Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)

1976-11-07 / 264. szám

12 KELET-MAGYARORSZAG 1976. november 7. NŐK, VEZETŐ POSZTOM GYERMEKRE VÁRNI Bizonyítás, mindennap Segít a család — Nekünk nőknek minden­nap bizonyítani kell — szo­katlan a női vezető. Szeren­csére a legtöbb nőben leg­alábbis, aki vezetői, közéleti munkát vállal, megvan az az energiatöbblet, ami a bizonyí. táshoz kell. Talán az anyaság sokszorozza meg erőnket? — mondja kérdésként Nagy Miklósné, a Kelet-magyaror­szági Faipari Vállalat meg­bízott igazgatója. Huszonhá­rom évvel ezelőtt kerültem ide, főkönyvelőként dolgoz­tam. Hat hónapja vagyok a vállalat megbízott igazgató­ja. Sokat töprengtem, amikor szóba került, hogy vállal­jam-e? — Ismét az a bátorítás se­gített, ami annyi nehéz hely­zetben: „Ha szereted a szak­mát, akkor meg kell próbál­nod”. Most több emberi prob­lémával kell foglalkoznom, de szívesen teszem, mert sze­retem az embereket. A mun­kafegyelmet nagyon megkö­vetelem, a feladatok igazsá­gos számonkérésének vagyok a híve. Ami a 23 év alatt vé­gigkísért: mindenkitől kérek és megköszönöm a munká­ját... — Véleményem szerint egy nő csak úgy képes nagyobb feladatra, ha ebben a család is segíti. Én maximális tá­mogatást kapok a férjemtől, és a gyermekemtől. Az ott­honi munkát mindig meg­osztjuk. Leányunkat is önál­lóságra neveltük, lakáskulcs­csal a nyakában indult már az első osztályba. Az otthoni terhek megosztásával marad­hat egy nő élete kiegyensú­lyozott. Bevallom, hogy munkahelyi gondjaimat általában hazavi­szem, de próbálom leplezni, nyugtalanságomat legfeljebb abból sejtik, hogy szótlanabb vagyok, vagy szakkönyveket bújok... Megérteni a nőle gondját Szalai Sándorné az 5. sz. Volán Vállalat bérosztályá­nak vezetője: — Egy férfitől jobban el­fogadják az utasítást a női beosztottak, de szerintem reá­lis az, hogy egy nőkből álló osztálynak — mint a miénk — nő a vezetője. Úgy érzem, megértőbb tudok lenni a csa­ládi problémák iránt és sok más tekintetben. Amikor 1973-ban ide kerültem, nehéz fél évem volt, bár iskolai vég­zettségem volt, de szakmai gyakorlatom kevés. Átsegí­tettek a nehézségeken a mun­katársaim, s a pártfórumokon is támogatást kaptam. Egy- egy értekezleten még kiérzek egy kis „megkülönböztetést” viszonylag ritka a női szó — de egyébként nincs ilyen problémám, fizetésem is any- nyi, mint a többi osztályve­zetőé. — Amikor elvállaltam ezt a beosztást, tudtam mire vál­lalkozom. Nagy a felelősség, hiszen 2700 ember bérügyét kell irányítanom. A férjem­éi Sok nő él az országban, aki vezető beosz­tásban dolgozik. Arányukhoz képest azonban mégis kevesen vannak, hiszen hazánk lakossá­gának több mint a fele, s a munkavállalóknak majdnem a fele nő. A vezetői beosztást vállaló, az ott helytálló lányok, asszonyok száma az utóbbi években nö­vekszik. De az út nem könnyű — ez tűnik ki riportalanyaink példájából. Mindannyian tanul­tak és munkájukhoz a pluszt adja: feleségek és családanyák. mel közösen döntöttük el, hogy vállalom, hiszen az ő támoga­tása nélkül nem is tudnám a család mellett ezt a munkát az emberek megelégedésére vé­gezni. Ha túlóráznom kell, vagy tanulok, férjem