Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)
1976-11-24 / 278. szám
1976. november 24. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Nemcsak vagonhiány KI TUDNÁ MEGMONDANI, hogy hány dühös, vagy elkeseredett vitát, veszekedést váltott ki termelőkből és kereskedőkből, átadókból és átvevőkből, szállításvezetőkből és teherautósofőrökből az októberi szállítási csúcs időszaka? A termelők a felvásárlókat, a felvásárlók a szállítókat okolták a hibákért, de ettől nem lett rövidebb a gépkocsisor az almatárolók, az almaátrakók előtt. Voltak, akik belenyugodtak a meg- változtathatatlanba, s azt mondták: így van ez minden októberben, a MÁV képtelen kielégíteni az igényeket, „föntről” meg csak mondják, hogy minden szem termést meg kell menteni, a kereskedelemnek minden kilót át kell venni. Bár még javában tart a mezőgazdasági termények szállítása, az igazi nagy csúcson már túlvagyunk. De a tanulságokat már most érdemes levonni. Ha egyenként hallgatjuk a termelőt, kereskedőt és szállítót, úgy látszik, mindenkinek igaza van. A termelő azért emeli fel szavát, mert ilyen körülmények között szócséplésnek tűnik a „minden szem terményt meg kell menteni”, a „termés mielőbbi biztos helyre szállítása” felhívás. A kereskedő azért emelhet szót a minden kiló termés felvásárlása ellen,, mert nem kap vagont, amiben elszállíthatná. De kire hivatkozhat a MÁV? Nézzük konkrétabban mi is történt a szállítási csúcs- időszakban. AZ ALMA SZEDÉSE augusztus végén kezdődött, s szeptemberben már a téli alma körszedése is megindult. Napokig, hetekig csak elvétve lehetett látni almával megrakott kocsikat a tárolók, az átrakók környékén. Ahogy azonban közeledett a körszedésből származó alma felvásárlási idejének vége, úgy nőtt a kocsisorok hossza. Pedig az alma nem egyszerre „jött le a fáról”, s a szedéssel egyidőben kezdődhetett volna a csomagolás. A megrohamozott kereske. delem a MÁV-hoz fordult és annyi vagont igényelt, ameny- nyit — ha rendelkezésre áll — képtelen az átrakóhelyre bevontatni. Példaként említjük, október 19-ét, amikor a tuzséri átrakóra 192 széles vagont igényeltek. Ez 480 gépkocsi almát jelent. Vajon képesek-e ennyit egy nap alatt berakni? Nem, de így a reklamálóknak elég volt megmutatni az igénylést, máris tisztázhatták: nem ők a hibásak. Számolhatunk más megközelítésben is. Ha a MÁV a pa. píron megigényelt széles vagonokat ki tudja állítani — amit berakni lehetetlen — akkor a Szovjetunióba szállítandó 180 ezer tonna almát húsz nap alatt kellett volna elszállítani. Képes lett volna-e ennyi idő alatt a mező- gazdaság ennyi alma leszedésére, vagy a kereskedelem ennyi alma felvásárlására? Nem. Még a legmerészebben tervező, jól szervezett mező- gazdasági üzemek is 50 napra tervezték az almaszüret idejét, de ha a szüret kezdetétől eltelt napokat megszámoljuk, a hetvenet is elérte az almaszedés ideje. Maradjunk azért még a számoknál, mert ezekből derül ki pontosan, mennyire megalapozatlan csak a vasúti kocsik hiányát okolni a csúcsidő gondjaiért. Október 30-án Tuzsérra például 74 széles vagont igényeltek, megkapták és csak ötvenkettőt raktak tele. November elsején 54-ből 39-et, másodikén 75-ből 62-t, s azóta így van mindennap. A SZÁMOK IGAZOLJÁK, hogy nem vagonhiány okozta a késést. Kétségtelen, hogy olyan napok is voltak, amikor az átrakók kapacitása volt nagyobb. A vagonhiány megmagyarázására akkor kevesen vállalkoztak, pedig ért. hető okok játszottak közre. Záhony annyi széles vagont kapott, amennyi áruval megrakva érkezett, s annyit adott tovább, amennyit kiüríteni képesek voltak. Az idei csúcs ismét azt sürgeti, hogy a termelőknek szervezettebbé, folyamatosabbá kell tenni a szüretet és a szedéssel egyidőben megkezdeni a csomagolást, a