Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-25 / 21. szám
6 KELET-MAGYARORSZÄG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. január 25. A szakolyi szkíta temető LAKATOS JÓZSEF TÁRLATA GYŐRÖTT 1975 őszén sokatígérő leletekről tájékoztatta a Jósa András Múzeumot Papp Miklós szakolyi lakos. A két szkíta urna és egy pár bronz karperec — melyeket egy homok^ dombból ástak ki — már nem az első jele volt annak, hogy történeti elődeink jelentős emlékei kerülnek a homokosszekérre, s ezt követően az újonnan épülő szakolyi házak ügyes kezek által felhúzott falaiba. A szelíd lejtőjű homokdomb nem tartozott a bányászásra kijelölt helyek sorába. E kötőanyag „egyszerű” beszerzésének csábító ereje azonban felülmúlta közös érdekünket: szülőföldünk sok ezer éves múltjának, múzeális értékeinknek megmentését, megbecsülését. ★ Egy szakember számára nincs annál elszomorítóbb látvány, mint amikor anyagiakkal ki nem fejezhető értékek pusztulását tapasztalja. Illesztgeti a szándékosan összetört edények darabjait, napokat nyomoz egy immáron alakját vesztett karperecért, vagy széttört urnák tartalmát igyekszik megmenteni, melyeket békés háziszárnyasok kapartak szét a laza homokon. Ekkor érzi igazán feladatának felelősségét, bár jóllehet nem tehet mást, minthogy felbecsülje a kárt, s a még érintetlen leletek megmentéséért mindent megtegyen. A szakolyi „ásatók” tapasztalata szerint a kiásott urnák szabályosan, mintegy 5 méterenként feküdtek. Ebből kiindulva kb. 40 db már kétségkívül megsemmisült, s tavasszal, mikor a föld felenged, talán hasonló számban remélhetjük felbukkanásukat. Nem mulaszthatom el azonban, hogy említést tegyek a lelet bejelentőjének, a községi tanácsnak és az Egyetértés Szakszövetkezetnek segítő szándékáról, melynek eredményeként a homok bányászatát beszüntették. ★ Az ókori történetírók közül Herodotos foglalkozott részletesen a görög világ szomszédságában élő szkíták szokásaival, amelyről főként perzsa és görög kereskedők leírása nyomán értesült. Ezek a feljegyzések a dél-oroszországi, Fekete-tenger vidéki lovas, nomád szkítákra vonatkoznak. Alföldünkre időszámítás előtt 550 körül betelepült törzseik azonban Kijev környékéről érkeztek, s az őslakosságba beolvadva részben szakítottak korábbi nomád életmódjukkal; állattenyésztésre és földművelésre is áttértek. Fejlett tárgyi és szellemi kultúrájukat bizonyítja, hogy hazánk területén először használtak korongolt edényeket, kitűnően kovácsolt tőröket, késeket. Fémművességük remekei közé tartoznak azok az aranyból készült fekvő, illetve összeroskadc szarvast ábrázoló munkák, melyek fejedelmeik pajzsdíszítményei lehettek (Tápiószentmárton, Zöldhalompuszta). Görög hatásról árulkodnak nyeles bronztükreik, spirális függőik, melyeket azonban művészetükre sajátosan jellemző állatornamentikával díszítettek. Az alföldi szkítaság temetkezési szokásai az őslakosság hatása alatt alakultak ki. Az eredeti keleti hagyományokkal főként a fejedelmi kurgánok feltárása során találkozhatunk. A lovakat — sokszor teljesen felszerszámozva — agyonütötték, s gazdája közelében szertartásosan temették el. Ez az áldozati cselekmény— épp úgy, mint a kocsi eltemetése — azt bizonyítja, hogy a halált az élet folytatásának tekintették. E szokás igen jellegzetes példájára találtak a szentesvekerzugi ásatások során. A köznépre általában hamvasztásos ritusú temetők jellemzőek, bár csontvázas te metkezésük is ismert (Szabadszállás). A máglyán