Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-08 / 212. szám
2 KELET-MASYARORSZÁG 1976. sieptember 8. HOZZÁSZÓLÁS Csaló kisiparos 0 z 1976. szeptember 2-án megjelent Kelet-MaÄaror- pzag második cildalán olvashattuk a csaló kontártevékenységet. öröm a közlés a lakosság részére, hiszen tájékoztatást kaphattak arról, hogyan kell vigyázni egy-egy nagyobb összegű építkezésnél az ösz- 6zeg kifizetésére szóló szerződés megkötésekor. így jár az, — sajnos — aki minden előzetes tájékozódás nélkül olyan személyekkel köt szabálytalan szerződést, akinek építkezés kivitelezésére nincs jogosítványa. Bizony, ez esetben is a jóhiszemű emberek vallották kárát a szélhámoskodó csalásnak. A cikk mindenesetre jóindulatú nevelési hatást gyakorol mindazokra, akik a cikket olvasták. Ennek a cikknek — feltevésem szerint — azonban van egy pár mondata, amely feltétlenül ismét az olvasóközönség elé kívánkozik. M egjegyezni kívánom, hogy jogszabályilag nincs lakóhelyhez kötve az ipar, vagy működési engedély kiadása. Megjegyzem, hogy a Nyírpazonyi Községi Tanács 7/1974. T. számú határozata foglalkozik azzal, hogy olyan személyek részére javasolja kisipari engedély megadását a felettes tanácsi szervnek, akik helyi lakosok. Ebből az elgondolásból történt az az intézkedés, mely szerint a járási hivatal műszaki osztályának 1975-ben öt esetben tettünk javaslatot nyíregyházi lakosok, de nyírpazonyi telephellyel rendelkező kisiparosok iparengedélyének a megvonására. Ezek között volt Rácz József, aki ugyan abban az időben nyírpazonyi lakos volt, vagy Szabados Lajosné és a többi társa, akiktől a járási hivatal javaslatunkra vissza is vonta az ipari engedélyt. A nyíregyházi lakosú kisiparosoknak 1974 előtt adták ki az ipari engedélyt, melynek kiadása jogszerű volt. Ugyanis az iparengedély kiadását megelőzi a területileg illetékes rendőrhatóság által kiadott Hatósági erkölcsi bizonyítvány, valamint a KIOSZ javaslata. Az iparengedély kiadásával egyidőben még az ügyintéző nem tudhatja, hogy később az illető személy csaló lesz. O z elsőfokú iparhatósági jogkört 1976.-január 1-vel utalták a nyírpazonyi tanács hatáskörébe. Ettől az időponttól egy ipari engedélyt adtunk ki helyi lakosnak, melyben szabályoztuk, hogy a szolgáltatást milyen módon végezheti. Harkai Frigyes vb-titkár, Nyírpazony Ái első óra A nyíregyházi 5-os iskola 1/a osztályában E3ek Emil képriportja „Holnapra a táskádat is hozd el.. .** Mennyi is... ? Egy... kettő ... három ... Az első felelés. „Én tudom!” „Nekem számolókockám is van!” Koccintás — munkakezdés előtt Sorompó az alkoholnak Szeptember elsejei hatállyal módosították a belkereskedelmi miniszter 14/ 1972. sz. rendeletét, amely a szeszes ital értékesítését korlátozza. A négy évvel ezelőtti rendelet leszögezte: a gyárak, üzemek környékén — a bejárattól 200 méteres körzeten belül — működő vendéglátóhelyeken az italmérés és -árusítás nem előzheti meg a gyárak, üzemek munkakezdésének idejét. A vasútállomásokon a vendéglátó- üzletek és a -pavilonok égetett szeszes italt nem mérhetnek ki, és 0,2 liternél kisebb palackozású szeszes italt nem árusíthatnak. Szeptembertől az idézett sorokat még szigorúbban kell venni, s az új módosítás (ha úgy tetszik, szigorítás) egyebek között kimondja: „Nem szabad szeszes italt árusítani a munkahelyeken lévő üzletekben munkaidő előtt és alatt. A szeszes italok fogyasztására ösztönző reklám- és hirdetési tevékenység tilos!” A kis helyen elférő, vagy a helyszínen fogyasztható féldecis pálinkásüvegeket tehát kitiltották az állomásokon lévő pavilonokból, s az intézmények büféi sem árusíthatnak szeszt, legfeljebb munkaidő után. A szakemberek vizsgálata megállapította: négy év kevés volt ahhoz, hogy a rendeletet mindenütt helyesen értelmezzék és alkalmazzák. Különösen az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat boltjaiban találtak az engedélyezettnél több szeszes italt. S hogy négy év elmúltával miért van még mindig sok szeszes ital a boltokban, arra részben a következő a magyarázat: „A boltosok a szeszesital-forgalom után ugyanannyi jutalékot kapnak, mint más árucikkek után.” Sajnos, a boltosnak még mindig anyagi érdeke a szeszterjesztés. Az üzemekből is érkezett néhány panasz a megyei tanácsra. A METRIPOND fehérgyarmati gyáregységében azt panaszolták, hogy a vasútállomás és az autóbuszállomás környéki italboltok ötkor, tehát műszakkezdés előtt nyitnak. A Gávaven- csellői Cipész Szövetkezet illetékesei arra panaszkodtak, hogy az üzemhez 20 méterre levő vegyesboltban féldecis palackozású pálinkát is árulnak. Példák: az Öntödei Vállalat kisvárdai gyáregységében a büfé ugyan nem árul szeszt, de a környező kocsmák itt is korán nyitnak. A nyíregyházi papírgyár büféjében büszkén mondja a fehér köpenyes hölgy: „Mi szeptember előtt sem árultunk szeszes italt.” Erre visszalapozunk az ellenőrök jegyzőkönyvében, s az egyik helyen ez olvasható: „A papírgyár vezetői panaszolták, hogy a Debreceni utca elején lévő italbolt már reggel 6 előtt nyit. Javasolták, hogy nyisson később. Örömmel tapasztaljuk, hogy az almatároló melletti „Kismoz- dony” hétkor nyit. A tároló portájával szemben azonban van egy fűszerbolt, amely már hatkor a vásárlók rendelkezésére áll. A bolt polcain tömött sorokban állnak a szeszes itallal töltött üvegek. Ezt azért kifogásoljuk, mert a malom dolgozói hétkor, a tároló tmk- műhelyének dolgozói pedig fél nyolckor állnak munkába. A nyíregyházi vasútállomás melletti utasellátó pavilonban több láda féldecis pálinkát látunk, a sorban állók közül sokan féldeciznek — szeptember 6-án. A pavilon vezetőnője a fejét rázza, ő nem hallott semmiféle rendeletről ... A megyei tanács intézkedési terve szerint az SZMT segítségével a társadalmi ellenőrök munkája hatékonyabb lesz szeptembertől. A tanács a jövőben kocsma építésére nem ad ki engedélyt. A miniszteri rendeletnek mindenütt érvényt kell szerezni! Nábrádi Lajos A RÁDIÓ MELLETT Sediánszky János műsora, a Kulturális Magazin most vasárnap kora délelőtti adása a szokásostól kevesebb témát gyűjtött egybe, igényes és alapos feldolgozásban: a kevesebb ezúttal valójában többnek bizonyult. Számunkra különösen érdekes volt a Költő a nagyvilágban c. részlet, amelyben a megyénkben (Kálmánházán) született és egy ideig még a felszabadulás után is itt munkálkodó Rákos Sándorral való beszélgetés az időben-térben távoli kultúrák iránti vonzódásáról, a Gilgames- eposz fordításáról, s újabban az óceániai népek költészetéből készített műfordításainak * füzéréről. Az igazi költészet egyetemes és értékei örökbecsűek. A költő-műfordító felesége, Szentpál Mónika előadóművésznő pedig hatásos ízelítővel szolgált egy óceániai népköltészeti Rákos-műfordítás tolmácsolásával. Ugyancsak a Kulturális magazinban hangzott el tir. Németh Péter megyei múzeumigazgató összefoglaló tájékoztatása (Pallai János mikrofonja előtt) az utóbbi évek országos, sőt határainkon túli érdeklődésre számot tartó megyei régészeti feltárásairól, amelyek nemcsak gazdagítják, hanem sok tekintetben új megvilágításba helyezik és a teljes tudományos feldolgozás után részben talán módosítják is honfoglalás kori ismereteinket. A rakamazi kincsleletről, a szabolcsi földvár feltárásáról és az idegenforgalomba való bekapcsolásának terveiről, meg a nagyecsedi ásatásokról esett szó. Úgy véljük, igen hasznos volt a nagy jelentőségű kutatásokról ilyen előzetes formában is tömören hírt adni a rádió legszélesebb körű nyilvánosságának. A Daloló, muzsikáló tájak sorozatban a Hajdúság népzenéjéből és népdalaiból hallottunk miniriportokkal tarkított kitűnő összeállítást. Dr. Béres András, a táj néprajzának ismert kutatója adta meg a szükséges