Kelet-Magyarország, 1976. március (33. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-23 / 70. szám
Gromiko Londonban A kapcsolatok javításáról tárgyal a szovjet és az angol külügyminiszter Megkezdődött a magyar nyelv hete Lőrincze Lajos megnyitó beszédét mondja. A színházi ünnepség közönsége. (Hammel József felv.) ORSZÁGOS MEGNYITÓ NYÍREGYHÁZÁN Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter brit kollégája, James Callaghan meghívására négynapos látogatásra Londonba érkezett. Andrej Gromiko, a Szovjet, unió külügyminisztere brit kollegájának, James Callaghannek. a meghívására hétfőn négynapos tárgyalássorozatra Londonba érkezett. A brit főváros heathrowi repülőterén a szovjet diplomácia vezetőjét Callaghan és a Foreign Office más magas rangú vezetői fogadták. Callaghan, aki jelenleg a brit kormányfői poszt első számú várományosa, már délután megkezdte tanácskozásait Gromikóval. Este a brit kormány fogadást adott a feleségével együtt Londonba érkezett Gromiko tiszteletére. A szovjet vendég kedden is Callaghannel tanácskozik és szerdán fogadja őt a Impozáns politikai egység a lengyel választásokon „Egész nemzetünk támogatja a párt politikáját és a nemzeti egységfront programját”, „A lengyel nemzet hazafias egységének manifesztációja” — ilyen szalagcímek alatt számolnak be a hétfői varsói lapok a parlamenti és tanácsválasztásokról. . A nemzeti egységfront programjára szavazva a Lengyel Egyesült Munkáspárt hetedik kongresszusán elfogadott társadalmi és gazdaságpolitika folytatásáért emeltük fel szavunk — írja a Trybuna Ludu, a LEMP KB lapja, a választók szavazatukkal egyben arra is kötelezettséget vállaltak, hogy az elfogadott program megvalósításában aktívan részt vesznek. Vasárnap megválasztották Lengyelországban a szejm 460, és a vajdasági tanácsok 6740 tagját. Már a kora reggeli órákban sokan adták le voksukat, annak ellenére, hogy a naptári tavasz első napján kemény hideg és hóviharok sújtották az országot A választásokon 2,8 millió olyan fiatal vett részt, aki először szavazott. Részt vettek a választásokban a Szovjetunióban tanuló és dolgozó lengyelek, az Indiában lévő szakértők és a közel-keleti ENSZ-kontingens lengyel katonái is. Először szavaztak lengyelek az Északi sarkkörön túl — itt tartózkodik ugyanis az akadémia két kutatóhajója. A képviselői és tanácstagválasztás egyfajta népszavazás volt — írja a Zycie Warszawy — amelyen egész népünk mondott visszhangzó igent a párt politikájára. A KISZ megyei ülése Hétfőn ülést tartott Nyíregyházán a KISZ megyei bizottsága, s megvitatta az ifjúsági szövetség VIII. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról, az előző választás óta végzett munkáról készített beszámolót, amelyet a megyei bizottság ülésén elhangzott javaslatokkal, véleményekkel kiegészítve terjeszt az április 10-én összebizottságának ülő megyei küldöttgyűlés elé. A megyei bizottság összegezte a KISZ KB kongreszszusi leveléről és a szervezeti szabályzat tervezetéről az alapszervezeteknél, valamint a különböző szintű küldöttgyűléseken eddig elhangzott észrevételeket, a kongresszusi dokumentumokkal kapcsolatos javaslatokat, amelyeket szintén a küldöttgyűlés elé terjeszt. Kisvárdai középiskolások0stafctája a baktalóránlházi hősi emlékműnél. (Elek Emil felyétele) távozó miniszterelnök, Harold Wilson. Gromiko programján egy sajtóértekezlet is szerepel, amelyet elutazásának napján, csütörtökön tart a Szovjetunió londoni nagykövetségén. A brit—szovjet tanácskozások pontos napirendjét nem ismertették. Hivatalos források azonban arról tájékoztattak, hogy elsősorban a két ország kapcsolatainak további javítását szolgáló lépések és a kelet—nyugati viszony kérdései kerülnek majd szóba és hogy brit részről feltétlenül szóba akarják hozni a rhodesiai, angolai és mozambiki fejleményeket is. Brit kormánykörök szerint a tanácskozások legfőbb célja az, hogy általuk előmozdítsák a Wilson és Callaghan tavaly februárban Moszkvában tett látogatásakor létrejött megállapodások további elmélyítését és „politikai lendületet” adjanak a két ország között nagyrészt Wiisonék hatalomra kerülése után rendbejött viszony fejlesztésének. Andrej Gromiko repülőtéri nyilatkozatában elmondotta, a Szovjetunió és Anglia viszonya kétségkívül javult, új szintet ért el azóta, hogy egy évvel ezelőtt Moszkvában, legmagasabb szinten fontos kétoldalú tárgyalások folytak. „Megvannak a feltételek ahhoz, hogy ez a kedvező irányzat folytatódjék — állapította meg —. A szovjet— angol kapcsolatok alapja a realizmus. A két ország megérti egymást. A Szovjetunió a békés egymás mellett élés elveivel összhangban fejleszteni kívánja a tártós, kölcsönösen előnyös együttműködést Nagy-Britanniával különböző területeken — politikai, gazdasági, tudományos és kulturális téren egyaránt”. Hétfőn este