elégetett halott hamvait a korai Würtz Ádám Shakespeare: Rómeó és Júlia (rézkarc). leletmentése Bronz karperecek, s egy ritkaság számba menő csörgő a szakolyi szkíta temetőből. szkíta időszakban szétszórták (ún. szórthamvas temetők), a későbbiekben azonban kézzel formált edényekbe, ún. urnákba tették Szakolyban az urnák mellé helyezett kis korongolt bögre, a ma is kitűnő állapotban levő vaskés, az üveggyöngyök, a bronzból készült fülkarikák, karperecek, csörgők — hitük szerint — egy-egy elhunyt társukat kísérte végig túlvilági életén. Az urnák a tökéletlenül elégett csontvázelemeket tartalmazzák. Ezekből az elhalálozási kor meghatározható, s így lehetőség nyílik általános biológiai státusuk megismerésére is. Fejlett társadalmi-gazdasági életüket mi sem tükrözi jobban, hogy a születéskor várható élettartamuk 30—32 év, a népesség 80%-a megérte a huszadik életévet, s például a 60 éves egyének további életreménye 11 év volt. A megtelepülésük előtti bronzkorszak népességeinél ezek az értékek alacsonyabbak. (A születéskor várható élettartam a bronzkorban 26—28 év, s a lakosságnak csak 60%-a érte meg a 20. évet.) Alföldünkön a szkíták uralmának időszámítás előtt 300 körül a kelták bevándorlása vetett véget. Ez a hódítás azonban nem semmisítette meg a szkítákat. Jelentős részük korábbi telepein maradt, s összeolvadt az újonnan betelepült népességgel. ★ A tölgyerdővel borított szakolyi buckákon 2500 évvel ezelőtt szkíta népesség élte életét. Akadt vad a környéken, s némi halféleség a mélyebb területek buja növényzetű, lassú folyású vizeiben, amely megélhetésüket biztosította. Helyrehozhatatlan dolog, de hiánytalan emlékanyaguk megismerése — mint a sikeres társadalmi-biológiai rekonstrukció alapvető feltétele — már nem teljesülhet. Dr. Szathmáry László Jósa András Múzeum A DALSZERZŐ. Minden zeneszerző nagy álma, hogy olyan dalt írjon, amit különösen megszeretnek az emberek, amely népszerűségével nemzedékeket kísér végig. Alekszandra Pahmutova művei között sok ilyen dal szerepel. Nemcsak a hangversenytermekben, a rádióban, televízióban, vagy a hanglemezeken hallhatók, szűk családi körben épp úgy éneklik őket, mint a diákotthonokban, tábortűz mellett, vagy a turistautakon. A világ első úrhajósának szentelt „Gagarin csillagképe” című dalciklusáért és számos más művéért megkapta a Szovjetunió Állami díját. Alekszandra Pahmutova a Moszkvai Konzervatórium volt hallgatója a népszerű dalok mellett számos nagyszerű szimfonikus művet is alkotott. Szokatlanul nagy tömeg a megnyitón, melegségtől áthatott, az alkotások mély átélésétől indított méltató szavak, örömöt kifejező kézfogások a művésszel, s mindenekelőtt egy, sok ágból szövődő, mégis feltűnően egységes képanyag a falakon — jellemezhetnénk röviden a Szabolcsba szakadt festő most nyílt kiállítását. Mi magyarázza a felfokozott érdeklődést? — kérdezhetnénk. Az egyik ok kétségtelen Lakatos József áttelepülésekkel színezett pályájának ismeretében rejlett, amelynek Győr jelentős állomása volt. A kiindulópont Sárvár, ahol született, diák volt, s az első, elhatároló jelentőségű indítékot kapta a nehéz úthoz. Eger a tanári pályára készülés, a művészi álmok körvonalait rajzoló évekkel ajándékozta meg. A hegyek öléből a Szigetköz nyugati kapuját őrző Mosonmagyaróvárra vándorolt. A kisváros a pályakezdést, a munkát, az első sikereket, meg a meggyőződést — „feljebb, tovább kell lépni!” — jelentette életében. Közben, a vadvizek, vidéki