Kelet-Magyarország, 1976. október (33. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-28 / 255. szám
1976. október 28. KELET-MAGY ARORSZÁG 3 Ha szorít a cipő FOGYNAK A NAPTÁR LAPJAI, s ahogy közelebb kerül az esztendő vége, úgy cseng egyre sűrűbben a telefon, érkezik a levél, a látogató, kérést közvetítve: segítsenek... Nemcsak a termelés, hanem az élet sok más területén is nemes hagyománya van annak, amit elvtársi segítségnek nevezünk. Való igaz, a hirtelen beütött baj, a géptörés, a szélvihar megbontotta óvodatető, a késve érkező importszáHítmány nehéz helyzetbe hozhat egy-egy közösséget. Ilyenkor szinte természetes a kérés, segítsen a partnercég, az óvodát patronáló üzem, a külkereskedelmi vállalat. Az összefogás szép példáit nyújtják a KISZ-esek védnökségvállalásai, mindazok a megmozdulások, amelyek a szocialista módon gondolkodó és cselekvő ember önzetlenségéről, kollektív felelősségérzetéről tanúskodnak. Vannak azonban másfajta igénylői is a segítségnek. Olyanok, akik csigatempóban teszik a dolgukat, majd kapkodnak s összekevernek mindent, amikor pedig körmükre ég a teendő, megmentőért kiabálnak. Nyersen fogalmazva: jó néhány esetben a mulasztó kér — követel! — segítséget, magyarán azt, hogy kötelességét mások teljesítsék. Mivel ő nem, vagy gyatrán szervezett, „hajtson rá” a kooperáló vállalat, mozgósítsa a szocialista brigádokat, fizessen túlórát, ő pedig küld majd egy hálás hangú köszönőlevelet. Persze, leegyszerűsítettük azt, ahogyan az ilyesmi történni szokott. Mert szebb a csomagolás, ám a lényeg mégis ez. Az sem ritkaság, amikor gyáron belül szólal meg a harci kürt, s lelkes társadalmi aktivisták buzgólkodnak annak elérése érdekében, amit kötelességeként emberek bizonyos csoportja nem tett meg. Tavaly az esztendő utolsó negyedében háromszor akkora pénzösszeget fizettek ki beruházásokra, mint az előző három hónapban. A szocialista ipar értékesítette áruk 66 milliárd forintot tettek ki decemberben, 18 milliárddal többet, mint novemberben. Különösen szembetűnő az ilyenfajta rekorddön- tögetés a külkereskedelmi szállításoknál, s bár vannak ennek objektív — pénzügyi, elszámolási mechanizmusbeli — okai, alapvetően mégis másról van szó. Arról, hogy végül is meglesz az, aminek el kell készülnie, de rengeteg idegesség, többlet- költség és munka árán. Egészségesnek, elfogadhatónak tartjuk-e — egyetlen tényt kiragadva a sajnos sok lehetséges közül —, hogy az év tizenkét hónapjának átlagához mérve a műszeripar termelése 1975. decemberében 165 százalékot tett ki? Ez a „mindent bele” időszaka, ilyenkor mindenki a „gáton” áll. Ami adósságként egész esztendőben fölhalmozódott, azt törleszteni kell, kerül, amibe kerül. HA CSUPÁN AZ ESZTENDŐ VÉGÉN TAPASZTALHATNÓK némely termelői közösség, egynéhány beruházó segítség utáni futkosását, talán beletörődhetnénk, mint kivételes, nem jellemző esetbe. Valójában azonban arról van szó, hogy az esztendő utolsó hónapjaiban szembeszökő lesz az, ami év közben belekeveredik a mindennapok sodrásába, már-már észrevétlenül. S itt a baj, hogy már-már észrevétlen, mert sűrű, természetesnek látszó a mulasztók segítése, kihúzása a bajból. Meglehet, olykor ezt diktálják a népgazdasági, össztársadalmi érdekek, s ilyenkor, akinek módjában áll a segítségnyújtás, ne tétovázzon. Amikor azonban befejeződött — ahogyan az üzemi szóhasználat jelöli — a tűzoltás, ne hagyják feledésbe merülni a történteket. Igenis, kérdezzék, firtassák, kik, miben, hol mulasztottak, miért szükségeltetett segítség ahhoz, aminek kötelességszerűen, fizetett munka teljesítéseként kellett volna lezajlania. Verítékezik az egyik, hálálkodik a másik, mondta a fő- diszpécser, jellemezve a mulasztók miatti munkamegosztást. Ez sem jó, ám az még kevésbé, hogy akadnak, akik rászoknak a támaszra, akik betervezik a partner megértését, önzetlenségét. Mivel azt tapasztalták, hogy gyorsan jön a segítség, már eleve számítanak arra, dolgozgatnak ugyan, re nem tépik az istrángot. így történhet meg, hogy azonos értékű — öt-, hétmilliós, tehát kisebb — beruházásoknál, megegyező rendeltetésű épületeknél 10—15 hónapos eltéréseket mutat a kivitelezési idő. (Például ABC-áruházaknál, mezőgazdasági létesítményeknél, nehogy csak ipari példára gondoljunk). Az egyik helyen tisztességgel tették a dolgukat, a másikon késedelemmel, mások igyekezetével. Tartható, tűrhető ez? AZT MONDTÁK APÁINK: ha magad bordájából kitelik, ne kérj mástól. Bölcs intés. Mert először, meg másodszor is azt kellene nézni, mire futja saját erőből, szorgalomból, becsületből. Baj még akkor is lehet, ám más az, mint annak a „baja”, aki tétlenkedett, tehetetlenkedett. Ezért az elvtársi segítség rangját, értékét védik, növelik, ha a mulasztókkal következetesen megértetik: az összefogás lendítő ereje csak annak jár, aki megtett már mindent, ami a maga bordájából kitelt. L. G. A BARÁTSÁG JEGYÉBEN „Testvérként osztjuk meg tapasztalatainkat” A Kárpátontúli terület Néptanácsa elnökhelyettesének nyilatkozata A megyei tanács meghívására Szabolcs-Szatmárban tartózkodó, a Szovjetunió Kárpátontúli területéről érkezett tanácsi küldöttséget tegnap fogadta Ekler György, az MSZMP megyei bizottságának titkára, aki a vendégeket tájékoztatta a megyében folyó politikai, társadalmi és gazdasági munkáról. A beszélgetést követően Molnár Bertalan, a delegáció vezetője nyilatkozott munkatársunknak. — Már sokszor jártam a megyében, ami annak köszönhető, hogy területeink között hagyományosan jó kapcsolatok alakultak ki. Különösen Kisvárdát és Vásá- rosnaményt, valamint környéküket ismerem jól. Nyíregyházán 1969-ben - jártam utoljára. Mindig meglep a fejlődésnek az itt tapasztalható nagy üteme. Virágzó városrészek mindenfelé, és ami számunkra nagyon tanulságos : a járulékos beruházások is időben készülnek el. Miután munkám fő területe az építés, közlekedés, kereskedelem és szolgáltatás, természetesen az ezen a területen látható fejlődés tűnik elsősorban a szemembe. Nem udvariasságból mondom: ezen a téren küldöttségünk sok jó tapasztalatot vihet magával. — Látogatásuk során volt-e alkalmuk arra, hogy a kész épületek, létesítmények mellett a munkát, a szervezést is tanulmányozzák? — Vendéglátóink lehetővé tették, hogy a KEMÉV és az ÉPSZER munkáját alaposan szemügyre vehessük. Rendkívül jó dolgokat tapasztaltunk. Először is a munka szervezése, a vezetés színvonala és stílusa irigylésre méltó. Igen jelentős, hogy milyen együttműködés alakult ki a párt- és gazdasági vezetés között. A munkák naprakészen figyelemmel kísérhetők ezeknél a vállalatoknál, ami mindenképpen az operatív vezetés hasznára válik. — A Kárpátontúli területen mi most az építőipar újjászervezésén dolgozunk, sok beruházással igyekszünk gyorsítani a fejlődést. Erre nagy szükség van. hiszen az SZKP XXV. kongresszusa sok munkát ró ránk. Az itt szerzett tapasztalatok közül nem egyet hamarosan bevezetünk, hiszen a lakásépítés, az intézmények létrehozása a jövőben sokkal alaposabban szervezett építőipart kíván meg. Fodor Andor igazgató tájékoztatta a szovjet vendégeket a „Nyírfa” Áruház munkájáról. (Hammel József felvétele) — Amit mond, újabb bizonyítéka annak, milyen jelentősek testvéri kapcsolataink. Érvényesek ezek más területeken is? — Föltétlenül. Ha jól szemügyre vesszük, területeink viszonyai igen sokban hasonlítanak egymásra. így problémáink is sokszor azonosak, s örömeink is együtt jelentkeznek. A mezőgazdaságban például most dolgozunk a szakosításon. Itt, amint tudom, a burgonya, nálunk a kukorica okoz bajt ebben az esztendőben. A lakásépítés, a jobb életkörülmények kialakítása mindkét területen központi téma. De említhetném az ingázást itt és nálunk, az ,par- telepítésés -fejlesztés ügyét a két területen. Lényegében sok haszna van annak, hogy eszmét cseréljünk, tanuljunk egymástól. — Mint tudják, a Szovjetunióban ez az év, a tizedik ötéves terv első éve jól sikerült. A mezőgazdaság, az ipar fejlődése a terveket meghaladta. Nálunk is jól mennek a dolgok, de ha azt akarjuk, hogy a XXV. kongresszus által megjelölt célokat az ötéves tervben a Kárpátontúli területen maradéktalanul végrehajtsuk, ahhoz talán a többi köztársasághoz, területhez viszonyítva intenzivebb munkára van szükség. Természetes, hogy minden jó tapasztalatra szükség van. s ezek közé tartozik az is, amit Szabolcs-Szatmárban szerezhetünk. — Az elvtárs imént Molnár a járulékos beS zir. Az antifasiszta ellenállási mozgalom rejtélyes-legendás alakjának sokáig még valódi nevét sem ismertük. Elvtársai, harcostársai sem firtatták az illegális munka során, hogy kit is rejthet a fedőnév, hiszen a konspiráció szabályainak fegyelmezett betartása az életet jelentette azokban az években. Ma már tudjuk, hogy a „gránátos csoport” vezetője a bátor és leleményes magyar partizán egy szerencsétlen sorsú kassai családból származott, és Weinberger Dezsőnek hívták. Weinberger Dezső Budapestre érkezése után mint ki. futó helyezkedett el. A cukrászok. majd utóbb a segédmunkások szakszervezetének tagja lett. 1944 nyarától illegalitásban élt, és akciógárdá. jának élén olyan röpcédulák és röpiratok terjesztésében vett részt, amelyekben a kommunista párt, a Magyar Front és más antifasiszta, demokratikus szervezetek az ország közvéleményéhez szóltak. Ezek a röpiratok már ekkor, szinte egyidejűleg a történéssel beszámoltak mindazokról a rémtettekről, amelyekkel kapcsolatban a német és a magyar háborús bűnösök a felelősségre vonáskor legteljesebb tájékozatlanságukat bizonygatták. A kommunista ifjúmunkások akciócsoportjai hőstetteikkel mutatták a példát. A „röpcsiket” nemcsak terjesztették, hanem — testvéreik. elvbarátaik bevonásával — később maguk is sokszoroharci gárdák megalakítását határozta el. A fiatal partizánokból álló Szir-csoport német katonai célpontok (gépkocsik és ágyuk) felrobbantásával esett át a tűzkeresztségen. majd az ún. Antibolsevista Ifjúsági Tábor székházát „szórták meg” kézigránátaikkal. 1944. október 15-e. a Szállasi-puccs után akcióik célpontja lett a nyilas gyűlések egy-egy színA „gránátos csopo vezetője llllli sították. Jelentős segítséget nyújtottak ahhoz, hogy a párt központi lapja, az illegális Szabad Nép újra megjelenő számai eljussanak a munkások kezébe. Az igazi erőpróba azonban csak akkor következett, amikor az 1944 szeptemberében újjáalakított kommunista párt fegyveres helye, közöttük a hírhedt Andrássy úti Hűség Háza, és nevükhöz fűződik a Gestapó- és SS-fészek Metropol-szál- ló felrobbantása is. Megrongálták a vasúti pályákat, nagy zavarokat keltettek a német hadiszállítmányok vérkeringésében. Szír ezekben a hetekben nem egyszer tolmácsolhatta társainak az illegális párt dicséretét, de minden elismerésnél többet jelentett számukra az a bejelentés: hogy Szirt és Szivart soron kívül lelvették a kommunista pártba. Harcostársuk, Ág tagjelölt lett. 1944 decemberében egy stratégiai fontosságú vasúti híd felrobbantását tervezte a ISzír csoport, amikor Ág és Szivar lebukott. Szírnek ezt követően nyoma veszett. Halálának körülményeiről mindmáig nem került elő megbízható adat. Szírről ma is „csak” any- nyit tudunk, hogy a magyar ifjúkommunista partizánmozgalom egyik legelszántabb legtevékenyebb katonája volt. „A kommunista párt egyik legkiválóbb budapesti partizán- csoportjának vezetője, s egyik legjobb fegyvertársunk tűnt el vele” — írta Fehér Lajos. Harcunk Budapestért című könyvében. Alakjára — születésének 50. évfordulóján — a hősöknek kijáró tisztelettel gondolunk. L. P. ruházásokat említette. Erről talán bővebben is szólna? — Szívesen. Tudja, az emberek. akik egy-egy új lakóterületre költöznek, mindig örülnek a szép lakásnak. De ahhoz, hogy az öröm tartós legyen, s jó legyen a közérzet, ahhoz szükséges: ott mindent megtaláljanak. Amikor arról beszélünk, hogy a szocializmus a legemberibb életkörülményeket biztosítja, ahhoz az is hozzátartozik, hogy otthonos legyen a környezet. Nos, kellenek az üzletek, áruházak, óvodák, bölcsődék, vagyis mindaz, amit infrastruktúrának nevezünk. Ezzel nem maradhatunk adósak. A Jósaváros Nyíregyházán, de a kisvárdai lakótelep is jó példa arra. hogyan kell ezt végrehajtani. — Amint látja, látogatásunk nem egyszerűen udvariassági, hanem nagyon is őszinte, s a munka jegyében zajlik. Nagyon köszönjük a szabolcsi elvtársaknak, hogy kiváló lehetőséget biztosítanak küldöttségünk munkájához. Ahogy önök nálunk, mi itt igaz testvérekként osztjuk meg az eredményeink forrását jelentő tapasztalatainkat. Úgy. ahogy azt internacionalistáknak tenniük kell; úgy, ahogy azt pártjaink jó, baráti és elvtársi kapcsolatai megkívánják. Tudjuk, a szabolcs- szatmáriak is örülnek annak, amit a szovjet nép az SZKP vezetésével elér. Lépten-nyomon tapasztaljuk az országunk iránt megnyilvánuló szeretetet. Hasonló érzéseinkről biztosíthatom az itt élőket is. És ha valamit kívánhatok befejezésül: legyen sok erejük gyors fejlődésük lendületének megtartásához, további sikereikhez. Bürget Lajos N em tudom emlékeznek- e még Czink Mihály- ra, a HAFE marósára? Amikor tavaly karácsony előtt felkerestem munkatársait, így nyilatkoztak róla : „olyan munkásember, aki, ha mérnök lesz, szívesen dolgozunk a keze alatt.” Példaképük volt, segítették, hogy nekirugaszkodjon, megbirkózzon a nem könnyű felvételi anyaggal, hogy sikeresen vegye az akadályokat a műszaki egyetemen. Vállalta, s vállalja a gondot, nehézséget, a különélést családjától, hogy képezze magát, s majdan, ha szükség lesz rá, oda álljon, ahol szükség lesz rá a gyárban vezetőként. Czink Miska sikeresen vette az első akadályokat, örül a gyári kollektíva, a felesége, családja. Jó, hogy nem feledkezik meg róla és családjáról az üzem. Nem csupán az előkészítéskor segítették a munkásembert könyvekkel, jegyzetekkel, a szükséges tanszerekkel. Szükség is van erre, hiszen sokba kerülnek az egyetemi jegyzetek, s mint a napokban telefonon a nagymama egyáltalán nem panaszként jegyezte meg, bizony előfordul, hogy ezer-ezeröt- száz forintot is elvisz a családtól. Szükség van ilyen áldozatra? Ha az ember egyszer úgy döntött, hogy végigmegy az úton, amelyet vállalt, ez bizony áldozattal, lemondással is jár. Vajon meg kell-e nélkülöznie a családnak egy munkásembernek az egyetemre kerülését, az ott tanulását? Bizonyos mértékig igen. Számított erre a család, a felesége, aki két gyermeket szült, nevel, s alig cseperedett fel az egyik, ott volt a másik. Végül most jutott el odáig- a feleség, hogy visszamenjen a gyermekgondozásiról a gumigyárba dolgozni. Szükség van minden fillérre. Nem egyedüli eset a Czink családé. Sok-sok olyan munkás van — szerencsére! — aki a nehézségek mellett is vállalta az egyetem elvégzését, a mérnöki diploma megszerzését. Karriert akarnak? Tagadnánk, ha azt mondanánk, hogy nem. Igen, azt is. Nem csupán az üzem, a vállalat segíthet az egyetemre került munkásoknak, családjaiknak, hanem tanácsaink is. Nem a feleség, hanem a nagymama szólt telefonon, segítsünk legalább abban, hogy a két gyerek az óvódás és a bölcsődés egy helyre kerüljön. Két esztendeje próbáljál?: intézni, elsők között jelentkeztek, hogy az illetékes tanácsi szervek ebben intézkedjenek. Eddig kevés sikerrel. Rászorulóbbak aligha voltak, — akik megelőzték. Most a munkás egyetemista férj felesége — aki dolgozik! — reggelenként három helyre fut. Pedig csupán kis figyelmességen múlna, s nem a papírokon, hogy egy helyre kerüljön — óvodába és bölcsődébe — a két Czink gyerek. A vállalat nem feledkezik el a tanuló Czink Mihály családjáról. Támogatják segély- lyel, a családnak Balatonra szóló kedvezményes beutalót biztosított, hogy legalább egy kis időre legyen együtt a család. A gondoskodás révén nyugodtabban tanulhat az egyetem II. évfolyamán Czink Mihály. Farkas Kálmán
