Kelet-Magyarország, 1976. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-22 / 120. szám
■ ± I 2 KELET-MAG Y ARORSZÁG 1976. május 22. ÚJ LÉTESÍTMÉNY KERESKEDŐK, NÉPMŰVELŐK? Két arc — a könyvesboltból Nézem a harminc-negyven kiló súlyt cipelő bolti eladókat és arra gondolok: ez bizony nehéz fizikai munka. Kérdezem, a legújabb tudományos, szépirodalmi művek, kották, hanglemezek között megtalálhatom-e a kedvencem, — a bolti eladó mint egy információs könyvtáros válaszol. Ez mégsem fizikai, hanem szellemi munka — vélekedem. Hallgatom a félórás vitát egy idősebb emberrel, aki kiselőadást tart „Esti Kornélról,,, végül megkérdezi a bolti eladót: egyáltalán ismeri ön Kosztolányit? Ekkor inkább pedagógus és pszi- hológusnak képzelem a nagy önuralommal megáldott bolti eladót. Valójában a könyvesbolt dolgozóinak kevés idejük jut azon töprengeni, mennyi a munkájukban a szellemi és mennyi a fizikai. Naponta 25 —30 ezer forint értékű könyvet kell eladniuk, hogy teljesíthessék a megállapított tervet. (Áprilisban a Bessenyei Könyvesbolt 430 ezer forintot forgalmazott). A napokban kaptak három kontér árut, 140 mázsa könyvet, négyen hordták be. Nézem a bolti dolgozók kezét... — Sajnos nincs más megoldás, ez is hozzátartozik a munkánkhoz. Talán nem is ez a nagyobb baj, hanem az, hogy áruátvételkor-feldolgo- záskor néha reggel 8-tól délután 2-ig be kell csukni a boltot. Ez rossz a vevőknek és nekünk is, nagy kiesést jelent. Németh Zoltánné, a Bessenyei Könyvesbolt vezetőhelyettese 22 éve dolgozik a boltban. Percnyi megállásuk nincs, állandó ingajáratban „közlekednek” a polcok és a raktárak között. Nyolcán kellene lenniük, de csak négyen-öten vannak. A fiatalok nem sokáig maradnak a boltban, nem bírják a strapát... — Különösen nagy most a gondunk a tankönyvek fogadása miatt. Már kilincselünk egy tornaterem után, ahol a rengeteg könyvet raktározhatnánk, de eddig eredménytelenül, nem kaptunk termet. A 3 milliós értékű könyvkészlettel rendelkező birodalomban — amely mégis kicsi már a megyeszékhelynek — mindig csodálja az ember, hogyan tudnak eligazodni a bolti eladók a sokszáz szerző és cím, a megjelenési határidők és egyéb tudnivalók között. De elegendő-e ha csupán a címeket és a könyvek helyét ismerik az eladók? — Elsősorban vizuálisan igyekszünk megjegyezni a könyveket. Nem elég, ha a könyvjegyzékben a címet, a szerzőt megnézzük — folytatja Németh Zoltánné. Látnunk is kell a könyvet, amelyet a vásárlók kérnek. Sajnos sokszor kell azt mondanunk, hogy nincs. Főként a kötelező olvasmányok, egyes alapfokú műszaki könyvek hiányoznak. A Bessenyei Könyvesbolt Nyíregyháza szívében van, talán ezért fordul elő, hogy nemcsak könyvért, hanem tévedésből rajzszegért, celofánpapírért és egyéb apróságért is bejönnek a járókelők. Sokan nemcsak venni akarnak, hanem eladni is. A könyvesbolt foglalkozik a régi, antikvár könyvek megvételével és árusításával is. A vásárlók közül már sokan megszokták, ha belépnek itt is kosarat kell fogniuk, ez a rend... — Sajnos nem a legpraktikusabbak a kosaraink, nem lehet őket karra venni — mondják a bolt dolgozói. Emiatt nem mindenki vesz kosarat a kezébe. A bolti dolgozók szerint elvétve fordul elő, hogy valaki fizetés nélkül akar távozni. Nehéz meggyőződni az „igazi” szándékról. A könyv egyik szerény munkása a boltban Lippai Ilona, akit a vásárlók Ilikének hívnak. Érettségi után, 1968-ban kezdte a munkáját, hivatásnak tekintő könyves- bolti eladó, akiről munkatársai azt mondják: élő lexikon. — Előfordult, hogy az otthoni, saját könyvem hoztam el valakinek, mert a boltból már elfogyott, én pedig nem tudtam azt mondani, hogy nincs. Nagyon hálásak a vevők, van egy bácsi, aki nőnapon, Mikulásra, sőt még gyermeknapra is hoz valami apróságot. Egy szál rózsát... Lippai Ilona nagyon szereti a könyvesboltot, ezért is tartott ki a sok fárasztó, nagy figyelmet kívánó munka mellett, amelyhez a nagyobb tudást is meg akarja szerezni. Egyszer már jelentkezett a könyvtáros-népművelő szakra, nem sikerült. Nem mondott le róla, hogy újra próbálkozzék, mostmár az egyetemmel. De addig még sokszor áll a vevők elé: parancsoljanak Páll Géza A távbeszélő-hálózatokra hazánkban is jellemző a túlterheltség. Éppen ezért hazánk öt településén — köztük Nyíregyházán — május 25-től bevezetik az időmérést a telefonálásoknál. Csütörtökön az „időméréses rendszer” lényegéről Miskolcon tájékoztatta az újságírókat a Magyar Posta Vezérigazgatósága. A felmérések szerint a 3 percnél hosszabb beszélgetések 35 százaléka indokolatlan. Ezek a beszélgetések akadályozzák a valóban, sürgős és fontos hívásokat. Az időmérés — amit már a legtöbb országban bevezettek — elkerülhetetlen forgalmi és műszaki szükségszerűség. Május 25-én, kedden öt városban: Miskolcon, Szolnokon, Nyíregyházán, Cegléden és Hódmezővásárhelyen kezdik a telefonálási idő mérését. Az intézkedés megyénk székhelyén 5200 főállomást érint. Az új díjszabás szerint reggel héttől este hat óráig valamennyi 3 perces beszélgetésért egy forintot számláz a posta, s minden megkezdett 3 perces beszélgetés ára egy forint. Este hat és reggel hét óra között 6 percet lehet beszélgetni egy forintért. Valamennyi készüléken folytatott beszélgetést korszerű és megbízható műszer méri be. A jövőben még inkább ügyelni kell arra, hogy a „kagyló” rendesen a helyére kerüljön, mert a mellé tett kagyló a folyamatos számlázást vonja maga után. A nyilvános telefonállomásokon 3 perc után újabb egy forintot kell bedobni annak, aki tovább kíván beszélni. A tájékoztatón hangsúlyozták, hogy a posta nem anyagi okok miatt vezeti be az időmérést, hanem azért, hogy csökkenjen a vonalak leterheltsége, s több embernek és hamarább lehessen telefonálni. Június 14-én a debreceni postaigazgatóság képviselői Nyíregyházán a vállalatok képviselőinek beszámolnak az addigi tapasztalatokról és tanácsokat is adnak. SÉTA ALHAVIRÁGZÁSKOR Tájékoztató a Sóstóról — öt földrészre „Szép és ismeretlen vidék” — így jellemezte Szabolcs-Szatmárt az Idegenforgalmi Tájékoztató Szolgálat vezetője. Kudar Lajos, aki három napig megyénkben tartózkodott. A tapasztalt idegenforgalmi szakember szemével járta be a Nyírséget. Szatmári. Bereget. — Tájékoztató szolgálatunk sokat tehet e vonzó vidék népszerűsítése érdekében. A személyes élmények, melyek a vártnál szebbek és izgalmasabbak voltak, engem személy szerint is arra késztetnek, hogy az ITSZ lehetőségein belül minél nagyobb propagandát csináljunk a Felső-Tisza vidékének. — Milyenek ezek a lehetőségek? Mi a tevékenysége a tájékoztató szolgálatnak? — 1969-től működik Magyarországon az ITSZ. Az Országos Idegenforgalmi Tanács szerve vagyunk, és az a feladatunk, hogy az országról minél szélesebb körű tájékoztatást adjunk a külföldi és a belföldi turistáknak. Ennek eszközei változatosak : filmeket, prospektusokat, plakátokat, ese- ménynaptárakat készítünk és forgalmazunk évente több, mint négymillió példányban. Emellett külföldi újságírókat fogadunk, programokat szervezünk számukra, kiállításokat viszünk külföldre, és ottani idegenforgalmi kiállításokat hozunk. Ha információink vannak tehát egy- egy tájról, akkor annak nagy propagandát tudunk csinálni. Itt van például előttem ez a levélmásolat: rövid tájékoztató a Sóstóról. A világ minden részébe szétküldtük. Több, mint tizenkétezer címre megy el egy ilyen levél — utazási irodáknak, repülő- társaságoknak stb. — Önök itt-tgrtózkodásuk alatt több száz fényképet is készítettek —, mi a céljuk a fotókkal? — Szeretnénk összeállítani egy bőséges anyagú fényképtárat az országról. Ezeket aztán felhasználjuk kiadványainkban, elküldjük mindenfelé az említett levelek mellett — egyszóval képi tájékoztatást is tudunk adni .. . — Azt mondta, meglepte, amit a megyében látott... — Úgy van. Idegenforgalmi propagandánk döntő része Budapestre, a Balatonra és a Duna-kanyarra korlátozódik. Az országnak erről a csücskéről meg alig tudunk valamit — még mi is! Akkor mit tudhat egy turista? Például talán ez a megye az, ahol a legtöbb irodalmi emlékhely található ... Csodálatos népi alkotások, templomok, várak, múzeumok — és nem utolsósorban a táj! Olyan atmoszférája van, amilyet az országban másutt nemigen találhatunk ... Népszerűsíteni kell, hiszen aránytalanul kevesen ismerik és találják vonzó úticélnak. Most már találhat szállást, étkezést az utazó. Meg elsőrangú eligazító táblákat az utakon ... Ezt külön is kiemelném — rendkívül fontosak a turisták számára! — Kétnapos „turistaút - ján” bejárta a megyét. Milyen ötletek merültek fel önben, mint rutinos, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező szakemberben ? — Konkrét ötleteket persze nem adhatok, nem is feladatom. Azokban nem szűkölködik a megyei idegenforgalmi hivatal sem ... Viszont elgondolkodtam néhány dolgon. Például azon, hogy milyen jó minőségű utakon lehet megközelíteni a látványosságok nagy többségét. Manapság, az autós turizmus fellendülése idején ezt feltétlenül propagálni kell! — A megyében működő utazási irodák tevékenységének nagy részét a megyebeliek „kiutaztatása” teszi ki, a másfelé irányuló utak szervezése. Ebben milyen segítséget adhat az ITSZ? — Kiadványainkkal bármikor a rendelkezésükre állunk. Nemrégiben készült el például egy négyrészes filmünk: Magyarország nyáron, ősszel, tavasszal és len. Ennek is az a célja, R. ' felkeltse az érdeklődést az ország legkülönbözőbb tájai iránt. Várjuk a kérést, remélem, Szabolcs-Szat- márban is hamarosan bemutatják ... (tgy) Né me fór* a a klubban 4 harminc kis nebuló olyan otthonosan mozgott a Kun Béla utcai klubkönyvtárban, hogy már ebből látszott, nem először vannak itt. Ez így igaz, hiszen ide járnak németet tanulni. Hetenként kétszer találkoznak Julika nénivel, Kosa Lász- lóné dr. tanárnővel. Es ami a gyermekeknek ebben a nyelvtanulásban itt különösképpen tetszik az az, hogy mindez játék közben történik. Dal és mondóka, okos és használható szöveg váltakozik, s minden perc kínálja az élményt: németül szólaltam meg, s értem, amit mondanak. A gyerekek alsó tagozatos iskolások, csurkás, mosolygós lányok, pajkos fiúk, akik tanítás után jönnek itt össze. A csütörtöki „óra” most valami különlegeset kínált. Vendégek is ültek a könyvtárban, két bácsi és hat tanárjelölt. S ami az egészben izgalmas volt: az NDK-ból jöttek. Schramm professzor, az auerbachi főiskola igazgatója, egy tanártársa és leendő nyelvtanárok. Vagyis értő fülek figyelték a feleleteket. A meghatódottság- nak nyoma sem volt. Olyan bátran mondták a dolgokat, hogy a vendégek egyre derűsebben figyelték őket, s bizony amikor az éneklésre került a sor, együtt dalolták az Oh Tan- nenbaumot. Pergett a program, olyan lendülettel, mintha sose akarna vége szakadni. Élvezték a gyermekek, játszót, tak, s közben kis fejükben belebújtak a néha nyaktörő szavak, mondatok. Julika néni, aki roppant fiatal, egy hullámhosszon volt a srácokkal, s látszott, ugyancsak kis család ez. Sokat beszélgetünk manapság arról, hogy egy-egy klubkönyvtárban mit lehet csinálni. Nos, ilyet is. Csak meg kell találni azt az igazi nevelőt, aki tudása mellé a szívét is kínálja. És tud játszani, és ismeri a gyereket, és nem magoltat, hanem ül- tetgeti a tudást. Professzor Schramm, aki igencsak szakértőnek számít, elragadtatva nyugtázta a gyermekek teljesítményét, és őszinte szívvel gratulált Kó- sánénak. Kérdhetik, hogy miért érdekes egy ilyen németóra a klubban, mi a rendkívüli benne. Lényegében semmi. Ez lenne a természetes. Tartalmas program a gyermeknek, a köz- művelődés és okta- tás együttmunkál- kodása, a játék és tanulás ügyes ötvözése — ez a modern, ez a jövő. Csak lelkesedni lehet, hogy már van ilyen, és hiszem, csak idő kérdése, és mind több kisiskolás szokja majd meg: a klub- konyvtár foglalkozá. sa élete tudást adó derűs tartozéka. (bürget) Fotópályázatunkra érkezett VÁNDORKÖSZÖRŰS Beküldte: Benkő Zsigmond, Aranyosapáti. (n. 1.) A Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat építői gyógypedagógiai intéze építését végzik Nyírbátorban. Az új létesítmény több mint 35 millió forinto: beruházásból valósul meg. (Elek Emil felvétele) IDŐMÉRÉS A POSTÁN Beszéljünk röviden
