Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-01 / 206. szám
1976. szeptember 1. kelet-magyarorszag 3 NEM HOLT SZEZON N em mondhatom, hogy valamikor hajdanán, mert még nem is olyan régen, néhány évvel ezelőtt számos művelődési intézményben alig volt élet a nyári hónapokban. Ajtóik ugyan nyitva álltak, de termeikben alig lézengett egy-egy látogató. Legfeljebb a táncos-zenés szombat esték vagy vasárnap délutánok vonzották csoportosan az ifjúságot. Kivétel persze akkor is akadt, de sok olyan művelődési otthonban, klubban, könyvtárban jártam annak idején, szerte az országban, amelyik csak „takaréklángon” működött. Körülbelül az 1970-es évek elejétől számítható az örvendetes változás. Nem egyszerre, nem varázsütésre kezdett a nyár is a többi évszakhoz hasonló jelentőséget kapni a közművelődésben, hanem fokozatosan. Ahogy visszaemlékszem, előbb talán a könyvtárak és a klubok találtak magukra. Az előbbiek rájöttek, hogy a kölcsönzésen kívül a különféle foglalkozásokat is folytathatják a nyári hónapokban, mert van érdeklődés irántuk. A kluboknak könnyebb helyzetük volt és van, mert többségük ifjúsági, s a fiatalokat mindig könnyebb megmozgatni, függetlenül az évszaktól. Azután a művelődési házak is sorra kezdték kialakítani az időszaknak megfelelő programjaikat. Végül maguk a települések — a falvak és a városok egyaránt — is megértették, hogy a nyár nem holt szezon — nem lehet az! — a művelődésben, és körülnéztek, mit tudnának tenni. Kétségtelen, hogy mint sok másban, úgy ebben is segített, ösztönzött a párt közművelődési állásfoglalása, amelyik hangsúlyozta a művelődés folyamatosságát, a megfelelő feltételek állandó biztosításának szükségességét. Az idei nyár, miként már a tavalyi is, igazolja, hogy az a helyes szemlélet, amelyik az egész naptári évet közművelődési „szezonnak” fogja fel. Igazolja azzal, hogy a különböző művelődési és szórakozási jellegű rendezvényeken mindig kellő számú közönség gyűlik össze; hogy az intézmények látogatóinak száma közelíti a más évszakokban megszokottat; hogy az amatőr együttesek, a szakkörök, a különféle csoportok tagjai éppoly lelkesen dolgoznak és „áldozzák” szabad idejüket nyáron is, miint tavasszal, ősszel, vagy télen; és így som"’ ’.tnám tovább. S zabolcs-Szatmár megyében is kialakultak a nyári művelődési programok, melyek közül kiemelkednek a nyírbátori zenei napok, a „nyíregyházi nyár” rendezvényei, a tanyai vasárnapok címen meghonosodott tájoló előadások, kiállítások. Itt említhetjük a nyári honismereti akadémiát és a nyári egyetemet, a különféle zenei táborokat, a Tisza-parti fafaragó tábort, a vásárosnaményi dalostalálkozót. Nem vagyunk és nem is lehetünk persze elégedettek, mert kevés az a művelődési rendezvény, amellyel a Sóstó sok tízezres nyári látogatóit megörvendeztethetnénk, s elkelne több, színes program a megyeszékhely gyönyörű szabadtéri színpadán is. Nem folytatom, a példák sorát bárki kiegészítheti saját helyi tapasztalataiból. A tanulság az, hogy a közönség igényli a művelődés és a szórakozás nemesebb, fajsúlyosabb formáit a nyári hónapokban is; az önművelésre nevelés és a közművelődési igények kielégítése ilyenkor sem szünetelhet. Még csak nem is Csökkenhet, sem mennyiségében, sem minőségében. Bárki közbeszólhatna, hogy a jó példák mellé ugyanúgy rosszakat is felsorakoztathatnánk. Ez igaz. Akadnak még hétszámra üresen kongó művelődési otthonok, vagy falusi könyvtárak, amelyeket egyik-másik kölcsönzési napon szinte kár kinyitnia a könyvtárosnak, továbbá települések, amelyikek alig tudnak valamit kezdeni az állandóan vagy hosszabb-rövidebb ideig ott tartózkodó emberek ezreivel művelődési szempontból. A mindennapok tapasztalatai mégis optimistává tesznek, mert az ilyen példák száma fokozatosan csökken. gaz, hogy van még jócskán tennivaló a gyakorlatban, de a szemléleti változás — általában, országos szinten nézve — már bekövetkezett. Népmű- és irányítók