Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-04 / 3. szám
1976. január 4. KELET-M AGYAROR5ZAG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 5 Tisztességes csalás” V Riportokban, tudósításokban naponta olvashatjuk: új, modern ipar születik Szabolcsban. Megyénkben is előtérbe került az intenzív fejlesztés... Üzemeink sokat tesznek a munkás művelődéséért... Egyre több érettségizett fiatal áll a munkagépekhez. Mindez igaz. A modern ipar korszerűen képzett munkást igényel. Míg erre gondolok, eszembe jutnak a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat pártbizottsága titkárának szavai: „öt éve szinte az egész ország területéről kezdtük verbuválni munkásgárdánkat. Négyszázhatvanan indultunk, ma kétezerhétszázan vagyunk. Elképzelhető, hogy hányféle ember került a vállalathoz. Már felül termelünk évenként a félmilliárdon, de kevesen tudják, hogy még mindig van nyolcszáz olyan emberünk, aki nem rendelkezik a nyolc általánossal. Külön gond, hogy a hiányos iskolai végzettségűek fele harminc éven aluli.” A példa nem egyedülálló. Találni még több olyan munkahelyet Szabolcsban, ahol az eredmények eltakarják a hasonló, alapvető gondokat. Kétségtelen: jelen van már megyénk iparában az ideális munkás is, aki kellően iskolázott, aki nemcsak azért olvas, mert így vállalták, amikor célul tűzték a szocialista cím elnyerését. Olvas, színházba jár, Ízlésesen és igényesen rendezi be az életét, mert így érzi jól magát. Aztán jelen vannak iparunkban a néhány hetes, vagy hónapos tanfolyamon betanított munkások is, akik képességbeli hiányukat nagyobb szorgalommal, nagyobb erőkifejtéssel igyekeznek pótolni. De itt vannak, s nem is kevesen azok, akik képesítés nélkül lépték át a gyárak küszöbét; akik a munkáséletet még csak ízlelgetik. Legtöbben köztük találhatók, akik nem végezték el az általános iskolát. Baj ez? Gond, s nem csupán az ő gondjuk. Bonyolult gépekhez olyanok állíthatók, akik nemcsak azt tudják, mit kell végezniük, hanem azt is, miért. Alapismeretek hiányában ezrek és ezrek élnek így, vívódnak környezetükkel, önmagukkal. A munkát szeretik, ha kell erejüket meghaladó feladatokra is vállalkoznak, de cipelik magukkal a szorongást, amely sokszor elkedvetlenít, megbénít. Az ilyen ember, ha nem is mondja ki, de sokszor évődik az őrlő gondolattal: milyen- lesz az ö holnapja; juthat-e előbbre beosztásban, fizetésben, megbecsülésben. Juthat — adták meg a választ a már idézett KEMÉV-nél. Itt felmérték az emberek gátlásosságát és segítségükre siettek. Már két éve minden télen egyhónapos bentlakásos előkészítőt tartanak a hiányos iskolai végzettségűeknek. Segítségül hívták a tanárképző főiskolát és a 6-os számú általános iskolát: a tanárok intenzív oktatással készítik vizsgára a munkásokat, akiknek a vállalat erre az egy hónapra is munkabért fizet. „Fagyszabadságra küldik” az ilyen dolgozót, jóllehet a fagyszabadság ma már nem létezik ennél a vállalatnál sem. Azért van ez a kegyes „csalás”, hogy jelentősebb anyagi kiesés nélkül tudja pótolni a segédmunkás az általános iskola hiányzó osztályait. Nem kapnak fizetésemelést a sikeres vizsga után ezek a dolgozók, de megnyerik a lehetőséget arra, hogy a nyolc osztály után szakmunkások lehessenek, vagy még magasabb végzettséget szerezhessenek. Eddig száznegyvenen végezték így el az általánost, most újabb 70—80 fő készül a bentlakásra. Mi az eredménye mindennek? Ez csak hosszabb távon mérhető. Van azonban, ami máris értékelhető. Ez derül ki a városi szociológiai csoport egy friss, reprezentatív felméréséből. Kétszázegy KEMÉV- dolgozót kérdeztek meg, névtelenül egy felmérés során. Arra, hogy szívesen dolgozik-e jelenlegi munkahelyén, a megkérdezettek közül 179 igennel válaszolt. Ragaszkodnak munkahelyükhöz, amely nemcsak biztos megélhetést, hanem emberhez méltóbb perspektívát is nyújt. Angyal Sándor VASÁRNAPI INTERJÚ Alexa Lászlóval, az SZHT vezető titkárával A