barangolások, néprajzi expedíciók nyomán kialakult sajátos érdeklődésből fakadó témavilága. Azóta ez bővült, gazdagodott, fő erővonalai azonban változatlanok maradtak. Elég fiatal még. szinte kezdő, de már önálló színharmóniák birtokosa, amikor a csendből a nagyváros zsibongó, kevésbé kíméletes kavargásába cseppent. Növekvő lehetőségek, de keményebb küzdelem várta. A munkában keresett feloldódást. Tanított, festett, előadott, szervezett, közben utazott, barátok és álbarátok sodródtak közelébe, mégsem találta helyét. Túlzott a zaj, nagy a tülekedés, messze kerültek az éltető források: a lassan megszűnő, csak az öregek emlékezetében, meg a kamrák, padlások, vén pincék zugaiban porosodó tárgyakban élő paraszti életforma feldolgozásra, megőrzésre, átírásra váró motívumai. Megérintette a népvándorláskor pusztai művészete is, de nyugtalansága fokozódott. Hívta a messzeség! Eddig kísérhette a győri közönség közvetlen érdeklődése a fiatal művész élete folyását. Nyíregyháza, "az ország másik vége hívta, várta, fogadta be. Az a táj, az a megye, amelyet — mint Végh Antal vallja — .lehet legjobban szeretni fogadott fiaiknak, akiket ide hozott valami.” Lakatos József 1972 óta él Nyíregyházán. Az útrabocsájtók kíváncsiságának másik forrása ebben keresendő. Választ vártunk arra: mi volt a csábító „valami”? Hogyan fogadta be új, merőben más otthona? Főként pedig: láslsuk, mire vitte? Győri önálló tárlata hiánytalan, mégpedig pozitív választ adott a kérdésekre. Az alig több, mint harminc, zömében olajjal készült festmény alapján képet alkothattunk hol tart a magasságok ostromában? Művészetének vonulata töretlen. Indítékai, elemei, HERMANN ISTVÁN: GYULAI PÁL* (tanulmányrészlet) motívumai az új, termékenyítő környezetben lavinaként zúdultak rá. A paraszti életnek egy, a Dunántúlitól eltérő formájával ismerkedett meg. A festendő tárgyak köre a csekei fejfákkal, a böszörményi kapukkal, a tiszaháti kontyos házakkal, a tornácok faragványaival bővült. A bőség zavarán rendteremtő szándéka, beállítottsága, a már bejárt művészi tájékok tanulságai ségítették át. Lényegében a népművészet—néprajz inspirálta festészeti törekvések álhatatos, egyéni utakat járó képviselője maradt. Rejlik e nosztalgia e néprajzi—tárgyfestésben? — Kétségtelen. Lakatos azonban magabiztosan lépett túl a merengő emlékidézésen. A tárgyakat férfias keménységgel törte új rendszerbe. Segítségükkel a történelem kontinuitását vállaló új társadalom számára teremtett új összefüggéseket, új tartalmakat feltáró képi-esztétikai jeleket. Közben egyéni ízű-karakterű festészettel gazdagította új „hazája” szellemi életét, kultúráját. A kiállítás képeit közelebbről vizsgálva, több, a fő irányhoz kapcsolódó vonal rajzolódik ki. Az egyik műcsoport erősen látványközpontú, az ábrázolás konvencióit követő szemléleten alapszik. Ilyeneket az újabb időkre datálhatok között is találunk (Műemlék), s a legjobb kép — Móricz szülőháza — is ide torolható. Szűkszavú, kemény, a szegénység állapotát kifejező komoly alkotás. A temetők, fejfák, kapuk átmenetet képező csoportba sorakoznak. Hol a vonalak. • rajzolatok, ívek ritmusa tömören kifejező szürke tömbök uralkodnak egy-egy képfelületen. (Kölcsey sírjánál, egy fejfa arca). A kétségtelen konstruktivitás a harmadik vonulat sajátja. Jobbára fekete vonalakkal zárt, színesebb síkokból épülnek eme képei. Bálványoknak, szerkezeteknek, konstrukcióknak nevezi ezeket. (Kék-szürke, narancsszürke motívum, Variációk egy