Kelet-Magyarország, 1976. február (33. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-19 / 42. szám

1978. február 19. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Huszonnyolcezer beszélgetés FELELŐSSÉGTELJES, a pártépítésben, a pártélet kü­párt és tagságának megújho­dását is jelentő beszélgetések megkezdésére kerül sor már­ciustól Szabolcs-Szatmár me­gye 968 pártszervezetében. Asztal mellé ülnek a beszél­gető csoportok a párttagok­kal. Szót váltanak közös dol­gainkról. Több, mint huszon­nyolcezer beszélgetésre kerül sor. Pártunknak megyénkben ennyi tagja van. Az eszmecseréktől várjuk a párt eszmei-politikai-szerve­­zeti egységének a további erősödését, a kommunisták felelősségének növekedését a párt és a társadalom ügyei iránt. Ezekre a beszélgeté­sekre alaposan fel kell ké­szülniük a pártvezetőségek­nek, de a párttagoknak is. Igazságos, helyes mérlegké­szítésről van szó, amelyet csak együtt végezhetnek el. Vajon miért van szükség most tagkönyvcserére? Első­sorban azért, mert a XI. kongresszuson megfogalma­zottak szerint növekedtek a követelmények a párttal és tagságával szemben. Bölcs előrelátást mutat az időpont megjelölése. Ezekre a felelősségteljes beszélgeté­sekre az V. ötéves terv első esztendejében kerül sor. Úgy kezdhetünk a fejlett szocia­lizmust építő nagy feladatok megvalósításához, hogy va­lamennyi kommunista előtt világos lesz: mit várnak tőle, mit kell tennie. Ezek' a sok-sok kérdést érintő és vi­tás kérdéseket is tisztázó be­szélgetések az önvizsgálat szellemében történhetnek meg. Csak így oldódhatnak fel a pórt tagjai, még azok is, akik valamilyen ok miatt eddig hallgattak. Nemzeti ügyünk, szükségszerűen igényli a tel­jes őszinteséget. Kormányzó párt vagyunk. S ez még na­gyobb felelősséget jelent. Kik, ha nem a kommunisták néz­nek szembe saját hibáikkal? PARTUNK XI. KONG­RESSZUSA határozatban rögzítette, hogy a munkában, a feladatok végrehajtásában nagyobb következetességre van szükség az élet minden területén. E célnak min­den párttagot meg kell nyernünk! Csak így javulhat a párt termelést segítő-ellen­őrző tevékenysége, irányítása’ a társadalmi-gazdasági-ideo­­lógiai életben. Pártunkban a politikai, szervezeti és cse­lekvési egység szilárd. Sike­resen hajtjuk végre a XI. kongresszus határozatait a METSZIK AZ ALMA­­FAKAT a Számos-menti Almáskert Mg. Tsz. sza­­mosújlaki almáskertjé­ben. Képünkön: Biró Gyula és Biró Gusztáv tsz-tagok mun­ka közben. (Gaál Béla felvétel«) lönböző területein is. Ezt mu­tatja az is, hogy a pártba fel­vett új tagoknak több, mint 70 százaléka fizikai dolgozó, s a tagfelvételi munka minősé­ge a követelményeknek meg­felelően javul. E kedvező jelenségek tu­datában szükséges beszélget­ni a kényesebbnek tűnő, de a párt szempontjából nagyon fontos kérdésekről is. Arról, kik azok, akik — minden ha­rag nélkül! — nem képesek vagy nem tudják vállalni a nagyobb követelményeket. Pártunk soraiban nem szim­patizánsokra van szükség. Et­től nem erősebb a párt. Akik a párttagsággal járó pluszt nem tudják adni, azokat vagy törölni kell, vagy megbeszél­ni velük kilépésüket. Ne legyen azonban ebben sem­miféle sértő, megkülönbözte­tő tendencia, mert ezzel eset­leg többet árthatnak a be­szélgetést végzők, mint hasz­nálnának. A becsületes, a szo­cializmus építését vállaló pártonkívüliekre továbbra is számítunk. Ez tűnjön ki az eszmecseréből. Törekedni szükséges arra, hogy a pártélet tisztítása ál­landó és rendszeres feladata legyen a pártvezetésnek. E beszélgetések nyomán elmé­lyülhet a pártdemokrácia, javulhat a pártvezetés, nőve kedhet az aktivitás — külö­nösen ami a helyi, üzemi, vállalati körülményeket ille­ti. Fontos, hogy az adott üzemben kikérjék a pártta­gok véleményét a legfonto­sabb kérdésekben. Fontos ve­zetői elv, hogy ezeket aztán hasznosítsák is! MINDEN PARTTAGGAL EGYÉNI BESZÉLGETÉSEK­RE kerül sor. Ezt nem sza­bad elkapkodni, elsietni, időt kell rá áldozni, mely százszo­rosán kamatozik! Mondjon véleményt a párttag a veze­tőség és saját munkájáról Mérlegelje, vajon ő a képes­ségei szerint dolgozott-e, végzett-e pártmunkát? És mit tud vállalni? Irányulja­nak ezek a beszélgetések sürgető, legfontosabb terme­lési feladatokra. Ösztönözze­nek, hassanak környezetükre alkotó módon. Farkas Kálmán Előtérben a minőség Áz 1975 évi cukorrépa-termelés figyelmeztető tapasztalatai Megyénkben is, mint az országban a cukorrépa-termelés 1971-ben volt a legmélyebb ponton, akkor itt 5700 hektáron ter­melték ezt a fontos élelmiszeripari növényt. A múlt esztendőben már 8000 hektáron felül volt a vetésterület. A megye természeti és közgazdasági adottságait figyelembe véve a 8000 hektár körüli terület az ötödik ötéves tervben állandósul. A termésátlagok nö­velésében, a minőség fokozásában azonban még igen sok a teendő. Rohanó folyók, kékes­zöldbe vesző hósap­kás hegyek, és sötét zöld fenyvesek között visz az utunk Mizserjára. Évszáza­dok óta hucul favágók lak­ják, mindig is messze a vasút­tól, az utaktól. elzárva a vi­lágtól. Tulajdonképpen ez volt a Kárpáti rapszódia, az itteni emberek életéről rajzolt döb­benetes képet Illés Béla. Gazdag fakereskedők bérel­tek hatalmas erdőket, és ter­meltették ki a fát. S akik az értéket létrehozták, azoknak nem maradt más, csak egy templom, egy községháza. Villany, orvos, iskola? Or­vos volt, egy járásban egyet­len orvos. 1943-ban az egész népé­leti az erdő. Itt az erdőgaz­daság központjában kérdem az igazgatót, mit jelent a hucul favágó számára a szov­jethatalom? A választ számokban fejezi ki. Az erdőkombinátnak 59 ezer hektárja van. Ültet, ki­termel és fel is dolgoz. 1537 embernek adnak kenyeret. A havi kereset 160—220 rubel. Az erdőben motoros kézifű­részek zümmögnek. Ennek ellenére nehéz a munka. Té­len is dolgoznak, a fagyban a hóban. Igaz, meleg csizmát és gyapjú ruhát kapnak a verkhovincik, a hegyi lakók. Körös-körül építkeznek. A házak ma is fából készülnek, a fát a gazdaság adja olcsón. 1500 rubelből már nagyon szép ház épül. A faházak homlokzata díszes, a szalma­tetőket sorban váltja fel a cserép. Mizserjén nagy iskola, kór­ház és szakmunkásképző mű­ködik. A lakásokba nemrég Nem minden az időjárás Az elmúlt öt évbent elég­gé ingadozott a termésátlag, volt két esztendő, 1973 és 74, amikor 300 mázsa fölött volt a megyei átlag. A múlt év­ben csak 260 mázsát takarí­tottak be hektáronként. A visszaesésben fő szerepet ját­szott az 1974 évi őszi esős idő­járás, nem tudták a gazda­ságok a talajt előkészíteni. A tavaszi szántás, majd a kelés utáni szélverés kedvezőtle­nül indította a termelést. Az időjárás azonban csak egy tényező. Pátrohán a Zöld­mező Tsz-ben például 400 hektárról 410 mázsás át­lagtermést takarítottak be. A tiszavasvári Vasvári Pál és a vásárosnaményi Vörös Csillag tsz-ekben még en­nél is magasabb átlagter­mést értek el. Ezek a tsz-ek és még mintegy harminc gazdaság 300 mázsán felüli átlagtermése bizonyítja, hogy az időjárás kedvezőtlen ha­tását gondos munkával csök­kenteni lehet. Példának le­hetne még hozni a termelési rendszerekhez csatlakozott szövetkezetek eredményeit. A KITE gesztorságával ter­melők 347 mázsás hektá­ronkénti termést takarítottak be. Rossz kezdet A gyengébb eredményt el­érők legtöbb hibát a vetésnél követték el. A tavaszi szán­tást nem tömörítették meg­felelően, nem biztosították a „kertszerűen” előkészített ta­lajt. Több helyen a vetőma­vezették be a földgázt. Egy új, ötemeletes bérház alatt üzletek: az épülő új város­­központ első fecskéi. Fenn, a hegykoronák alatt aprócska házak. Van aki nem akar le­költözni, mert megszokta, s övé az egész erdő. Juhokat tart, teheneket, hetente egy­szer lejön vásárolni, viszi fel a friss élelmet, az elemet a rádióhoz. Mert minden ház­gon akartak spórolni. Volt olyan .állami gazdaság és termelőszövetkezet is, ahol a kívánt mennyiségnek a fe­lét sem vetették el. így hal­mozódtak a hibák. A rosszul előkészített talajon a ritka kelésben nagyobb kárt oko­zott a szélverés is. Később a rosszul beállt vetésben a kultúrnövény alkotta takaró hiánya miatt nagy volt a gyomosodás, ami nemcsak a termés mennyiségét csök­kentette, hanem akadályozta a gépi betakarítást is. Másik jelentős hiba volt: több gazdaság nem védeke­zett megfelelően a cerkospó­­ra elleni. Ahol a pusztító gombabetegség letarolta a le­veleket, ott csökkent a ter­més mennyisége, de még­­inkább a minősége. Ezek­ben a gazdaságokban július elején több volt a répa cu­kortartalma, mint ősszel a betakarításkor. A másodszor hajtott levélzet a már fel­halmozódott cukrot használ­ta fel a növekedéshez. Lehet­ne még szólni a szedési ütemterv be nem tartásá­ból fakadó és a rendkívüli meleg szeptember okozta ká­rokról, de a lényegesebbek az előbbiek. A múlt őszön az 1976-ra cukorrépára szerződött gaz­daságok többsége leszántotta a területet. Kiszórták az alap műtrágyát. A gazdaságok ré­szére elegendő műtrágya, gép és vetőmag áll jelenleg is rendelkezésre. A termelők három féle magból választ­hatnak. Ahol teljes a gépesí­tés — a cukorrépa terme­lésre nincs kézi munkaerő — mindenképpen az örökle­tesen egymagvú vetőmagot használják. Tájegységi szakosodás Szabolcs-Szatmár megye nem tartozik a legjobb répa­termő területekhez. A hektá­ronkénti 350 mázsás megyei átlag azonban már 1976-ban elérhető. Az 1975-ös hibák­ból tanulva legfontosabb a jó magágykészítés, a szak­szerű vetés. A termelők pon­tos használati értékre minő­sített vetőmagot kapnak. A vetésnél a kísérő utasításo­kat vegyék figyelembe. A legdrágább takarékosság a vetőmaggal való spórolás. Jó termésre akkor számíthat­nak, ha hektáronként elérik a 80 ezer tős állományt. A szerződéskötések helyi­leg kezdenek igazodni a me­gyei tanács által jóváha­gyott 7 termőtájegységhez. A járási hivatalok, a tsz-szö­­vetség és a cukorgyár, ami­kor a szerződéskötést ajánl­ják a termelőszövetkezetek­nek, a jövőben még jobban vegyék figyelembe a termő­tájak kialakítását. Ma még megyénkben nem érvénye­sülhet a gyárközelség elve. Lépések ugyan ilyen irány­ban is történtek már. A volt tiszalöki járás, illetve a nyír­egyházi járás észak-szabol­csi része az, ahol a nagyabb termőterületek kialakulnak. A legnagyobb cukorrépater­melő községek, mint Tisza­vasvári, Pátroha, Dombrád és Nagyhalász itt vannak. A megfelelő területi elhelyezés mellett az öt évre kötött szerződések is a több ter­mést szolgálják. A gazdasá­gok 70 százaléka ilyen hosz­­szabb távú szerződésre ter­mel cukorrépát. Kapcsolat a gyárral A szerencsi cukorgyár sok szakmai és egyéb segítséget nyújtott eddig is a szabolcsi szövetkezeteknek. A jobb eredmények érdekében ezt továbra is igénylik a terme­lők. Szabolcsban a burgonya és az alma szedése, szállítá­sa egybe esik a répa betaka­rítással. A szállító eszközök annyira sehol sincsenek igénybe véve, mint itt. (Csak almából 35—40 ezer vagonnal kell minden ősszel elszállí­tani.) A gyár sokat tudna segíteni, ha a múlt évihez hasonlóan az idén is részt vállalna a szállításból. Az időjárás kedvezőnek ígérkezik, a szakvezetők tanultak a tavalyi hibákból. Ha időben és jó vetőmagot kapnak, akkor a sza­bolcsi termelőszövetkezetek teljesítik az ország cukorellátásából rájuk háruló részt. Csikós Balázs borjúhúst. Van még kocso­nya, tejberizs és friss para­dicsom, amit a saját meleg­házukból szedtek. Nyáron pisztránggal, télen szarvas- és vaddisznópecsenyével bő­vül a választék. Az étterem új. a tetején gazdag könyv­tár, a falat népi kerámiával borították. Hatalmas Zil-ek vonszol­ják hátukon a gyantaillatú Vendéglátóim meghívnak a Kárpátok legmagasabban fekvő falujába. Útközben lá­tom, hogyan úsztatják a fát. Mondják, hogy már csak egy helyen. A Réka folyón, aho­vá még nem lehet felmenni gépkocsival. A kocsiban hallom, hogy a kombinátnak saját üdülője van a hegyekben. A reumát gyógyítja, hiszen itt sok a le-BARÁTOK KÖZÖTT (1.) Kárpátok ölében ba külön külön nem lehet felvinni a villanyt. Az öre­gek már megszokták, de a fiatalság nem akar a hegyen maradni. Nekik kell a vil­lany, a tv, a klub, a film. Az üzemi mozi minden este tele van, a plakátok tanúsítják, hogy ide jönnek filmek a vi­lág minden tájáról. A műsor ugyanaz, ami Ungváron, Le­­ningrádban vagy Moszkvá­ban, csak természetesen nem a moszkvai premier napján. A boltban mindent kapni, még motorkerékpárt is. Sze­mélygépkocsija 24 hegyilakó­nak van, de ennél sokkal többen várják a kiutalást. Eljött az ebéd ideje. A ház­építők, a fafeldolgozók négy­féle salátát ehetnek előétel­ként, és zöldbabot, savanyú túrót. Aztán borscs-levest, sertés-, marha-, nyúl-, és fenyőrönkoket. A meredek szerpentinek kitűnőek, a gaz­daság évente 12—15 kilomé­teren épít utat. Az erdőhöz mindig tovább kell menni és oda kell az út. Mi lesz a hegyen, ha ki­vágják az erdőt? — kérde­zem nem titkolt aggodalom­mal, de a válasz megnyugta­tó. A fának mindig többnek kell lennie, mint amennyi volt. Itt a jövőnek dolgoznak, évente 100—110 hektárt ül­tetnek be kitenyésztett cse­metékből. Jegenyét, fenyőt, bükköt, kőrist és juhart. A fenyőt 3—4 éves korában ül­tetik el, utána 20 évig ápol­ják, ritkítják, s újabb 'ötven évig védik. A fenyőt hetven­éves korában lehet kivágni, amikor már harminc méte­res. A bükköt még később, ha 120 éves. hetőség a megfázásra. A be­utaltak 20 kopejkát fizetnek egy napra és 80 kopejkáért ehetnek az étteremben. Már itt vagyunk Szinevér Poljanán, 830 méterre a ten­gerszint fölött. Vaszil Rusz­­nákó eszkavátoros házába nyitottunk be — gyönyörű hímzések, szőttesek közé. A 26 éves fiatalasszony készítet­te. De itt a faluban minden asszony tud ilyet. Az utcán találkozunk a kis falu tanácselnökével. Mihail Ivánovics Kresztyinyiktől azt kérdezem, mi az aminek leg­inkább örül. Gyorsan sorol­ja: az autóbusznak, amely két éve reggel, délben és este jár fel a közeli városokba, ahová azelőtt csak gyalog mehettek, legfeljebb szamár­háton, vagy szekérrel. An­nak, hogy új, emeletes isko­lát kaptak az államtól, für­dőt az erdészektől. És mi a gond? Az építőanyag, a cse­rép. Mindenki építeni akar és nincs elég. A kis hegyi fa­lu kolhoza most kezd csere­pet gyártani. Meg az. hogy munka kellene az asszonyok­nak. „S miért ne csinálhat­nánk egy nagy műhelyben a gyönyörű hucul-szőttese­­ket?... 1875 ember lakja a közsé­get, 240 udvarban. Háromszá­zan mentek a háborúba és so­kan nem jöttek vissza. Megyünk a hegyekbe. A fenyvesek alján harminc év­vel a béke után megsuhint a háború szele. Megállunk egy vasbeton bunker előtt. A bunkeren szép szál fenyőfa. Kísérőm megszámolja az ág­­csoportokat, és közli: ez a fenyőfa pontosan harminc­éves. Béke a háború fölött. Aztán a Csorna Téka következik. Valami­kor itt jött le a fa a Fekete folyón, amelyen teljes szélességben, 85 méteren áll egy évszázados faépítmény. Benne egy kaliba, egy kör alakú faház, amelyben húsz ember lakott, s várta, hogy átemelhesse a folyón a lero­hanó fát. Az ötször öt méte­res építményben körben ül­tek, középen égett a tűz. így ülve ettek és aludtak. A faalkotmányt kijavítot­ták, de már sok éve nem használják. Eredeti állapot­ban rendezik be. Múzeum­nak, hogy emlékeztessék az ifjúságot az elődök sorsára. Kopka János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom