Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)
1976-11-18 / 273. szám
1976. november 18. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Áru, ár, bírság A VÁSÁRLÓK érdekeinek védelmében már számtalan kiadvány született. Sokan emlékeznek arra a füzetecskére, amelyben jogainkról volt szó és zsúfoltságig megtelt a megyei tanács nagyterme a múlt évben, amikor kereskedelmi fórumot rendeztek. A vásárlókért közlik a boltokban a felügyeleti szervek neveit, telefonszámát és egyfajta érdekvédelmet lát el a sajtó is, amikor panaszos levelek nyomában kéri az illetékesek gyors segítségét, intézkedéseiket. A leghatékonyabbak azonban azok az ellenőrzések, amelyeket a megyei tanács vb kereskedelmi osztálya tart, illetve tartat, s az a munka, amit a társadalmi ellenőrök végeznek. Az idei év első kilenc hónapjában 550 egységben, 71 vállalati és szövetkezeti központban végeztek ellenőrzést a kereskedelmi felügyelőség szakemberei és a társadalmi ellenőrök. Többek között azt vizsgálták, nem történik-e árdrágítás, többletelszámolás. Ilyen és hasonló okok miatt 165 tételből 101-et kifogásoltak! A forgalomban lévő áruk közül 2777-et ellenőriztek és 11 százalékuknál állapítottak meg minőségi kifogást. Ezek a számok a gondatlan és felelőtlen árusítást jelzik, melyek következményei nem maradtak el. SZABÁLYTALANSÁGOK ALAPJÁN tizenegy büntetőfeljelentés történt, 120 esetben szabtak ki szabálysértési bírságot, ami értéke több, mint 108 ezer forint volt. Sor került ezenkívül még harminc írásbeli figyelmeztetésre és 16 fegyelmi eljárásra. A vétkes hálózati egységektől jogtalan árbevétel miatt 296 ezer forintot vontak el és 105 ezer forintos összegben kártalanították a vevőket. Átárazni 2 millió 100 ezer forint értékű árut kellett, 225 ezer forintos kész- letérték-különbözettel. Ezenkívül rendszeressé tették a vállalati és a szövetkezeti központokban végzendő árellenőrzéseket, melyeket a helyi tanácsokkal közösen végeztek: az idei háromnegyed éves mérleg: 878 árvizsgálat, melyből 12 központban kellett átdolgoztatni az éves üzletpolitikai tervet, 144 szabálysértési és egy büntetőfeljelentést tettek és 141 esetben adtak ki figyelmeztetést az árhatósági jogszabályok megsértése miatt az ellenőrök. A HELYZET EGYÁLTALÁN NEM MONDHATÓ KEDVEZŐNEK. Nemcsak azért, mert a számok túlságosan magasak, hanem azért sem, mert ezekre a hiányosságokra még a jogait ismerő vásárló sem tud rájönni. A vásárlók ilyen megkárosítását csak egy alapos ellenőrzés fedheti fel. A vizsgálat szerencsére az idén eddig 550 hálózati egységben megtörtént és az idei tapasztalatok alapján a következő évben az ellenőrzést gyakoribbá és szigorúbbá kell tenni. így kívánja ezt mindnyájunk érdeke. Balogh Júlia | Äfcic fa brigádnak K iállításra ment a brigád. Mátészalkán, a Szatmár Múzeumban akarták megtekinteni a természet- védelmi és vadgazdálkodási látnivalókat. Amikor a terembe léptek, meglepődtek, hiszen ott állt az igazgató, aki odalépett Megyer Árpádhoz, a TITÁSZ mátészalkai üzletigazgatósága Győzhetetlen szocialista brigádjának tagjához, és köszöntötte. Személyében a brigádot is, hiszen közülük került ki a kiállítás tízezredik látogatója. A kis közösség ajándékot is kapott: a lápvilág tipikus madarának, a bíbicnek egy kitömött példányát. Ennyi lehetne a hír, s talán hozzátehetnők: a vendégek beírtak a múzeum könyvébe, a brigádnaplóba is belekerült a bejegyzés. Felmerülhet valakiben: itt lényegében annyi történt, hogy egy szocialista brigád, amely a kulturális vállalások közé felvette a „közösen megyünk múzeumba” című kötelezettség sémáját, szerencsés volt, hiszen kifogták azt, hogy éppen ők lettek a tízezredikek. Az ügy ez esetben talán nem is érdemelne kommentárt. A Győzhetetlen brigád esetében azonban egészen más a helyzet. A mátészalkaiak tudják — s ez nem túlzás, a város tudja —, hogy ez a kis munkáskollektíva a múzeum leglelkesebb támogatói közé tartozik. Az, hogy betévednek az intézménybe, nem véletlen, de nem is kényszerű kötelesség. Számukra ez természetes tartózkodási hely. Ott vannak akkor, amikor gyűjteni kell, s jó pár száz darab tárgyi emlékkel gazdagították a kincseket. De ők vigyázzák nagy gonddal az épület villamos berendezéseit. A Győzhetetlenék azonban akkor is besegítenek, ha éppen kiállítást kell rendezni. Ök azok a munkás múzeumbarátok, akik a kulturális célkitűzéseket nemcsak vállalják, hanem úgy teljesítik, hogy másnak is haszna legyen belőle. így elmondható: a kis ajándék, a bíbic a brigádnak, meg néhány múzeumi kiadvány jó helyre került. Biztos büszkék lesznek erre a nem mindennapi trófeára, amelyet valahol a vándorzászlók között majd elhelyeznek. Az ügy így első hallásra bizarr, mégis azt érzem, hogy rendkívülien jó példa. Sok szakközépiskolás, más látogató is ott volt, amikor a kis háziünnepség lezajlott a vadmadarak, agancsok, bőrök között, s látható volt, a tucatnyi látogató számára a brigád esete jó pár percre érdekesebb volt, mint a sok látnivaló. Kifejeződött benne: az igazán művelődni vágyó, a művelődésért tenni is tudó munkások szerencséje tulajdonképpen nem is minősül szerencsének. Megyer Árpád, Csüllöghné Danes Margit és a brigád tagjai mind örültek. Biztos bennük találja meg a múzeum hosszú távon legjobb hírverőit, az okos művelődés igazi segítőit, (bürget) Exportra készül Ez év szeptemberében kezdték meg a MEZŐGÉP baktalórántházi gyárában az NDK-exportra kerülő „Weimar” terménymarkoló gyártását. Az új termékből havonta 1000 darabot készítenek. Felvételünkön: Petró László hegesztő az utolsó hegesztéseket végzi a markolón. (Gaál Béla felv.) Általános iskolások a megyei könyvtár gyermekolvasójában. (Elek Emil felvétele) Eljegyezték magukat a gyárral Karrier az üzemben — Sokan vannak, akik a gumigyárban kezdték, s ma sem bánták meg, hogy ide jöttek — fogalmaztak, amikor arról érdeklődtünk, milyen lehetőségei vannak a munkásoknak a fejlődésre. Neveket sorolnak, akik gumigyártó szakmunkástanulóként kezdték, azóta a termelés kulcshelyein dolgoznak, csoportvezetők, irányítják mások munkáját. — Házaspár is akad közöttük. A Melik családot érdemes megkérdezni, mennyire elégedett a gyárral. Kisegítőből művezető — A tanulóidővel együtt kettőnknek húsz éve van a gyárban — jegyzi meg Melik István, a 26 éves fiatalember. Ahogy a gyár nőtt, úgy kaptak mind több megbízatást. Melik István az első szakmunkástanulók egyike volt. Aztán alig 18 éves fejjel már csoportvezető a labdaüzemben, majd az üzem megszűnte