Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-26 / 228. szám

1976. szeptember 26. KELET-MAGYARORSZÁG —VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 Faragó Vilmos: KÉNYESKEDŐK linden kornak meg­voltak a maga ké- nyeskedői. És min­den kor írói jót ne­vettek rajtuk. Mert frissen szerzett pénzük, vagy rang­juk olyan magatartást paran­csol a kényeskedőkre, amit se pénzzel, se ranggal meg­vásárolni nem lehet, majmol­ni próbálják tehát. Faragat­lanok, ezért finomkodnak. Szépérzékük fogyatékos, ezért szépelegnek. Tudatla­nok, ezért fontoskodnak. Földhöz ragadtak, ezért pi­piskédnek. Személyiségük nincs arányban képzelt vagy valódi helyzetükkel; másképp szólva: lötyög alakjukon elő­kelőségük új ruhája. Jót ne­vettek rajtuk a római vígjá­tékírók, pompás tréfákat eszelt ki ellenük a firenzei Boccaccio, komédiák soroza­tában kacagott rajtuk a pá­rizsi Moliere (a kényeskedők elnevezés is tőle származik, halhatatlanná az ő úrhatnám polgára Hette a figurájukat), a franciak parvenünek ne­vezték őket, az angolok sznobnak, a magyar iroda­lomban Gvadányi József pe- leskei nótáriusa találkozott velük először Budán, a ti­zenkilencedik század magyar vígjátékaiban végig ott pi­piskédnek: Kisfaludy Károly, Szigligeti Ede és Csiky Ger­gely színpadán, ahonnan egyenes út vezet a mai szín­padig, Szakanyi Károly Hongkongi paróka című víg­játékáig például. A kényeskedők tudniillik ismét divatba jöttek. Nem csoda, hogy a kabarétréfák­tól a fejcsóváló glosszákon át az ostorozó cikkekig olyan sűrűn állítják pellengérre őket: lépten-nyomon beléjük botlunk az életben is. Ök azok, akik a legújabb kényeskedésdivat hajnalán, valamikor tizenöt évvel ez­előtt, olyan büszkék voltak „nyugati cuccaikra”. Ök azok, akik először ju­tottak Bécsig, hogy mire má­sok is megpillanthatták a Stefanskirche tornyát, ők már azzal hencegjenek: „Olaszban” jártak, jövőre „Spanyolba” mennek, esetleg „Görögbe”. Most éppen a Földközi-tengeri hajóút és Japán van divatban. Ök azok, akiknek először volt tévéjük, mosógépük, fri­zsiderük — ez is az új ké­nyeskedésdivat hajnalán volt még —, hogy mire min­denkinek lett, ők már a szí­nes tévénél, meg az automata mosó- és hűtőgépnél tartsa­nak. Ők találták ki, hogy a hét­végi telken garden partyt kell rendezni, faszéntüzelésű grillsütőkkel, mert az olyan „eredeti”, olyan „rusztikus”. Ök szaladtak végig azon az italelőkelőségi skálán, amely­nek elején — ugye, emlék­szünk még rá? — a közönsé­ges gin állt, majd a kubai rum követte, a skót whisky és a francia konyak. Most az „egzotikus” italok vannak di­vatban; az ázsiai rizspálin­kák például. Ök azok, akik beavatottan beszéltek egy bizonyos Sagan kisasszonyról, mielőtt regé­nye Magyarországra érkezett, hogy kiderüljön: limonádé­ról van szó. ök azok, akik négyszáz fo­rintot fizettek egy Nagyvilág­számért, mely a Sagan-re­gény ravaszabb, amerikai változatát közölte: a Love storyt. ök boldogították gyerekei­ket először különórákkal: művészi torna, balett, fran­cia nyelv, tenisz, zongora; s ők kezdték azt a gyermeköl- töztetési versenyt, amely jár­ványként futott végig az ÍS7 kólákon. Ök azok, akik mindig előt­tünk járnak hencegni való tulajdonaikkal, tájékozott­ságukkal, beavatottságuk- kal; nekik volt először kazet­tás magnetofonjuk, Levi’s nadrágjuk, tengeri herken­tyűjük; ők ismerik