szakszervezetek szerepéről — Ma azt mondjuk, hogy a szakszervezeti mozgalom Szabolcsban közel 130 ezer tagból áll. Milyen ez az erő? Hogyan viszonyíthatunk a korábbi időszakokhoz? — Csupán néhány ezres — bár erős és liarcos — szakszervezeti tagság volt a felszabadulás után a megyében és az is szétszórt, elaprózott, kis üzemekben. Az életet, az újjáépítést, a reakció elleni harcot a párt a szakszervezettel együtt indította meg. — Azóta harminc év telt el. Mit jelentett ez a mozgalom életében? — Nagy változást, amely szervesen összefügg a megye iparosításával, a mezőgazdaság gyors ütemű fejlődésével. Szakszervezeti tagságunk ma jelen van az élet minden területén. A — Itt is érvényes, hogy a meny*nyiségi szakaszból minőségi szakaszba értünk? — Természetesen igen.- Mint ahogy a megye is az extenzív szakaszból az intenzív szakaszba jutott. A társadalomban előtérbe került folyamat nyilvánvalóan nagyobb követelményeket állít a szakszervezetek elé. És új módszereket is követel. Ebben mutatott utat a párt, a szakszervezetek megyei tanácsának küldöttértekezlete, majd a szakszervezetek XXIII. kongresszusa. A fő kérdés, hogy teljes erővel segítsük az MSZMP politikájának jó és következetes megvalósítását. Ezen belül is elsőrendűen fontosak a gazdaságpolitikai célok. Vagyis nincs önmagában lévő érdekvédelem. Világosabban kell látnunk mint eddig: ahhoz, hogy több bért, lakást, óvodát, iskolát közművet kapjunk, elő kell teremteni a feltételeket. Ez pedig a termelés, annak is a minőségi oldala. A szakszervezeti érdekképviselet tehát akkor tölti be igazán a hivatását, ha a termelési feladatok következetes megvalósítását segíti. A — Vannak, akik azt tartják nogy a szakszervezetnek valamiféle ellenzéki szerepet kell ellátnia. Mi a véleménye erről? — Az elmondottakból következik, hogy ez nem helyes út. A mozgalomnak természetesen alapvető érdeke és célja, hogy a szak szervezeti tagság jogos érdekeit megvédje. De egyáltalán nem szégyen kimondanunk: érdekeink azonosak az országéval. Támogatjuk a szocializmus építését, s ezért mozgósítjuk tagságunkat a többre, a jobbra való törekvésben. A szakszervezet ma Magyarországon össztársadalmi érdekeket képvisel, s ezen belül védi tagjai érdekeit. — Hogyan jelentkezik ez a gyakorlati életben? — Sokszor ellentmondásosan. Ami azt a látszatot kelti, hogy a szakszervezeti emberek követelőznek, hogy a mozgalom egyes esetekben az össztársadalmi érdekek ellen lép fel. Fontos kötelességünk, hogy az igényeket egyeztessük a lehetőségekkel. Hadd mondjak erre példát. Van üzemünk, amelyet be lehetne zárni baleseti és higiéniai veszélyek miatt. Ezt az ott dolgozó szakszervezeti vezetők kö vételik is tőlünk. Ha azonban bezárnánk, akkor az össztársadalmi érdekeket sértenénk meg, hiszen az üzem termékeire most nagy szükség van. Azt akartam ezzel mondani: ellenzéki szakszervezet nálunk nincs. Viszont előfordulhatnak viták, ellentétek a szakszer vezet és a gazdasági vezetés között. Mit mond hatok erre? A lényeg mindig az: ezek az ellentétek korrekt, elvtársi vitában, a társadalom javára oldódjanak meg. Ez nem jelent megalkuvást, vagy az érdekképviseletről való iemondást. Csupán figyelembe kell venni az üzem, vagy a népgazdaság teherbíró képességét, és ezek alapján kell állást foglalnunk. — Három hónapja, hogy az ZMT vezető titkára. Mint a megyei pártbizottság titkára, addig is jól ismerte a szakszervezeti munkát. Hogyan ítéli meg a szakszervezetek helyét, szerepét? — Ha erről beszélünk, akkor a Politikai Bizottság 1966-ban, illetve 1974-ben hozott, a szakszervezetekkel kapcsolatos határozataival kellene kezdeni. Miért? Ezek a határozatok egyértelműen és pontosan meghatározzák a szakszervezetek helyét -és szerepét a szocializmus körülményei között. A XI. kongresszus által elfogadott programnyilatkozat kimondja: a szakszervezetek a párt politikájának végrehajtásában, annak alakításában nélkülözhetetlen