után jelenlegi munkahelyén, a „taurilban” függetlenített csoportvezető. — Nagyon jó évfolyam volt a mienk — emlékezik. — Csoportvezetők, művezetők lettek közülünk, de olyan is van, aki gyári ösztöndíjjal most egyetemen tanul tovább. Melikné 1968-ban mint fiatalkorú kisegítő került a gyárba. Lehetővé tették neki, hogy esti tagozaton elvégezze a vegyipari szakközépiskolát, jelenleg a technikusi minősítő vizsgára készül. A munkában is mindig előbbre jutott. Művezető lett a szövetkenő üzemben. Az ifjú pár a gyárban ismerkedett össze. A KISZ-nek igen jól sikerült rendezvényei vannak, a napi munka is összehozza a fiatalokat. Ám a családalapításhoz, a születendő gyermek várásához a jó kereset, a biztos munkahely még kevés. Lakás is kellett. — Most oldódott meg a lakásgondunk — mondja Melik István. — A vállalat segítségével egy kétszobás munkáslakást kaptunk. A munkáskéz dicsérete — Két nap sem kellett, hogy egy műveletet úgy tudjak elvégezni, mintha normában dolgoznék — beszél Tar Imréné, a gumigyár ibrányi telepének munkása. A telep alapítóinak egyike, már ötödik éve dolgozik ott. Két hónappal ezelőtt válogatták össze azokat a lányokat, asszonyokat — s vettek fel új embereket —, akik Ibrányban a kempingcikkek gyártását kezdték. Amennyiben sikeresnek bizonyul az ibrányi telepítés, ha még lesznek új munkások, akkor tovább bővítik a termelést. — Nyíregyházán tanultunk. Azt a kis törődést kellett vállalni — mondja Tar- né. — Most már viszont jó itthon, s a termelés is jól megy. Eddig nem bántam meg, hogy vállaltam ezt a munkát. Az ibrányi lányok, asszonyok hamar megtanulták a gumimatracok gyártását. Most dől el, hogy a szalag mellett ki, melyik művelet végzéséhez ért legjobban. Tarné, mint az egyik legügyesebb kezű, a befejező művelethez került, ő irányítja a szalag ritmusát. Gondoskodás A nyíregyházi gyár újabb nagy fejlődés elé néz. Mező- gazdasági abroncsgyárat építenek, amelyben már 1979- ben megindul a termelés. Újabb 5-600 embernek teremtenek vele munkaalkalmat. — Azt szeretnénk, ha már most jönnének az új dolgozók, hogy akkorra megismerjék a gyártási folyamatokat — tolmácsolja a gyár vezetésének véleményét dr. Ördögh János igazgatóhelyettes. Szakmunkásokat képeznek, érettségizett fiatalokból kerülnek ki a majdani középvezetők, akik a gyár segítségével, munka mellett, most végzik a vegyipari szakközépiskolát, s szereznek technikusi minősítést két év múlva. A nyíregyházi gumigyár a Taurus Gumiipari Vállalat egyik legjobban fejlődő egysége. Igénybe veszik all ezer embert foglalkoztató országos nagyvállalat előnyeit is, ami megnyilvánul a munkások képzésében, továbbképzésében, a termelő berendezések állandó korszerűsítésében és biztonságosabbá tételében. Minden évben új, bonyolultabb gyártmányok jelennek meg, amelyekhez szükséges, hogy az eddig megszerzett tudást is kamatoztassák a munkások és műszakiak. L. B. A kar valami érdekeset hallani ? — kérdezte az öreg. Hogyne akartam volna. Ültünk a nagy kertben, a pad hátrahajlott a vállunk magasában és a térdünk alatt. Nem egyformán ültünk ott: egy kendős nénike magába roskadva, egészen kicsire hú- zódzkodott össze a pad ölében, egy másik férfi meg, fiatalabb annál, mint akivel én beszélgettem, lábát