a párizsi divatot, a színészek magán­életét és a közélet kulissza- titkait; tőlük tudja meg az ember, milyen tájékozatlan, hiszen azt se tudja, hogy X. nagyembemek ki a sógora, hogy nem az új autó a sikk most, hanem az ősrégi, amit a leleményes autógyárak szé­riában készítenek már, hogy dehogy is a régi autó a sikk, hanem a ló, az az igazi, s milyen ember az, aki még lo­vastúrákra se jár, képzeld drágám, az egyik gazdaság már parforce-vadászatot is hirdetett. N evetségesek, ugye? De annyit nevet­tünk vagy zsörtö­lődtünk már rajtuk, a kabarétréfáktól a fejcsó­váló glosszákon át az osto­rozó cikkekig, hogy restell­ném most szóba hozni őket, ha csak a kabarétréfák, glosszák és cikkek ítéleteit is­mételgetném, s nem tudnék valami újat is mondani ró­luk. Ügy érzem, tudok. Nem valami merőben újat, persze, csak valami olyasmit, amit a kényeskedők elítélése köz­ben nem mindig szoktunk végiggondolni. Az egyik az, hogy a ké­nyeskedés, természetesen, az „újgazdagság” kísérő visel­kedéstünete (mindig is az volt). De a kísérő tünet el­ítélése közben ítéljük-e el az „újgazdagságot” is? Magya­rán: haragudjunk-e arra is, hogy javulnak az életkörül­mények, hogy egyre többen vannak, akik munkával-te- hetséggel olyan jövedelem­hez jutnak, amely tegnapi szegénységüket mai jólétre cserélteti velük, haragud­junk-e a sokat emlegetett státusszimbólumokra: az au­tókra, a telekre, az ilyen­olyan „cuccra”? Azt mon> dóm: ne haragudjunk. Fél­ni nem a jóléttől kell, hiszen éppen azért harcoltunk éhe­sen, hogy most jóllakhas­sunk. Félni a kísérőtünetek­től kell, egy nevetséges és el­ítélendő magatartáshibától, amelybe mindnyájan belees­hetünk. És ez a másik dolog, ami­re gondolnunk kell: mind­nyájan potenciális kényeske­dők vagyunk. A római víg­játékíró, a firenzei Boccaccio, a párizsi Moliere és a pesti Csiky Gergely egy vékony társadalmi, rétegen köszörül­hette tollát, a bírálat mindig egy feltörekvő, már tehetős, de még faragatlan osztálynak szólt, egyik-másik esetben — Gvadányi esetében például — a „származási előkelőség” és a provinciális magyarko­dás konzervatív nézőpont jó­ból, de kit illet most, nálunk a bírálat? Mindnyájunkat. Nem egy réteg, nem egy osz­tály, hanem az egész nép in­dult el, hogy évezredes sze­génységét tehetősségre vált­sa, mi vagyunk azok, akiken lötyög az a bizonyos új ruha, csoda-e, ha ügyetlenül visel­jük, ha gyerekesen dicsek­szünk vele, ha Majakovszkij új lakásba költözött vasöntő­je világgá hencegi, hogy für­dőszobája van? Vagy a vas- öntő mérnökfia „nyugati cuccal”, spanyolországi úttal, automata mosógéppel, grill­sütővel, skót whiskyvel, el­kényeztetett gyerekével, kul­turális, vagy közéleti beava- tottságával dicsekszik most? A ruha túlságosan új, a kísértés túlságo­san nagy. hogy úgy viselkedjünk benne, ahogy az urak viselkedtek. Vagyis parvenük legyünk, sznobok, majmolok, kényes­kedők. Az ítélet szigorán per­sze mit sem változtat, ha tudjuk: rólunk van szó. De az ítélet nézőpontján min­denképp. Belülről kell nézni, önjobbító haraggal ezt a mai kényeskedést, hogy meg­tanuljuk magunkhoz méltón — és nem az urakhoz hason­lón — viselni az új ruhát. Szocialista eleganciával. Száz éve született Ódry Árpád A XX. századi magyar színművészet egyik legnagyobbjaként tartjuk szá­mon. Ma színház viseli a nevét, de első' sze­repében megbukott. Ottót játszott a Bánk bánban a kolozsvári Nemzeti Színház tár­sulatának frissen szerződtetett tagjaként: Nagyváradon, nyári előadáson. Másnap az intendáns szidta az ügynököt, aki a fiatal­embert ajánlotta. Mai füllel talán dicséretet vélünk kihal­lani ebből az elmarasztalásból, a természetes játék elismerését, de nem erről van szó. Ódry Árpád valóban lassan, nehezen bonta­kozó tehetség volt és súlyos beszédhibával, dadogással is küszködött. Második színházá­ban, Kassán, a kiváló színészpedagógus • igazgató Komjáthy János és egy kollégája, Pataki Béla segítségével tanulta szívósan mesterségét. Önsanyargató mozgás- és be­szédgyakorlatokat végzett. Hússzor is elpró­bálta egymásután, hogyan kell könnyed mozdulattal fölemelni egy elejtett zsebken­dőt, s dugódarabbal a fogsora között szok­tatta magát a helyes kiejtésre. A rendszeres beszédgyakorlást és test­edzést — evezett, túrázott, vívott — élete végéig nem hagyta abba, s így lett hallat­lan szorgalommal az egyik legkifejezőbben mozgó, legszebben, legtökéletesebb techni­kával beszélő színész. Debrecen és Temes­vár után — 28 éves korában — 1904-ben szer­ződött az ország első színházához és halá­láig tagja maradt a Nemzetinek. Színiakadémiai tanár korában már égő gyertya előtt mutatta be növendékeinek a tökéletes légzéstechnikát, s a gyertya lángja meg sem rezzent. Százhetven szerepet játszott — közte Hamletet, Othellót, Machbetet, Prosperót Shakespeare hősei közül. Moliere-től a Tar- tuffe-öt, a Mizantrópot, Ibsen drámáiban Solnesst és Rosemersholmot, Tanner Johnt Shaw komédiájában, Cyranót és a Tragédia Ádámját. Akik láthatták, csodálattal emlé­keznek játékára, s a korabeli kritikákat ol­vasva valamit ma is megérezhetünk abból a tökélyből, ami Ódry Árpád művészetét jellemezte. A Nemzeti egykori főrendezője, Csathó Kálmán így jellemezte: „Játszottak már művészek a magyar színpadon, akiknek az istenek bőkezűbben osztogatták művésze­tének eszközeit. De olyan, aki tehetségét job­ban megbecsülte és szívós akarattal, becsü­letes munkával és hivatása lángoló szere - tétével tökéletesebbé fejlesztette volna, ki színészi és színésznevelői hivatását híveb­ben és lelkesebben töltötte volna be; és aki színjátszó művészetével az emberi lélek na­gyobb és bonyolultabb mélységeibe tudott volna belevilágítani, mint Ódry Árpád, olyan — merem állítani! — nem játszott még soha”. Ilyennek idézhetjük születése centená­riumán. Morvay István Ida néni — ha eléri — az idén, 1977-re fordulva lesz száz éves. Lánya, özvegy Sza­bó Sándomé, a 72 éves gondozza-ápolja. Tiszta kis szoba. A sarokban kékcsíkos, pár­názott ágyban felkönyökölve üldögél a haj­lott korú parasztasszony, özvegy Révész Já- nosné. Feje fölött a fehér falon fekete keret­be foglalva aranyozott betűkkel szentírá­sok. Eszénél van még, s halkan mondja, hol jobban vagyok már gyöngyvirágom, hol gyengébben. Sokat élt, sok szenvedést lá­tott, az új kor változásait már csak érzékel­heti. Valamikor a negyvenes évek első har­madában, amikor tűz pusztított a tuzséri templom környékén, fiatalok mentették ki a ládafiába rejtett pénzét. Tuzsér legöregebb embere. Körülötte megfiatalodik a falu, új életrend alakul, for­málódik. Tiszai falu. Élteti is a folyó, gon­dot is okoz lakóinak. Szorgalmas, s különö­sen az almatermesztés mesterségére büszke parasztok lakják. Valamikor a fél falu a herceg cselédje, summása volt, Kálongával és a többi tanyával együtt. Egyetlen cseléd­ház maradt mutatóban. Idézni a múltat. Ár­nyékában a megújhodott, kultúrát kisugár­zó, a tuzsériak életmódját alakító egykori Lónyai-kastély, a megyehíres műemlék-mű­velődési centrum. Háromezer ember él itt a Tisza ölén. Harmincegy esztendő alatt tel­jesen átrétegződött a falu népe. A cselédek és a summások, kisparasztok szövetkezeti gazdák lettek, a lányok-asszonyok egy része a tuzséri ÉRDÉRT-nél munkás, s innen ke­rül ki a körzet vasutasdolgozóinak egy része is. 1962-től 432 lakás épült. Jórészt két—há­rom szobásak, s bár még vízmű nincs, de már a fürdőszobák elkészültek. Ez a tuzséri lakásállomány 40 (!) százaléka. Szinte ku­tatni sem kell, hogyan alakul, változik az emberek életmódja, mert lépten-nyomon be- lébotlik az ember. Csak szóra kell bírni az embereket, bekukkantani a lakásokba, sfel­idézni a művelődési ház embereket formáló hatását. Szeles András, a tsz elnöke itt volt traktoros. Abban a határban szántott, ahol most a nagy, összevont komoró—tuzséri Rá­kóczi Tsz-t irányítja. Elvégezte a techniku­mot, mérnöki diplomát szerzett Debrecen­ben. Oda invitál az emeletes tsz-iroda egyik ablakához. Csak ki kell tekinteni, s máris látja az ember az új, a tuzsériak ál­tal „villanegyednek” becézett — s joggal! — szép házsorokat. Nemes Csaba a tanácselnök, most 32 éves. Itt avatta az élet tanítóvá, amikor ki­került a nyíregyházi főiskoláról. Feleségét is hozta magával. Ügy érzi, meggyökeresed­tek. Ök is a Zsarón építettek pedagógusköl - csönnel. öt évig tanított s utána a Lónyai-kas- télyból átalakított művelődési háznak lett az elkötelezett igazgatója. Szerénységből hallgatja el, mit is tett azért, hogy az anya­gi jólét, életmód a fejekben is gyökeret ver­jen. Vérbeli népművelő a két község — Ko­moró és Tuzsér — tanácselnökeként is. Min­den szavából felizzik a közművelődés kör­nyezetalakító, -formáló hatása, a tenniaka- rás. „Fordulatot jelent majd a Mándok, Zá­hony, Tuzsér térségében megépülő vízmű. És ez már a közeli jövő. Az idén megalakítjuk a vízműtársulatot. S, hogy mi mutatja az életmódváltozásokat? A 60-as években meg­építették a szép fürdőszobás házakat, de a tisztaszobák üresen álltak vagy nem hasz­nálták. Ott éltek a nyári konyhákban. Ez már a múlt. Ma már igény, hogy víz legyen, hogy központi fűtés legyen. És megterem­tik.” Újjáépítették a kastély nagy parkját. Facsemeték százait adta az ÉRDÉRT, rózsa­bokrokat ültettek úttörők, öregek. Sétányt alakítottak, sportlétesítményeket építettek. A termelőszövetkezet 30 ezres megajánlásából rendezték be a művelődési házat. Így lett otthonos olvasóterme, szépen berendezett könyvtára. És megkötötték az első szocialis­ta szerződést a tsz és a művelődési ház ve­zetői. Évente ennek értelmében 15 ezer fo­rinttal segíti a közös gazdaság a közműve­lődés ügyét. Sikereket ér el a „Sipkay Barna” ifjúsá­gi Klub. Felvirágzott az irodalmi színpad és az énekkari kultúra. Ma már természetes, hogy Nemes Csabáné énekszakos vezetésével a kamarakórus jelen van minden jelentő­sebb bemutatón, családi és társadalmi ün­nepségen, rendezvényen, KISZ-esküvőn, névadókon. Tagjai között tsz-tagok, pedagó­gusok, munkások, fatelepi dolgozók jó kö­zösségben vannak együtt. Ez már az a nem­zedék, amelyiket igyekeztek a pedagógusok, népművelők „megfertőzni” az iskolában. Ki­használják a tuzsériak a szép környezet ad­ta lehetőségeket is. Az élő énekkultúrát fel­virágzó képzőművészeti kultúra követte. Há­rom éve kötöttek együttműködési szerződést a nyíregyházi Bessenyei György Tanárkép­ző Főiskolával. Sokan emlegetik ma is, ho­gyan „állt” modellt Orgován Sándor, a tsz juhásza, kutyája, nyájával a rajzszakos hall­gatóknak, akik a vizsgaidőszak után ma már rendszeresen két hetet töltenek Tuzsé- ron fe6tőtanáraik vezetésével. S ittlétük nem hatástalan a falu lakóira. Előadásokat tar­tanak, munkáikból kiállításokat rendeznek. Ez minden kurzus alkalmával hagyomány már. Bemutatják műveiket a környező üze­mekben, s nem véletlen, hogy-egy-egy tuzsé­ri ember arca is feltűnik egy-egy festmé­nyen, szobron. Az idei rétközi napok keretében Tuzsér volt a központja a járás rajz szakos tanárai­nak, ahová meghívták a legtehetségesebb ta­nulókat is. Király Zoltán tanszékvezető irá­nyította a felnőttek foglalkozásait, Balogh Géza tanársegéd a gyermekrajzversenyt. Munkáikból kiállítást rendeztek, s díjazták. Véletlen-e, hogy az egykor Tuzséron rajz- szakkorbe járt Barabás Kati nevelőiskolájá­ba került vissza rajztanárnak? Véletlen-e, hogy a tuzséri irodalmi színpad egykori tagja Tóth Ágnes, aki nem is oly régen me­semondó versenyeket nyert, most községé­ben tanít? Véletlen-e, hogy alakulóban van egy helytörténeti múzeum? Gyerekek és fel­nőttek g • íjtik az anyagát Marczinkó István igazgatóhelyettes, történelem szakos tanár­nak, a KISZ-bizottság titkárának az irányí­tása mellett? Évente egy-egy alkalommal ki­állítják a gyűjtött anyagokat. Lehet itt lát­ni a régi paraszti élet munkaeszközeit, fa­ekétől kezdve tilolóig sok mindent. S már kipróbálták az esztovátát is, amelyen szőt­tek az egri gyógypedagógiai intézet gyerme­kei részére. Segítik a művelődés ügyét az üzemek. Fafaragáshoz biztosít körte- vagy diófát a tsz, a kiállításokhoz díszléceket a fatelep. E környezetet és embereket formáló te­vékenység hatással van a felnőttek élet­módjára, gondolkodására is. Tuzséron a felnőtteknek alig 10 százaléka nem végezte el a nyolc általánost. Ezek többsége öreg vagy a cigány lakosság köréből kerül ki. De több cigánygyerek jutott el az érettségiig, sokan felnőtt korban a nyolc osztályig. Ta­valy 39 felnőtt végezte el az általános isko­lát. Korszerűsítették és korszerűsítik az óvo­dai hálózatot. Szeles András: „És az emberek élet­módjának szocialista változását jelenti az is, hogy amíg 1965-ben Komoróban és Tuzséron 200 kasza, marokszedő végezte az aratást, most 4 kombájn, 15 ember elvégezte az egé­szet. Rába-Steiger gépen ülnek fiaink. 1960- ban egyetlen szakmunkása nem volt a szö­vetkezetünknek. Most a 450 dolgozónak kö­zel 30 százaléka szak- és betanított munkás, s 17 szocialista brigádunk dolgozik. Segít­jük a lakásépítkezést. Fuvart biztosítunk, a fiatal házasoknak pedig 1000—1500 forint nősülési segélyt. Hideg-meleg vizes fürdőt építettünk Tuzséron, hasonló épül Komo­róban”. Tuzséron nemcsak a lakások épülnek új­já, új életmód alakul ezekben az otthonok­ban, melyet a maguk erejéből, s az elköte­lezett, a nép művelődését szolgáló emberek segítenek. u FK­TUZSÉR MEGYÉNK TÁJAIN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom