Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-25 / 21. szám
1976. január 25. KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 5 Warkonda hol van? Warkonda hol van? — Kérdezte a fiú — Micsoda? Talán Warkonda úr! — Csattant a nyakleves és a tanonc a satupad alatt tűnődhetett arról, mi minden járul ahhoz, hogy szakember legyen. Munkássá, elismert, megbecsült szakemberré érni egy hosszú folyamat végállomása. A nevelés mindig változott, különösen az utóbbi három évtizedben változott meg. Mások lettek a nevelés eszközei, a körülmények. Ma ha az ősz mesterét keresi egy tanuló és oktalanul úgy kérdez, „Szabó hol van?” nem kap nyaklevest, talán szóval sem fedik meg. A változással nagyobb eredményekre juthatunk. Példázza ezt a Villamosszigetelő és Műanyaggyár 3-as számú kisvárdai gyáregységének felmérése. Reprezentatív számok: a gyáregységben három év alatt a termelés négyszeresére nőtt, az egy főre jutó termelés 340 ezer forinttal szemben ma már 636 ezer forint. Az egy fő által termelt nyereség megháromszorozódott. Munkás-e már, vagy munkásnak tartott dolgozó-e az, aki gyárban jár, elsajátított a termelés folyamatából egy műveletet és megtanulta egy gép kezelését? A gondolatot, a magatartást, az érzéseket nehéz, sőt olykor lehetetlen szavakkal kifejezni. Munkás, lakatos volt az, aki eszmei-politikai meggyőződésének bizonyításához — ha kellett — kezében tartotta a kalapácsot, később — ha kellett — véleményt, kritikát mondott és példamutatóan segítette a termelést. Ma sem túlzott ez az igény. Minden bizonnyal nevelődnek is az ilyen emberek a tapasztalt, jó tanítók körében, akik nemcsak a szakmai fogásokat ismerik. Jó és helyes, hogy a munkássá válás statisztikailag kimutatható. Úgy, hogy a VSZM- ben a 349 dolgozóból az elmúlt év végén már 56 volt szakmunkás és 189 betanított munkás. Vagy úgy, hogy , a. nagyszámú képzés ^és ío,vábbfeépzés'a több termelésben; jövedelmezőbb' termelésben érződik. A statisztikába az is belefér, hogy még nem minden teljes, nem minden tökéletes. Elenyésző százalék ugyan, de gondot okoz, hogy az elmúlt három évben a különböző fegyelmikből 85 dolgozót részesítettek, valami miatt négy dolgozót kellett áthelyezni, ötöt elbocsájtani. A munkahely, a kisebb kollektívák — brigádok, szocialista brigádok — hatása erősíti, segíti a gyárvezetés, a társadalmi szervek törekvését. Erősíti a dolgozót a munkássá válásban, hogy milyen környezetet kap, milyen környezetben él a gyárkapun belül és azon kívül. A gyáregység korszerű fürdőket, orvosi rendelőt, ebédlőt, büfét, klubot, könyvtárat, sportpályát biztosít dolgozóinak. Gyáron kívül a dolgozók 74 százalékának van rádiója, 71 százalékának televíziója, a lakások 28,5 százalékában ott a fürdőszoba, 7 százalékában a központi fűtés. Cáfolhatatlanul igazak ezek. Az is, hogy kilenc brigádból négy már elnyerte a szocialista címet és a mozgalomban 132 dolgozó vett részt. Am azért az összesítésből, mint minden összesítésből — valami mégis hiányzik. Az ember. Warkonda hol van? — kérdezte a tanonc. És kérdezhetjük mi is. Hova lettek a gondosan készített felmérésekből azok az emberek, mint ősz András — a nyíregyházi MEZŐGÉP-nél dolgozott — akik megnyilvánulásukban, véleményükben, párthűségükben kemények voltak, mert munkások voltak és ezzel a keménységgel munkásokat, párttagokat neveltek. Ma is emlegetik. A szerszámait, a gépeket megbecsülte, tisztán tartotta, mert másnap is dolgozni akart velük. Az embereket még jobban megbecsülte, mert az ő szerszámaival majd azok folytatják a munkát. Ma is vannak ilyen emberek, már a kisvárdai VSZM-ben is, pedig fiatal a gyáregység. Ott is a már munkássá vált munkás az újabb munkásgenerációk kinevelésével fáradozik és ez ér annyit — ha nem többet — mint az üzemi fürdő, a büfé. Tévedés ne essék, kell a fürdő, az ebédlő és minden, a statisztikában is kell, de nagyon kellenének egy jelentésbe a nevek is. A példaképek. Seres Ernő dr. Pongor Gyulával___________ a munkaügyi bíróság elnökével a munkaügyi vitákról A Igaz-e, hogy ön a munkája során csak w az élet árnyas oldalát látja? — Nem teljesen. Az igaz, hogy aki a munkaügyi bíróságra jön, többnyire nem örömmel érkezik, hiszen a munkaügyi vita gyakran őröli az ember idegeit is. De bőven van olyan eset is, amikor egy konkrét ügy rendezése során a vállalat, hivatal intézkedik és megelőzi a hasonló eseteket. Végkimenetelét illetően nem az árnyas oldalhoz tartozik az sem, ha mindkét fél megnyugodva hagyja el a munkaügyi bíróság tárgyalótermét. A Mielőtt a munkaügyi bíróság munká^ járói kérdeznénk, kérem szóljon a munkaügyi döntőbizottságokról, ahol önöket megelőzően tárgyalnak. — Több, mint háromszáz üzemnél, vállalatnál működik munkaügyi döntőbizottság — némelyik helyen több is. Évente megközelítően kétezer ügyet tárgyalnak, s szintén több esztendős átlag, hogy minden második esetben a dolgozók javára döntenek. Sok a fegyelmi ügy is: több év átlagában 3,5—4 ezer között ingadozik. Az 1975-ös adatok elemzése még nincs kész, de remélem, folytatódott az azt megelőző három esztendő tendenciája: kevesebb ügyben kellett intézkedni a döntőbizottságoknak. A E jelentős számú munkaügyi vita kö^ zül mennyi zárul le helyben, a döntőbizottságok határozatával? — A nagy többséget megnyugtatóan tudják lezárni. Mi több év átlagában körülbelül hétszáz ügyet tárgyalunk — és egyben ez a válasz a kérdésre is: e hétszáz ügy kivételével a munkavállaló és a munkaadó egyaránt kielégítőnek tartja a döntőbizottság határozatát. I flí n A t Í ' ■ -»T- I ' 3 .* n ' +r \ it' rí ’ r • r> A Vannak-e „munkanélküli” döntőbi^ zottságok, vagy ellenkezőleg, olyanok, amelyek nagyon gyakran tárgyalnak? — Mindkét lehetőségre van példa. De itt a szorosan vett munkaügyi vitákon kívül távolabbra is kell tekintenünk: az olyan üzemben, ahol a szervezettség és a munkahelyi légkör jó, könnyen munka nélkül maradhatnak a döntőbizottságok, mert vita nélkül is jól intézkednek. Van viszont olyan munkahely is, amely „darázsfészeknek” számít, ahonnan számos olyan ügy érkezik, amit a helyi munkaügyi döntőbizottságot is megelőzve egyszerű, emberi szóval rendezhettek volna, de az ottani munkahelyi légkör szinte termeli a munkaügyi vitákat. A Talán a munkáltatói gondatlanság ^ vagy a munkavállalók rátartisága szaporítja az ügyeket? — Nem. Legalábbis alapvetően nem erről van szó Tény, hogy vannak megalapozatlan munkáltatói döntések, s az is, hogy a munkavállalók is elkövetnek hibákat. De még egy fontos dolgot figyelembe kell venni. Tudjuk hogy nagyon sok a jogszabály és gyakran változnak. Az. hogy az érvényes jogszabályok mennyi idő alatt válnak ismertté és hogyan ismertetik azokat a dolgozókkal — vállalatonként, munkáltatókként változó. Sok munkaügyi vita alapja a jogszabályok nem megfelelő ismerete. A A munkaügyi döntőbizottságokban ^ többségében nem szakképzett jogászok, hanem nagy élettapasztalattal rendelkező munkások és alkalmazottak hoznak határozatot. Általában ők is az illető munkahely dolgozói, olyan munkahelyé, amelyet esetenként el is kell marasztalniuk. A függőségi viszony nem okoz-e néhol gondot, nem „kérhetik-e meg” a döntőbizottság tagjait a vállalatra nézve kedvezőbb határozat meghozatalára? — Nagy hiba lenne. A munkaügyi döntőbizottságok mintegy két és fél ezer tagja elismerésre méltó, fontos társadalmi munkát végez, amelyért köszönet jár. Másrészt a döntőbizottságok az igazságszolgáltatás társadalmasításában fontos fórumot jelentenek, munkájuk nélkül nem képzelhető el a munkajogi igazságszolgáltatás. Úgy tudjuk (és esetenként ehhez adunk mi szakmai segítséget), hogy a vállalatvezetők minden tekintetben támogatják a döntőbizottságokat. Ez egyébként jogszabályokban