hosszan kinyújtva, fejével a támla tekercsén, a langyos déli napon is aludni vágyott. — Uj ember jött egyszer hozzánk a brigádba — kezdte az öreg, valahonnan egészen távolról. — Amikor bemutatkoztunk, engem Voj- nicsnak hívnak, azt kérdezi tőlem: az abádszalóki és eger- szalóki báró Woinichokból? Á, feleltem én, csak innét az Izabella utcából. — Kisült, hogy az új szaktárs gróf vagy valami ilyesfajta nemes volt az előző életében. Sokat bosszantott az azután engemet. Hogy a kinézetemtől nyugodtan mondhatnám bárónak is magamat. Akinek ilyen rassz orrnyerge van, így mondta. Nem azt mondta, hogy klassz, hanem azt, hogy rassz. Hallottam eleget. — Hát mindezt csak azért beszélem el magának, hogy lássa: jó kinézetű ember voltam én. Szálfa egyenes, az már igaz. Egyik nap egy kis budai villába kellett menni telefont szerelni. Vedlett volt már a ház, de azért még mindig lehetett látni rajta, hogy nem akármilyen. Fiatal nő nyit ajtót, pongyolában. Nem, nem túl fiatal, nem egy fruska, csak olyan harminc étT körüli, nekem még fiatal, épp jó. — Ott állt az a nő egész idő alatt mellettem, nem tágított. Tudja, félnek az emberek, hogy a szerelő bele talál tenni valamit a kagylóba, amit törvény szerint nem oda való, tudom én. Szóval csak állt mellettem, pongyolában. Az volt a legtávolabbi cím, ott kezdtem a napot. Jobb család lehetett, látszott a bútorokon, ha nem is voltak újak, akadt ott szőnyeg is, azután porcelán egy üveg- szekrényben. Egyszer csak megláttam, hogy a nő pongyolája alól kiáll egy sor csipke. — Megzavarodtam. Nem sok csipke volt, nem valami puccos. Csak egy sor, egy fodor. A kagylóval a kezemben felnéztem a nőre. Az meg le, énrám, ahogy ott guggolok előtte. Volt valami a szemében, nem tudom én azt megmagyarázni, valami keménység, elszántság talán. Lent meg az a szelíd, rózsaszín csipke. — Hiszen ha én akkor valóban azokból az ilyenszalóki amolyanszalóki bárókból lettem volna! Akkor biztos tudom, hogy mit tegyek. Én se ma születtem persze, hallottam a kollégáktól eseteket... De ez nem volt olyan nő. Ki tudja, talán összeszólalkozott reggel a férjével, onnan az a bátorság a tekintetében. — Én voltam a gyáva. Olyasmi járhatott a fejemben, hogy ha én ez előtt a nő előtt kinyitom a számat... hiába a nagy egyenlőség, csak nem vagyunk egyenlők. Jártam én aztán náluk később is, máskor is, egy telefonnal mindig van baj. De bármilyen korán mentem, az a nő már fel volt öltözve, úgy nyitott kaput. Valamit megérez- hetett, meg az. Mert én már minden alkalommal elhatározva mentem ki... Az öreg elhallgatott, legyintett, száraz, csontos kezén még mindig jóformájúak voltak a parányi színes drótokhoz, fjnom rézcsavarokhoz szokott ujjak. Később jutottam csak be az igazgató elé, előadni jövetelem eredeti célját. Az igazgató megadta a kért adatokat, azután mosolyogva így szólt: — Láttam, a Báróval beszélgetett a kertben. Néha meglátogatják a régi brigádtársak, azok nevezik így, hát rajta ragadt. Még az is lehet, hogy tényleg, én nem kutatom. Ha egyszer beutalták ide, nem érdekes... Leadta magának is azt a nőügyét? Két feleséget temetett el az öreg, mégis csak azt meséli egyre. Azt a fodrot. Jól összehozta, mi? Sokat képzeleg már. Ember Mária: Rózsaszínű csipke