Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-15 / 193. szám
6 KELET-MAG YARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. augusztus 15. Fénylő pont a muzsika térképén NYÍRBÁTOR: Tíz év a zene hullámhosszán Tinódi Lantos Sebestyén a krónika és a „részögösök”- ről írt verse tanúsága szerint 1548-ban Nyírbátorban is megfordult. Ez a több mint négyszáz éves látogatás jutott eszébe a nyírbátori patriótáknak, amikor az 1967-ben induló zenei napokhoz szignált „kerestek”. Farkas Ferencet, a kiváló zeneszerzőt kérték fel, hogy komponáljon a Tinódi-dalla- mokhoz hű toronyzenét. Tizedik éve hívja a faha: rangtoronyban felcsendülő Tinódi—Farkas-zene a XV. századi magyar építőművészet remekébe, a késő gótikus hálóboltozatos műemléktemplomba a zene kedvelőit. Augusztusban néhány napra hangversenyteremmé alakul át a műemléktemplom, hogy helyet adjon az ország élvonalbeli együtteseinek, szólistáinak, karmestereinek. 1967 augusztusában első ízben csendültek fel Kodály csodálatos szépségű énekkari művei és a Psalmus Hun- garicus. Nyírbátor az évek során felkerült a Filharmónia többnyelvű zenei térképére; a vidék legrangosabb zenei rendezvényeinek sorába lépett. Megvalósult a merész álom, amely először annyi kétkedéssel, aggályoskodással találkozott. Először is: hogyan képzelhető el hangverseny templomban? A vallásosok a maguk módján idegenkedtek, fölemlegetve a közeli Máriapócsot, a nagy búcsújáróhelyet. Pócs szomszédságában hangversenyt rendezni templomban ? Van ennek reális alapja? — kérdezték sokan. A felvilágosultak egy része a templomi környezet miatt aggódott: „Templomba vigyük a zenekedvelőket, jó dolog ez?” — kérdezték. A művészi élmény, a szinte utánozhatatlan környezet és akusztikai hatás, a minden évben érettebbé váló hangversenyprogram azonban fokozatosan eloszlatta az idegenkedést. Mégsem volt könnyű megtalálni az ország sok városában már meghonosodott zenei rendezvények sorában azt a sajátosat, amelyet csak Nvír- bátor adhat hangversenyeivel. Való igaz, aki orgonamuzsikát akar hallgatni, elsősorban Tihanyba, Fótra megy, vagy az egri, szege- gi vagy pécsi székesegyházba. Á kamaramuzsika kedvelői Keszthelyen, a gvőri Xantus Jáno6 Múzeumban, Szekszárd, Szeged vagy Budapest régi tanácsházának udvarán találják meg a legrangosabb hangversenyeket. De az oratórikus művek hívei ma már tudják, hogy Vácrátót, Veszprém és Pécs mellett Nyírbátorban várja- őket maradandó élmény, ahol a miliő, az atmoszféra, a társművészetekkel való kontaktus hatására jobban feltárul a zenei alkotásokban reilő tartalom, átélhetőbbé válik a magasabb szintű zenei. Megtalálták a „profilt”, kiépítették az országos zenei szervekkel kapcsolataikat, kialakult egy helvi és megvet s megyén' túli törzsközönség. Tíz év alatt tizenkét zeneszerző harmincnégy művét mutatták be a nyírbátori hangversenytemnlomban ötvenhárom produkcióban, kilenc zenekar és tizenhárom kórus, negyvenhét szólóénekes és hangszeres szólista nvolcvanhárom felléoésé- vel. huszonegy karmester vezényletével. Hosszú lenne felsorolni a Nyírbátorban fellépett művészek nevét, csupán néhányat említünk. Karmesterek: Ferenrsik János. Gulvás György. Forrai Miklós. Kó- ródv András, Vaszv Viktor. Beothe Wolfgang, s az idén a japán Kobavashi Ken- Ichiro. Előadóművészek: Andor Éva. Bende Zsolt. Buday Lívia. Korondy György, László Margit. Le- hoczkv Éva. Lehotka Gábor, Simándi József, Szemjon