csizmahúzóra, stb.). Aligha tévedünk, ha ezen a ponton sejtjük azt a szellemi köteléket, amely Lakatos festészetét, képalkotó munkásságát a modern művészethez vonzza-kapcaolja. Aggodalomtól sem mentes kíváncsiságunkban meglapult némi féltés is. A nagy távolság elleniére azért ma is egy kicsit magunkénak érezzük a művészt, S művét. Megnyugodtunk. A vonzó „valami” képeiről köszön vissza. Otthonra találását sok kiállítás, elismerés, féltő szeretet, megbízatás és díj igazolja. Sokra vitte, mióta itthagyott minket. Ha megítélése méltatói szerint nem is egyértelmű, az tény;, festészete sajátos színfolt a magyar táblaképfestészet palettáján, önálló hangú, gazdag szellemisége sugárzó. Ez pedig nem csekély érdem, bárhogy forgatjuk is. Salamon Nándor művészettörténész Gyulai tehát a magyar liberális nemességnek, az irodalmi Deák-párt politikájának volt a szószólója. Amíg ennek a pártnak voltak érintkezési pontjai a nemzeti haladás járható útjával, addig Gyulai esztétikája egyre gazdagodott, addig dolgozta ki legértékesebb tanulmányait. Bár munkásságában már ekkor is sok az ellentmondás, és bár esztétikai elmélete egy sok tekintetben helytelen politikai alátámasztása, mégis ekkor még sok ellenzéki irányú megállapítása, elmélete, megjegyzése akad. 60—62 után kritikájában egyre inkább szóhoz jutnak a reakciós elméletek, 67—73 után ezek hatalmasodnak el munkásságában. Ennek megfelelően a realizmus elmélete egy lépést jelentett előre, de ugyanakkor Kemény regényeire való konkretizálásában két lépést tett hátra. A nemzeti irodalom elveinek kidolgozása és a fejlődés élvonalába állítása nagy vívmány volt, azonban a népnemzeti irodalom elszakítása a forradalmi demokratizmustól epigonizmust szült. A tragédiaelmélet gazdag és sokoldalú elmélet volt, kezdetben több, később kevesebb haladó tartalommal, a magyar tragédiairodalom fejlesztésére való törekvés haladást jelentett, de a tragikum liberális megfogalmazása a valóságban lehetetlenné tette, hogy ezt a lépést megtegyék. A mai távlatból visszatekintve, Gyulai Pált a magyar irodalomnak ezt a szorgalmas és elmélyült, sok szempontból kiváló munkását meg kell becsülnünk. Becsülnünk kell feddhetetlenségét, következetességét, de különösen harcosságát és kritikájának hazafias tartalmát. Gyulai kritikai munkássága, de szépirodalmi működése is bizonyítja, hogy népünk nagy mozgalmai felszínre hozták a magyar népben meglevő tehetségeket, és bizonyítja azt is, hogy hány ilyen nagy tehetséget vezetett tévútra, korlátozott és fojtott meg a nemzeti, a társadalmi, s a politikai elnyomás évszázadokon át tartó szörnyű légköre. * 150 éve született Gyulai Pál fró és kritikus. GYULAI PÁL: Az igazság és hamisság ALLEGÓRIA Elindul az Igazság, Vele megy a Hamisság, Édes testvér mindkettő, Miért, tudj’ a teremtő. Anyjok varr két tarisznyát, Sütőt nekik pogácsát. Mindenkinek húszat szánt, S betarisznyált egyaránt. Ehetnék a Hamisság: „Hallod-e te Igazság, Á tiedből ennék tán, Az enyémből azután?” „Jó lesz, jó lesz, együnk hát!’ megkezdik a pogácsát, S mig benne tart, egy hétig, Morzsolgatják mindétig. Ehetnék az Igazság: „Hallod-e te Hamisság, Amint mondád, rendre jár, A tiedből együnk már?” Egész nap híjába kér, Nem ad neki a testvér: „Mégis adok jó áron Ha a füled levágom.” Le is vágja a fülét, Másnap ismét a kezét, Azután meg a lábát, S úgy ád egy-egy pogácsát, Végre szemét szúrja ki, Vakon, bénán vezeti: Az Igazság ráállott —' így járják a világot. 1861. t!