szállítást. A felvásárlóknak a feladata, hogy a termésnek megfelelő mennyiségű ládát biztosítsanak, s olyan szállítási ütemtervet készítsenek, amely megszünteti a hosszú sorban állást. Az is segítene, ha csak annyi alma szállítására adnának diszpozicióf, amennyit képesek felvásárolni. Természetesen marad feladata a MÁV-nak is: a szállítás szervezésében szerzett tapasztalatok átadása, a partneri kapcsolatok javítása, s olyan szállítási tervek készítésének segítése, amelyek arányban állnak a mezőgazdasági terményeknek elsődlegességet ígérő kapacitással. Balogh József Zakók, öltönyök sorakoznak a VOR nyíregyházi gyárának minőségi ellenőrei előtt. Karakó Istvánná vizsgálja a kész darabokat, mielőtt a kiváló minőséget jelző pecsétet elhelyezi. (Hammel József felv.) MILLIÓK A HÁZTÁJIBÓL Kétoldalú nyereség Vaján Lesz még szó az almáról. Az elkövetkező évek termelésszervezése érdekében szükséges majd elemezni a becslések (termésnagyság- előrejelzések) és a tényleges termés nagy különbségét, a göngyöleg-, a munkaerő- hiány tanulságait, a felvásárlás és a szállítás fogyatékosságait. Most a háztáji termelésről, értékesítésről essen szó, szembeállítva egyetlen jó példát, nagyon sok rosszal. Új kezdeményezés Nem kevés megyénkben azoknak a községeknek a száma, ahol a háztáji, kistermelő gazdaságokban a termelőszövetkezetivel majdnem azonos területen, — helyenként még nagyobb arányokban — termelik a téli almát. A háztáji és kisegítő gazdaságok nagy mennyiségű és nagy értékű gyümölcstermelése évről évre visszatérően gondot okoz. Nincs így Vaján. A II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet vezetősége idejekorán felismerte: a szövetkezeti termelés szervezettsége csak akkor lehet megfelelő, ha a háztáji termelést — főleg a kertészetet — termelőszövetkezeti ágazatként kezelik. Ezt miként oldották meg, arról Bíró Miklóssal, a háztáji bizottság elnökével beszélgettünk. — A háztáji és kistermelők almájának értékesítésével először 1975-ben foglalkoztunk. A kezdeményezés alapja az volt, hogy a termelőszövetkezet tagjai, saját kertjeik ápolása miatt mindig akkor maradtak ki a munkából, amikor a közös terület művelésében szükség lett volna rájuk. Másrészt tapasztaltuk: a növényvédelem, az értékesítés nem megfelelő, úgy gondoltuk, növelni tudjuk a termelés és árueladás biztonságát. Ez utóbbi a tagság előnyét szolgálja. Az első évben a kezdeményezést fenntartással fogadták, ezért is csak a tagok egy része élt a lehetőséggel. Mindössze 90 vagon almát értékesítettünk. Mindent a tsz ad A község és környéke díszük a 300-tól 1200 hektárig terjedő kertektől. A terület nagy, széttagolt, eltérőek a művelési feltételek, ezért a nagyüzemi módszerek alkalmazása jól felkészült szakembereket, megfelelő gépparkot követel. — Szakemberekben, gépekben nincs hiány és az eredményekért sem kell a szomszédba menni — mondta Bíró Miklós. — A munka irányítását és szervezését jóképességű kertész szakemberre bízta a vezetőség. A háztáji termeléssel rajtam kívül ő és egy könyvelő foglalkozik. A növényvédelem alapjaihoz rendelkezünk elegendő erőgéppel, öt permetező géppel, s a szükséges szakmunkásokkal. A szedéshez a termelő- szövetkezet biztosítja a ládát, a szállító eszközöket, megrendeli a vagonokat, végezteti a berakodást. Kevesen követték — Annak ellenére, hogy 1975-ben kevesen szerződtek a termelőszövetkezettel, nagyon jók voltak a tapasztalatok és ez szervező erőnek bizonyult. Ez év tavaszán már 500 termelőszövetkezeti tag és 150 kívülálló kistermelő kö tött szerződést a tsz-szel. 195 vagon almát értékesítettünk. Átlagon felül jó volt a minőség, így a tagok számára elszámolt értékesítési átlagár 5,90 forint. A nagyüzemi felár a szállítási és az egyéb költségeket