egyaránt értik, de legalábbis érzik, hogy lépniük, cselekedniük kell, mert az ő „birodalmukban” is nagyot változott a nyár a tíz-tizenöt évvel ezelőttihez képest. És ha most ismét a ma még „csöndesebb” helyekre, az említett rossz példákra gondolok, akkor is legfeljebb csak csekély mértékben kell módosítanom cikkem címét. Legfeljebb így: a nyár a legtöbb helyen már nem holt szezon a közművelődésben. Ugv vélem, ebben a formában fenntartások nélkül érvényes. (M.) velők A Gávavencsellői Cipőipari Szövetkezetben megkezdték a csizmák gyártását. A 31 000 darabos tételből most gyártanak első alkalommal férficsizmákat. Ezt a terméket angol exportra készítik. Képünk: Lucskai Lászlóné egy speciális géppel a női csizmák szárvarrásának dörzsölését végzi. Fehérgyarmat, HÓDIKÖT Kötöttáru 37 országba A neve: Hódmezővásárhelyi Kötöttáru- gyár fehérgyarmati gyáregysége. Születési ideje: 1972. november 13. Dolgozóinak száma: 527, ebből nő: 506. Átlagéletkor: 23 év alatt. Modern gépek a termelés szolgálatában. (Hammel József felvétele) A gyái egység kapujában üveglap alatt makett ábrázolja a csarnokokat, az üzemegységhez tartozó épületeket. Szemben a falon két nagy fénykép emlékeztet az indulásra és a mostani helyzetre. Egy fénykép 1972-ből, a kezdetről: ócska deszka barakk és ma: modern, natalmas gyáregység, nagy csarnokkal, közel tízszer annyi dolgozóval. Harminc helyről naponként Elsősorban nőkkel. A járás minden községből, de még távolabbról is jönnek reggel hatra a fiatal és idősebb lányok, asszonyok. összesen 30 településről indulnak be Fehérgyarmatra reggelenként. Sokan a főzőkanalat hagyják ott egy fél napra, mások az iskolapadból kikerülve jönnek szabni, varrni. Szinte mindannyiukra jellemző: ez az első munkahelyük, itt tanulják, teszik meg a közösségi élet felé vezető első, gyakran bizonytalan lépéseket. — A legnehezebb feladat a termelési eredmény elérése mellett igazi, nagyüzemi munkásszemléletet kialakítani ezekben az asszonyokban — mondja Kálnoki Zsig- mondné gyáregységvezető. — Nagyon nehéz volt olyan rendhez, fegyelemhez szoktatni jó néhányat, amit otthon vagy a termelőszövetkezetben senki sem követelt tőlük. Például reggel hatra ide be kell jönni, ha esik. ha fúj, munka közben nem lehet ide- oda járkálni. Aki otthon dolgozott eddig, az tudja, hogy a háztartási munkát tetszés szerint oszthatta De a háziasszony, itt ezt nem lehet megtenni. Éppen most érkezett az üzemegységhez Cseri András- né termelésszervező, aki a fehérgyarmatin kívül a békés, sámsoni, csorvási és jánoshalmi gyáregység termelését szervezi, irányítja. Pótlék a fizetéshez — Itt sajátos nehézségekkel kellett megküzdenünk az indulás óta. És nagyon örülnék annak, ha a szülők érdeklődnének a gyermekeik munkája iránt. Be lehet ide jönni nyugodtan, a vezetők tájékoztatják minden esetben a szülőket. A többi gyáregységnél, ahol dolgozom, jól bevált ez a módszer. Két műszakba osztották be az asszonyokat, így a csarnokban közel 200-an varrnak a gépeknél. Mellettük az or- sózók csévélik le a matrin- gokat. Egy függönnyel elválasztott helyiségben pedig összesen 67 új ipari tanuló ismerkedik az elméleti és gyakorlati tudnivalókkal. Idén 32 végzett szakmunkásukból 27- en maradtak itt. Folyamatos a betanított munkások képzése. Ök egy fél évig betanulási pótlékot kapnak a fizetés mellé. Érthetően sok a kismama. Jelenleg 54-en veszik igénybe a gyermekgondozási szabadságot. A kismamáknak könnyebb munkát adnak. — Mi most a pulóvereket gomboljuk be, leszálazzuk a kész holmit — mondja Juhász Gyuláné és Póti Zsig- mondné. — Itt könnyebb munkát végzünk azért, mint a szalagnál. Mindketten második gyermeküket várják. A kismamákat bízzák meg a kávé- és teafőzéssel. Naponta lefőzik mindenkinek és odaviszik a szalaghoz az 1,50-es kávét. Jól esik felállni a kismamáknak pár percre, ugyanakkor a szalag mellett dolgozók nem vesztegetik az idejüket erre. Rendelés a gyárban — Heti hat órában nőgyógyászati rendelés van. A vidékieknek nem kell utazgatni ezért is — folytattja Nagy Jó- zsefné, az üzemi szakszervezeti bizottság titkára. Lehet még beszélni arról, hogy 37 országba exportálnak innen; arról, hogy 16 brigádjukból jó néhány 120 százalékos átlaggal dolgozik; arról, hogy 167-en jelentkeztek szakszervezeti tanfolyamra; arról, hogy a brigádon belül figyelmeztetik egymást a közös tennivalókra és bírálják is egymás munkáját. Arról, hogy az első féléves átlagbérük 254 forinttal magasabb, mint tavaly volt; arról, hogy a munkás—orvos találkozó után írókkal szerveznek találkozót. A legfontosabbnak sokan azt tartják, hogy a kommunista műszakra mindenki félreteszi a háztartási tennivalókat és bejönnek. S az esetleges hiányzókat nem a művezető kérdi meg, hanem a brigádtagok vonják felelősségre az illetőt. Mint ahogy az egyik idősebb néni megállította Nagynét azzal, hogy brigádtag szeretne lenni. Ez a szervezeti forma lesz egyre népszerűbb Fehérgyarmaton is. Tóth Kornélia Záhony központjában, a vasútállomással szemben a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat építi a MÁV irányító és számítógépes központját 50 millió forintos beruházásból. (Elek Emil felvétele) 4 termelőszövetkezet elnöke markáns vonású, nyugodt ember. Arca naptól barnított, cserzett, hangja mély, határozott. Szobályában beszélgetünk, ő mondta el az alábbi történetet. — Amikor elmondtuk az embereknek, hogy ezentúl iparszerűen fogjuk termeszteni a kukoricát, akadtak kétkedők, akik nem bíztak a sikerben. Ez egy kicsit bennünket is megriasztott, de tudtuk a szomszédos termelőszövetkezet tapasztalataiból: igazán nagy termést csak így lehet elérni, ök már évek óta biztonságosan megtermelik a hatvan, sőt hetven mázsa feletti átlagot hektáronként. Mi ekkor még negyven mázsánál tartottunk. Nagy felelősséget éreztünk a tagsággal szemben, hiszen az ő bizalmukat kellett elsősorban megnyernünk. Ahogy beszél, látszik rajta, újból átéli a két évvel ezelőtti forró pillanatokat, szinte vitatkozik önmagával a kezdeti időszak távlatában. — Gazdaságunk háromszáz hektáron termesztett kukoricát. Egy gépsorhoz legalább nyolcszáz kell. Honnan vegyük a hiányzó területet? Nem maradt más megoldás, mint a háztájit is bevonni a rendszerbe. És az érdekesség: amikor másodszor kérdeztük meg a tagságot, ki akarja hagyományosan művelni a földjét és ki a korszerű módszerekkel, egy tag kivételével mindenki a kukoricáról mellénk állt! Ezt nagyobb sikernek éreztük, mint az első év rekordtermését, ami hetvenkét mázsa nyolcvan kiló volt hektáronként! Azt az örömöt látni kellett volna, amikor a tagnak házhoz szállítottuk a kombájn tisztaságú terményt és a rakodók megkérdezték, hova rakják le. Ma már azt sem tudják, hol van a háztáji kukorica földjük. A szárazságot ebben az évben megérezte a kukoricánk. Ennek ellenére hatvan mázsánál alább most sem adjuk. — Tavaly kezdtük a cukorrépát is iparszerűen termeszteni. Sajnos a francia betakarítógépsor csak októberben érkezett meg. Szeptemberben már megkezdtük az ásását de maradt még terület a gépnek is. En csak azon izgultam, idejében kapjuk meg. Az utolsó száz hektárt géppel szedtük fel. Az emberek álltak, nézték hogyan szedi ki, fejezi le és pakolja a gépkocsira. Csak eny- nyit szóltak: „Elnök elvtárs, hamarabb kellett volna ilyen gépet vásárolni”. Ez az elismerés esett a legjobban. Tavasztól szinte emberi kéz érintése nélkül végeztünk a répa művelésével. — Megnyertük a csatát. Mi van még hátra? A következő gazdasági évben már a búzát is rendszerben fogjuk termeszteni. Nem lehet a fejlődésben megállni, csak tovább lépni. Megszerezni az új ismereteket, hasznosítani a termelésben, ezáltal könnyebbé, szebbé válik az ember élete. A kukorica megmutatta Tiszaeszlá- ron, hogyan lehet jól és korszerűen termelni. Ugródeszkaként használták fel. Csak az elrugaszkodás, a kezdeti lépés volt nehéz. Sípos Béla