átvállal­ja az otthoni terheket, bár ő is igen elfoglalt ember, kato­natiszt. De még így is a nők­re vár a család gondjának oroszlánrésze. Az a nő, aki magasabb beosztást vállal, ne­hezebb a sorsa, mindenkép­pen több teher nyomja a vál­lát. Egyszer-egyszer elgondol­kodom: vajon vissza tudnék-e lépni csak azért, hogy keve­sebb legyen a gondom. Ilyen meggondolásból semmiképpen sem... gondokból kevesebbet vállal­hatok. Egy nőnek erre min­dig számítani kell. — Programozó csoportveze­tőként kezdtem a gyárban, majd üzembe kértem maga­mat, mert sehogy sem tudtam megbarátkozni az irodai mun­kával. így kerültem a feldol­gozóba. A nők először talán féltek egy kicsit, mint „iro­distától”. A hasonló beosztás­ban lévő férfiak pedig fenn­tartással fogadtak, különösen, mint diplomás nőt. Mindez csak rövid ideg tartott, sike­rült jó emberi kapcsolatot te­remteni. mm „üzembe kértem magam" Különösen nem akkor volt nehéz a dolgom, amikor ta­nultam. Szerencsére férjem sokat segített. Bár nem mond­hatom, hogy házias, de már Szirtes Ferencné a nyíregy­házi papírgyár technológiai üzemében dolgozik, jelenleg az üzemvezető mellett. Most tért vissza szülési szabadság­ról. Ö kérte, hogy két évig itt dolgozhasson, az egy műszak miatt. Azelőtt ugyanis a fel­dolgozó rész művezetője volt, és több mint nyolcvan nő munkájáért felelt. — Anikó beteg volt, most táppénzen vagyok vele. Egy kicsit restellem a főnökeim előtt, hogy nem számíthatnak mostanában olyan biztosan rám. De tudom, megértik. Most nekem is tudomásul kell vennem, hogy a héthónapos kislányomnak vagyok a leg­fontosabb. és a munkahelyi azt nagyszerű dolognak talál­tam, hogy három és fél évig — amikor a Könnyűipari Mű­szaki Főiskolára jártam, — s most az elmúlt nyáron, ami­kor az üzemmérnöki oklevé­lért tanultam, különösen so­kat segített, mert minden második este 10 után értem haza. A gyerekeket is ellátta — akkor még csak egy volt — és közben bíztatott: ha hoz- zákezdtem meg kell csinál­nom, s nem feszélyezte, hogy én magasabb iskolai végzett­ségre teszek szert. Mindket­ten tudtuk, amikor összehá­zasodtunk, hogy csak úgy le­het lakásunk, meleg ottho­nunk, ha megdolgozunk érte — és ebbe a tanulást is, a ne­héz napokat is beleértettük... Soltész Ágnes Tizennyolc évesen Erzsébet virágai JÓL TANULNI, KISZ SZERVEZŐ TITKÁRKÉNT TE- VEKENYKEDNI, LAPOT SZERKESZTENI, A KÖZÉLET­BEN aktívan reszt venni, hetente kétszer KÓRHÁZBAN, VAGY BÖLCSÖDÉBEN DOLGOZNI — NEHÉZ FELADAT EGY TIZENNYOLC ÉVES DIÁK­LÁNYNAK. B ódi Erzsébet, a Nyíregyházi Köl­csey Ferenc Gim­názium negyedikes ta­nulója azonban mind­ezeket élete nélkülözhe­tetlen kellékének tekin­ti, s szívvel-lélekkel esi­„Mintha már itt lenne a kicsi...“ Nyíregyházán a Búza téri munkáslakásokba három hó­nappal ezelőtt költöztek be az első lakók. A hetedik emelet egyik la­kásában kedves fiatalasszony fogad. A kis szoba nyitott ajtaján át gyermekágy, baba­kocsi. járóka, gyermekbútor és a legkülönbözőbb játékok láthatók. Mintha már itt is élne a kis jövevény. Pedig még három hónapot vár rá Borbély Andrásné. — Nagyon szerettünk vol­na már korábban is gyereket. Két évig albérletben laktunk, megbeszéltük várni kell. Ha az utcán láttunk egy csöppsé­get. csak álmodoztunk, a mi­enk majd milyen lesz. Válla­lati támogatással a férjem kapta a munkáslakást. Tíz éve dolgozik a konzervgyár­ban, most csoportvezető. a „bébirészlegben”. Én az üze- 'mi büfében voltam eladó, így ismerkedtünk meg. Borbélyné három hónapja nem dolgozik, az orvos java­solta a gyermek érdekében pihennie kell. mert egész nap állni, a nehéz fizikai munka, a vevők kiszolgálása túl erős megterhelés. Kettőjük fizetése a férjé­vel hatezer forint körül van, de kell is a lakásra, a tör­lesztés és rezsi együtt kétezer forint. Emellett igyekeznek takarékoskodni is. — Még az albérletben ösz- szegyűjtöttük a háztartási gépeket, itt vettük meg a mosógépet, centrifugát, por­szívót. tévét, rádiót, s még telt egy jó magnóra is. Ami­kor idejöttünk már nem kel­lett alapbeszerzésre gondol­nunk. Nagy segítség volt, hogy a szüleimtől kaptuk a szobabútort, s a bútorrészle­tet is ők fizetik. Ezt kaptuk nászajándékba. Beszélgetésünkkor egy pil­lanatra rá kell nézni a gáz­tűzhelyre, oda ne égjen az ebéd. Most két napig a férje is itthon van, szabadságot vett ki. Éva mindennap főz magának, vagy a közeli ABC- áruházban szerez be valami ennivalót. Ahogy visszajön, kávéval kínál, közben ismét a várt eseményre terelődik a szó. — Nem tudom elmondani milyen érzés. Tudom, hogy naponta sok gyerek születik, mégis annyira más ez. Milyen csodálatos lesz, ha már a kezünkben tarthatjuk! Ál­landóan rá gondolunk. Itt­hon úgy alakítottuk át a be­rendezést. hogy a gyereknek mindene meglegyen, ne za­varja semmi a pihenésben. Vettünk egy villanymelegí- tőt is, ha akadozik a távfűtés, nehogy megfázon a pici. Már egy hónapja mozog, esténként olyan érdekes nézni, amint ide-oda „sétál”. Ha egy fél napig nem érzem a rriozgását, már nyugtalan vagyok, mi le­het vele. Az asszonyka boldogan mu­tatja, mit vettek már meg a gyereknek. Úgy tervezték, először mindent megteremte­nek a pici érkezéséhez, hogy minél jobb környezetben fo­gadják. Mikor úgy érezték, minden fontos együtt van, akkor kezdték „várni”. — Havonta járok a terhes- gondozóba. szerencsére min­den rendben van. Amit az orvos mond, mindenképpen megtartom. Esténként sétá­lunk a férjemmel, bár ő most elsős a Kossuth Szakkö­zépiskolában, estin, kevesebb az ideje. Amilyen könyv a kezembe került gyermekne­velésről, életmód kialakításá­ról, elolvastam. Este szoktam tornázni is. Vasárnap az er­dőben tettünk egy hatalmas sétát. Kiegyensúlyozott asszony. — A gyerek egészségétől függ. mennyi időt veszek igénybe a szülési szabadság után a gyermekgondozási se­gélyből. Szeretnék vele itthon lenni három évig, de a gye-, reknek jobb a közösségben nevelkedni. Ha itthon vagyok, úgyis mosás, vasalás, főzés, — csak azt mondom a gye­reknek „maradj csendben”. A bölcsődében és az óvodá­ban bátrabb, élénkebb. ér­telmesebb lesz. Másképpen nevelik ott őket. A házimunka és a főzés mellett Borbélyné sokat var- rogat. Már elkészült a máso­dik kalocsai mintás terítő, most egy hímzett garnitúrát varr a kis szobába. Amikor elfárad, elővesz valamilyen könyvet. — Sokat beszélgettünk, hogy fogják majd hívni. Ha fiú