segítői és támaszai a pártnak a fejlett szocialista társadalom építésének időszakában is. Lényeges ez, hiszen itt nem rövid periódusról, hanem hosszú távról van szó. Feladatunk egyrészt a dolgozók szervezése, nevelése a szocialista társadalom építésére, másrészt a szakszervezeti tagság érdekeinek védelme. Ez egységes egész, amit nem helyes szétválasztani. Ha félreértjük a szerepet, baj van. Még szakszervezeti funkcionáriusok is akadnak, akik az érdekvédelmet helyezik előtérbe. Mások szerint a szakszervezet, vagy a szakszervezeti tisztségviselők csak követelőznek, az egyén, vagy egyes csoportok érdekében lépnek fel, megfeledkezve az alapvetőről, a termelésre való mozgósításról, a munkafegyelemről stb. — A megyei pártértekezlet, s ezt követően a XI. kongresszus határozataira hivatkozva mondom, hogy a szakszervezeti mozgalom országosan és megyénkben is alapvetően betölti kettős feladatát. Amikor a dolgozók szervezésén, nevelésén, a termelési feladatok segítésén dolgozunk, a szocialista társadalmat, a népgazdaságot erősítjük. Míg ha a szakszervezeti tagság és a dolgozók érdekvédelmét látjuk el, a törvénysértések ellen lépünk fel, a munkásosztály hatalmát erősítjük. Természetesen a gyakorlatban ez nem mindig ilyen vegytiszta, egyértelmű. Az egyéni, a csoport- és a társadalmi érdekek összehangolása sokkal bonyolultabb. ^ — Mit ért ez alatt? — Az egyén legtöbbször a napi, a pillanatnyi, vagy vélt érdekét helyezi előtérbe, például, hogy ma több legyen a borítékjában, mint tegnap. Az viszont, hogy ezt milyen teljesítménnyel, vagy milyen fejlesztések elmaradásával éri el, már kevésbé foglalkoztatja. Vagy az üzemi érdek. Egyes vállalataink mondjuk nyereségszerzés, beruházás stb. esetében akkor is önmagukat helyezik előtérbe, ha az az össztársadalmi érdekeket sérti. Ahhoz, hogy ezek az álláspontok közeledjenek, hogy a tennivalók világosabban kirajzolódjanak, szükséges a szakszervezeti mozgalom politikai nevelőmunkája is. — Az SZMT egy adott közegben él. Történetesen itt Szabolcs-Szatmár megyében az országos érdekek érvényesítésén túl a megye fejlődéséért is dolgoznia kell. Hogyan látja ezt Alexa elvtárs? — Tiszteletben tartva az ágazati szakszervezetek önállóságát, természetesen a megyei pártbizottság, a megyei tanács által elfogadott határozatokat is végre kell hajtani. Segítenünk kell a területi politika megvalósítását, a megye további dinamikus fejlődését, a területfejlesztési arányok javítását. A — Mit tehet ezért a szakszervezet? — Meggyőződésem, hogy sokat. Elsősorban a megyében lévő, fel nem tárt lehetőségeket kell hasznosítanunk. A legfontosabb teendők között említeném a további iparosítást a mezőgazdaság fejlesztését, az egészségügyet, a közoktatást és a népművelést, de még a sportot is. E területen nagy erő a szervezett munkásság. Ugyanakkor abban is bízunk, hogy a SZOT támogatása az eddigiektől is nagyobb lesz. A — A szakszervezetek legutóbbi Tíongresszusán önt a Szakszervezetek Országos Tanácsa tagjává is választották. Mit jelent ez? — Személy szerint is nagy megtiszteltetést. Ügy vélem, hogy a megye szakszervezeti mozgalma számára is elismerés, hogy hárman képviselhetjük a szabolcsi szervezett dolgozókat a SZOT-ban. Az országos tanács elé kerülő témák esetében is fő feladatnak tekintem a megye szervezett dolgozóinak képviseletét, lehetőségeimhez mérten. Kötelességem nek tartom, hogy a területi érdekek országos szinten is megfelelő hangot, elismerést kapjanak. Másrészt, az ott szerzett tapasztalatokat felhasználom a megye további fejlődése érdekében. A — Alexa elvtárs a pártmunka sok területén dolgozott már. Menynyire ismert az ön számára a szakszervezeti terület? — 25 évig dolgoztam pártmunkásként. Voltam megyei pártbizottsági munkatárs, járási első titkár és a megyei pártbizottság titkára. Megszoktam, megtanultam a pártmunka módszereit. Azt hiszem, hozzá lehet tenni: az ottani légkört, munkatempót, a fegyelmet is. A szakszervezeti mozgalom nekem annyiban új, hogy abban mo6t már nemcsak elvileg, gyakorlatilag is részt kell vennem. Ezt tanulni kell A szakszervezetnek ugyanis nem csak elvi, politikai, de törvényben biztosított jogai is vannak. Ez utóbbit kell megismernem, megtanulnom a jövőben. A másik a szakszervezetek felépítése, ami a gyakorlatban bonyolultabb, mint a pártnál. Az alapszervezet, a bizalmiak hálózata, az szb, a vszt, mind, mind megfelelő önállósággal és hatáskörrel dolgozik. A szakszervezetek megyei tanácsának a szakmai szakszervezetek irányítását, koordinálását kell úgy végezni, hogy a megyei politika megvalósításra kerüljön. Ez a cél. És ha azt kérdi, milyen gondom van, az a válaszom: ebbe belejönni. A megyében 16 ezer szakszervezeti tisztségviselő dolgozik és velük kapcsolatot, lehetőleg személyes kapcsolatot kell kialakítani, hogy véleményüket ne csak információ alapján ismerjük meg és hasznosítsuk. Van előnyöm is. Ez pedig, hogy a párt apparátusát személyesen ismerem, munkámat az ő segítségükkel végezhetem. E néhány hónap is igazolja, a pártszervek és -szervezetek minden támogatást megadtak ahhoz, hogy a szakszervezeti mozgalom Szabolcs-Szatmárban még színvonalasabban végezze munkáját. ^ — Az újjáválasztás során sok új tisztségviselő kapott megbízatást. Hogyan készítik fel őket feladataik jobb ellátására? — Több mint hétezer embert újonnan választottak tisztségébe. A személyek nyilván a tagságnak megfelelőek. Most az a kötelességünk, hogy a régebbieket az új feladatokra, az újakat pedig a feladatok ellátására alkalmassá tegyük. Ez nagy figyelmet, türelmet és tőlünk is nagyobb felkészültséget kíván. Ezt a munkát megkezdtük közvetlen a választás után. A bizalmiaknak, a különböző területek felelőseinek már tartottunk tanfolyamokat és azokon örvendetesen nagy volt az érdeklődés. Ez a felkészítés 76-ban is folyik tovább. £ — Mondhatjuk, hogy a legutóbbi választásokon egy minőségi előrelépés történt, hogy a kiválasztás a tennivalóknak megfelelő volt? — Bár most még elsősorban a statisztikára támaszkodom mikor azt mondom, hogy az összetétel lényegesen javult, a szakszervezeti tagság arányának megfelelőbb. A tagság véleménye a választások során következetesen érvényesült, tagságunkat régen nem tapasztalt méretekben érdekelte, ki képviseli majd, ki élvezi a bizalmát? Ennék ellenére a tisztségviselők helyzete nem mindig könnyű. A — Arra gondol, hogy népszerűtlen, sok ütközéssel jár? Vagy hogy egyesek azt tartják közülük gerincesnek, aki szembe mer szállni a gazdasági vezetővel? — Hogy ki a gerinces szalszervezeti vezető? Én azt tartom ilyennek, — és szerencsére ebből egyre több van, — aki védi a tagság törvényben biztosított, jogos érdekeit. Ugyanakkor arra is képes, hogy a jogtalan, vagy éppen jogos, de pillanatnyilag teljesíthetetlen követelések alkalmával nemet mond. Szerintem becsülni kell például azt az szfotitkárt, aki mellé mert állni a gazdasági vezető mellé, amikor az rendet, fegyelmet akar tartani, teremteni, pedig ez az adott közegben népszerűtlen dolognak tűnhet. Vagy, amikor a szakszervezeti tisztségviselő fellép a „jó ember” hírében álló gazdaságvezető ellen, ha az a csoportérdeket a népgazdaság érdekei fölé akarja helyezni. Ilyenkor az sem szégyen, sőt szükséges, hogy a szakszervezet kérje a pártszervezet segítségét. A — Most, hogy új esztendőbe léptünk, mit mondana a százharmincezer szervezett szabolcsi dolgozónak? — Mindenekelőtt azt, hogy idei, ötéves és hosszabb távú célj aink elkészültek. Szépek. Ezek megvalósítása nagyszerű, de egyben nagyon nehéz feladat. Hogy ennek megfeleljünk, azért többet kell tenni mindenkinek a maga helyén. A szakszervezeti tagságnak, az aktivistáknak, a tisztségviselőknek egyrészt a munkájukban, másrészt sajátos feladataik ellátásában. Nagyon bízom abban, hogy e pluszfeladat ellátására is képesek leszünk. ^ — Köszönöm a beszélgetést. Kopka János