eligazítást a hajdúk, hajdúvárosok. s az éppen 100 éve megszervezett Hajdú vármegye történetéről, a sajátos munkakörülmények és feltételek között sarjadt népi kultúráról. Majd Rózsavölgyi Erzsébet kereste fel sorra mikrofonjával ennek a ma is élő népdal- és nép- zenekultúrának a művelőit, s kevés szóval is a lényegre tapintva teremtett közvetlen, természetes kontaktust velük (és a rádióhallgatókkal). Ebben a jó légkörben csendülitek fel a műsorban a gyönyörű szép pásztomó- ták, a domináns citera- (a hajdúságit „5 ló húzza!”) és a nádsípszó. Különösen jóleső volt, hogy az öregeken kívül megszólaltak, daloltak, muzsikáltak a fiatalok is. bizonyságául és zálogául a népi kultúra továbbélésének. Merkovszky Pál [| KÉPERNYŐ ELŐTT Hozzáértéssel megírt, gondosan szerkesztett, stíl- szerű zenével ötvözött — és ezek ellenére hiányérzetet keltő — adást láthatott a tévénéző a múlt héten arról, hogy Ki volt Angyal Bandi? Mint a műsorfüzetből megtudtuk, évtizedekig tartó, alapos — egyáltalán nem a képernyőre kerülés vágyától, szándékától motivált — tudós levéltári kutatás eredményei adták az ötletet e televízióműsorhoz. Magában az adásban is minden „akkurát olyan” igyekezett lenni, mint a valóságban. Nemcsak a vizsgálati jegyzőkönyvekből citált részietek. hanem az emberek is, a kihallgatott parasztok és természetesen maga a delikvens — Ónody András borsodi nemesúr, más néven Angyal Bandi is. És mégis valami merevség, álság lengte körül szinte az egészet, érdektelenséget szülve. A dramatizált jegyzőkönyvi vallomások, nem lévén bennük valódi dráma, aktaszagúak maradtak, egy kutatási eredmény illusztrációi. A téma, a szóban forgó személy kissze- rűsége és az adásban felvo- nultott apparátus méretei közötti kiáltó ellentét okozta bosszúság is csökkentette az érdeklődést. Amit pedig valójában megérdemelt volna az adásra jellemző alaposság (aminek az is példája, hogy a közismert bűnügyi szakembert is bevonták a munkába). Azt hiszem, mindebből az a tanulság szűrhető le, hogy bármilyen érdekes is egy téma a szakembereknek vagy még egy náluk szélesebb rétegnek is, módjával kell bánni mind az anyaggal, mind a műsoridővel, mert Angyal Bandi személye és históriája réges-ré- gen nem izgatja annyira az embereket (hébe-hóba ha felmerül a neve), a színpadnak sem népszerű figurája (sőt: egyáltalán nem), hogy ennyi sok időt (50 percet!) bosszankodás nélkül lehetne manapság rászánni. Túlzás nélkül lehet a televíziós színházi közvetítések történetében jeles eseménynek, határkőnek tekinteni, hogy megtörtént az első olyan közvetítés, amely határainkon túli színházból hozott képet. A komar- nói Magyar Területi Színház társulata Jan Solovic kétrészes színművét, a Meridiánt játszotta. Azt hiszem, a nézők többsége által szívesen fogadott újítása ez, mert a határainKon túli mai drámairodalmat és színjátszást ismerhetjük meg általa. Színek az életből. Ezt is lehetné mondani első pillantásra Vitray Tamás új műsoráról, amelynek első adását szombaton láttuk. Lehetne mondani, de csak első pillantásra, mert csaknem minden riportjában — legalábbis az első adáséban — volt valami olyan emberi lényeg, ami nem csupán szín, hanem többlet, valami, ami nélkül szegényebb lenne az, akiről szólt a riport. Jól indult a riportmagazin, ha nem is hibát- lanul (pl. túlpointirozták az éjjeliőr kutyáról szóló riportot ; a társastáncverseny bevezetője kissé erőszakolt- nak hatott (sok volt a 80 perc), s ezért csak azt kívánhatjuk a következő szám szerzőinek és önmagunknak, hogy ezután is találjanak és tálaljanak minél több színt az életből. S még valamit: nagyon jó és igen gáláns ötlet, hogy a szerkesztő Vitray Tamás bemutatta (szó szerint, fényképről) a műsor alkotógárdájának azokat a tagjait is, akiknek arcát különben talán soha nem ismerné meg a néző, pedig megérdemlik. Seregi István
