Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)

1976-11-19 / 274. szám

1976. november 19. KELET-HAGYAKORSZÁG 3 MÁR HAGYOMÁNY A könnyűipar Szabolcsban |zabolcs leggyorsabban fejlődő iparága a könnyű­ipar — hangzott el a párt megyei végrehajtó bi­zottsága legutóbbi ülésén. Számunkra különösen sokat mond ez a megállapítás, hiszen megyénkben — az ország más részeivel ellen­tétben — még mindig sok asszony és lány cserélné fel szívesen a háztartást üzemi munkával, ha a lakóhelye környékén munkahely volna. Másrészt azért is kelle­nek a munkaigényes üzemek, hogy a mezőgazdaságban felszabaduló ezreket és a munkaképes korúvá felnövő fiatal nemzedéket is el tudjuk helyezni. Sok történt ezért az elmúlt öt esztendő alatt. Ma már 45 könnyűipari — elsősorban textil-, cipő- és fa­ipari — üzem működik Szabolcs-Szatmár 16 települé­sén. A közel 7 ezer új munkahely főként nőknek te­remtett elhelyezkedési alkalmat. Kétmilliárdos új ter­melési érték szövetből, ruhából, cipőből, papírból, bú­torból és fából: fél évtized során annyi új kapacitást teremtett a megye könnyűipara. Nem is olyan régen még joggal panaszolták az el­avult kis üzemekben dolgozók — különösen a nagyvál­lalatok gyáregységei — hogy hozzájuk a legrégibb, s már régen korszerűtlen gépeket hozzák, amelyekkel ne­héz körülmények között lehet csak termelni. A haté­konyságot itt bizony aligha követelhették meg az ócs­ka masinákon dolgozóktól. A legutóbbi öt esztendő ezen a területen is gyökeres fordulatot hozott. A beruházá­sok milliárdjainak csak kisebb része ment el az épüle­tekre, a nagyobb hányadát európai színvonalon dolgozó korszerű gépekre költötték. Szükséges az adat: ez idő alatt könnyűipari üzemeink gépeinek és berendezései­nek értéke hétszeresére növekedett. Hatékony termelésre képes technikával találkozha­tunk szerte a megyében. Gondoljunk csak a nyíregyhá­zi papírgyárra, amelyben minden egyes munkahely megteremtése több mint egymillió forintba került. Vagy a patikatisztaságú újfehértói gyapjúszövőre, a nagykállói posztógyárra, a fehérgyarmati és tiszalöki HÓDIKÖT-üzemekre, a Szatmár Bútorgyárra, s a Vö­rös Október Férfiruhagyár nyíregyházi és vásárosna- ményi telepeire. A különbséget akkor mérhetjük fel leginkább, ha láttuk korábban a nagyhalászi kendergyá­rat poros, egészséget romboló, emberi erőt facsaró kör­nyezetével, s ha most megyünk ugyanoda, a kender-ju­ta tiszta, szép, kellemes klímájú üzemébe. Nem túlzás, hogy Szabolcs könnyűipara szinte a föld­ből nőtt ki. Ipari szövetkezetekkel kezdődött, tanácsi vállalatokkal bővült és minisztériumi irányítású üzemek sorával folytatódik a könnyűipar-teremtés, csupán né­hány évre visszatekintő hagyománya. Mert ma már hagyománynak tekinthető az országos és megyei erőfe­szítéssel szép gyümölcsöt termő könnyűipar. Hagyo­mány, mert ezekből az üzemekből évenként im­már 800 milliós tételt pakolnak speciális te­herautókba, a vagonokba és a repülőgépekbe, hogy a szabolcsi munkás jó hírét vigyék a Szovjetunióba, az NSZK-ba, Lengyelországba és Hol­landiába, Csehszlovákiába és Ausztriába. Jó érzés leírni, hogy máris itt a hagyomány folytatá­sa. A mérnökök, tervezők asztalain, az építők rajzán, vagy a már mindenki által látható falvakban körvona­lazódik a holnap. A szakemberek számára egy új beru­házás olyan, mint a többi: csupán számítás, talajegyen- getés, technológia dolga. Ám a Csengerben, Záhonyban, Nagykállóban, Nyíregyházán, Űjfehértón, Mátészalkán, Vásárosnaményban és az ezek környékén lakó hatezer lány, asszony számára a jobb megélhetést, a kulturál­tabb környezetet, az élet sokoldalú átalakulását jelenti az új