Kelet-Magyarország, 1976. október (33. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-16 / 245. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. október 16. Kézilabda KB I B, KB II A Spartacus-Petöfi már kiesett, Tiszavasvári és Vásárosnamény még bentmaradhat Megyénk színeit hét együttes képviseli az 1976. évi kézilabda NB I. B-s és NB Il-es bajnokságban. Mindkét osztályban befejezéshez közelednek a küzdelmek. Alábbiakban közöljük a két bajnoki osztály táblázatait, s arról is szót ejtünk, milyen esélyekkel várhatják csapataink a hajrát. esést. Reméljük, hogy már ma délután Nagykanizsa ellen — a győzelem megszerzésével — igyekszik a fentieket elősegíteni. <A férfi NB I. B jelenlegi állása a következő: házi Tanárképző Főiskola a mezőny első felében, a Mátészalkai MTK pedig a középmezőnyben végezhet. A női NB II. Keleti csoportjában jelenleg a következő a sorrend: Az NB I. B-s férfimezőnyben a Tiszavasvári Lombik reprezentálja Szabolcs-Szat- már megyét. E csoportból három együttes búcsúzik a bajnokság befejeztével; s még valamennyi csapatnak .három mérkőzése van hátra. A táblázat jelenlegi állása , szerint a tiszavasvári együttes kieső jelölt, három ponttal szakadt le a Miskolci VM-től. Ám a hajrát kedvező helyzetben várhatja együttesünk. Ma délután hazai pályán Nagykanizsa ellen lép pályára, majd szintén otthoni környezetben még a nagy riválist, a miskolci -csapatot is fogadja. Csupán a DMTE ellen kell idegenben szerepelnie. Az „ellenlábas” miskolci gárda viszont két mérkőzést vív idegenben, s csak egyet otthon. Ha a Tiszavasvári Lombik két hazai mérkőzését megnyeri, s idegenben egy pontot tud szerezni, úgy elkerülheti a kiAz NB Il-es női mezőny Keleti csoportjában a Vásá- rosnaményi VM együttese van veszélyben. A csoportból két együttes esik ki, s a hátralévő két forduló ad majd választ az összes vitás kérdésre. A naményi gárda holnap a Debreceni Kinizsit fogadja. Ha győz, s ugyanakkor a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola a fővárosban legyőzi a Vegyépszert, úgy a döntés e hét végén megszülethet. Ez esetben a Vásárosnaményi VM jövőre is az NB II-ben szerepelhet. A főiskolások szó szerint Vásárosnaményért küzdenek e hét végén, hiszen ha kikapnak, úgy testvércsapatuk aligha menekülhet meg. A csoportban a Nyíregyházi Volán-Dózsa és a NyíregyA férfi NB II. Keleti csoportjában legegyszerűbb a szabolcsiak helyzete. A Nyíregyházi Spartacus-Petőfi csapata — ez hetekkel korábban eldőlt — kiesett. Így a megyeszékhely férfi kézilabda - sportja a középszerűségbe süllyedt és ezzel bizony nincs mit dicsekednünk! Annál nagyobb elismerés jár a Nyírbátori BSC legénységének. A bátoriak a holnapi mérkőzésüket megnyerve akár bronzérmesek is lehetnek. A férfi NB II. Keleti csoportja a következő: L MAFC 20 IS 2 5 363-309 28 2. Metró 20 13 1 6 432-343 27 3. Ny-bátor 19 10 3 6 416-401 23 4. Salgót. 20 10 2 8 416-362 22 5. Taurus 19 11 — 8 350-346 22 6. B-kalász 20 10 1 9 419-403 21 7. DVTK 20 9 2 9 386-431 20 8. Misk. B. 20 7 4 9 364-355 18 9. Gyöngyös 20 7 4 9 386-394 18 10. Vác 20 7 3 10 337-379 17 U. Beloiann. 20 7 2 11 373-416 16 12. Ny-háza 20 2 2 16 342-446 6 ATLÉTIKA Oviolimpia a stadionban A nyíregyházi stadionban Két közben rendezték az óvodás kislányok és kisfiúk atlétikai „ovi-olimpiát”. Az időjárás nem volt különösebben kegyes. Ám ez nem zavarta az apróságokat. Olyan örömmel és lelkesedéssel igyekeztek az ő kis olimpiájukon jól szerepelni, hogy ez a felnőtteket is jó kedvre derítette. A kislányok és kisfiúk min_ den számban ugyancsak lelkesen küzdöttek. Szinte nem lehetett bimi a győztesekkel — olyan boldogok voltak. Ám a második és harmadik helynek is nagy volt az értéke, s azok sem búslakodtak — akiknek ez alkalommal nem sikerült „bodogóra” kerülni. És igazuk is volt, hiszen nagy vidámság közepette futkároz. tak, ugráltak a szabadban. S egyébként is — bőven van még idejük javítani. Az egész ovi-olimpiára — helyesen — a játékosság volt jellemző. A rendezvény fő célja az volt, hogy megkedvel. tessék a gyerekekkel a rendszeres mozgást. Az csak jó, hogy izgultak az ovisok. s igyekeztek jól szerepelni. A jövő ilyen rendezvényeit érdemes lenne szombat délutánra, vagy vasárnap délelőttre tervezni. Hogy a felnőttek, s főleg a szülők is együtt szurkolhassanak az ovi-olimpia kis résztvevőivel. Alábbiakban közüljük a nyíregyházi óvodások atlétikai oyi-olimpiájának eredményeit: Kislányok, 50 m: 1. Barak. só Éva (5-ös óvoda) 10,2, 2. Ritz Ildikó (21-es) 10,8, 3. Szabó Erzsébet (16-os) 11,2 mp. Távolugrás: 1. Groska Erika (1-es) 230, 2. Món Ildikó (17- es) 222, 3. Sánta Éva (3-as) 221 cm. Labdahajítás: 1. Kiss Krisztina (5-ös) 12,00. 2. Fekete Rita (12-es) 11,50, 3. Farkas Lívia (7-es) 11,30 m. 4x50 vies váltó: 1. 16-os óvoda 47,2, 2. 5-ös óvoda 48,3, 3. 17-es óvoda 49,0 mp. Kisfiúk, 50 m: 1. Medve SO RO Keszthelyen rendezték meg a serdülők országos vidéki, egyéni Ökölvívó-bajnokságát, melyen az NYVSC versenyzői közül a félnehézsúlyú Gemzsi Balázs az első, a pehelyben Váradi János és Sárközi Ferenc, valamint nagyközépsúlyban Sándor Zoltán a második helyen végzett. NB III-as kosárlabda bajnoki mérkőzések, női találkozók: Nyh. Tanárképző Főiskola—Leninváros 64:20, Nyh. Mezőgazdasági Főiskola-Egri Volán 62:51, DVSC H— Nyh. Pénzügyi DSK 59:65. Férfimérkőzések: Nyh. Tanárképző Főiskola—Kazincbarcika 112:28, Nyh. Spartacus-Petöfi—Tiszafüred 81:64, Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—Szerencs 42:62.-fr A megyei labdarúgó-szövetség íegyelmi bizottsága a kiállított labdarúgók közül Kónya Attilát »<Gávavencsellő) négy mérkőzéstől tiltotta el. Három mérkőzésen nem szerepelhetnek: Gombkötő József és Nagy László (Demecse- ri Kinizsi). Két találkozón nem játszhatnak: Müller János (Ra- kamaz), Kozma Béla (Baktaló- rántháza) és Gemzsi Miklós (Nagykálló). Egy bajnoki mérkőzésen nem vehet részt Bajzáth Dezső (Tiszalök) és Fekete Dániel (Ibrány). Róbert (5-ös) 9,7, 2. Kovács Gábor (2-es) 10,3, 3. Radvánszki István (í-es) 10,4 mp. Távolugrás: 1. Kulifai Károly (1-es) 228, 2. Bamai Zsolt (14-es) 218, 3. Hliva Sándor (12-es) 217 cm. Labdahajítás: 1. Kovács Zoltán (11-es) 21,00, 2. Lipócz Béla (14-es) 20,00, 3. Homyár Zoltán (1-es) 13,50 m. 4x50 m-es váltó: 1. 5-ös óvoda 45,2, 2.16-os óvoda 46,6, 3. 21-es óvoda 47,4 mp. (b. i.) KB AN Megyénk együttesei az alábbi eredményeket érték el az NB III- as teke csapatbajnokság legutóbbi fordulójában: Nyh. Spartacus- Petöfi—DEAC 6:2, Nyh. Taurus— Berettyóújfalu 6:2, Bocskai SE— Oros 6:2. * Az országos serdülő labdarúgókupa megyei döntőjében az NYVSC 3:l-re nyert a Kisvárdai SE ellen, s az országos elődöntőbe jutott. Az országos ifjúsági labdarúgókupa megyei döntőjét is lejátszották. A Mátészalkai MTK 6:4-re legyőzte az Asztalos SE csapatát és szintén bejutott az A Nyíregyházi Spartacus-Petöfi úszói meghívásos versenyen vettek részt Debrecenben. Közülük az alábbiak értek el jobb eredményeket, 100 m úttörő fiú mell: 3. Péter Tamás 1:37,2, 4. Sipos Tamás 1:41,2 p. 100 m ifjúsági leány mellúszás: 3. Czifra Csilla 1:41,2, 4. Bozsik Mónika 1:42,8 p. 100 m ifjúsági leány gyors: 3. Bozsik Mónika 1:20,5, 4. Czifra Csilla 1:21,2. 100 m leány pillangó: 3. Bozsik Mónika 1:35,0, 4. Tar Tünde 1:48,0. 100 m ifjúsági fiú pillangó: 4. Marina Tamás 1:23,8. 200 m delfin fiú mell: 4. Kovács Attila 3:42,2 p. RÁDIÓ r?TíTí«T» FILM 1976. október 16, szombat A VILÁG sportja Barcelonában, a NOB végrehajtó bizottsága az orvosi bizottság jelentése alapján megfosztotta súlyemelésben olimpiai elsőségétől és aranyérmétől a könnyűsúlyú, lengyel Zbigniew Kaczmarekei, és a nehézsúlyú bolgár Va- lentyin Hrisztovot. Ugyancsak megfosztották ezüstérmétől a középsúlyú bolgár Blagoj Blagoevet. A doppingvizsgálat mindhárom versenyzőnél anaboli- kus szteroidok használatát mutatta ki. A döntés értelmében a három versenyző érmét nem kapja meg senki és helyére sem kerül más versenyző. Mi. vei nem kellett minden versenyzőnek doppingvizsgálaton megjelennie. Ugyancsak diszkvalifikálták hasonló doppingszerek szedése miatt, a pehelysúlyú svéd Arne Norrbackot. a váltósúlyú amerikai Philip Grip- paldit, a nehézsúlyú. 5. helyezett amerikai Mark Came- ront és az ólomsúlyú, csehszlovák Peter Pavlaseket. A román középsúlyú Drago- mir Cioroslannál más doppingszer használatát mutatták ki a vizsgálatok, őt is diszkvalifikálták. * , Madridban a nemzetközi teniszverseny negyeddöntőjébe jutásért a magyar Ta- róczynak az első helyen kiemelt teniszcsillag argentin Guillerno Vilas jutott ellenfélül. Azonban az argentinról kiderült, hogy egy korábbi edzésen kézsérülést szenvedett, így már el is hagyta a spanyol fővárost. Taróczinak a negyeddöntőben a spanyol Orantessel kell mérkőznie. * Újabb amerikai montreali ökölvívóbajnok lép a profi bokszolok táborába. Sugar Ray Leonard, aki az olimpián váltósúlyban szerzett aranyérmet az Egyesült Államoknak, a Washington Post című lap értesülései szerint bejelentette, hogy