Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-13 / 139. szám
6 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. június 13. „Megszondázott” műveltség Egy tanulságos vizsgálódás „MEGSZONDÁZTATTÁK” A KÖZELMÚLTBAN a megyeszékhely párttag értelmiségének műveltségi helyzetét. A felsőbb pártszervek a kommunista értelmiség műveltségi szintjére, igényeire, lehetőségeire, s természetesen a fehér foltokra voltak kiváncsiak. A megyeszékhely értelmiségére — főként párttag értelmiségre kiterjedő vizsgálódás — legfontosabb tanulságait a városi pártvégrehajtóbizottság is megvitatta. Mit mutatott a szonda, milyennek ítélhető a párttagértelmiség műveltsége? A megyeszékhelyen mintegy 4500-ra tehető az értelmiségi dolgozók száma, akik közül a többség pedagógus, műszaki, egészségügyi, közgazdasági, jogi és kisebb részben agrár és közművelődési pályán dolgozik. A nyíregyházi értelmiség életkorát tekintve fiatal. Ez összefügg a város utóbbi tiz-tizenöt éves ipári fejlődésével, nemkevésbé a közép- és felsőfokú iskolahálózat kiépülésével. A gazdasági és kulturális élet fejlődésével az értelmiség is átalakult. Az értelmiség . jelentős hányada, mintegy 40 százaléka első kereső foglalkozását tekintve nem értelmiségi volt. Az alkalmazottaknak egy jelentős része képezi át magát értelmiségivé, miközben a már értelmiségiek is „tovább lépnek”, specializálódnak, szakmérnöki, mérnök-közgazdászi, tanár-műszaki és egyéb szakágakban fejlesztik képességeiket. A MEGYESZÉKHELYEN 1259 PÁRTTAG ÉRTELMISÉGI DOLGOZIK, a város értelmiségének 27,9 százaléka tagja a pártnak. De milyen korú emberekből áll ez a 27,9 százalék? A megyeszékhely párttag értelmiségének 73,2 százaléka 30 és 49 év közötti. S még egy figyelemre méltó adat: az értelmiségi párttagok egyharmada 1968 után lépett a pártba. Sok közöttük a fiatal párttag, s ez fontos tennivalókat tartogat a párt- szervezetek és a felsőbb pártszervek számára. A vizsgálódás — amelyet szívesen neveznek szondá zásnak — ázt mutatta: bár a párttag értelmiségiek általában fontosnak tartják a szakmai, politikai és általános műveltség együttes gyarapítását, első helyen mégis a szakmai műveltség iránti igény áll. De kell-e ezen csodálkozni, amikor a párttag értelmiség egy tekintélyes része — csakúgy mint a pár- tonkívüli — fiatal, s szinte létérdeke, munkahelyi elismertetéséhez, rangjához nél különzhetetlen az alapos, korszerű szakmai tudás megszerzése. A megkérdezettek 30 százaléka jelenleg is tanul valamilyen szakmai oktatási formán, túlnyomórészben azok, akiknek már megvan a főiskolai, egyetemi végzettségük. A fiatal értelmiség igyekezetére, szakmai érdeklődésére jó fényt vet — állapította meg az elemzés, hogy a Kiváló ifjú mérnök, közgazdász cím elnyerésére minden évben sokan pályáznak — többnyire eredményesen. ÉRTELMISÉGÜNKTŐL — A PÁRTTAG ÉRTELMISÉGTŐL különösen elvárja a társadalom, a párt, hogy magas fokú hozzáértéssel, tudással, szakmája iránti szeretettéi végezze munkáját. Nem nélkülözhető azonban a politikai műveltség sem, amely általában kielégítő a párttag értelmiségi dolgozóknál. Erre mutat sok egyéb mellett az is, hogy 36,4 százalékuk közép- illetve felsőfokú politikai végzettséggel rendelkezik. A napi politizálás, érdeklődés a szűkebb környezet és a nagyvilág dolgai iránt, a közéletben való részvétel — mindennapi adalékok a politikai érettség megítéléséhez. Néhány értelmiségi csoportnál azonban apolitikusság, politikai közömbösség is tapasztalható, s ebben a legtöbb tennivaló a szűkebb környezetre, főképpen a pártszervezetek kollektíváira vár. Talán a legtöbb tennivalót az általános műveltség további gyarapításában — mutatta ki a műveltségi szonda. Igaz ennek megítélése, mérése a legnehezebb. Ebben az is közrejátszik, hogy a párttag értelmiség nagy többsége több társadalmi, politikai munkát végez, mint általában a pártonkívüli értelmiségi. Kevesebb az ideje, hogy általános műveltségét is „karbantartsa”, csökkentse az olykor meglehetősen nagy űrt a szak- és az általános műveltség között. Egy részük inkább a passzív önművelési formákat kedveli, kevés például a színházban rendszeresen járó értelmiségi — persze ez nemcsak a párttagokra vonatkozik. A „SZONDÁZÁS” SUM MÁJA érzékeltette, hogy az értelmiség még le nem kötött szellemi tartalékokkal rendelkezik, amelynek jelentős része a pártmunkában is jobban hasznosítható. A város értelmisége jelentős értékek, eredmények létrehozására képes. Ehhez olyan közszellem, olyan várospolitika szükséges, amelyben az értelmiség törekvései igaz tartalmat, értelmet nyernek. Ennek biztosítása elsősorban a város vezető testületéinek, munkahelyi pártszervezeteinek feladata. P. G. M ostanában gyakran esik szó a munkásműveltségről. Ám jóval ritkábban ennek megalapozásáról : a szakmunkástanulók, a leendő munkások szellemi igényeinek fölkeltéséről. Márpedig úgyszólván közhelynek számít a tapasztalat, hogy a gondolkozásmód, a megítélés, az érdeklődés és érdekeltség legalapvetőbb jegyei fiatal korban válnak kinek-kinek a sajátjává. A kultúra, a művészet, a műveltség ekkor hat a legmaradandóbban — némi túlzással: életreszólóan — az emberre. Elsősorban azért, mert legértékesebb elemei ilyenkor még szinte ellenállás nélkül válnak kifejlődőben lévő „szellemi sejtrendszerének” alkotórészeivé. Bár egy jó film, egy kitűnő könyv, egy magával ragadó zenemű bensőséges megismerése idősebb korban is gazdagítja az embert, s rádöbbentheti olyan igazságokra, amelyek kihatnak az életére. De kár volna tagadni, hogy ennek esélye jóval kisebb. Minden bizonnyal ebből fakad a ma és a holnap munkásainak műveltsége közötti minőségi különbség. A maiak zöméhez tudniillik csak alapos késéssel jutottak el az egyetemes emberi kultúra szellemiségformáló alkotásai. S a legfogékonyabb évek eÜ vesztegetését nem lehet semmissé tenni. Mint minden mulasztás, ez is fölszámolható, de korántsem nyomtalanul. Sokan hajlamosak azt hinni, csupán mennyiségi kérdésről van szó: a holnap munkása átfogóbb, gazdagabb, árnyaltabb tudással fog rendelkezni, mint a mai. Holott ennél sokkal fontosabb lesz tudásanyagának megváltozó szerepe. Élete és szellemisége között más — szorosabb, szervesebb — kölcsönhatás alakul ki, egyik a másikra jóval erőteljesebben fog hatni. A kultúra iránti igény sokkal kevésbé szorul majd külsődleges ösztönzésre, mert a munkásélet — legbensőbb emberi igényekből fakadó — részévé válik. S a társadalomnak elsősorban nem az lesz a gondja, hogy miként lehet a szóban forgó igényességet fölszítani, hanem az, hogy milyen módon a legcélravezetőbb ennek az igényességnek a kielégítése. Hol vagyunk még ettől? — ébred föl az emberben a józanságra intő kérdés. Hiszen köztudomású, hogy egyelőre javarészt már az iskolában elválnak egymástól a gimnáziumra, technikumra, főiskolára készülők és a többiek, a szerényebb képességűek ' útjai. Nem a megkülönböztetés ténye vitatható, hanem mellékzöngéjé; az alig leplezett pedagógiai érdektelenség, amely az értelmiségi pályára alkalmatlanokat övezi, (Csoda-e, hogy a szakmunkásképzők kapuján oly sok lelkileg sebzett, önbizalom nélküli, meghasonlással vívódó fiatal lép be?) S ami ennél jóval aggasztóbb: fölkészültségük csakugyan foghíjas. Egyharmaduk csupán szótagolva olvas, minden negyedik számára problémát okoz a négy számtani alapművelet elvégzése, sőt olykor az egyszeregy is. A szakmunkásképzők oktatói kénytelen-kelletlen hozzászoktak ahhoz, hogy évről évre az általános iskolákból elmarasztaltakból kell megpróbálniuk szakembert faragni. Tapasztalatból tudják, hogy többségükben néhány hónap múltán kezd oldódni a görcs, s a fizikai munkával társított ismeretek elsajátításának új, számukra természetesebb, könnyedebb módja lassan helyreállítja önbizalmukat. Meglepve fedezik föl magukban azoknak a képességeknek az egész sorát, amelyről addig fogalmuk sem volt. A kézügyesség, a találékonyság, a szellemi és fizikai erőfeszítések újszerű összehangolása sajátos, nehezen nyomon követhető folyamatokat indít el bennük. Az iskola különben sem mindenható. A szakmunkás- képző — köztudomásúlag egyáltalán nem rózsás körülményei folytán — különösképpen nem. Itt az oktatók előtt főleg az a cél lebeg: olyan fiatalokat képezzenek, akik a szakmunkásvizsga után az üzemben legalább 70 százalékos munkateljesítményre képesek. Olvasnak-e? Műveltek-e? Van-e hajlandóság bennük az önálló gondolkozásra? Az igényesebb, értékesebb életre? Bármiféle válasz Archilles-sarka: a szakmunkástanulók átlagos napi elfoglaltsága 10 óra; jóval több, mint hasonló korú középiskolás társaiké, s több, mint a gyárban dolgozó munkásoké. Tehát életük egyik legnehezebb szakaszában tanulják meg szakmájuk alapvető ismereteit. Nem túlzás éppen ekkor még olyasmivel is terhelni őket, ami méginkább próbára teszi teherbíró képességüket? N em. Már csak azért sem, mert ez elkerülhetetlen. A szakmák tudniillik szinte kivétel nélkül — jobb szó híján — intellektu- alizálódnak. Egyre több alkotókészséget, egyre inkább önálló gondolkodást, s mind bonyolultabb ismeretanyagot követelnek a munkástól. A fizikai erő elsődlegessége sok helyen máris a múlté, további fokozatos háttérbe szorulásához nemigen kell számottevő jóstehetség. Amit ma sok helyen technikusok végeznek, azt néhány év, esetleg egy-két évtized múlva szakmunkások fogják csinálni. Szellemileg erre már most föl kell készíteni őket. Reformtervek, oktatási kísérletek, újszerű tankönyvek tucatja tanúsítja: szakmai szempontból a fölkészítéssel nem lesz különösebb baj. Itt érdemes a többi között megemlíteni azt a háromévesre tervezett kísérletsorozatot, amelyet az idei tanévben kezdett el a szegedi József Attila Tudományegyetemmel karöltve a Szakoktatási Pedagógiai Intézet tudományos kutatógárdája. Azt vizsgálják, hogy a szakképzés során az elméleti és gyakorlati ismeretanyag milyen szinten tudatosodik és válik egységessé: s mit lehetne tenni azért, hogy a kettő ötvöződése minél magasabb színvonalú szakmai tudás alapja legyen. V égső soron tehát a szintézis, azaz a magas fokú szaktudás kifejlesztésének — és az iskola után állandó gyarapításának! — nélkülözhetetlen előfeltétele mindazoknak a gondolati és tőle elszakíthatatlan emberi-alkati tulajdonságoknak az összessége, amelyek csakis a korszerű általános műveltség talaján alakulnak ki. Veszprémi Miklós A közelmúltban tartotta a Magyar Pedagógiai Társaság tisztújító közgyűlését, melyre az alakulás évétől, — 1968-tól számítva — ezúttal másodszor került sor. Megyénket a közgyűlésen 10-en képviselték azok, akiket a márciusban megtartott megyei küldöttválasztó közgyűlés az országos részvételre delegált. A társaság, mely a pedagógusok társadalmi szervezete, újraalakulása pillanatától kezdve legfőbb feladatának a pedagógiai közélet és köz- gondolkodás orientálását tartja. Az elmúlt négy évben a fő feladatokat a X. pártkongresszus, az V. nevelésügyi kongresszus és az MSZMP 1972. júniusi határozata jelölte ki. Társaságunknak sajátos eszközeivel kellett munkálkodni a célok megvalósítása érdekében. Megyénkben, ahol állami és pártirányítással a Pedagógusok Szakszervezete, a tanárképző főiskola, a Pedagógus Továbbképző Kabinet, s valamennyi alsó és középfokú oktatási és nevelési intézet fáradozik a pedagógiai célkitűzések megvalósításán, tagozatunknak a koordinálás A hatékonyabb nevelőmunkáért! A Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozatáról megtisztelő és felelősségteljes feladata jutott. A beszámolási időszak legjelentősebb fegyverténye kétségtelenül a párthatározatot követő tananyagcsökkentő munkálatokban való igen aktív részvétel volt. Tagozatunk a kabinettel együtt 2 kötetben készítette el az ált. és középiskola valamennyi tantárgya és osztálya számára a tananyagcsökkentő javaslatot. A főiskola illetékes tanszékének véleményét kikérve, — a megye nevelőinek széles körű javaslata alapján a munka oroszlánrészét a szakfelügyelet végezte el. Ennek legszebb jutalma az volt, hogy a következő évben a minisztérium tananyagcsökkentő füzeteiben számos helyen javaslatainkat a megvalósulás stádiumában láttuk viszont. Megyei tagozatunk — amely a vidéki tagozatok sorában elsőként alakult meg — ez ideig sikerrel kísérelte meg kialakítani profilját, pedagógiai tevékenységének rendszerét. A megye pedagógiai hatótényezőivel való együttműködés szép példáiból nőttek ki — a már-már a megye határain túl is jelentős — pedagógiai hetek, országos szakosztályok nyíregyházi — kihelyezett nyilvános — ülései, melyek nem csak a pedagógus továbbképzésnek, de a pedagógiai ismeretterjesztésnek az iskola és a szülői ház közötti dialógusnak is nagyszerű alkalmai voltak. Különösen örülhettünk az elmúlt év őszén, hogy a hazafias és honvédelmi nevelési szakosztály 2 napos tanácskozást tartott Nyíregyházán, melynek munkájába bekapcsoltuk megyénk középfokú oktatási intézményeinek igazgatóit is, elsősorban az iskolák honvédelmi nevelőmunkájának elemző értékelésével. Szívesen és felelőséggel támogattuk az elmúlt 4 évben is a tanügyigazgatás munkáját, az oktatáspolitikai feladatok végrehajtását. A nevelési értekezletek tapasztalatai a megyei pedagógiai helyzetkép kialakításában, a további feladatok kijelölésében segítettek. A hodászi cigány óvoda meglátogatása a cigány lakosság körében végzendő pedagógiai munka számára volt igen tanulságos. A nemzetközi kutatásmódszertani szeminárium munkájában való részvétel a TIT-tel többször együtt szervezett előadói konferencia, a kabinettel közösen szervezett pedagógiai vitakörök, mind megannyi alkalmai voltak a pedagógiai közgondolkodás formálásának a pedagógiai kutatók támogatásának. A megyei pedagógiai kiadványozásban a tagozat minden alkalommal örömmel vállalt konkrét munkát, • erejéhez mérten anyagi támogatást is, vagy csak az ötletek felvetését, egy kiadvány létrejöttének kezdeményezését. Megyénk pedagógus társadalmát jó arról is tájékoztatni, hogy tagjaink között vannak olyanok is, akik országos szakoszt lyokban is működnek, s e; -egy közérdekű pedagógiai orientációnak, vagy oktatás >c j ti kai döntés — előkészíti é. ak aktív közreműködői. Megyénk pedagógiai életének gazdagabbá válásában kétségtelen tényező ma már a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozata. Legfontosabb feladata és pedagógiai felelőssége a nevelői szemlélet korszerű befolyásának, a szülők körében folytatandó pedagógiai ismeret- terjesztés, igényes, korszerű nevelőmunkára történő orientálás. S erre ma mind az iskolának, mind a társadalomnak — a nevelés céljának maradéktalan megvalósítása érdekében — szüksége van. Csermely Tibor a tagozat titkára A holnap munkásainak * // 1. f műveltsége