is pontosan rendezett. így aligha fordulhat élő, hogy a gazdasági vezetők részrehajlást sugallnának. Erre azonban nincs is szükség, mert ha ellentétes vélemények vannak, mindkét fél fordulhat a munkaügyi bírósághoz. Egy esetleges kikényszerített határozat a másik fél fellebbezése nyomán úgyis hozzánk kerül. Mindezek biztosítékot jelentenek, hogy általában jó feltételek között, zavartalanul működjenek a döntőbizottságok. A Nézzük most a megyei hatáskörrel w rendelkező nyíregyházi munkaügyi bí« róságnál tárgyalt évi hétszáz ügyet. Vállalatok, vagy dolgozók fordulnak ide nagyobb számban? — Több év átlagában a dolgozók. Általános tapasztalat, hogy akit sérelem ér, elmarasztalnak, igyekszik minden jogorvoslati lehetőséget igénybe venni, így hozzánk is fordul. A munkaügyi bíróság tevékenysége ráadásul illetékmentes, így különösebb vesztenivalója nincs is annak, aki fellebbez. Lehet, hogy ennek egy mellékhatása: néha olyan ügyekkel is foglalkoztatják a bíróságot, amelyekben a bírósági költségek többszörösét teszik annak az összegnek, amelyről az eredeti munkaügyi vita — többnyire kártérítés — során szó volt. A Értelmezhető ez úgy is, hogy a munw kaügyi bíróságon sok a „kis” ügy? — Jogi szempontból nem beszélhetünk „kis” és „nagy” ügyekről. Aki hozzánk fordul, annak nyilván az övé a legfontosabb. Abban azonban igaza van, hogy a 100—200 forintos kártérítések jogosságának vitatása gyakori, talán indokolatlanul sok. A választ mégis fordítva adnám meg: a súlyosabb ügyek (fegyelmi, nagyobb kártérítés, felmondás, üzemi baleset, jelentősebb leltárhiány) a munkaügyi bíróságon tárgyalt ügyeknek körülbelül 60 százalékát teszik ki, s ez ugyancsak tekintélyes mennyiség. A Hogyan készítik elő a sok ügy tárgyaw lását? — Egy éve jobb a helyzet, a korábbi egy helyett két tanács tárgyal. A munkaügyi döntőbizottságoktól mi minden fellebbezett ügyben megkapjuk az addigi összes iratot. Ezek áttanulmányozása után már dönteni lehet arról: milyen bizonyítékokat kell még bekérni, vagy elegendő-e az újabb döntéshez az anyag Ha minden együtt áll, kitűzzük a tárgyalást. Arra törekszünk, hogy azokat jól előkészítsük, tehát rövidek, célratörőek legyenek. Ha olyan bizonyítási indítvány hangzik el, vagy olyan új dolog történik, ami bizonytalanná teszi a reális ítélethozatalt — elnapoljuk a tárgyalást. A Mennyire jellemző, hogy teljesen új. a ^ fellebbezésben sem szereplő tények hangozzanak el a bíróság előtt, mintegy „aduként”? — Tapasztalataim szerint a peres felek nem tartogatnak fontos tényeket szándékosan a bírósági tárgyalásra. Másról lehet szó. A munkaügyi döntőbizottság tárgyalásáig legtöbbször könnyen zajlik minden. A tárgyaláson is. A probléma akkor következik, amikor a határozatot írásban megkapják, s lényegében kötelező erejűvé válik, végre kell hajtani. Érdekes, hogy a megdöbbenés nagyon sokszor nem a tárgyaláson következik be, hanem később, a határozatot olvasva, a közelgő jogorvoslati határidőt látva. Nagyon sokan ekkor fordulnak jogi tanácsért, ekkor kezdenek el gondolkozni, újabb bizonyítékokat szerezni. Más lehetőség azonban ilyenkor már nem adódik, mint a munkaügyi bírósághoz benyújtani a keresetet. A Véleménye szerint a dolgozók felleb^ bezéseiben szerepet játszik-e, hogy egyre többen szereznek bizonyos jogi ismereteket és jártasságot? — Feltétlenül. A tv, a rádió, a sajtó jogi propagandája nagyon sokat fejlődött, s az ilyen műsorok, írások általában nagy érdeklődést váltanak ki. Az emberekben a jogos igények iránt érzett felelősség megnőtt, ismerik a jogorvoslati lehetőségeket. Ez különösen a városokban lakókra, a nagyobb ipari üzemek dolgozóira jellemző — legkevésbé a mezőgazdasági szövetkezetek alkalmazottaira. Az eddig elmondottak azonban nem jelenthetik azt, hogy az illetőnek, aki jogorvoslatért fordul, feltétlenül igaza lesz. Ennek több oka van. A legfontosabb: hiába érdeklődik és foglalkozik sokat jogi esetekkel, problémákkal, csak a legritkábban lehet olyan körültekintő, hogy minden összefüggésre fényt derítsen. Erre még az sem képes mindig, aki hivatásszerűen foglalkozik jogi kérdésekkel. Mindezek következménye, hogy sok a „vélt jogos sérelem”, elég gyakran kell elfogadnia a bíróságon a munkavállalónak, hogy az ő konkrét ügye más, mint amit hallott, vagy korábbról ismert. A Végül is a munkaügyi bíróságon a kow rabbi döntőbizottsági határozatok közül mennyit változtatnak meg? — Körülbelül 45 százalékukat. A A munkaügyi bíróságra kerülő ügyek w többségében a mulasztás kijavítható, a pénz visszafizethető, a két fél rendezheti viszonyát. Egy kivétel van, a halálos üzemi baleset. Az élet nem adható vissza. Mi a tapasztalata, ilyen esetekben kellő gyorsasággal, emberséggel és segítőkészséggel intézkednek a vállalatok? — Alapvetően igen. Az utóbbi négy évben Szabolcs-Szatmárban ötven halálos kimenetelű üzemi baleset történt, s kilencven csonkulásos baleset. Azt mondhatom, hogy a nálunk ilyen ügyekben lefolytatott bírósági eljárások során csak ritka kivételként tapasztalhatók, hogy a munkáltatók igyekeztek kerékkötők lenni. A súlyos baleset a munkahelyen is nagyon sok vizsgálattal jár, s tapasztalatom szerint a munkáltatók sietnek minél rövidebb idő alatt véglegesen rendezni az ügyet. Ami ilyenkor elnyúlik, az valóban hosszadalmas, s többnyire az újságok hasábjairól is előbb-utóbb megismerhető. ön szerint mi bánija jobban a dolgozók igazságérzetét: fegyelmi, kártérítés, áthelyezés? — Mostanában a munkafegyelem kérdéseihez fűződik különösen sok vitás ügy. Itt a kérdés az, hogyan ítéli meg a munkáltató a különféle munkavállalói magatartásokat: szigorúan, elnézően, következetesen? Azt hiszem nem túlzók: a munkáltatók jó része eddig eléggé elnéző volt. Most — mivel számos központi intézkedés tőlük is kikényszeríti a takarékosabb, fegyelmezettebb, kevesebb hibával végzett munkát — várható, hogy a fegyelmi ügyek száma átmenetileg emelkedni fog Többszörösen bebizonyosodik az a régi igazság, mely szerint nem csak akkor kell intézkedni, ha már a helyzet tarthatatlan. A vezető napi munkájához korábban is hozzátartozott, hogy mértékkel alkalmazzon a dicséret és a jutalom mellett bírálatot, esetenként fegyelmit. A kampányszerű fegyelmezés sok kibúvót rejt magában, ráadásul leendő munkaügyi vitákat is. Gyakran szóba kerül, hogy a kártérítéseknél azonos mértékkel fog a kártérítést megállapító ceruza a vezetők és a munkások esetében, holott ez nem helyes. Igazolja ezt az önök gyakorlata? — Részben. Vannak olyan esetek, amikor a kártérítéseknél minden vétkes dolgozó egyformán fizet (azonos összeget), függetlenül a beosztástól. Ez nem jó dolog. Sokszor elhangzik a tárgyalásokon is, hogy „igaz, amivel vádolnak, de nemcsak én voltam a felelős, hanem ...” Jó néhányszor igaza is van a dolgozónak, közvetlen vezetőjét is nyilvánvalóan kártérítésre kellene kötelezni (ráadásul magasabb összegre), mert nem segítette, ellenőrizte beosztottjai munkáját, holott ez a legfontosabb feladata. Mi ebben az esetben felhívjuk a vállalat jelenlévő képviselőjének figyelmét, vagy „szignalizációt”, feljegyzést küldünk a vállalatnak. A bíróságon tárgyalni azonban csak arról lehet, ami a kitűzött tárgyalás eredeti alapja. A gyakori ilyen felvetések viszont feltétlenül bizonyos gondokat jeleznek. Végül egy kérdés a munkához kapcsolódó személyes élményei közül: mi volt az ön által tárgyalt legemlékezetesebb ügy? — Egy szülés után újra dolgozi kezdő vezető beosztású asszonyt nem akartak visszahelyezni eredeti munkakörébe. Ügye a munkaügyi bíróságot is megjárta. Vissza kellett helyezni; az esetről annak idején beszámolt a Kelet-Magyarország is. Elvi-politikai jelentőségű ügy volt. Köszönjük az interjút. Marik Sándor
