Kelet-Magyarország, 1976. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-16 / 167. szám

A munkaidő- - alap H munkaidőalap az az időmennyiség amelyet egy adott gyár, üzem létszámára terveznék. Ha egy ezer dolgozót foglalkoztató vállalat munkaidőalap­ját nézzük 1976-ban, akkor a 270 munkana­pot figyelembe véve 2 millió 200 ezer órát ka­punk. Miért van hát, hogy a példában említett vállalat ilyen munkaidő- alap mellett 2 mállió óra ráfordítást igénylő kész­terméket sem képes elő­állítani. Álltam a FEFAG vá- sárosnaményi gyáregy­ségének kapujában. Egy nemrégen készült ki­mutatás többek között arról is tájékoztatott, hogy az elmúlt hónap­ban két tucatnál több dolgozó mulasztott iga­zolatlanul. Akadt, aki egész hónapra hátat fordított az üzemnek, a munkának. Ott volt a korábbi hónapok ered­ményei is hasonló szá­mokkal. Több száz mun­kanap, több ezer óra ve­szett el fél év alatt. És ez nem egyedi példa Más vállalatoknál ki- sebb-nagyobb mérték­ben hasonló a helyzet és nem csak az igazolatlan mulasztások csökkentik a munkaidőalapot. Vállalatonként is,, de megyei szinten is jelen­tős a balesetek miatt ki­esett munkanapok szá­ma. A tanácsi ipaiten például 1975-ben min­den tizennyolcadik dol­gozó szenvedett kisebb, vagy nagyobb balesetet és hiányzott a munkából hosszabb, rövidebb ide­ig. Csökkenti továbbá a munkaidőalapot az iga­zolt 2—3 órás távoliét az üzemből, mert a dol­gozók nagy tömege ügyeit intézi. Idetartozik még a betegállomány (néha indokolatlanul) és még számos olyan dolog, amely elvonja az embe­reket a munkapadtól, íróasztaltól. Summázva nem túlzás, hogy a mun­kaidőalap 20 százaléka megy veszendőbe a kü­lönböző okok miatt. ilunkaerő-gazdálko- ÍSklÉJ dúsunknak ezen kell és lehet sürgősen változtatni. A termelés­növelés egyik legna­gyobb tartaléka a he­lyes munkaerő-gazdál­kodás, a munkafegye­lem szilárdítása minden területen, minden vo­natkozásban. Ha csak felére csökkennek a munkaidőalap említett veszteségei, a megye ipari termelésében ez évente másfél milliárd forinttal több áru előál­lítását jelentheti. Ez a másfél milliárd egyenlő az 1976-ra tervezett ter­melésfejlesztéssel . Seres Ernő Budapesten és Helsinkiben Befejeződött a magyar- finn barátsági hét Csütörtökön Helsinkiben és Budapesten is befejeződött a magyar—finn barátsági hét eseménysorozata. Budapesten közös közleményt adtak ki a IV. magyar—finn barátsági hét alkalmából, amelyben egyebek között hangsúlyoz­zák: az országaink között rendszeressé vált népi diplo­mácia, mint eddig, a jövőben is ereményesen járul hozzá földrészünk biztonságának és együttműködésének elmélyí­téséhez, Európa békéjének és nyugodt holnapjának megte­remtéséhez. A finn küldöttség vezetői — élükön Kalevi Ki­vistö közoktási miniszterrel — sajtótájékoztatón találkoz­tak a hazai és a nemzetközi sajtó képviselőivel. A finn küldöttség csütörtökön eluta­zott Budapestről. Helsinkiben a Kállai Gyula vezette magyar küldöttség részt vett a tiszteletére adott fogadáson a Helsinki Városi Tanácson, majd dr. Matusek Tivadar helsinki magyar nagykövet fogadásán. A magyar küldöttség Kállai Gyula vezetésével az esti órákban repülőgépen vissza­utazott Budapestre. James Carter a demokraták jelöltje A demokrata párt elsöprő többséggel James Cartert ál­lította a párt jelöltjének a novemberi elnökválasztásra. Az 52 éves volt georgiai kor­mányzónak jó esélyt adnak, hogy az Egyesült Államok következő elnöke legyen. Az 1968 óta ellenzékben le­vő demokrata párt New York-i kongresszusán, közép­európai idő szerint csütörtök reggelre virradó órákban, már csak formaságnak szá­mított Carter hivatalos meg­választása, miután a jelölt már (hónapokkal ezelőtt ma­ga mögött hagyta párton be­lüli vetélytársait. A kongresszuson ennek el­lenére javasolták elnöknek Udall képviselőt, a párton belüli balszárny egyik nép­szerű alakját, valamint Brown kaliforniai kormány­zót. A fiatal politikus felte­hetően 1980-as választási esé­lyeit gyarapítandó indult már az idei versenyben, el­nökjelölt volt McCormack asszony is, akinek program­ja az abortuszok megtiltása. Miután a fentiek, valamint több más jelölt összesen csak néhány száz szavazatot ka­pott, Carter már az első sza­vazási menetben megszerezte a szavazatoknak a jelöléshez szükséges többségét. A kongresszus ezután úgy döntött, hogy egyhangúan közfelkiáltással biztosítja tá­mogatásáról a párt elnökje­löltjét. B É C S Haderőcsökkentési tárgyalások Csütörtökön Bécsben meg­tartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről fo­lyó tárgyalássorozat 110. ple­náris ülését. A 19 állam de­legációinak részvételével a Hofburg Redouten-Saal-já- ban zárt ajtók mögött meg­rendezett ülésen O. N. Hlesz- tov nagykövet, a szovjet kül­döttség vezetője elnökölt és Fodor Zoltán nagykövet, a magyar delegáció vezetője szólalt fel. Az ülés után tartott sajtó- tájékoztatón a magyar kül­döttség szóvivője elmondot­ta: Fodor Zoltán felszólalá­sában kifejtette, hogy a szo­cialista országok az idén már két alkalommal is nagy jelen­tőségű és az álláspontok kö­zeledését segítő lépést tet­tek. Ha a NATO-államok is hasonló rugalmasságra és kompromisszumra való haj - landóságot mutatnának, a tárgyalások már jóval előbb­re tarthatnak. A magyar de­legáció vezetője a NATO ál­láspontját bírálva hangsú­lyozta, hogy olyan körülmé­nyek között, amikor a Var­sói Szerződés és a NATO kö­zép-európai erőinek összlét­számúban nincs lényeges kü­lönbség, indokolatlan és megalapozatlan mindenne­mű „asszimetrikus” csökken­tés követelése. Fodor Zoltán a továbbiakban leszögezte: a magyar delegáció továbbra is azon az állásponton van, hogy az úgynevezett „szárny- országok” érdekeinek és biz­tonságának egyaránt megfe­lelő megoldásokat a négy szocialista ország — a Szov­jetunió, az NDK, Csehszlová­kia és Lengyelország — ed­dig beterjesztett alap- és módosító javaslatai tartal­mazzák. A magyar küldött­ség ezért a jövőben is teljes támogatását adja ahhoz, hogy ezek a javaslatok al­kossák a leendő megállapo­dások alapját. A sajtótájékoztató végén kö­zölték, hogy a nyári szünet előtti utolsó plenáris ülést július 21-én rendezik meg. • Tájékoztató a KGST XXX. ülésszakáról • Előterjesztés az V. ötéves terv munkaerő­gazdálkodási feladatairól • Jelentés a tanácsok által jóváhagyott V. ötéves tervekről Ölest tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Lázár György, a Minisztertanács elnöke tájékoztatta a kormányt a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsának július 7—9. között Berlinben tartott XXX. ülésszakáról és a végrehajtó bizottság 77. üléséről. A Minisz­tertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Megbízta az illetékes állami szerveket, hogy az ülésszak határozataiból adódó fel­adatok végrehajtására a szükséges intézke­déseket tegyék meg. A külügyminiszter jelentést tett a Dán Királyságban június 28—30 között tett hiva­talos látogatásáról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács megtárgyalta és elfo­gadta a Renaat van Elslandenak, a Belga Ki­rályság külügyminiszterének július 8—10 kö­zött hazánkban tett hivatalos látogatásáról szóló jelentést. A Minisztertanács beszámolót hallgatott meg az V. ötéves és a hosszú távú népgaz­dasági tervezés tapasztalatairól. Megállapí­totta, hogy mind a közép-, mind a hosszú távú tervező munka megfelel a követelmé­nyeknek. A kormány jóváhagyólag tudomá­sul vette a jelentést, és határozatot hozott a tapasztalatok széles körű hasznosításának elősegítésére. A munkaügyi miniszternek és az Orszá­gos Tervhivatal elnökének előterjesztése alapján a kormány áttekintette az V. ötéves tervidőszak munkaerő-gazdálkodási felada­tait. Megállapította, hogy a szükséges intéz­kedések következetes végrehajtásával a mun­kaerőhelyzet ismert feszültségei csökkenthe­tők, az ötéves tervben előirányzott gazdasá­gi fejlődés elérhető. Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének előterjesztése alapján a Minisztertanács jó­váhagyta az V. ötéves tervidőszak vízgaz­dálkodási célcsoportos beruházásait. Az Országos Tervhivatal elnöke jelentés­ben számolt be a tanácsok V. ötéves fejlesz­tési terveiről. A Minisztertanács az előter­jesztést elfogadta. A kormány megtárgyalta a mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter jelentését az aszályos időjárás következtében kialakult helyzetről. A Minisztertanács jóváhagyta a megtett intézkedéseket és határozatot hozott a további teendőkre. A pénzügyminiszter jelentést tett az ad­minisztráció csökkentése, az ügyintézés egy­szerűsítése, valamint a takarékosabb költ­ségvetési gazdálkodás érdekében eddig tör­tént intézkedésekről. A kormány elfogadta a jelentést és a további feladatokra vonatkozó javaslatokat. A mezőgazdasági és élelmezésügyi mi­niszter javaslatára a kormány határozatot hozott a tervszerűbb kistermelői hízottser- tés-tenyésztést elősegítő ár- és pénzügyi ár- intézkedésekről. A Minisztertanács titkársága vezetőjé­nek előterjesztése alapján a kormány meg­tárgyalta az országgyűlés júniusi ülésszakán elhangzott képviselői javaslatok, észrevéte­lek megvalósításának lehetőségeit. A kormány ezután egyéb ügyeket tár­gyalt. A napkori Kossuth Tsz háztáji területén jelentős zöldségtermelést foly­tatnak a tagok. A tsz vezetősége gépi munkával segíti igyekezetüket. Sze­pesi József, Csonka Sándor és Kerekes Miklós vegyszerezéssel védik a tagok káposzta- és paradicsomtermését. Jelentés a földekről » v.; Egy hete kezdték meg a nagy levelű dohányok — he­vesi, káliói, szabolcsi — alj- leveleinek törését a dohány- termesztő gazdaságok. A ter­més szép, az időjárás pedig kedvezett. Készen állnak a szárítótelepek, a beváltók a 3000 hektáron ültetett hevesi fajta fogadására. A legtöbb szárító ma már a termelőszö­vetkezetek birtokában van, vagy társulási szerződés for­májában a tsz és a nyíregy­házi dohánygyár tulajdoná­ban. Ezzel Lehetővé vált, hogy az ipar száraz állapot­ban vegye át a dohánytermés nagy részét. A partneri kap­csolat és a helyben szárítás jól jövedelmez így mind a termesztőnek, mind g fel­használónak. A most megkezdődött do- hánytörtés októberig ad nagy munkát a gazdaságoknak. A székelyi Búzakalász Tsz-ben jó termést ad az öntözött kertészet. Képen: a Május 1 brigád tagjai szedik a gyenge zöldbabot. (Hammel J. felvételei) j XXXIII. évfolyam, 167. szám ÁRA: 80 FILLÉR 1976. július 16., péntek |

Next

/
Oldalképek
Tartalom