Szmitkovszkij. A kórusok: a Magyar Rádió és Televízió Énekkara, a Budapesti Zeneművészeti Főiskola KISZ Kamarakórusa, a Debreceni Kodály Kórus, a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa, a Nyíregyházi Egyesített Vegyeskar.'Zenekarok: a Debreceni, a Miskolci, a Budapesti MÁV Szimfonikusok, a Magyar Állami Hangversenyzenekar, a Szabolcsi Szinfonikus Zenekar. Ma már május végén elővételben elkelnek a jegyek, s a megyén kívül Budapesten, Debrecenben és Miskolcon is árusítják. A helyiek közül sok érdeklődőnek nem jut hely a hangverseny- templomban. Vonzása van a nyírbátori zenei napoknak, amelyek más művészeti rendezvénnyel is ellátják a közönséget. Az idén tartják a kőtár megnyitóját, a múzeumban. A zene az ex librisen és az alkalmi grafikán című kiállítás mellett rangos, országos anyagból összeállított Mednyánszky-tárlat is megtekinthető. Egy kicsit divat lett Nyírbátorba látogatni augusztusban. Ez jelzi a legjobban a megnövekedett érdeklődést, s jelzi az országos zenei térkép, amelyen Szeged vonalától keletre egyedül Nyírbátor szerepel a rendszeresen nyári hangversenyeket tartó helységek sorában. Sok buzgó ember törekvése érett be a tíz év alatt azoké, akik elkezdték, s akik ma folytatják, segítik anyagilag, erkölcsileg. Nagy ener giát követel a város népművelőitől, a művelődési háztól a zenei programok gazda szerepének betöltése, de becsülettel ellátják. S a leg nagyobb elismerés számukra az olvan levél, mint amit a naookban kaptak Bajáról • „Még nem tudom, hol alszom. hol étkezem, nem kan tam jegvet sem. de ott leszek az idei hangversenyen is .. Páll Géza Regényes mindennapjaink (Jurij Trifonov: Válságban. Kisregények. Megjelent az Európa Könyvkiadó „Európa-zsebköny- vek” sorozatának köteteként. Budapest, 1976. 251 p.) Az Európa Könyvkiadó a közelmúltban újabb kötettel gazdagította „Európa-zseb- könyvek” néven útjára bocsátott sorozatát. Fejér Irén, Árvay János és Makai Imre fordításában Jurij Trifonov, szovjet író három kisregényét adta ki „Válságban” címen. A magyar olvasóközönség már első, „Diákok” címet viselő kötetének könyvpiacra kerülése óta ismeri és számon tartja Trifonovot. Ám megfordítva is igaz ez az állítás! Noha azóta negyedszázad telt el, „De a furcsa szédülésre — olvashatjuk Trifonovot — ami attól fogott el, hogy első könyvemet tartom a kezembe, és a saját nevemen kívül egy szót sem értek belőle, egész életemben emlékezni fogok, és mindig hálával gondolok Magyarországra”. Innen, még a pályakezdéstől eredeztethető a Trifonov és a magyar olvasóközönség között kialakult jó kapcsolat. Az írónak mégis minden újabb művével meg kell védenie nevének jó hírét. Egyúttal az újra meg újra felülvizsgált mai irodalmat is. S ez így van rendjén. Hátha meg éppen mai téma feldolgozására adja a fejét, mint Trifonov! Ámbár sokak előítéletébe ütközik a mából vett téma megörökítésének jogossága, mások meg egyenesen a megeLevenítés lehetőségét vonják kétségbe, az író mégsem tart védőbeszédet regényei felett. De többet is mond azáltal, hogy leteszi az olvasók asztalára az e tárgykörből vett műveit: a függőségbe, az újrakezdésbe bele- únt, egyszóval a zsákutcába került mai nagyvárosi családok hiteles krónikáit. A kisregények ezáltal szolgáltatnak megbízható adalékot forrongásban levő mindennapjaink feltérképezéséhez. A címadó írás mindjárt a dolgok közepébe vág. A rendkívül törékeny, modern házasság diagnózisát és analízisét adja. Rita és Genna- gyij Szergejevics műfordító révén azét a félresikerült házasságét. amelyben — noha a könnyű válás reménye, a mindent idejében elölről kezdeni észrevétlen szertefoszlott — az együtt átszenvedett hosszú évek során, ha nem is mindig tört felszínre, de valahol a tudat alatt „...egyetlenegy olyan hét sem akadt, amikor valamilyen formában ne fordulna meg... a válás gondolata”. A „Hosszú búcsúzás” is a függőség fojtogató szorításából szabadulni nem tudó ember regénye. Ljudmila Petrovna Tyelepnyeva színésznő és Grigorij Fjodorovics író példáin keresztül mintha csak azon Shakespeare-i tétel igazolására íródott volna e művész-szereplőket felvonultató alkotás, miszerint színház az egész világ és színész benne minden ember. Csak éppen hasznosan nem tud mindenki játszani. A modem kori „válság” fogalmának genealógiáját képező kisregények tárházának záró darabja, a „Csere” ezen belül is a történelmi értelemben vett „nagycsalád” nemzedéki problémáját, az anyós—meny örök antago- nizmusát feszegeti a maga nyers kendőzetlenségében. Ami összefogja a „Válságban” írásműveit, az visszatérő gondolata. Ez pedig abban fogalmazható meg, hogy létezésünk, mindennapi életünk nagy próbatétele: a korunk etikája szerinti valóságos élet, a maga feloldhatatlannak tűnő — az író szerint legalábbis — kérdőjeleivel. A regényírás során szembe találva magát a boldogságkeresés akut problematikájával, Trifonov sem tudja magát mással megnyugtatni, mint azzal, hogy megismétli Dosztojevszkij „Ördögök”- beli gondolatát. Azt, hogy „...az embernek a boldogsághoz ugyanannyi boldogság kell. mint amennyi boldogtalanság”. Az e téren felmerülő kérdések megválaszolásában feltétlenül több segítséget várunk el az írótól. Ám még ezzel a befej ezetlensége, megoldatlansága miatti hiányérzettel együtt is elfogadhatjuk könyvét. Tovább menve: befogadhatjuk azzal együtt is, hogy mindemellett bíráljuk alkotói módszerének helyt-helyt kiütköző gyengéit. Jelesen azt, hogy egyik-másik szereplője szájába — oda nem valóan — szólamszerű kitételeket ad. Ne elégedjünk meg azzal, ha az író csupán csak tükröt tart kora hétköznapi életének szakadatlan izzásban levő katlana elé, de becsüljük meg, ha időtálló realitással teszi mérlegre és örökíti meg azt a jövő nemzedékei számára! Tidrenczel Sándor CERUZA, A BOHÓC A szovjet bohócok doyenje, Mihail Rumjan- cev, akit a nézők milliói művésznevén Ceruzának ismernek. A szovjet cirkuszművészet és számos külföldi ország cirkuszlátogatója jól ismeri a nevetséges megjelenésű, zsákszerű ruhába öltözött, összenyomott kalapú, nyakkendőnek madzagot viselő bohócot, aki immár fél évszázada ajándékozza meg az embereket nevetéssel. 75. születésnapján Jubileumi Ceruza címmel új programot mutat be. A híres bohóc cirkuszi pályafutása alatt mintegy 500 műsort állított össze. A nézőket ma is megfogja művészi előadásmódja, amelynek segítségével mindig társsá avatja a nézőt, legyen az a könnyekig nevető kisgyermek, vagy a szatirikus számait elismerő, mosollyal jutalmazó felnőtt. Mihail Rumjancev szovjet bohócot a nézők milliói Ceruzának ismerik. 75. születésnapja alkalmából új műsorban mutatja be programját. Tanulmányok Nyíregyháza újahhkori történetéhői A fenti címmel jelent meg a napokban a város múltját, jelenét és jövőjét sokoldalúan, tudományos igénnyel és vonzóan olvasmányosan bemutató Nyíregyházi Kiskönyvtár-sorozat immár 11. kiadványa. Ez az új könyvecske mindenekelőtt megerősítheti azt a régi — de nem elégszer hangsúlyozott — tanulságot, hogy nagyobb város- vagy megyetörténeti összegezések, monográfiák elkészítésének, megjelentetésének elengedhetetlen feltétele az alapos, minden részletre kiterjedő, elemző tanulmányok létrejötte, illetve előzetes publikálása. A megfelelő színvonalú szintézisek csak ezután születhetnek. A mostani tanulmányok — Oltvai Ferenc írásban beküldött hozzászólását kivéve — a Nyíregyházi Városi Tanács és a Magyar Történelmi Társulat 1974. okt. 25—26-i Nyíregyháza örökváltsága 150. és felszabadulása 30. évfordulója alkalmából rendezett tudományos emlékülésen előadásként hangzottak el első ízben. (Meggondolkodtató, hogy akár szerkesztési, kiadói vagy nyomdai okokból közel két év kellett a megjelentetésükhöz — pedig a közzétételüket az illetékesek eleve elhatározták, már az ülésszakon be is jelentették és minden tekintetben lehetővé tették.) A kiadvány az emlékülés kettős tematikája szerint tagolódik. Az első, az újratelepítéstől csaknem a fel- szabadulásig ívelő várostörténeti rész tanulmányainak többsége új kutatási eredményeket hoz nyilvánosságra. Kiderül ezekből, hogy még mennyi mindent nem tudtunk Nyíregyháza múltjából, főként a társadalmigazdasági viszonyoknak a dolgozó népesség egyes csoportjait konkrétan érintő vonatkozásairól, az életkörülményekről, — s magáról az örökváltságról is. Az újabb kutatások fényénél az is világosabb, hogy Nyíregyháza örökváltságát — miként az egész várostörténetet — nem lehet a hazai, leginkább közelítő analógiák nélkül érdemben vizsgálni. Ugyanakkor a szerzők rámutatnak a további kutatások szükségességére is, kijelölve ezek irányát. Az ilyen írások sorába tartozik a Fügedi Eriké (Szlovák települések az Alföldön a XVIII. században), a Balogh Istváné (Nyíregyháza az újjátelepülés után), a Cservenyák Lászlóé (Nyíregyháza örökváltsága). Ebből a jó „mezőnyből” is kimagaslik Orosz István tanulmánya (Az örökváltság eszméje és gyakorlata), amely bámulatos, eddig jobbára sehol nem publikált adatgazdagságban, országos érvénnyel mutatja be az anyagi életviszonyok, jogkörülmények alakulását az örökváltság kapcsán nálunk és másutt. Hársfalvi Péter — készülő nagyobb munkája részeként — a várostörténet jogi szférájának leglényegesebb kérdéseiről közöl a korábbi várostörténeti munkákban tájékozatlanságból vagy szándékosan mellőzött új, izgalmas, saját kutatási eredményeket. A második rész tanulmányai Nyíregyháza jelenéről és jövőjéről szólnak, szép példáiul annak, hogy a múlt tanulságainak okos számbavétele a jelenig ível: megvannak rá a felszabadulás adta, szocialista körülményeink. Be- luszky Pál Nyíregyháza napjainkbéli városi szerepköréről, Kalata Gyula a városrendezés mai gondjairól és jövőbeni tervezéséről ír. Mindkét ismert szakember több tanulmányában is foglalkozott már a témájával, ami még jobban megerősíti autentikusságukat. Ördögh János napjaink nyíregyházi társadalmi összetételét, változásait, mozgásirányát elemzi egzakt statisztikai pontossággal. Bíró László városi tanácselnöknek a kiadványban közölt emlékülési zárszavából az alábbiak ráil- lenek természetesen ezekre az egybefogott írásokra is, amelyek „.. .szorosan egymás mellé tartoznak, dialektikus egységet alkotnak ..., s hogy mi akkor járunk igazán helyes úton, ha történelmi múltunkból merítve a jövő felé tudunk tekinteni, és annak az alapjait lerakni.” Merkovszky Pál