profi lesz. * Asztalitenisz szuperliga mérkőzésen Jugoszlávia 6:l-re verte Angliát. Francia- ország asztalitenisz szuperliga mérkőzésén 6:l-re verte az NSZ-t. Ugyancsak asztali- tenisz szuperliga mérkőzés: Svéd ország—Cseh szlováki a 5:1. KOSSUTH BADIÖ 8,27: Három Morley-madrigai. — 8,35: Lányok, asszonyok. — 9,00: Csuvas földön jártunk. — 9,30: Mindenki iskolája. — 10,05: A magyar népdal hete. — 1045: Magyar előadóművészek felvé- teleibőL — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. — 12,30: Magyarán szólva... — 12,45: Melódiakoktél. — Közben: 13,30: Száz aláírás. — 13,40: A Melódiakoktél folytatása. — 14,05: Wagner operáiból. — 14,25: Falurádió. — 14,55: Uj Zenei Újság. — 15,30: Slágerről — slágerre. — 16,00: 168 óra. — 1740: Hires karmesterek próbálnak. —18,40: Uránbányászok. Színházi közvetítés. — 20,38: A magyar népdal hete. — 21,13: Évfordulók nyomában ... — 22,25: A beat kedvelőinek. — 2340: Világhírű előadóművészek Schu- mann-lemezeibőL — 0,10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8,05: Cseh polkák. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 843: Köny- nyűzenei stúdiónk felvételeibőL — 9,33 : 300 másodperc. — 9,38: Verbunkos muzsika. — 10,00: Szabad szombat... — 12,00: Népszerű operakettősök. — 12,33: Válaszolunk hallgatóinknak. — 12,48: Zongoramuzsika. — 13,05: A kultúra gazdaságossága. I. rész. — 13,33: Révész László feldolgozásaiból. — 14,00: Fiataloknak! — 14,45: Sinka István költeményéből. — 15,00: A magyar népdal hete. — 1545: Orvosok a mikrofon előtt. — 15,33: Budapesti művészeti hetek. — 16,20: Éneklő ifjúság. — 16,33: ötórai tea. — 17,30: Népzenekedvelőknek. — 18,00: Két operettnyitány. — 18,15: Közvetítés a Csepel—Újpesti Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. (H. félidő). — 19,08: Nyolc rádió nyolc dala. — 1948: Dan- kó-nóták. — 20,00: Közvetítés a Bp. Honvéd—Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. (IL félidő.) — 20,53: Kártyások. Gogol egyfelvonásosa rádióra alkalmazva. — 21,42: A Kaláka együttes sanzonfelvételeibőL — 22,04: A magyar népdal hete. — 22,33: Szabó Ferenc: Lúdas Matyi — szvit. — 23,10: Slágermúzeum. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Műsorismertetés, hírek, lapszemle. — 17,05: Bartók: Magyar képek. — 17,15: Sportról sportra. (Közben 18,00: Északtiszántúli krónika.) 1745—1847: Kívánságműsor. MAGTAR TV 8,03: Iskolatévé. Filmesztétika. (Középisk. I—n—III—IV. oszt.) Részletek Kuroszava Akira: Derszu Uzala és Lugossy László: Azonosítás című filmekből. — 8,40: Tévétorna. (Ism.) (Színes!) — 8,45: Egy indiai falu. NSZK-dokumen- tumfilm. (Ism.) — 9,05: Iskolatévé. Kémia. (Középisk. I. oszt.) A halmazállapotok molekulaelméleti magyarázata. — 9,40: Természetbarát. (Ism.) (Színes!) — 10,00: Bel Ami. (Színes !) Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. V/2. rész: Clo- tilde. (Ism.) — 10,45: Nyitott boríték. (Ism.) — 1145: Színházi Album. (Ism.) — 14,48: Utazás Attenborough-vaL Angol filmsorozat. IV. rész: Borneó lombóceánja. — 1540: Hírek. — 1545: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek. A mechanikai műszerész. — 15,40: Szezonnyitás. Riportfilm. (Színes!) — 16,05: Reklámműsor. — 16,10: Előszó helyett. Bevezető a Magyar Televízió Szabadegyeteme adássorozata előadásból. — 1640: „Szeretem a szabadságot, szeretem az életet.” Corvalan- portré. — 1645: Karancsfalvi szökevények. Gyermekfilm. L rész. — 18,00: Reklámműsor. — 18,10: Beruházási körkép — beruházási kórkép. m/3. rész: Nemzetközi méretekben. — 1840: Reklámműsor. — 18,55: Egymillió fontos hangjegy. A televízió könnyűzenei sorozata. (Színes!) — 1940: Cicavízió. — 1940: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) 19,30: Tv- híradó. — 20,00: BUDAPESTI MŰVÉSZETI HETEK. ZENÉS tv-színház, suppe: szép Ga- lathea. Zenés játék. (Színes!) — 2040: Csak ülők és mesélek. Vitray Tamás műsora. H. rész. — 2145: Tv-hiradó 2. — 22,05: Éjszakai előadás. Rachel, Rachel. Magyarul beszélő amerikai film. BRATISLAVA! TV 8,00: Iránytű. — 9,00: Tv-hlr- adó. — 940: Mesejáték. — 10,20: A csavargó vitorlás. Ifjúsági filmsorozat. — 10,45: Kompromisszum. Ifjúsági tv-játék. — 1145: Orosz nyelvklub. — 12,05: Pedagógusok műsora. — 13,00: „Udv a munkának.” — 13,15: Sonp Kladno—Sparta Praha. Jégkorongmérkőzés. A szünetben: Esti mese. — 18,50: A rendőrség naplója. — 19,00: Tv- hiradó. — 20,00: J. Filan: Az év hat napos. Tv-film. 1. rész. — 21,05: Tv-hiradó. — 22,50: Gyűlölet. Filmdráma. ROMAN TV 1145: Klasszikus román zene. — 12,30: Könyvtárműsor. — 13,25: Sportmagazin. — 1445: A „Cigánybáró.” Operett. — 15,40: Kulturális-művészeti kaleidoszkóp. — 17,20: A tv klubja. — 18,05: A gyermekek kedvelt hősei. — 1840: Tv-hlradó. — 19,00: Énekfesztivál. — 20,50: A Rockford család című folytatásos film. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: AZ ÖTÖDIK PECSÉT. E. k. 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: DARLING LILI I—n. (dupla helyárral). E. k. 4 és 7 óra. Gorkij mozi: CSENDES OTTHON. E. k. 4, 6 és 8 óra. Móricz Zsigmond mozi: HALHATATLANOK. E. k. fél 6 óra. Fél 8 órától zártkörű előadás. Kisvárdai mozi: A KÉKEU- HAS NO. Mátészalkai mozi: HOLTBIZTOS TIPP. Nyírbátori mozi: GEROLSTEI- NI KALAND. Hét végi sportműsor SZOMBAT Atlétika: Az NYVSC nemzetközi jellegű versenye a nyíregyházi stadionban. A megnyitót 14 órakor rendezik, majd 14 óra 30 perctől kerülnek sorra a versenyszámok. Kézilabda: Tiszavasvári Lombik —Komlói Bányász, NB I B-s férfimérkőzés Tiszavasváriban 15 óra 30 perckor: Női megyei bajnoki mérkőzések: Záhony—Baktalőrántháza, 14 órakor. Tiszavasvári Lombik— Nyh. Spartacus-Petöfi, 14 órakor. Kisvárda—Demecser 14 órakor. Röplabda. NB II: Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola—DASE, férfimérkőzés a főiskolai pályán 15 órakor. Testnevelési Főiskola— Nyíregyházi Spartacus-Petöfi, női mérkőzés Budapesten 14 órakor. Szolnoki TITÄSZ—Nyíregyházi Spartacus-Petöfi, férfimérkőzés Szolnokon 16 órakor. vasárnap Atlétika. Az NYVSC nemzetközi jellegű versenye a nyíregyházi stadionban. A gyaloglók 20 km-es versenye reggel 8 órakor kezdődik, majd 9 óra 30 perctől kerülnek Sorra a további számok. Kézilabda. NB n-es mérkőzések: Nyíregyházi Volán-Dőzsa— DVSC, női mérkőzés a stadionban 10 órakor. Vásárosnaményi VM—D. Kinizsi, női mérkőzés Vá- sárosnaményban 10 órakor. Mátészalkai MTK—KELTEX, női mérkőzés Mátészalkán 10 órakor. Nyirbátori BSC—Salgótarjáni Építők, férfimérkőzés Nyírbátorban 11 órakor. Vegyépszer—Nyíregyházi Tanárképző Főiskola, női mérkőzés Budapesten 10 órakor. Váci Híradás—Nyíregyházf Spar- tacus-Petőfi, férfimérkőzés Vácott 11 órakor. Női megyei bajnoki mérkőzések : Tiszaifa&vári—Záhony, 10 órakor. Baktalórántháza—Nyíregyházi Spartacus-Petöfi 9 óra 30 perckor. Férfi I. osztályú megyei bajnoki mérkőzések: Kisvárda—Nagy- kállő, 10 órakor. Mátészalka— Nyíregyházi Tanárképző Főiskola 10 óra 30 perckor. Tiszavasvári II—Hodász, 11 órakor. Férfi H. osztályú megyei bajnoki mérkőzések: Záhony—Asztalos SE, 10 óra 45 perckor. Nyíregyházi 107-es DSK—Vaja, 10 órakor. Fehérgyarmat—Geszteréd, 11 órakor. Kemecse—Fényeslitke, 9 óra 30 perckor. Üszás. Megyei béka, delfin és úttörő seregszemle a sóstói uszodában reggel 8 órától. Röplabda. NB n-es mérkőzések : Nyíregyházi Taurus—Sátoraljaújhely, az Epreskert utcai pályán 9 óra 30 perckor. Nyíregyházi Spartacus-Petöfi—NYVSC, női mérkőzés a stadionban 11 órakor. Szolnoki Vegyiművek— Nyíregyházi Spartacus-Petöfi, férfimérkőzés Szolnokon 10 órakor. D. Tanítóképző—Nyírbátori BSC, női mérkőzés Debrecenben 10 órakor. Labdarúgás. NB Hl, valameny- nyi mérkőzés egyaránt 13 óra 30 perckor kezdődik: Gyöngyösi Spartacus—Nyíregyházi Spartacus-Petőfi, Gyöngyösön, vezeti: Bodnár I. E. Vasas—Záhonyi VSC, Egerben, vezeti: Mohácsi. Papp József SE—Kisvárda, vezeti: Hoffer. Keletagyarország A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003, 11-277 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-150 Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hőnapra 20 forint. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA INDEXSZÁM: 25 059 1 1. Csepel 23 18 — 5 558-428 36 2. B. cs. Víz. 23 17 1 5 508-427 35 3. Csömör 23 17 1 5 532-459 35 4. Újpest 23 17 1 5 446-389 35 5. D-keszi 23 15 2 6 519-455 32 6. Ózd 23 14 1 8 494-440 29 7. V-palota 23 11 — 12 470-440 22 8. Komló 23 9 3 11 478-492 21 9. DMTE 23 8 4 11 470-481 20 10. N-kanizsa 23 9 — 14 464-495 18 11. Miskolc 23 8 1 14 449-507 17 12. T-vasvári 23 6 2 15 440-518 14 13. B. Előre 23 2 1 20 419-587 5 14. Szolnok 23 1 1 21 411-540 3 1. Eger 20 17 2 1 284-183 36 2. DVSC 20 14 — 6 221-169 28 3. D. Közút 20 12 2 6 235-189 26 4. Volán-D. 20 11 1 8 209-196 23 5. DVTK 20 10 2 8 264-208 22 6. T-képző 20 10 1 9 240-224 21 7. KELTEX 20 10 1 9 192-208 21 8. D. Kinizsi 20 10 — 10 199-209 20 9. M-szalka 20 7 2 11 244-301 16 10. V-namény 20 4 3 13 201-242 11 11. Vegyépsz. 20 5 1 14 153-217 11 12. SUMSE 20 2 1 17 160-256 5