fedezi. Jól jártak a tagok és jól járt a termelő- szövetkezet. A termelőszövetkezet igazi nyeresége abban van és lesz, hogy munkaerő- hiány nem akadályozza a nagyüzemi termelést. Vaján a háztáji és kistermelők 85 százaléka — 15 százaléka nem kötött szerződést — 11 millió forintot kapott az almájáért. Nem volt láda-, minősítési, szállítási gond és kifizetési herce-hur- ca. A háztáji termésének értékesítését a megyében elsőként rendezték, de a közös gyümölcs szüretelése, elszállítása sem húzódott el. Amit tettek, tesznek, érthető, köny- nyen megoldható, követésre méltó jó példa. Tavasszal ebben az ügyben tapasztalat- cserét is rendeztek a megye gyümölcstermeléssel foglalkozó vezetői számára. Kár, hogy kevesen követték a példát. Seres Ernő „Szellemes” konferencia A mikor a szellemi munka megszervezése kerül napirendre — akár egy konferencián, akár a népgazdasági vagy a vállalati tervezésben — ak kor lényegében mindig arra a fajta szellemi tevékenységre kell gondolni, amely már a tudományos értelemben vett alkotómunkával is azonos, vagy ahhoz erőteljesen hasonló. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság november tizenhattól tizennyolcig megrendezett konferenciájának mintegy 40 hazai és külföldi előadása ugyanakkor meggyőzően bizonyította, hogy az alkotó szellemi munka távolról sem tartozik csupán a Tudományos Akadémiára, vagy a különböző kutató, tervező, szervező intézetekre: nemcsak ezekben a tudományos centrumokban lehetséges nagy horderejű, merőben vagy részben új műszaki eredményekre, köz- gazdasági felismerésekre jutni. Sőt: mivel egy-egy ország műszaki, gazdasági szellemi kapacitásának számottevően nagyobb részével a vállalatok rendelkeznek, alkotó szellemi tevékenységre szinte mindenütt nyílik mód, ahol arra figyelmet fordítanak. A fejlesztésben dolgozó műszakiaknak a lehetőség szerint a helyükbe visznek mindent, hogy idejüket, energiájukat csakis a megoldandó feladatokra fordíthassák. Az mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az ő kezükben, fejükben van a gyár holnapja. A hazai gyakorlatban sajnos, a vállalatok elég nagy körénél a fejlesztő mérnökök korántsem élveznek ilyen helyzetet. A legtöbb helyen főleg a munkakörülmények, a zsúfoltság, a műszer- és anyagellátás zökkenői gátolják a jobb hatásfokú szellemi alkotó munka kibontakozását. A vállalatoknál létező műszaki, gazdasági, szellemi kapacitás jobb kihasználása az egyik legkézenfekvőbb módja annak, hogy valóban a hazai adottságoknak megfelelően, az élőmunkára, az élő, emberi agyra alapozva — kevés anyag és energia felhasználása mellett — növekedjék az egész gazdaság korszerűsége, versenyképessége, gyarapodjanak a váüa- lati és a népgazdasági bevételek. A szellemi munka tervezése és szervezése a vállalatoknál közvetlenül eredménynövelő hatású, igen csekély fejlesztési ráfordítás mellett. Az említett „szellemes” konferencia most talán az eddiginél szélesebb körben ráirányítja majd a figyelmet erre a bőven buzgó erőforrásra is. G. F. November 24-én ünnepeljük pártunk megalakulásának 58-ik évfordulóját. Majd hat évtized telt el e történelmi dátum óta, s az alapítók többségének neve már mindörökre bevonult a magyar nép forradalmi történetébe. Köztünk élnek, dolgoznak, figyelnek még jó néhányan az első évek harcosai közül. Rájuk emlékezünk ezekkel a sorokkal. VETERÁNOK I. A nemzetközi kommunista mozgalom a veterán jelzővel tiszteli mindazokat, akik egész életük során részesei, vezetői vagy közkatonái a marxizmus—leninizmus eszméinek valóra váltásáért folyó önfeláldozó küzdelemnek. Nehéz lenne megmondani: hányán álmodoztak a magyar munkásosztály soraiban a proletariátus hatalmáról, amely először és végérvényesen a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban öltött testet. Az októberi forradalomban, a polgárháború, a honvédő háború harcaiban az orosz néppel vállvetve küzdöttek a többi népek fiai is. Köztük sok magyar hős áldozta életét, a forradalomért. Idézzük fel emléküket. Mindenekelőtt Ligeti Károly emlékét, aki 1918. május—júniusában az Omszkot védő internacionalista osztag parancsnoka volt, aki sebesülten fogságba esett és Kolcsak fehérgárdistái kivégezték. Ligeti Károlyt, a költőt és lánglekű agitátort, aki a munka és a forradalom vörös zászlaja aLá ilyen szavakkal tömörítette magyarok és más nemzetiségűek ezreit: „A mi jövendőnk, gyermekeink, unokáink egyetlen öröksége: a forradalom! Készek vagyunk arra, hogy az orosz forradalmat, amely az egész világnak békét és testvériséget hoz, az életünkkel is védelmezzük ... az orosz forradalom, mint a dolgozó népek fölszabadításának forradalma, egyúttal a mi forradalmunk is, magyar dolgozóké.” Ma Omszk városában emlékmű őrzi emlékét, hirdeti a hős magyar internacionalista dicsőségét. 1918. május 22-én Szamuely Tibor így lelkesítette a hazatérő és a Szovjet-Orosz- országban maradó hadifoglyokat: „A foradalom útjai tiszták, világosak és egyenesek. A proletariátust a forradalom útjára sodorta osztályhelyzete. Proletárérdekeink eléréséhez, a tőkés kizsákmányolástól való teljes felszabaduláshoz, a kommunizmus első grádicsáig csakis ez az út vezet. Akik pedig ezt az utat járják, nem tévelyeghetnek rajta sem jobbra, sem balra: az ingadozás, a sötétben tapogatózás nem a forradalmár tulajdonságai közé tartoznak. (...) ... Menjetek haza, de nem azzal a céllal, hogy újból az imperializmus jármába hajtsátok fejeteket, újból fegyvert fogva kezetekbe, újabb testvérgyilkosságra induljatok. A fegyverekkel zsarnokaitok kezetekbe adják egyúttal a hatalmat is; ne felejtsétek el soha, hogy a hatalommal élni is lehet, sőt élni is kell. A példa előttetek áll, az orosz forradalomból sok mindent megtanulhattatok !” Szamuely Tibor lelkesítő és útmutató szavai a bizalmat és győzelembe vetett hitet plántálták el ezrekben és tízezrekben, amely nem maradt nyomtalan. A világtörténelem nagy fordulópontján a magyar munkásmozgalom történetében is új fejezet kezdődött. Hazánkban is kibontották a szocializmus zászlaját, megalakult és elindult útjára a magyar munkásosztály forradalmi, marxista—leninista élcsapata, a Kommunisták Magyarországi Pártja, majd négy hónappal később 1919. március 21-én — a magyar proletárok orosz testvéreik példáját követve — kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. A Tanácsköztársaság kivívásában nagy szerepük volt a hazatérő hadifoglyoknak, akik az orosz proletariátus forradalmi harcában ismerték meg a győzelemhez vezető utat, s hazai osztálytestvéreikkel összefogva, a magyar proletariátus és minden kizsákmányolt harcának eredményeként teremtették meg a világ második tanácshatalmát, a magyar proletariátus első diktatúráját. A nemzetközi imperializmus minden erejét latba vetve összefogott a magyar proletariátus forradalma ellen. A fiatal Vörös Hadsereg hősiesen védte szocialista hazáját, harcai — különösen a dicsőséges északi hadjárat — egyike legszebb nemzeti hagyományainknak. Az ellenség túlereje győzött, s 1919 augusztusában vérbe- fojtották a Tanácsköztársaságot. Az orosz proletariátus még nem volt olyan helyzetben, hogy katonai segítséget is tudott volna adni. De az a tudat, hogy a proletárforradalom a világ egy- hatodán győzött, s ezzel a szociaüzmus győzelmes útjára indult, erőt és bátorságot adott a magyar internacionalistáknak és forradalmi erőknek ahhoz, hogy a harcot — ha ideiglenesen más módszerrel is — folytassák, s ha később is, de eljön a végső győzelem. Kőszegi Frigyes (Folyt, köv.)
