Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-29 / 307. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. december 29. Tejgond? A vencsellői termelőszövetkezet háztáji bizottságának elnöke felkereste szerkesztőségünket. Azt panaszolta, csökken a községben a fejőstehenek száma. Ezt azzal indokolta, hogy a tej begyűjtésnél nem veszik eléggé figyelembe a termelők érdekeit. A naponta átadott tejről fizetéskor nem kapnak elszámolást. Évek óta nem ellenőrzik, hogy a tejbegyűjtő milyen zsírfokkal számolja el a bevitt tejet. Mint mondta, a termelők többszöri panaszát senki sem hallgatja meg. Kérésünkre a panaszt a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat megvizsgálta és a következő tájékoztatást juttatta el szerkesztőségünknek. Vencsellő községben az elmúlt évekhez viszonyítva a tejszállítók száma és a háztáji tejmennyiség valóban csökkent. A szállítók száma 1974- ben átlagosan 120 volt, 1975- ben 103, 1976-ban pedig már csak 78. Hiányosság, hogy a tejszállítók kiskönyvét a hó végi zárás után a tej- begyűjtő nem adta vissza a termelőknek. Ettől függetlenül a zsírvizsgálatokat az előírásnak megfelelően végezte. A tejpénzt a ténylegesen átadott liter és zsírszázalék alapján számfejtették. A községben több termelőt meghallgattunk. A tejkezelők személyére, magaviseletére, munkavégzésére, a termelőkkel tartott kapcsolatára panasz nem hangzott el. A tehén létszámcsökkenését valójában a takarmányhelyzet és az alomhiány okozza. A községben több tehenet kellett eladni, mivel nem lett vemhes. Itt az in- szeminátor munkájában látják a hiányosságot. A tejkezelőt pénzbelileg is elszámoltattuk. Eltérés, rendellenesség nem volt. Intézkedtünk, hogy a termelőknek havi zárás után a tej szállító kiskönyvét kötelesek visszaadni, feltüntetni benne a szállított tej mennyiségét, a zsírkilogrammot, a forintértéket. A vencsellői tejkezelő vállalatunknak törzsgárdatagja. Munkáját mindenkor becsületesen végezte és végzi. Megállapításunk az, hogy nem az ő munkája miatt csökkent a tehéntartók száma. A szerkesztő megjegyzése; a szarvasmarha-állomány csökkenése tény a községben. A vizsgálatból kiderült, az okok egy részét ismeri a község vezetése. Most az a feladat, hogy érvényt szerezzenek a kormányprogram megvalósulásának. (sigér) n gépjárműadó-rendelet módosítása 1977. január l-től módosul a gépjárműadóról szóló pénzügy- miniszteri jogszabály. A módosítás az adófizetés rendjét érinti, az adó mértéke nem változik. A magángépjárművek üzembentartóinak a jövőben sem új, sem használt gépjármű vásárlásakor nem kell adóbevallást adniok. A tanácsi adóhatóságok a rendőrségtől kapott adatok alapján tartják nyilván az adóköteles gépjárműveket. A gépjármű után esedékes adót az üzembentartó maga állapítja meg a hengerűrtartalom, valamint az eddig érvényes adótételek alapján |s külön'felhívás nélkül befizeti a lakóhelye szerinti adóhatóság adóbeszedési számlájára. Az önadóztatás bevezetésével együtt megváltozik az adófizetés határideje is. A jövőben a félévi adót június 30-ig, illetőleg december 31-ig lehet bírságmentesen fizetni. Az adót változatlanul átutalási postautalvánnyal — az eddigi számlaszámra — kell befizetni. A gépjárműadó pontos elszámolása érdekében a postautalványon fel kell tüntetni a befizetés célját („gépjárműadó”) és a forgalmi rendszámot. Átutalási postautalvány továbbra is a helyi tanácsi adóhatóságnál szerezhető be. A tiszavasvári Alkaloida analitika II. laboratóriumában Kocsis Lajosné és Németh Lászlóné ellenőrzik a kész gyógyszereket. (Elek Emil felvétele) AZ ORSZÁGBAN ■ ■ Önkéntes cigányrendőrök a telepen Valamikor szeptemberben történt. Gyüre László rendőr őrnagy töprengve sietett a Titel utca és Orosi út felé. Nem ellenőrzésre ment, hanem egy olyan beszélgetésre, amely már megszokott errefelé. A cigánylakosság nevelését szolgálják ezek a találkozások. ÖSSZESZALADT KICSI ÉS NAGY amikor az őrnagy megérkezett. Nem kell itt hírverés, az érkezést az első ház kutyája adja hírül hangos ugatással, majd pillanatok alatt terjed a hír. Most is így történt, s várták, vajon mi az érkező mondandója. Ami igaz, az igaz, most nem tört ki valami nagy öröm. A bejelentés olyannyira szokatlan volt, hogy az emberek között egyféle riadalom támadt. Mi az, hogy önkéntes segítő a cigányok közül? Ezt még nem hallották, s meg is ijedtek. Miről is volt tulajdonképpen szó? Egy újabb lépésről, mely segíteni hivatott a cigánylakosság beilleszkedését, a társadalom egészére érvényes szokások és törvények jobb megértését. A megyében mint köztudott, sokminden történt már, de valahogy mindig gyenge pont maradt a közrend azokon a területeken, ahol a cigányok laktak. Országosan is elsőként kezdeményeztek Nyíregyházán, hogy ezen a téren is történjék változás. A JELSZÓ: CIGÁNYOK A CIGÁNYOKÉRT volt. A történteket Gyüre László röviden így összegezi; — Mindig úgy volt, hogy a cigányok hallgatnak azokra, akik köztük tekintéllyel rendelkeznek. Ez adta az ötletet, ilyen embereket kell kiválogatni, hogy segítői legyenek a rend őreinek. A feltételek szigorúak voltak. Büntetlen előélet, munkaviszony, és mindehhez tekintély a lakókörzetben. így választották ki a kétszeres kiváló dolgozó Ádám Józsefet, akinek 15 éves munkaviszonya van, s életerős, 39 éves ember. Balogh Zoltán, Horváth Péter, Horváth Gusztáv, Makula János a dohányfermentáló dolgozói lettek társai, és a kis brigád vezetője a 45 esztendős, nyugdíjas Balogh Zoltán. Feladatukat pontosan körvonalazták: kötelességük, hogy területükön ügyeljenek a rendre, ha gyanús személyt vagy körülményt látnak, úgy értesítsék a rendőri szerveket, részt vesznek a rendőrökkel a közös ellenőrzéseken, s kaphatnak feladatokat a szükségnek megfelelően. Van karszalagjuk és igazolványuk, így ha intézked-1 nek. igazoltatnak, a hatósági közegnek kijáró védelmet élvezik. Működési területük a Titel utca és Orosi út körzeA nyíregyházi dohányfermentá lóban Gyüre László rendőr őrnagy az önkéntes segítők egy csoportjával megbeszélést tart. téré korlátozódik. Ezen kívül kapcsolatban vannak a körzet megbízottjával, Antal Sándor törzsőrmesterrel. — A cigányokért a cigányok nélkül semmire nem megyünk — mondja Gyüre László. Közéjük csak az menjen, aki ismeri szokásaikat, aki beszéli nyelvüket, nem pedig valami fölénynyel közelít hozzájuk. Nem szégyellem, megértem és szeretem őket, ezért is szívügyem, hogy körülményeiken változtassunk. SIKERES NEGYEDÉV van az önkéntes segítők mögött. Nem kell csodára gondolni. De néhány eset azért szót érdemel. Részt vettek körözött személy felkutatásában és elfogásában, közreműködtek általános ellenőrzéskor, hasznosan segítették a mezőgazdasági tolvajlá- sok megelőzését, sőt mi több, orgazdát is lepleztek le. Ami még ehhez járul: javult a közrend a környéken. Járjuk a házakat és lakásokat. Az őrnagyot mindenütt tisztelettel fogadják, s ő is ismer mindenkit. Ma már nyoma sincs a szeptemberi riadalomnak, s bárkivel váltson is szót az ember, kitetszik: elfogadták a saját rendőreiket. — A célunk — mondja az őrnagy —, a megelőzés. Ez kétségtelenül nem könnyű, de talán a gyógyászat nem ezen az úton jár? Nos, a mi önkénte seink fő ereje abban van, hogy visszatartó erőt jelentenek, s már akkor közbelépnek, ha valami gyanús. Isme. rik a környezetet, és ami ta Ián még több: saját példájuk erejével bizonyítják, mit jelent a munka, s az annak révén nyert tisztesség. NEM A LÉTSZÁM, A HATÁS A FŐ — folytatja —, éppen ezért nem olyan könnyű bekerülni közéjük. A nyíregyházi siker most arra biztat, hogy a megye más területén is hasonló önkéntes segítő csoportokat hozzunk létre. Az ünnepek előtt eligazítás volt az önkéntes csoport számára. Felelősséggel figyelték, mi a kötelességük. Nem könnyű napok ezek számukra sem. Ök is ünnepelnek, de közben a rendőrökkel együtt vigyáznak arra. hogy minél kevesebben legyenek azok, akik elrontják mások nyugalmát. Munkájuk tiszteletet érdemel. A telepi önkéntes rendőrök csoportja újabb bizonyíték, hogy lehet előrelépni a cigánykérdés bonyolult szövevényében is, ha az értelem, a jó szándék, s a helyzet ismerete diktálja a tennivalót. B. L. A XVIII. század jellegzetes humoros alakjait elevenítette meg a magyar humor és szatíra történetének bemutaására az eddigiek alapján sikerrel vállalkozott Karinthy-színpad a legutóbbi, vasárnapi adásban, mely az eddigiek talán legjobbika volt. A „víg géniuszú” Gvadányi József — aki éppen 175 éve hunyt el — nem volt ugyan nagy költő, mint a műsor utókori „irodalmi törvényszéke” Ka- zinczyra, Aranyra, Kosztolányira is hivatkozva megállapította, de a kecsegé- ben (egykor) bővelkedő Szamos mentéről Budára indult peleskei nótárius, Zajtay uram hamar népszerűvé vált alakjában a korabeli nemzeti öntudatra ébredés egyik tényezőjét, az idegen szokások és „módi” elleni küzdelmet örökítette meg. Igaz, hogy konzervatív-nemesi parlagiasan, bumfordi túlzásokkal, de hát a humorforrás buzogá- sának éppen ez a főoka. S ki ne emlékezne a mihaszna kalandhős Rontó Pálra, aki ugyancsak Gvadányi tolláról került a — nemcsak irodalmi — köztudatba. S mi sem természetesebb, hogy a nemesi maradiság halhatatlan, súlytalanságában is súlyos figurája, Bessenyei György A filozófus című víg játékának sajnos csak az irodalomtörténetben emlegetett, ma már nemigen játszott egyik hőse, Pontyi volt a műsor harmadik „kiemelt”, XVIII. századi alakja. Szalay Károly nagy tájékozottságot bizonyító szerkesztése mind Gvadányi, mind Bessenyei szövegéből a leghatásosabb és legfordulatosabb részleteket emelte ki, ösz- szekötő szövege pedig rendkívüli takarékosságával is maradéktalanul tudta szolgálni nemcsak a világos megértést, hanem egyúttal azt, hogy a ma rádióhallgatójának „antennáit” hogyan lehet a régi humorra célszerűen ráirányítani. Merkovszky Pál Mikszáth Kálmán regényei, történetei szinte kínálják magukat a filmre, a televízióra. Van köztük olyan, amelyet nem első alkalommal adaptálnak. A Beszterce ostroma ezek közül való. A belőle készített háromrészes televízióváltozat több mindent megragadott a regény hangulatából, jellegzetes Mikszáth-i színeiből, azonban — úgy látszik — Mikszáth mesélő kedve túlságosan is magával ragadta Litványi Károly dramaturgot és Zsurzs Éva rendezőt. Olyannyira, hogy a színképhez ugyan hozzáillő, de teljesen fölösleges epizódokat találtak ki, toldották hozzá az eredetihez. (Pl. a vásári mutatványos jelenet; a színházi előadás, amely közben Lengefy és Pruzsinszky megegyezik, a dialógusra váltott írói közlés Apolka esküvőjéről stb.). Túlzottan részletezővé sikerültek az Estella felkutatásáról szóló képsorok, ezt például nyugodtan helyettesíthették volna egy jól megoldott közléssel. Mindezek s még néhány más lassú rész elnyújtották, tem- pótlanná tették a televízióváltozatot. Az viszont erénye, hogy a regény számos érdekes alakját átmentette, árnyaltan, színesen mutatva be őket. Negyven évvel ezelőtt jelent meg Tersánszky Józsi Jenő nek a Legenda a nyúl- paprikásról című regénye, amelyből Gyöngyössy Imre és Kabay Barna készített tévéfilmet Lehel Judit és Vörös Éva dramaturgok közreműködésével. A regény főhőse egy azok közül a Tersánszky-„hősök” közül, akik a társadalom perifériáján élnek, jólelkű, mások által kihasznált emberekként, akiknek tiszta embersége magára hagyottan kínlódik, s mégis fényesen világít. Ez a regénybeli idősödő ember a természet teremtvényeivel, az állatokkal és a növényekkel keresi és teremti meg azt a kapcsolatot, amit az emberekkel nem találhatott meg, mert azok elzárták magukat előle. Kiközösíti őt a társadalom, mert a szívből jövő jóságot nem ismervén, bugyutaságnak tartja, Gazsit magát pedig kissé hibbantnak. Pedig az író, Tersánszky nem ütődött embernek írta meg ezt az öreg kiskandást. A film rendezőjének, Kabay Barnának és a Gazsit alakító Sie- mieon Woiciechnek súlyos tévedése, hogy „bolondra vették” a figurát, együgyű Gazsit alkottak, pedig ennek az embernek nagyon természetes esze van és szíve, amely utóbbival a környezete nem rendelkezik. Gazsi csupán nagyon elesett, nagyon kihasznált és nagyon egyedül van az ő nagy-nagy emberségével, tiszta szívével. Nagy kár, hogy így félresiklott a film, mert ezzel csupán egy közismert extrém figurát teremtettek, a falu bolondját, egy olyan valakit, akiről fel sem lehet fedezni, hogy tündöklő érzései, gondolatai lehetnek, „bolond” tettei mögött. Annál is inkább lehet sajnálkozni ezen, mert Illés György képei még fekete-fehér készüléken is csodálatos hatásúak, de nem kapták meg azt a gondolati megerősítést, ami az író eredeti elképzelésében megtalálható. Seregi István Pistával, a barátságvonat „főorvosával”, Izabella asszonnyal, kedves, mosolygós feleségével, és a nyugalom mintaképével, Viktor bácsival, vona-„ tunk vasúti „kormányfőnökével” négyesben • róttuk Kijev, Lenin-; grád, Moszkva utcáit,; tereit, áruházait. V Ha a kedves doki; térkép utáni tájékozó- dása után kerestük volna meg a Gum-ot, vagy észak Velencéjében, Leningrádban a Frunze Áruházát, még karácsonyra sem leljük meg. Ö egyetlen esetben sem indult el térkép nélkül. Állhattunk tanácstalanul utcán, útkereszteződésben, múzeum előtt nagy forgalom kellős közepén, ő a legnagyobb nyugalommal Persze, hogy eltévedtünk. Áruházi vásárlásaink során a nagy forgahomlokára tolta szemüvegét: Pillanat — mondta, s kereste, hol leljük meg ezt vagy azt az áruházát. Sorolta az utcákat, hol, merre kell fordulni, s már ott is vagyunk. lomban Viktor bácsi mindenki fölé magasodó alakja, de főleg kopasz feje volt a támpont. Öt követtük, hozzá tértünk vissza, így nem tévedtünk el soha, csak Pista, a doktor. ö mindig keresettkutatott valamit. De, hogy mit, nem árulta el. Kijevben az egyik áruházban megkérdeztem tőle: — Mit akarsz vásárolni? — Egy klassz bőröndöt szeretnék. Talált. Barangolásunk hasonlóan ismétlődött Leningrádban, a Frunze Áruházban. — Mit vásároltál? — érdeklődtem. — Bőröndöt. Nevettük. Ez a bőrönd már nagyobb volt, mint az előző. Felcihelődtünk a villamosra. ölébe vette. A nénikék mosolyogták. Következett Moszkva. A Gum Áruház. Járjuk az emeleteket, rójuk a kilométereket oda-vissza a doktorral Kérdezem tőle: — Mit akarsz vásárolni? Szemüvegét homlokára tolta, s nevetve mondta: — Bőröndöt. Olyan szépek. így került a pici bőrönd a nagyobbá, az a még nagyobbikba. Ha a vámos kinyittatta volna vele — ami nem történt meg — gondolom, meglepődött vol- |na. Farkas Kálmán a ryrm mellett M KÉPERNYŐ [3TÍIÍ1