cipőgyár, a bőrfeldolgozó, a posztóüzem, a papír­gyár, a szövődé, kötődé és ruhaüzem. A most induló öt évben újra megduplázódik a köny- nyűipar termelése, s a termékek újabb jelentős része kerül a külföldi piacokra. Ebből következik az immár helyi feladatok sokasága. Felkészíteni az asszonyokat holnapi tennivalóik jó vég­zésére, házi tanfolyamokon, megyei iskolákban képezni, továbbtaníttatni a meglévő, illetve létesülő gyárak szak­embereit. Máshonnan hozni, illetve szakmai főiskolák­ra küldeni a mérnököket, közgazdászokat. A mai kép — különösen a felsőfokú képzettséget igénylő munka­köröknél — e tekintetben egyáltalán nem rózsás. Kevés a mérnök, a közgazdász, a technikus. A feladatok ugyanakkor nagyon nagyok, s a jövőben csak fokozó­dik a követelmény a termelékenység, a lehetőségek ki­használása, a választék, a minőség iránt. □ z új gyárak munkába állásával egyidőben kell megbirkóznunk a bonyolult feladatokkal, eze­ket megvalósítani csak hozzáértő emberekkel le­het. Az érem másik oldala, hogy ahol jól dolgoznak, ott a munkájuknak megfelelő bért kell kapniuk. Az egyen­lő munkáért egyenlő bér elv következetes megvalósítá­sáért is sokat kell tenni megyénk könnyűiparában — foglalt állást a végrehajtó bizottság. Kimondta: a fej­lesztési, képzési tennivalókkal azonos értékű feladat, hogy a területi pártszervek és az üzemi pártszervezetek törődjenek az emberekkel, akiken végül is minden jö­vendő érték sorsa múlik. K. J. Ifjúsági parlament a Szabolcs Cipőgyárban November 20-án, 17 óra­kor tanácskoznak azok a gyári fiatalok, akiket a nem­rég lezajlott üzemrészenként megtartott ifjúsági parla­menteken küldötteknek vá­lasztottak meg. A parlamen­ten a vállalat igazgatója már választ ad azokra a kér­désekre, javaslatokra is, amelyek az üzemrészekben lezajlott parlamenteken el­hangzottak. Az ifjúsági fó­rum jelentőségét növeli: a gyár dolgozóinak több mint a fele 30 éven aluli fiatal. Árt Buchwald: f: A szabadság új értelmezései Cédula az előszobában Munkáink az állami aazdasáaban Alig fél éve került a Magyar Posztógyár nagykállói gyárába Molnár Lász Ióné. Hamar elsajátította a kártológép kezelését, s ma már teljesítménye el­éri a régebbi dolgozókét. (Hammel József felvétele) A mikor késő este haza­érkeztünk a csalá­dommal, láttam, va­laki cédulát dobott az elő­szobába. Ez állt rajta: „Elromlott a svingszivaty- tyú alkatrésze. Intézkedjen, mert különben leáll a be­tonozás.” Akkor nem fe­küdtem le. Még éjszaka felkerestem azokat, akik a hibát kijavíthatják. Más­nap folytathattuk az ala­pozási munkákat. Klapoff Miklós — aki az esetet elmesélte — csak egy azok közül a főépítés­vezetők közül, akikkel az utóbbi időben szót váltott a krónikás. Ezt az éjszakai munkaszervezést azért me­sélte el Klapoff, hogy va­lamelyest érzékeltesse: a hozzá hasonló beosztásúak nem ragadhatnak az író­asztalhoz, s nem kényel­mesed hetnek el a forgó fo­telekben, a színes telefon- készülékek mellett, abban bízván, hogy így is megy majd minden, mint a ka­rikacsapás. Valamennyi építésvezető emlékeiben fel-felvillannak azok az epizódok, amikor szorított a cipő, s amikor nem a tá­volból, hanem a helyszínen kellett szervezni, utasítani, vagy éppen személyes pél­dát mutatni. Ez utóbbira megint egy Klapoff-sztori: „Ha jól emlékszem, 1974- ben megkaptunk egy félig kész csarnoképítést Má­tészalkán, a MOM-ban. Sürgetett a határidő. Az építésvezető itt egy jószán­dékú, elméletileg jól fel­készített, de a gyakorlat­ban még tapasztalatlan fiatal, kezdő szakember volt. Nem volt mit tenni, az itteni munkáknak hu­zamosabb időn át főépítés­vezetőként is művezetője voltam.” Ez az