a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban ünnepélyesen megnyitották a magyar nyelv hetét. A tizedik jubileumi rendezvény országos megnyitóján a megyei tanács és a rendező szervek nevében Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte bevezetőjében az ünnepség résztvevőit, majd Lőrincze Lajos, a TIT országos nyelvi választmányának elnöke mondott megnyitó beszédet. összefoglalta a nyelvművelő mozgalom elmúlt tíz évének eredményeit, e mozgalom további céljait, majd utalt arra, hogy Szabolcs- Szatmár joggal kapta meg az idén a jubileumi program rendezésével a házigazda gondját és dicsőségét. Beszédét azzal a bizakodással fejezte be, hogy a következő évtizedek hasonló eredményeket hoznak a nyelvműve. lésben. Ezután irodalmi összeállítással folytatódott a megnyitó, amelyben budapesti színművészek léptek fel, a tanárképző főiskola énekkarának közreműködésével. HÁLASTAFÉTA, VETÉLKEDŐK Több, mint ezren gyűltek össze március 21-én, vasárnap a Tanácsköztársaság mártírjainak baktalórántházi emlékművénél. Többségük a megye más részeiből érkezett fiatal volt — közöttük mintegy háromszázan fogadalomtételre készülő új KISZ-tag. Délelőtt kilenckor rázendített az ifjúgárdisták fúvószenekara, felsorakoztak a fiatalok. Az ünnepi emelvényen a nagyközség párt-, állami, tömegszervezeti vezetői mellett a KISZ megyei, járási, községi bizottságának képviselői is helyet foglaltak. Bihari Albert, a a megyei KISZ-bizottság titkára lépett a mikrofonhoz, és a forradalmi ifjúsági napok jegyében rendezett ünnepség résztvevői előtt a magyar történelem három forradalmi tavaszának jelentőségét méltatta, külön kiemelve az 57 évvel ezelőtti napok hőseit, eseményeit. Az ünnepi beszéd után néhány perccel a felsorakozott új KISZ-tagok szájából felhangzott az ünnepélyes fogadalom — háromszáz új taggal gyarapodott az ifjúsági szövetség. Ezután a mártírok emlékművének megkoszorúzására került sor. A párt- és tömegszervezetek, üzemek, szö■ vetkezetek, iskolák képviseletében elhelyezett vörös szegfűs koszorúk letételét díszsortűz kísérte. Ezt követően megérkeztek Kisvárdáról a mintegy ötven tagú hálastaféta tagjai is, és ők is megkoszorúzták az emlékművet. A tanácsköztársasági emlékünnepség után változatos program várta a fiatalokat: megyei és járási szintű sportversenyek, honvédelmi verseny, vers- és prózamondók vetélkedése, politikai vita. A megyei ifjúsági napot este ifjúsági bál zárta. (tgy) ★ Kisvárdán reggel hét órakor kezdődött a Bessenyei György Gimnázium és Szakközépiskolában a forradalmi ifjúsági napok március 21-i programja. A diákok az aulában megkoszorúzták a gimnázium volt tanárainak, Császy Lászlónak és Vári Emilnek, a Tanácsköztársaság mártírjainak emléktábláját. Ezután került sor a közel százfős stafétacsapat elindítására Baktalórántházára, a hősök sírjához. Délelőtt 9 órakor koszorúzták meg a Petőfi utcában Vári Emil és a Mátyás király utcában Császy László emléktábláját a Bessenyei és a Császy Gimnázium diákjai. Ezzel egyidőben zajlott le a Szabadság téren Császy László, Vári Emil és Bódi Lajos emlékművének megkoszorúzása. Az emlékműnél a szakmunkásképző intézet tanulói, illetve az intézmények, vállalatok KISZ-esei helyeztek el virágot. Délelőtt 10 órakor a városi fúvószenekar indulóira hózáporban vonult be közel 400 fogadalmat tevő fiatal a November 7 téri felszabadulási emlékmű elé. Az új KISZ-tagok fogadalomtétele után tartották meg a városi menetdalversenyt négy csapat részvételével. A kisvárdai fiatalokat az Ifjú Gárda szakasza és a Császy László Gimnázium KISZ-csapata képviseli a megyei szemlén — tudósítja Vincze Péter. KlSZ-küldöttgyűlés Nyírbátorban A nyírbátori KISZ-fiatalok március 21-én, vasárnap tartották küldöttgyűlésüket. Az eseményen részt vettek a vá‘ ros párt-, állami és társadalmi vezetői. A fiatalok beszámoltak az utóbbi években végzett munkájukról, majd a vezetők és a küldöttek megválasztására került sor. A fiatal városban jelentősen nőtt a munkahelyek száma, minden eddiginél több fiatalnak teremtettek munkalehetőséget. A város ifjúsága élen jár a termelőmunkában, kommunista műszakokban, túlórákban is segítik az üzemek termelőmunkáját. A cipőgyárban az Auróra-ifjúmunkásnapok, a növényolaj gyárban a Bóni-ifjúmunkásnapok rendezvénysorozata vált hagyományossá. A gyári fiatalok a rendezvények alatt nem csak munkájukat látják el kimagaslóan, de politikai, kulturális és sportvetélkedőket is 'rendeznek. A munkás-paraszt szövetség erősítése érdekében jó kapcsolatot alakítottak ki a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokkal. A társadalmi munkából is példamutatóan kiveszik részüket. Eredményes az Ifjú városunkért — város az ifjúságért című mozgalom is. Végül a küldöttgyűlés megválasztotta a városi KISZ-bizottságot, amelynek titkára Szabó Sándor lett. Ifjúsági nap Baktalórántházán