lesz, természetesen And­rás. ha kislány a férjem Va­lériát szeretne, nekem a Ber­nadette név jobban tetszik. Valamelyik nap azt álmod­tam, hogy a kórházban va­gyok és már meglett a gye­rek. Szép kreolbőrű, barna kislányunk lett. Amikor fel­ébredtem, olyan furcsa volt, hogy még sehol semmi . .. Tóth Kornélia Tudományos tanácskozás a csalód­ás nővédelemről A család- és nővédelem kérdésével foglalkozó tudo­mányos ismeretterjesztő tevé­kenységet vallja céljának a Magyar Család- és Nővédel­mi Tudományos Társaság, amely november 4-én és 5- én. Debrecenben tartotta el­ső tudományos ülését. Az eszmecserén — amelynek el­nöke dr. Lampé László, a Debreceni Orvostudományi Egyetem szülészeti és nőgyó­gyászati klinikájának igazga­tója volt — különböző téma­körökben csaknem száz elő­adás hangzott el. A társaság hasznos be­folyásának növelése céljából — regionális szervezeteket alakított ki neves szülészek és gyermekgyógyászok irá­nyításával. A debreceni tudományos ülés — a társaság céljának megfelelően — segíteni kí­vánja a család- és nővéde- lemmel kapcsolatos komplex egészségügyi, társadalmi és demográfiai kutatásokat, fej­leszteni kívánja a család- és nővédelem szemléletét, mód­szertanát, s — az e területen működő szakemberek tudo­mányos tevékenységének koordinálásával — gyorsíta­ni kívánja az eredmények gyakorlati felhasználását is. nálja. Ezt a felnőttekre méretezett munkát nem­csak energiával, de jóke­déllyel is bírja, arcán mindig ott bujkál a mo­soly. Szavait, tetteit fe­lelősségérzet hatja át, a meggondolatlanság nem kenyere. Komoly próbatétel: az érettségi vizsga előtt áll, de jövendő hivatá­sával már eljegyezte ma­gát. Iskolája a negyedik év végén csecsemőgon­dozói és asszisztensi ké­pesítést ad. Erzsébet ez­után egészségügyi pályán szeretne elhelyezkedni. Heti két alkalommal íze­lítőt kap későbbi szak­májából, ugyanis osztá­lyuk ilyenkor a kórház­ban, bölcsődében vagy laboratóriumban ismer­kedik az egészségügyi pálya szépségeivel. Az első injekcióadás felejt­hetetlen emlék marad szá­mára, ő maga jobban félt, mint a páciens. Különö­sen a betegek gondozá­sát végzi szívesen. — Ezek a gyakorlatok éb­resztették fel benne a vá­gyat, hogy ezen a pályán dolgozzon, s a felelős­ségérzetet, hogy mindig legjobb tudása szerint segítenie kell a rászoru­lókat. Nyáron a sóstói szociá­lis otthonban dolgozott 8 órás műszakban: lel­kesen beszél ezekről a napokról. A „kis öregek” a legapróbb gondoskodá­sért is nagyon hálásak voltak, s ő örült, ha se­gíthetett. Az egyik bácsi viszonzásul mindennap virággal ~ kedveskedett neki, s azóta is vasárna­ponként meglátogatja. Jó érzés volt, hogy a gondozók bíztak benne, felnőttnek tekintették, s hívták, maradjon náluk az iskola elvégzése után is. A tanulást nem akarja abbahagy­ni, úgy érzi, kö­telessége ezen a pályán — ahol mások egész­ségét veszélyezteti a felkészületlenség. Ami­lyen lelkesedéssel ta­nul most, olyan kedv­vel akar dolgozni is — mint mondja: a ked­vetlenül dolgozó ember­nek az élete is szürke, a kedvvel végzett munka viszont gazdagít, s meg­szerzi a mások megbe­csülését is... Kántor Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom