Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-16 / 141. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. június 16. Ökölvívóink helytállása Egerben A z elmúlt hét végén Egerben rendezték meg a Bornemissza Géza ifjúsági ökölvívó emlékversenyt, ahol a Bakta- lórántházi Szakiskola-Dó- zsa Sportegyesület ökölvívói is szorítóba léptek. A szabolcsi versenyzők közül súlycsoportjában Irányi László 3., Kertész Gyula 5., Nagy Csaba 6., Lamos István pedig 7. helyet szerzett. A legeredményesebb baktai ökölvívó Irányi László, a legtechnikásabb versenyzőnek járó tiszteletdíjat is megkapta. A szabolcsi versenyzőknek egyébként nem volt kedvező a sorsolásuk, mivel hárman is már az első mérkőzésen 1976. évi magyar bajnokot kaptak ellenfélül. A szakosztály munkáját dicséri azonban, hogy 8 hónapos munka után vállalták a minősítő versenyen való részvételt. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek! Sporthírek A Vasas ifjúsági labdarúgócsapata Enepetálban (NSZK) szerepelt nemzetközi tornán. A Vasas 14 gólt lőtt, egyet kapott, mégis csak 3. lett, mert első mérkőzésén a későbbi győztes Enepetáltól 1:0- ra kikapott. Utána a Vasas legyőzte a Eintracht Frankfurt és a Montpelier csapatát, majd a 3. helyet eldöntő mérkőzést a torna kiemelkedően legjobb játékával ll:0-ra nyerték a Vasas fiataljai a Paris SG ellen. ¥ Eddy Merckx, a belgák „kerékpáros királya” — mint kedden bejelentették, sérülés miatt nem vesz részt az idei Tour de France-on. A francia körverseny ötszörös győztesének műtétre is szüksége lesz. Anatolij Karpov, szovjet sakkvilágbajnok Jakutföldén vendégszerepei — jelenti a TASZSZ. A nemzetközi nagymester Jakutszkban 20 táblás szimultánon vett részt. Legfiatalabb ellenfele egy 4 éves iskolai tanuló, legidősebb partnere pedig egy 53 éves mesterjelölt volt. Érdekesség, hogy ellenük elvesztette játszmáit. Ezenkívül négy döntetlent ért el, a többit megnyerte. Labdarúgás: Ái utolsó fordulóban dől el a feljutás Nagy harc folyik a feljutást jelentő két első helyért a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Az elmúlt vasárnap lejátszott 29. forduló nem hozott döntést, így az utolsó mérkőzéseken dől el, melyik két csapat jut fel a megyei I. osztályba? Az első két helyre esélyes együttesek közül vasárnap az NYVSC és az Asztalos SE hazai pályán Csen- gert, illetve Baktalórántházát fogadja, míg a Nyírbátori BSC Balkányban vendégszerepei. S az izgalmakat fokozza az is, hogy a nyírbátoriak jogosulatlan játékosok szerepeltetése miatt megóvták a június 6-án lejátszott NYVSC—Nyírbátor mérkőzés 2:0-ás végeredményét. Az óvást a fegyelmi bizottság június 17-én, csütörtökön tárgyalja. Az utolsó előtti forduló eredményei: Nyíregyházi Mezőgazda- sági Főiskola—Asztalos SE 2:5, Nagyvarsány—NYVSC 0:0 (!), Csenger—Ujfehértói Vörös Meteor 3:1, Baktalórántháza—Ho- dász 5:0, Nagyecsed—Vámosoro- szi 4:1. Nyírtass—Kemecse 2:0, Demecser—Balkány 4:1, Nyírbátor—Nyírmada 2:0. A megyei II. osztályú labdarugó-bajnokság állása az utolsó forduló előtt: 1. NYVSC 29 20 5 4 69-11 45 2, Asztalos 29 18 9 2 62-29 45 3. Nyírbátor 29 19 5 5 73-29 43 4. Bl.-háza 29 17 6 6 68-32 40 5. Csenger 29 15 4 10 80-5J 34 6. Balkány 29 13 7 9 64-42 33 7. Nagyecsed 29 11 6 12 64-54 28 8. Nyírmada 29 11 5 13 36-46 27 9. Hodász 29 12 3 14 48-65 27 10. Ujfehértó 29 11 4 14 45-64 26 11. Demecser 29 12 1 16 56-69 25 12. Nyírtass 29 9 5 15 41-55 23 13. V.-oroszi 29 8 5 16 33-65 21 14. Kemecse 29 6 6 17 36-66 18 15. N.-varsány 29 4 8 17 25-69 16 16. Mg. Főisk. 29 5 3 21 29-80 13 Tóth József Röplabda: Három győzelem három vereség Ötvenszázalékos teljesítményt nyújtottak az elmúlt hét végén a szabolcsi NB Il-es röplabdacsapatok. A női együttesek közül a Taurus, a Spartacus-Pe- tőfi és az NYVSC nyert, míg a Nyírbátor hazai környezetben vesztett. A két férficsapat simán kikapott! Eredmények: Nyíregyházi Taurus—Kistere- nye 3:1. Női mérkőzés Nyíregyházán. A hazaiak biztosan nyerték a találkozót. NYVSC—Miskolci Spartacus 3:0. Női mérkőzés Miskolcon. A kitűnően játszó vasutaslányok 45 perc alatt győzték le a Sparta- cust. Nyíregyházi Spartacus-PetOfi —Salgótarjáni Bányász 3:1. Női mérkőzés Nyíregyházán. Ezúttal jobban ment a nyíregyháziaknak és megérdemelt győzelmet arattak. Hajdúböszörményi óvónőképző—Nyírbátori Kinizsi 3:2. Női mérkőzés Nyírbátorban. Az erősen tartalékos hazaiak 0:2-ről egyenlítettek. A rnérkőzést eldöntő játszma azonban a vendégeknek sikerült jobban. MALÉV SC—Nyíregyházi Spar- lacus-Petőfi 3:0. Férfimérkőzés Nyíregyházán. A volt NB I-es fővárosi gárda igazolta hírnevét, könnyen győzött. Ózdvidéki Bányász—Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola 3:0. Férfimérkőzés Farkaslyukon. A legjobbjait nélkülöző főiskolás együttes nem tudta nagy küzdelemre késztetni a hazaiakat. OLIMPIÁRÓL — OLIMPIÁRA Aranyak, arcok, pillanatok Nem tudja, hány érme van: Gerevich Aladár Gerevich Aladár, született 1910- ben Jászberényben. Egy mendemonda kering róla. Amikor megkérdezték tőle. hány olimpiai érme van, állítólag így válaszol: — Ahán;. szór megszámlálom, mindig más eredményt kapok . . . A statisztikusok jobban tudják, mint én. Korán megismerkedett a vívással. Az első leckét édesapjától kapta, aki vívómester volt. Tizenhat esztendős korától edzett rendszeresen. Győzelemmel kezdte. Élete első versenyét 1927-ben nyerte. Még abban az esztendőben felkerült a fővárosba, ahol a híres Santelli Italo tanítványa lett. Igazán 1929-ben figyeltek fel rá, amikor egy tátrai versenyen megszerezte az első helyet. Egy esztendővel később lett először a magyar kardvívó-válogatott tag- ia. 1931-ben az olasz Nedo Nádi így nyilatkozott róla: „Gerevich a magyar vívás nagy ígérete. Minden dicséreten felül megállta helyét, gyönyörűen vívott, mindene megvan ahhoz, hogy világklasszis legyen: fiatalság, pompás fizikum, ragyogó technika. Különösen fizikuma olyan, amilyent még nem láttam. Egy mókus sem lehetne fürgébb, gyorsabb, mint ez az alig 18 évesnek látszó ifjú . . . Tavaly Pillér György tűnt fel, nem mindennapi tudásával, ma is ő a legnagyobb magyar kardvívó, de az idei év termése: Gerevich Aladár ...” Sikersorozata egyedülálló a vívás történetében. Hat olimpián (1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960) vett részt és ötször volt tagja az aranyérmes magyar csapatnak, ezenkívül az egyéniben 1936-ban harmadik, 1948-ban első, 1952-ben második. Hidegvérével, nagyszerű technikájával gyakran szinte csodákat tudott művelni. így történt ez 1952-ben a helsinki olimpián is. 7:7-re állt a magyar—olasz döntő. Ekkor lépett pástra Gerevich és az olasz Pinton. Az előjelek eléggé kedvezőtlenek voltak, Gerevich ugyanis korábban valamennyi csörtéjét elvesztette. Ennek ellenére szinte szárnyakat kapott, viharosan támadott. Pinton azonban hasonlóan nagy becsvággyal vetette magát a küzdelembe. Pillanatok alatt 2:1- re vezetett. Arra számított, hogy ezután valósággal lerohanja ellenfelét, de Gerevich bravúrosan védekezett, és a magyar vívónak sikerült kiegyenlítenie. Azután továbbra is fej fej mellett haladtak. 3:3. A csapat vezetői és versenyzői hátat fordítottak a Újabb NYVSC-s atlétasikerek Finnországban rendezték meg a skandináv államok Északi Kupa atlétikai bajnokságát. Az öt skandináv ország csapata mellett a versenyen indult a magyar női válogatott is, melyben helyet kapott Erdélyiné Szabó Ildikó, az NYVSC atlétanője is. Ildikó távolugrásban indult és 650 centi- méteres teljesítménnyel győzött. Ez a legjobb idei magyar távol- ugró-eredménynek számít. A DVTK vasárnap délután rendezte meg a Lucsánszky—Mi- hályfi országos atlétikai emlék- versenyt, melyen az NYVSC atlétái közül többen rajthoz álltak. A 800 méteres síkfutásban Sze- meti Gyula az első helyet szerezte meg, 1:53,5 perces eredményével. Szoboszlai Péter gerelyhajításban 68,44 méterrel második lett. Nagy Katalin 100 m síkfutásban indult és 12,3 másodperccel az első helyen végzett. Szabolcsi csapatok fekete vasárnapja Valamennyi szabolcsi NB-s kézilabdacsapat vereséget szenvedett a vasárnapi bajnoki mérkőzéseken. Különösen a Vásá- rosnaményi Vörös Meteor női és a Nyíregyházi Spartacus-Pe- tőfi férfiegyüttesének a veresége fájó, mert azzal igen nehéz helyzetbe kerültek a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelemben. Eredmények: Újpesti Dózsa—Tiszavasvári IiOmbik 18:15 (9:8). NB I B-s férfimérkőzés Tiszavasváriban. Az idei legjobb játékát nyújtotta a Lombik, de a győzelemhez az is kevés volt. Gól: Sepsi 5, Papp, Újhelyi 4—4. Sápi, Puskás 1—1. Budakalászi Textiles—Nyíregyházi Spartacus-Petőfi 34:23 (16:11). NB Il-es férfimérkőzés Budaka- lászon. Védelmi hibák miatt vesztett a nyíregyházi csapat. A gólkülönbség túlzott. Gól: Marton 11, Debreceni, Varga 4—4, Hársfalvi 3, Babolcsay 1. DVTK—Nyírbátori BSC 24:20 (11:9). NB Il-es férfimérkőzés Diósgyőrben. A nyírbátori csapat vereségét lélektelen játékának köszönheti. Gól: Pál 11, Molnár 5, Végh 3, Kiss 1. D. Közút—Nyíregyházi Tanárképző Főiskola 15:12 (7:5). NB Il-es női mérkőzés Debrecenben. A főiskolások sorra kihagyták helyzeteiket, s ez megbosszulta magát. Gól: Beresnyák, Tóth 3—3, Kobzos, Csepregi 2—2, Lovas, Kovács 1—1. I Egri Vasas—Nyíregyházi Vo- lán-Dózsa 17:12 (7:4). NB Il-es női mérkőzés Egerben. Több százszázalékos helyzetet hagyott ki a Volán-Dózsa, ezért vesztett. Gól: Buzásy 5, Szerednyi 3, Darkó, Tálas 2—2. VEGYÉPSZER—Vásárosnamé- nyi Vörös Meteor 9:8. Nagy küzdelemben nyert a fővárosi együttes. KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: A színháztörténész mondja. — 8,42: Verdi: Falstaff Háromfelvonásos opera. — Közben: 10,05: Gyermekeknek. — 10,44: Az operaközvetítés folytatása. — 11,31: Csajkovszkij: Vonósszerenád. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Látogatás kutatóintézetekben. — 13,40: Viasz Piroska népdalokat énekel, Gusa Pál furulyázik, Horváth János hárfán játszik. — 14,00: Ezeregy délután. — 14,32: Bach: D-dúr szvit No. 3. — 15,10: Iskolarádió. — 15,48: Polkák. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,10: Nyári Károly népi zenekara játszik. — 16,30: Delly Rózsi és Maleczky Oszkár énekel. — 17,05: Tanuljunk tanulni. — 17,30: Schubert: Hüttenbrenner-változatok. — 17,45: Népzenekedvelőknek. — 18,15: Czine Mihály könyvszemléje. — 19,15: Rádiószínház — Macska a felségvizeken. Ráko- sy Gergely rádiószatirája. — 20,50: Kis magyar néprajz. — 21,50: Népszerű filmdalok. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: A Jannequin kórusműveiből. — 22,45: Herakleitosz — a „homályos bölcs”. — 23,05: A cigányprímás. Részletek Kálmán Imre—Harsányi Zsolt—Innocent Vincze Ernő operettjéből. — 23,30: Magyar szerzők műveiből. — 0,10: Sztevanovity Zorán és Dusán táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: A Budapesti Koncertfu- vószenekar játszik. — 8,33: Tánczene Prágából, Varsóból, Szófiából, Moszkvából és Bukarestből. — 9,33: Nóták. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 11,33: A Szabó család. — 12,00: Candide. Részletek Bernstein zenés játékából. — 12,33: Zenekari muzsika. — 13,33: Finn gyerekek énekelnek. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,00: Az Ifjúsági rádió órája. — 18,00: II. félidő. Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 19,25: Népdalcsokor. — 20,00: Ez is, az is... — 22,00: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 22,33: Népi zenekarok műsorából. — 23,00: Grieg-művek. — 23,30: Gigliola Cinquetti, Nicola di Bari és a Giannini együttes felvételeiből. nyíregyházi rádió 17,00: Műsorismertetés. — Hírek. — Lapszemle. — 17,05: A Pilot és a Shadows együttes műsorából. — 17,20: Filmkritika. — 17,25: Ránki Gy.: Filmmelódiák. — 17,30: Nők negyedórája. — 17,45: Lehár F.: Mosoly országa. Részlet. — 18,00: 1976. június 16., szerda Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Pinocchio együttes játszik. — 18,27—18,30: Hírösszefoglaló. — Műsorelőzetes. MAGYAR TV 9,43: Tévétorna. (Ism.) (Színes!) — 9,50: Cimbora. Irodalmi magazin gyerekeknek. (Ism.) (Színes!) — 10,35: Delta. Tudományos híradó. (Ism.) — 11,00: Columbo. Magyarul beszélő amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat: „Fekete etűd”. (Ism.) (Színes!) — 12,10: Játék a betűkkel. (Ism.) — 17,08: Hírek. — 17,15: Ritmus ’75. In- tervízió-átvétel az NDK televízió műsorából. — 18,10: A nyelv világa. — 18,55: Reklámműsor. — 19,05: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes!) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Valentyin Katajev: A kör négyszögesítése. Vígjáték két részben. A Pesti Színház előadása, felvételről. (14 éven felülieknek!) Az előadás előtt Elbert János bevezetője. — Kb. 21,35: Szép magyar tánc. III. rész: Tiszaháti csárdás. (Színes!) — 21,40: Családi kör. Szülők, nevelők magazinja. — 22,40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20,00: Vezetők klubja. Verseny — versenyeztetés. — 20,40: A nagy szomjúság. Olasz dokumentumfilm. — 21,05: Tv- híradó 2. — 21,25: Rendezte: Zsigmondi Boris. — Mária halála. Képzőművészeti rövidfilm. (Ism.) Szántó Piroska. Portréfilm. (Ism.) (Színes!) Szobor és legenda. Képzőművészeti rövidfilm. (Ism.) — 22,25: Zenés nyári esték. Tamássy: Énekóra. Vidám kisopera. (Ism.) BRATISLAVAI TV 15,55: Hírek. — 16,00: Kertészek műsora. — 16,30: Középszlovákiai híradó. — 16,45: Építészeknek. Publicisztikai műsor. — 17,10: Ifjú szemmel. — 17,50: A teremtés urai. — 18,35: A hét könyvei. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Krónika. A 13. nemzetközi tv-fesztivál. — 19,45: Ahová a halál nem ér el. Szovjet film. — 20,10: Az intervízió műsora: Csehszlovákia—Hollandia labdarúgó-mérkőzés. — 22,00: Tv- híradó. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: PÉNZT, VAGY ÉLETET. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: TALÁLKOZTAM BOLDOG CIGÁNYOKKAL IS. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mozi: EMBERRABLÁS MAGYAR MÓDRA. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Kert mozi: ELÁTKOZOTTAK. E. k.: 8 óra. Kisvárdai mozi: HOLTBIZTOS TIPP. Mátészalkai mozi: AMACORD (EMLÉKEZEM) SZÍNHÁZMŰSOR: Csokonai Színház: HOGYAN HÁZASODOTT MEG PETRUS- KA? 18-án 19,00 óra Ódry-b. Eredménylapok a nyári olimpiai játékok történetéből: LOS ANGELES, 1932. Kard csapat: 1. Magyarország (Gerevich Aladár, Gly- kais, Kabos, Nagy, Pet- schauer, Pillér), 2. Olaszország, 3. Lengyelország. BERLIN, 1936. Kard egyéni: 1. Kabos (Magyarország), 2. Marzi (Olaszország), 3. Gerevich (Magyar- ország). LONDON, 1948. Kard csapat: 1. Magyarország (Berzelly, Gerevich, Kárpáti, Kovács, Rajcsányi), 2. Olaszország, 3. Egyesült Államok. Kard egyéni: 1. Gerevich Aladár (Magyarország), 2. Pinton (Olaszország), 3. Kovács (Magyarország). HELSINKI, 1952. Kard egyéni: 1. Kovács (Magyarország), 2. Gerevich (Magyarország), 3. Berczeliy (Magyarország). pástnak, mert egyszerűen nem bírták az izgalmakat. Szerencsére azonban Gerevich idegei rendben voltak, tovább támadott és kardja ott csattant Pinton mellén. Az olasz ekkor cirkuszi jelenetet rögtönzött, nem akarta elismerni a zsűri döntését. Ez azonban nem segített rajta. A zsűri megingathatatlan maradt. Pinton erre teljesen elvesztette nyugalmát és valósággal le akarta rohanni ellenfelét. Gerevich azonban védeni tudott, aztán ő lendült támadásba, és máris 5:3 lett. Ez az epizód is jól érzékelteti, hogy Gerevich fénykorában milyen bravúrokra volt képes. Nemcsak olimpiákon, hanem világbajnokságokon is remekelt. 1930 és 1960 között tizenkétszer volt tagja a világbajnok magyar csapatnak. Míg egyénileg háromszor nyert aranyérmet. Négyszeres országos kard-, és hatszoros tőrbajnok. 1960-ban-vonult vissza. Mint a klasszikus magyar vívóiskola képviselője versenyzését a szinte művészi tökélyre emelt technikai tudás, a lendület, a bátor támadókészség és a lelkesedés jellemezte. Olimpiai teljesítménye, vagyis az, hogy hat egymást követő olimpián ott állt a győzelmi dobogón, egyedülálló a vívás történetében. Felesége Bogáthy-Bo- gen Erna ugyancsak neves vívónő volt. Pál fia pedig arra készül, hogy minél jobban megközelítse apja sikereit. Mesteredző, a BVSC vívóival foglalkozik. Civil foglalkozása: hosszú esztendőkig a Magyar Nemzeti Bank tisztviselője volt. Több kitüntetés tulajdonosa. Molnár Károly M Keletagyarország A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség i Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003, 11-277 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47' Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-150 Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj égy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Árok utca 15. F. v.: Holéczi István RÁDIÓ FILM