utóbbi eset sem egyedi. Sokan elmondhat­ják, hogy végigjárták ama bizonyos ranglétrát, amíg első számú vezetők lettek. Eközben megismerhették a gyakorlatban, mi keserít­heti a munkásember nap­jait, mitől tolul a vér a brigád- vagy a művezető arcára, s hogy miként le­het ezeket az akadályokat elhárítani. Az ilyen veze­tőt hiába kötnék az íróasz­talhoz. Hajtja őket a vé­rük, mert megtanulták: a személyes jelenlétet, a meggyőző szót, a szakszerű érvelést a legfényesebb, merített papírra rótt írás sem pótolhatja. Számos helyen fellelhető az az „üzenő füzet”, amely Kla­poff Miklós osztályán is megvan a nyíregyházi köz­pontban. Ez helyettesíti őt, amikor körútra indul, az építkezésekre, a munkások közé. (a. s.) gét földművesek, napszámo­sok, kisiparosok, morzsabir­tokosok, értelmiségiek és munkások alkotják. Ezek munkabért kapnak, sztrájkba lépnek, közben adót fizetnek saját akaratukból. Az USA- ban ugyanis rendkívül meg­nyugtató, hogy az történik, amit a többség akar. A sza­badság országában a többség akaratát fejezik ki azok a törvények, amelyek megszab­ják a magas adót és kamat­lábat, a kevés munkabért. Sajnos, a milliomosok nem tehetnek semmit, ugyanis ők kisebbségben vannak és a szabadság országában a la­kosság kisebbsége nem tehet mást, mint belenyugszik a többség akaratába.” Meri-e ezek után valaki is állítani, hogy a szabadság országában a kapitalizmus egyik helyen tudományos ka­pitalizmus, a másik helyen nevetség tárgya? A szabadság országában ezt állítani senki nem meri. Dénes Géza fordítása Nagyüzem — kerítés nélkül ni. Sokféle munkát végzett a határban, az elmúlt he­tekben például nehéz almás­ládákat cipelt és gombos villával rakta a csöves ku­koricát. Minden bizonnyal azt is megéri, hogy a gom­bos villát a sutba vágják. Nem vágyik gyárba, itt is munkásfiatalnak érzi magát. Ha akarja, betér a KISZ- klubba — tv, lemezjátszó és könyvespolc is van benne. A háztájit is biztos jövedelem- forrásnak tekinti. Vélemé­nye: „Jó ez a kollektíva, se­gítjük egymást, ezért érzem jól magam a területen.” Farkas János tehenész Ri­ga motorján robog a bekötő úton. Otthonról jön, vége a munkaközi szünetnek. „Hát persze, hogy munkás va­gyok. Nagyban megy nálunk minden. A villát már alig használjuk, vizet nem kell cipelnünk, mert az istálló önitatós.” Ennyit mond szűkszavúan és továbbhajt. Lakásépítés — fiataloknak A tehenészetről mégis töb­bet megtudunk. Például azt, hogy Bodnár Sándor bácsi­ék nem saroglyán, hanem géppel hordják ki a trágyát, Tanfolyam rakodóknak a szecskavágó kerekét nem kell már tekerniük, árammal működik. A Dankó-pusztai állattenyésztő telepen a kö­zelmúltban adták át az új szociális létesítményt, amelyben modern öltöző van. Egyébként a szociális létesítmény ezen a régi te­lepen is megtalálható. Süveges Miklós fogatos ha­gyományos munkát végez, mást nem is végezhet. Mégis úgy érzi, hogy munkájának nagyobb a tekintélye, mint ré­gen. Balia Józsefné öröm­mel mondja, hogy ha távol dolgoznak, autóbusz hozza be őket az ebédlőbe. Idény­ben mákot egyesei, megy- gyet szed. Most a raktárban dolgozik, s kezeit mutatva büszkén mondja: „Munkás­asszony vagyok, kérem.” Nagy Antal gépszerelő és egyben párttitkár. Azzal kezdi a beszélgetést, hogy az egykori kapások többségéből modern növényvédő, vagy kertész szakmunkás lett. A vállalatokkal való összeha­sonlításnál említi, hogy itt is van lakásépítési alap. Éven­te két fiatal lakásépítését tá­mogatja a gazdaság. S túl a technikán és az anyagiakon: ezekben a hetekben 18 tehe­nész politikai oktatásban vesz részt. Nábrádi Lajos — És a kisebbség akarata? — kapja fel a fejét a csoko­ládébőrű szír professzor. — A kisebbség? Hm, a ki­sebbség természetesen aláve­ti magát a többség akaratá­nak. Ezután közgazdasági té­mát vitattak meg, majd leg­jobb egészséget kívánva egy­másnak barátságos kézfogás­sal elbúcsúztak. Kasimir szír professzor ol­dalát igen fúrta a kíváncsi­ság, vajon mit akar az USA lakosságának többsége, ezért hónapokon át személyesen belevetve magát a tömegbe, tanulmányozta a lakosságot, annak akaratát és színvona­lát. Aztán mindezekről irt egy dolgozatot. A komoly adatokkal alátámasztott, meg­alapozott dolgozat eljutott egy józan életű, reálisan gon­dolkodó amerikai humoristá­hoz. Ez belelapozott, egyes részeit kimásolta és saját vicclapjához beadta, amely szó szerint eképpen leközöl­te: „Az Egyesült Államokban a lakosság túlnyomó többsé­A Fehér Ház 158. számú szobájának ajtaján kopogtat­tak. A szobában Cunningham író, történész, szociológus és közgazdász, egyben kormány­közi jogtanácsos éppen heti képeslapját olvasgatta, a ko­pogtatásra az érkező elé sie­tett. Melegen szorongatta ba­rátjának, Kabur el Kasimir- nak, a szír államtudományok professzorának kezét. Egy­mással szemben belesüpped­tek a mély fotelokba. — Ügy gondolom — kezd­te Cunningham —, magán­jellegű tájékozódásunkat megelőzve általános kérdé­sekkel foglalkozzunk. A szír professzor helyeslő- leg bólintott. — Akkor talán azzal kez­dem, hogy az USA lakossá­gának életviszonyát törvé­nyek szabályozzák, méghozzá a szabadság törvényei. Tör­vény határozza meg a mun­kabéreket, az élelmiszerára­kat, az adókat, a házbért, a kamatlábat s mindazt, ami az életszínvonalat kialakítja. A törvények a lakosság többsé­gének akaratát fejezik ki. Tóth János traktoros csaknem negyedszázada dol­gozik a gazdaságban. Gu­micsizmája sárt dagaszt, mint régen, de munkaeszkö­ze és szemlélete összehason­líthatatlanul más. Az „ős­korban” —, mert így nevezi a kezdetet — kaszával arat­ta a búzát. Nehéz volt, rop­pant nehéz a kezdet, hiá­nyolták a gépeket, ugyanak­kor idegenkedtek is tőlük. A vezetők többször elmondták, de magától is rájött, hogy kaszás és kapás emberre nem lesz szükség, a mező- gazdasági munka elveszíti idényjellegét. Tanult hát traktorosnak és nem bánta meg. Sőt, mint mondja, egy­re büszkébben és elégedet­tebben ül a modernebbnél modernebb gépekre. Hát még annak, hogy örül: a kongresszusi határozatnak nem csak erkölcsi, de anyagi hatása is van. Januártól a gazdaság traktorosai nem 7, hanem 10 forintos órabért kapnak. Akárhogy számolja, több mint 40 százalékos nö­vekedés ez. S nem fél már a téltől. „Télen is lesz pétisó­zás, anyagmozgatás, mi­egyéb.” Pocsaji László rakodómun­kás széles vállú, erős fiatal­ember. Azt mondja, izgatot­ton gondol a télre, de csak azért, mert minden bizony­nyal ekkor küldik el targon­cavezetői tanfolyamra. Tehenész Rigával „Az igazgató mondta a minap, hogy hármunkat el­küldenek tanfolyamra, mert jövő ősztől már gépesítjük az almarakodást” — mondja a fiatalember és látszik raj­ta, hogy már maga alá kép­zeli a targoncát. Csaknem gyerek volt még, amikor tíz évvel ezelőtt ide jött dolgoz­„Az állami gazdasá­gok fizikai dolgozói a munkásosztályhoz tar­toznak.” (Idézet a XI. pártkongresszus határo­zataiból.) Hosszú ideig tartó, minő­ségi változások után váltak munkássá a Tiszalöki Álla­mi Gazdaság dolgozói is. Je­lentős technikai, gazdasági és tudati változáson mentek át. Iparszerűvé vált a terme­lésük, a terület olyan, mint egy hatalmas nagyüzem, ke­rítés nélkül. Univerzális traktorok élénkítik a határt, a dolgozók egységes munka-, ruhában járnak, akár egy vállalatnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom