Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-17 / 142. szám

MA Barátoknál Tábornyitás Hagdeburgban az úttörővárosban (2. oldal) (5. oldal) ]ó a munkásnak, jó a vállalatnak Kertbarátok (3. oldal) (7. oldal) Folytatja munkáját a mongol kommunisták kongresszusa Biszku Béla beszélt a mongol—magyar barátsági gyűlésen Szerdán reggel Ulánbátor­ban folytatta munkáját a Mongol Népi Forradalmi Párt kongresszusa. A délután folyamán több külföldi delegáció Mongólia vidéki körzeteit kereste fel. Az Ulánbátor közelében fekvő szonginói biokombi­nátba látogatott el az MSZMP küldöttsége. A kom­binát dolgozói magyar— mongol barátsági gyűlés ke­retében találkoztak a párt­küldöttséggel. A szonginói biokombinát, amely az ázsiai kontinens egyik legnagyobb oltóanyag­termelő üzeme, 1974-ben kezdte meg a termelést, s tavaly már 120 ezer liter ol­tóanyagot, vakcinát, antibio­tikumot adott a mongol nép­gazdaságnak, amelynek leg­fontosabb ágazata az állatte­nyésztés. (A kombinát ter­mékeinek egy részét pedig már most exportálják.) A biokombinát magyar műsza­ki közreműködéssel épült, s jelenleg is több mint nyolc­van magyar műszaki szak­ember és szakmunkás dolgo­zik itt. Az üzemek és laboratóriu­mok megtekintése után ma­gyar—mongol barátsági gyű­lést tartottak Szonginóban, amelyen Biszku Béla beszé­det mondott. A magyar pártküldöttség — mondotta — örömmel elfo­gadta a biokombinát meglá­togatására szóló meghívást. Magyar részről ezt a létesít­ményt a magyar—mongol internacionalista együttmű­ködés egyik nagyszerű ered­ményének tekintik, s egyben a két nép közötti barátság jelképét is látják benne. Minden túlzás és udvarias­kodás nélkül megállapíthat­juk, hogy mindaz, amit a kongresszuson a központi bizottság beszámolójában és a küldöttek felszólalásaiban eddig hallottunk, a mongol kommunisták reális szemlé­letét, marxista-leninista igé­nyességét tükrözte. Pontosan kitapintható az is — folytat­ta beszédét Biszku Béla —, hogy az utóbbi években mennyire megnövekedett a Mongol Népköztársaság és a Mongol Népi Forradalmi Párt nemzetközi tekintélye. Ez nemcsak abból állapítha­tó meg, hogy a kongresszus­ra 59 testvérpárt küldte el képviselőit. Biszku Béla a továbbiak­ban röviden beszámolt a ha­zai belpolitikai helyzetről, arról, hogy az MSZMP és a magyar dolgozók jelenleg a XI. pártkongresszus határo­zatainak végrehajtásán dol­goznak. Nemzetközi vonatko­zásban pártunk politikája változatlanul elsősorban a szocialista országok közötti internacionalista együttmű­ködés fejlesztésére irányul. Megköszönve a biokombinát­ban dolgozó magyar szakem­berek munkáját, Biszku Bé­la hangoztatta, hogy a Mon­góliában dolgozó szakember- gárda fontos internacionalis­ta missziót teljesít, országun­kat, népünket és pártunkat képviseli. A magyar pártküldöttség vezetője végezetül köszöne­tét mondott a szívélyes fo­gadtatásért, s jókívánságait fejezte ki a szonginói kombi­nát dolgozóinak munkájá­hoz, a pártkongresszus ered­ményes befejezéséhez, sike­reket kívánt a mongol nép­nek a szocialista építőmun­kában. Az Unen, a mongol párt központi lapja szerdai számá­ban teljes szövegben közölte Biszku Bélának, a magyar pártküldöttség vezetőjének a keddi ülésen elhangzott üd­vözlőbeszédét. Budapestre érkezett a Francia Kommunista Párt küldöttsége A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására szerdán Budapestre érkezett a Fran­cia Kommunista Párt kül­döttsége, amelyet Oaston Plissonnier, a politikai bi­zottság tagja, a központi bi­zottság titkára vezet. A de­legáció tagjai: Guy Hermier, a politikai bizottság tagja, Marie-Therese Goutmann, a központi bizottság tagja, a szenátus kommunista csoport­jának elnöke, Jacques Denis, a központi bizottság tagja és Martin Vériét, a központi bi­zottság munkatársa. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bi­zottság titkára és Horn Gyu­la, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. Edward Gierek fogadta Németh Károly! Edward Gierek, a LEMP KB első titkára szerdán Var­sóban fogadta Németh Ká­rolyt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Köz­ponti Bizottság titkárát. A baráti és szívélyes lég­körű találkozón megvitatták a két párt együttműködése elmélyítésének kérdéseit. Nagy figyelmet szenteltek a magyar—lengyel együttmű­ködés fejlesztésének is, külö­nösen gazdasági téren. A megbeszélésen jelen volt Jan Szydlak, a LEMP Köz­ponti Bizottságának titkára is. Dr. Maróthy László Somogybán Dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja* a KISZ Központi Bizottság első titkára szer­dán Somogy megyébe láto­gatott. A vendéget Kaposvá­rott Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára fo­gadta és tájékoztatta a me­gye gazdasági és politikai helyzetéről. Dr. Maróthy László találkozott és eszme­cserét folytatott a megyei pártbizottság titkáraival, osz­tályvezetőivel, valamint a KISZ megyebizottság titká­raival. A délutáni órákban a me­gye sporthelyzetéről — külö­nösképpen az ifjúsági sport­életről tájékozódott a KISZ Központi Bizottságának első titkára, majd részt vett és felszólalt a KISZ megyei bi­zottságának apparátusi érte­kezletén, ahol az ifjúsági szövetség IX. kongresszusán hozott határozatok végrehaj­tásáról tanácskoztak. Lázár György hazaérkezett franciaországi látogatásáról Lázár György párizsi láto­gatásának hivatalos prog­ramja szerdán délelőtt a Compagnie Internationale l’Informatique elektronikai cég egyik központjának meg­tekintésével zárult, Varseilles közelében, Louveciennes-ben. Az önálló francia számító- gépipar megteremtésére 1967-ben létrehozott CII je­lentős kapcsolatot épített ki a Videotonnal, több modell­jét licenccel is megvette a magyar vállalat. Gaston Gest, a CII elnök­vezérigazgatója fogadta itt a magyar kormányfőt és átte­kintést adott a vállalat mű­ködéséről. Lázár György kérdésére válaszolva a cég vezetői el­mondották, hogy jelenleg el­sősorban a számítógépek termelésirányítási, termék­elosztási, kórházi alkalmazá­sa fejlesztésén dolgoznak, de rendszereket alakítanak ki a telefonhálózatok korszerűsí­tésére, a bankműveletek le­bonyolítására, a légi- és vas­úti forgalom megszervezésé­re is. A louveciennes-i látogatás után Lázár György a párizsi magyar kolóniával találko­zott, majd szerdán délután visszarepült Budapestre. Orly repülőterén a magyar és francia zászlókkal fello­bogózott díszpavilon előtt a köztársasági gárda színpom­pás egyenruhába öltözött alakulata tisztelgett, amikor a magyar kormányfő és kí­sérete repülőgépre szállt. A magyar vendégeket Robert Galley, a francia kormány építési minisztere, valamint Veress Péter, hazánk párizsi nagykövete búcsúztátta. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke franciaországi látogatásáról szerdán vissza­érkezett Budapestre. A kormány elnökével együtt hazaérkezett dr. Bíró József külkereskedelmi mi­niszter, Marjai József kül- ügyminisztériumi államtit­kár, dr. Várkonyi Péter ál­lamtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke és dr. Bényi József, a Külügyminisztérium cso­portfőnöke. A Minisztertanács elnöké­nek fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Púja Frigyes külügyminiszter, Rödönyi Károly közlekedés- és pos­taügyi miniszter, dr. Varga József, a Minisztertanács tit­kárságának vezetője, Nagy János külügyminiszter-he­lyettes és Lakatos Ernő, a Minisztertanács Tájékozta­tási Hivatalának elnökhelyet­tese. Jelen volt a fogadtatás­nál Francois Xavier Thiollier, a Francia Köztársaság buda­pesti nagykövetségének ideig­lenes ügyvivője. KÉPEK A FÖLDEKRŐL SZAMÓCASZÜRET. A vajai Rákóczi Termelőszövetkezetben eddig 200 mázsa sza­mócát szedtek le. A korai gyümölcsöt Nyíregyháza, Debrecen és Miskolc piacaira szállítják. Felvételünk rakodás közben a MÉK Vállalat gépkocsiján készült. (Elek Emil felvételei) A kölesei Kossuth Tsz-ben Tatár Sándor, Takács Gyula és Sütő József a tízholdas málnás permetezését végzi gombabetegség ellen. XXXIII. évfolyam, 142. szám Ara: 80 fillér 1976. június 17., csütörtök

Next

/
Oldalképek
Tartalom