj-huj emléké­nek. Most 46 éve, hogy az asszonyt — aki nem volt hajlandó férjére és a kom­munista pártra vallani — 1 a kuomintamg kivégezte. A megemlékezés és Mao özve­gyének, Csiang Csingnek ösz- szeesküvőként való elbukása között közvetlen összefüggés van, amit a KKP lapja eképpen magyaráz meg: „Csiang Csing, a négyek bandájának tagja gonoszul megtiltotta, hogy Jang Kaj- huj hősi tetteit közzétegyék, még azt sem engedte meg, hogy Jang Kuj-huj nevét mártírként emlegessék. Any- nyira aljas volt, hogy még azt a kevés pénzt is vissza­tartotta, amit Mao elnök Jang rokonainak küldött.” Pekingi megfigyelők sze­rint a Zsenmin Zsipao keddi megemlékezése utat nyit a hősként elhalt asszony kultu­szának, egyszersmind annak a mind jobban kitapintható törekvésnek is, hogy Csiang Csinget — majdnem negyven éven át volt élettársát — ki­töröljék Mao Ce-tung életé­ből. Nyilván nem véletlen egy­beesés, hogy éppen most hozzák nyilvánosságra a né­hai elnök egy 1974 márciusá­ból való kijelentését, mely — Csiang Csingnek címezve — így hangzik: „jobb, ha nem találkozunk. Sok olyan dolgot nem csináltál meg, amiről az évek hosszú során át beszél­tem neked. Mi a haszna an* nak, ha ezután is találko­zunk? Marx, Engels, Lenin és Sztálin művei itt vannak, az én műveim is itt vannak, de te egyszerűen nem akarsz tanulni”. VIETHÁH HA (2.) A megváltozott Dél A mikor Da Nangban, az egykori hatalmas tá­maszpontvárosban a tartományi vezetőkkel a felszabadulás óta elért ered­ményekről beszélgettünk, egy mondatra felfigyeltem: — A felszabadulás óta 821 ipari üzemet hoztunk rend­be és több, mint 100 ipari jellegű létesítményt állítot­tunk munkába... — Megnézhetnénk az egyiket? — kérdeztem. így kerültünk el a Da Nang-i szerszámgépgyárba, amelynek históriája igazán megérdemli a megörökítést. Tran Quang Bong igazgató- helyettes a következő sza­vakkal mutatta be a gyárat: —- Üzemünk építését 1975 decemberében, pár hónap­pal a felszabadulás után kezdtük el. — És már termel is a gyár? — Természetesen — hangzott a válasz. — Tizen­hat mérnökkel és 200 mun­kással dolgozunk. Bárkivel találkozik az ember Da Nangban, min­denki megemlíti, hogy a vá­ros teljes 30 nappal koráb­ban szabadult fel, mint dél egésze. — Úgy éreztük, hogy eza plusz 30 nap kötelez ben­nünket — folytatta az igaz­gatóhelyettes. — A városban van egy tervezőiroda. Ennek a mérnökei gyorsan felmér­ték, hogy a felszabadulás után nagyon sok alkatrészre lesz szükségünk. Délen, a gépek többsége ugyanis tő­késországból származik. S tudtuk, hogy ezek az orszá­gok majd nem exportálnak sem gépeket, sem alkatré­szeket. Ezért volt szükség üzemünkre. Mielőtt a beszélgetést folytattuk volna, körülve­zettek a gyárban. Valóban, minden vakítóan új volt, csak a munkaruhák nem, ezek már több hónapos esz- tergályozás olajpecsétjeit viselték. A hatalmas csar­nok különböző gépein alkat­részek készültek: a textil­gyár részére, amely a város egyik legnagyobb ipari üze­me, aztán a sok-sok teher­gépkocsihoz, amelyek alkat­részek hiánya miatt különö­sen sínylik a kereskedelmi embargót. — A csarnokokat még csak fel lehetett építeni. De honnan szereztek szakembe­reket? — A többség a tartomány Népi Bizottságának szak­munkásképző iskolájából jött. Másokat pedig elküld- tünk Hanoiba, szakmát ta­nulni. Egyébként most már itt a gyárban is tanítjuk azokat, akik ügyesek és ked­vük is van hozzá. Szeret­nénk ugyanis tovább bőví­teni az üzemet. Elképzelé­seink szerint hamarosan 5- 600 munkáskézre lesz szük­ség ... Ha nem is szerszámgép­gyári léptekkel, de hasonló kedvvel és tempóval kezd­te el a munkát a Da Nang-i textilgyár is, amely Trang Quang Bong gyárának egyik legfontosabb „mun­kaadója”. A textilgyár a felszaba­dulás előtt egy nagy rész­vénytársaság tulajdonában volt. Gazdái azzal is támo­gatták a Thieu-rezsimet, hogy a felszabadító erőkkel együttműködők családtag­jait elbocsátották. Több, mint 2 ezer ember került így az utcára. A felszaba­duláskor az üzemet állami tulajdonba vették s azon­nal hozzáláttak a károk ki­javításához és a munka el­indításához. — S pontosan 21 nappal Da Nang felszabadulása után üzemünkben elkezdő­dött a munka — mondta Ho Duy Vinh igazgató. — A3 hetes késedelmet az okozta, hogy a menekülő Thieu-ka- tonák a berendezés egy ré­szét összetörték. Néhány adatot érdemes még megemlíteni. A felsza­badulás előtt összesen 691 volt a munkások száma, ma 800-nál is többen vannak. A Thieu-rendszerben a gyár egy műszakban és he­tente négy napot dolgozott. Most a kezdeti egy műszak után már áttértek a három­ciklusos termelésre. Mint Vietnam valameny- nyi ipari üzemében, itt is nagy eseményként várják a Vietnami Dolgozók Pártja hamarosan sorra kerülő kongresszusát. Hogyan is készülődhetnének rá meg­felelőbben a háború pusz­tította országban, ahol minden ipari termékre nagy szükség van, mint munka­sikerekkel?! M unkásaink elindítottak egy olyan mozgalmat, hogy minden dolgozó egy gépen, egy műszakban egy méterrel többet termel. Ezt örömmel elfogadtuk — mondta végezetül az igaz­gató. — Ahhoz azonban nem járultunk hozzá, pedig a gyár dolgozói javasolták, hogy szombat este még egy órát dolgozzanak. Nincs jó munka pihenés nélkül, a pihenésre is szükségük van dolgozóinknak!... (Vége) Ónody György Szeberényi Lehel i4 rém REGÉNY 87. Csak az a parányi nyílás mutatkozott, a szikla kürtő­szerű hasadékán, a feje fölött, ahonnan a fény vékony szá­lú kötélzete aláereszkedett. És ekkor a sötét sziklafal­hoz ért a válla, s valami pu­hát is érintett. Ez a valami halk surranással lehullot. Odanyúlt, s mintha csak a játékos kép öltene testet va­rázsérintésre, a magasból le­csüngő valódi kötélzetbe mar­kolt. Szíve nagyot dobbant: meg­van! Oldalt pillantott. A kőasz­tal mellett édesdeden aludt a házigazda. Feje a bőrökön, s körül a szétterült, vadon nőtt fürtök. Az aranybarna fürtök. S noha torkában do­bogott a szíve, kissé elmoso­lyodott. Fellépett a hágcsóra, s azon felkapaszkodott a boltozatig. S íme, a sziklaperem fölött, melyhez a hágcsót erősítették; nyílást fedezett fel. Szűk, sö­tét kis nyílást. Az ember, ha felhúzódzkodott a peremre, épp csak bebújhatott, hason csúszva. Ha ugyan e lyuk ar­ra való, hogy kijusson innen az ember. De akkor minek a hágcsó? Anyicska tapogatózva kú­szott a sötét sziklaüregben. S noha az út nem volt hosszú, mégis örökkévalóságnak tűnt. Néha veríték öntötte el, aho­gyan hason csúszva előrejut­ni igyekezett, s fejét oldalra fordítani kényszerült, hogy átküzdhesse magát a legszű­kebb helyeken. Az irdatlan sú­lyú sziklatömbök összeprésel­ték ilyenkor a tüdejét. Apró kapkodásokkal nyelt be mor­zsányi levegőt, s vágyakozott egy nagy lélegzet után, mely egész tüdejét megtölti. És ilyenkor érzett olyasmit, hogy most se előre, se hátra — be­szorult a sziklák közé. Abban most már biztos volt, hogy nem itt jöttek be. Nem ez lehetetlen. Végre kicsit tágasabb lett, és derengést észlelt. Akkora levegőt vett, majd megrepedt tőle. Ujja alatt szaraz ha- raszt zörrent. Majd fejét is bele kellett fúrnia a sűrű ha- rasztba, mintha homokba ás­ná magát. S egyszer css^k nem volt fö­lötte a szikla, kibújt a derékig érő harasztból. Mint valami habfürdőből. Kinn volt a szabad ég alatt. Kinn volt, s körülnézett. Sziklafal zugában állt, egy mélyedésben, ahová a szél összehordta a környező fák harasztját. A szikla olyan volt, mint valami várrom utolsó csonkja, kőtömbökből óriások rakta vár maradéka. Amolyan odatett kőtömb volt az is, ami alól kibújt. Mintha csak nem illeszkednék egé­szen pontosan az alatta lévő tömbhöz, s ez az egyenetlen­ség okozna némi rést közöt­tük. A rést e zúgban elborí­totta a derékig érő haraszt. A sziklacsonk alig magaso­dott Anyicska feje fölé, né­hány méternyit mindössze. „A tetőn vagyok, a szurdok a másik oldalon lehet” — álla­pította meg mindjárt. S valóban, füves hegyhát indult a sziklazúgtól: Csene- vész, ritkás fák között tüskés bozótok sűrűje. A lány jobb kéz felől felismerte a koDor- sóhegyet. Nem burkolózott kék párába, minthogy köze. lebb volt hozzá, mint bármi­kor, ha az erdőn távolabbra eljutott. De hogy fölismerte az alkonyati nap kihunyni ké­szülő korongja alatt, máris tudott tájékozódni. Szinte pontosan tudta, merre esik a falu. Elindult. S hajnalra ugyanide visz- szatért, bátyúval a hátán. Azt mondta, és elszántan mosolygott: „Megszabadítottam őket a Gonosztól! Hogy ne féljenek többé...” Széthajtotta maga előtt a harasztot, batyuját előretolva becsúszott a kőtömbök kö­zén. Az egyszer megjárt út már nem volt olyan félelmetes. Szíve másért dobogott. Mert mégiscsak merész dolgot mi­vel, eredményében kiszámít­hatatlant. Milyen lesz a fogadtatás? És mi várja még aztán? Nem lehetett biztos. Bízott az ösztönében. S az arcban, melyről eleget olva­sott. Bízott, mint a gyermek. S mint a megszállottak. Ő lesz, aki kihozza a szurdok­ból a katonát, megváltván rettegéséből a falut; megnyit­va előtte a világító értelem útját. (Folytatjuk) Ismét Waldheim az ENSZ főtitkára Az ENSZ közgyűlése szer­dán közfelkiáltással újból dr. Kurt Waldheimet válasz­totta meg a következő öt év­re az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárává. A Biztonsági Tanács ja­vaslatát Ion Daetu román nagykövet, a tanács decem­ber havi elnöke terjesztette a közgyűlés elé. Amikor Ha­milton Shirley Ameraszim- ghe, az ENSZ-közgyűlés 31, ülésszak elnöke szavazásra tette fel a kérdést, a küldöt­tek tapsviharral válaszoltak és közfelkiáltással megvá­lasztották az új főtitkárt. Kurt Waldheim 1977. janu­ár 1-től másodszor tölti be a világszervezet főtitkárának tisztségét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom