Kelet-Magyarország, 1975. december (32. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-25 / 302. szám
1975. december 25. KELET-MAGYARORSZÁG 5 // Csak a térképről ismertem. // Erősödő gyökerek ipari termelése Szabolcs-Szatmár megye most évi 13,5 milliárd forint. — öt éve 7,2 milliárd forint volt. Olyan új iparágak honosodtak meg az utóbbi időben megyénkben, mint a konzervipar, a gumiipar, az optikai ipar, a papíripar. Sorolhatnánk az új szakmákat is: szövőnő, optikus, üvegműves. Sok ezer embert érint ez a változás. Mi ez alkalommal olyan szakembereket kerestünk, akik az iparral jöttek a megyébe Budapestről, s nemcsak néhány évre. „Gyökeret eresztettek”, ma már szabolcsiaknak, szatmáriaknak mondják magukat. Berky József a nyírbátori Bóniban dolgozik. Pontosabban a Növényolaj ipari és Mosószergyártó Vállalat nyírbátori gyárának főmérnöke. — Most egymilliárdos gyár a miénk, ilyen értékű termék hagyja el 1975-ben a gyár kapuit — mondja. — Ez a tavaly elért eddigi legjobb eredményünktől 15 százalékkal magasabb. Körülbelül abban foglalhatom össze a munkát, az erőfeszítéseket, hogy a központtól akkora feladatokat kaptunk, amit meg tudunk valósítani. Az idén erre volt képes a gyár kollektívája. .. Amikor másfél évtizede Berky József először lépte át a nyírbátori üzem küszöbét, 80—100 millió forintos volt a termelési érték. (Orosz Miklós igazgató mondja: — Nagy fejlesztés előtt álltunk, szakemberek kellettek. Majdhogynem „elloptuk” Berky Józsefet a rákospalotai gyárból. Budapesten mindig van mérnök, nálunk az üzemben ő volt az egyetlen — az aKkori főmérnökön 'kívül.) — Szabolcs-Szatmárról any- nyit tudtam, amennytt az iskolából és a térképről tudni illett, továbbá azt, hogy egy távoli rokonom néhány évig Mátészalkán cselédeskedett. És természetesen azt, hogy itt a gyár nagy fejlesztése következik, s nem akárhová: egy százéves üzembe hívnak, amely egy tízezres nagyközségben van — emlékezik a kezdetre Berky József. Beszélgetés közben sorra veszi az akkori gondokat: lakás, a feleség munkahelye, a gyerekek iskoláztatása, az ellátás, a megannyi kapcsolódó kérdés, amely a fiatal mérnököt és családját foglalkoztatta. — Nagyon sok mindent kellett megszokni — mondja — de nem volt túl nehéz. Énnek két oka van. Feleségem éá én is munkáscsaládból származunk, Pesten is a külvárosokban laktunk, nem kötött bennünket a „nagybudapesti élet”. Itt pedig szívesen fogadtak, s nemcsak lakással segítettek, hanem emberileg is. — 1963-tól tanácstag vagyok Nyírbátorban, harmadik ciklusban megyei tanácstag. Úgy érzem, a gyárban, a községben — amely azóta sokat fejlődött és város lett — befogadtak. A munka, a közélet együtt hozta, hogy most nyírbátoribbnak érzem magam, mint budapestinek, ahol tősgyökeresnek számítanék... 2. Nyakig a munkában — Kegyetlen, ólmos esős napon érkeztem először Nyíregyházára, 1962 késő őszén. Nehezen tettem meg csomagommal azt a pár száz, métert, ami új munkahelyemtől elválasztott — mondja Selei Jenő, a Nyíregyházi Konzervgyár főmérnöke. — 1946-tól dolgoztam a konzerviparban. Voltam alkalmi segédmunkás, betanított munkás, tanfolyamok után normás. majd munkaügyi osztályvezető a minisztérium konzervipari igazgatóságán. Munka és tanulás — ez tette ki az éveket, mígnem 1962-ben a munka mellett szerzett friss műegyetemi diplomával, egynapos gondolkodási határidő és „igen” válasz után Nyíregyházára indultam. — Melyik fiatal szakembernek nem lelkesítő feladat, hogy szervezzen, építsen, indítson egy gyárat, ahol több ezren dolgoznak majd, új iparágat teremtve — kérdezi, holott pontosan tudja a választ: aki hivatását szereti, annak feltétlenül az. Konzervipari szakember létére mindennapos volt az építkezésen, a többi vezetővel együtt indult szakemberekért, hogy az indulásra jó garnitúra gyűljön össze, szervezték a termelési vonalakat és a „mezőgazdasági háttért”. — Amikor fél év múlva leköltözött a családom is, már a fejem búbja sem látszott ki a munkából. De öröm volt látni, hogyan valósult meg, amit elképzeltem, s hogyan népesült be munkásokkal azon a puszta földön létesített korszerű nagyüzem. Azóta eszembe sem jutott, hogy visszaköltözhetnék Pestre. — De sokat fejlődött a város is, amit nemcsak mint lakó, hanem mint mérnök is nézek. A központ, a fejlődő iparnegyedek, lakótelepek szépek. És megszerettem az itteni embereket, akik közül sokat nekünk kellett átsegíteni azon a konfliktuson, amelyet az első ipari munkahely jelentett számukra. így kerültem én olyan kapcsolatba a várossal, a megyével, hogy Lapály emplénből földet lo™ pott a Tisza és áthord- ta Szabolcsba. Tuzséron gazdaggá tett egy embert. A gazda most műtrágyát lapátol a Rákóczi Termelő- szövetkezet központi telephelyén. A hívó szóra, a fészer félhomályából barna kucsmás, posztó mellényes, vastagon öltözött ember jön elő. Ahogy lépked, kék kötője veri a térdét. Csizmanadrágja, csizmája jelzi, a falusi emberek praktikusan öltözködnek. Pirospozsgás. Apró szemeiben tűz ég, szájában az elmaradhatatlan hideg pipa — egy csomag 1,80-as dohányt három napig szív, de a pipát tisztelettudóan zseb- reteszi. Kézfogás előtt megszokott mozdulattal két oldalra törli, nem a téltől, az évek múlásától dérlepte ba11K7Pt — Szabó Pál Albert. — Nincs meglepődve, ö beszéljen. Szólni sem rest. Dologra, okos beszédre sb- ha nem sajnálta azidőt. — Hetvenötödik évem taposom. Az egészségem is TÍZÉVESEK A ladányi hármasikrek most büszke vagyok: csak egy napi gondolkodási időt kér tem... 3. Rebesgették a törzsgyárban... Szilágyi Dezső optikai és finommechanikai technikusi végzettséggel, e nagy múltú szakma egyik első szabolcsi úttörőjeként érkezett Mátészalkára 1971-ben. Jó belépővel jött: néhány társával ők hozták az első fizetést a már itt dolgozó kollégáknak. Aztán maguk is kiváltották szállodai szobát, és dolgozni kezdtek. Uj szakmát telepítettek a szatmári homokra. Ma művezető, és a 900 fős, 114 millió forint értéket termelő (és a korábbinál még ütemesebben fejlődő) nagyüzem párttitkára. — Rebesgették a budapesti törzsgyárban, hogy bizonyos létszámú szakembernek Mátészalkára kell jönni egy új gyárat indítani — emlékszik vissza az öt évvel ezelőtti időkre Szilágyi Dezső. — Rám is gondoltak. Ezt otthon megbeszéltük és jöttünk. — Mi tagadás, az anyagiak is közrejátszottak, amikor ki- mondtam az igent, de nem ez volt az alapvető. Aki szereti a szakmáját, az tudja, mit jelent egy új, mai, modern nagyüzemet alapítani és ott dolgozni. Ez vonzott. A MOM mátészalkai gyára a megye iparának egyik büszkesége. Szilágyi Dezső mégis elsősorban emberi kérdésekről beszél. — Előfordul, hogy a mintakészítő már nem tud mérni. Tapintani, érezni kell. hogy jó-e a forma, amit készített. A műszer, legyen bármilyen bonyolult is, csak segítség... Ez itt a nehéz, megoldásához hagyományok, dinasztiák kellettek korábban, most itt vagyunk mi, és a 24 éves átlagéletkor az üzemben. Rengeteg a munka, a küzdelem. De most már nemcsak a felépült új üzem minden zugát, hanem fél Mátészalka lakosságát is ismerem. Jöttek, küzdöttek, s napi győzelmeikből mi is részesedünk. Marik Sándor megjárja, mert hiszen itt vagyok, dolgozok. A négyszemközti beszélgetést megelőzte egy kis előzetes információ. Valóban létezik-e a Tisza partján Szabó Pál Albert lapálya? Mondják-e; „Szabó Pálnak erdeje, mezeje.” Létezik a lapály — le is rajzolták, hogyan hordta a folyó a földet a szerencsés embernek. A mondás is járta: jól megy neki, mint Szabó Pálnak, akinek van erdeje, mezeje... De a kevésbé szerencsést is illetik olyan szóval, hogy „gyengén megy neki, mint Nagy Samunak a zenélés.” Nagy Samu haragozó. — Alaposan rámkérdezett. Lehet, hogy híres ember voltam. Azt mondom, megálltam a helyem, senki sem panaszkodott rám, a mai napig sem. Mielőtt a demokrácia kezdődött, 1946-tól 1949- ig falusi elöljáró voltam. Két évig hűtős (hites), utána törvénybíró. A vót a dogom, hogy kezdődött a beszolgáltatás, hát szorgalmaztam. Meg rendet kellett tartani a faluban. — És a Szabó Pálnak er- deje-mezeje? — Nóta volt az. Elmondok j,-belőle egy strófát: / Szabó Pálnak, erde je-mezeje / — ,/iSzól a füge, fügefa levelén/ — Én is vónék annak kerülője / — Barna kislány igaz Tízévesek a. mezőladányi hármas ikrek, a Bakó gyerekek. Szeptembertől ötödik osztályba, vagyis a felső tagozatba járnak, osztályukba az idén már nem lépett be a Télapó, nem is hisznek benne, a mesés könyveket felnőttesebb könyvekre cserélték ki. Az ajándékoknak azért gyermekként örülnek. Anyukájuk éppen látogatásunk idején vásárol a szomszéd községben, Tornyospálcán. Izgatottan várják, hogy a tizes buszról leszálljon nagy-nagy csomagokkal... Apjukkal sem tudunk szót váltani, mert kint van valahol a kövesúton, most is azon fáradozik, hogy a gépjárművek kisebb zökkenővel közlekedjenek. Foglalkozása útőr, mestersége címere a lapát és a csákány. A nagymama a konyhában tésztát gyúr, nagy lábasban kell főznie az ebédet, így keveset beszél. A gyerekeket arra kérjük, hogy nagyság, pontosabban születési sorrendben mondjanak valamit vágyaikról, elképzeléseikről. Jóska: — A Tisza holt ágában szoktunk fürödni nyáron. Voltunk már Hajdúszoboszlón és Nyírbátorban is. Szeretnék egyszer messzebbre is eljutni. Tavaly karácsonyra mi fiúk pulóvert kaptunk, a húgom pedig nadrágot. Most bármilyen ruhának örülnék. Hogy mi leszek, ha nagy leszek? Még nem tudom. Sanyi: — Nyáron sokat focizunk és birkózunk Jóskával. Karácsonyra szeretnék egy szánkót és sok havat, hogy télen is tudjunk játszani. A környéken sok a homokdomb, ahonnan nagyszerű ereszkedni a szánkóval. Tükörjeget is szeretnék, hogy lehessen csúszkálni. Még én sem tudom, hogy hol fogok dolgozni. szeretője. / Ezt már az apám idejében is danolták tőle örököltem, Tuzsér határát tíz folyam- kilométeren át öleli, gyara- pítja, rabolja a Tisza. Sok embernek tett jót és rosszat. Szabó Pál Albert 6—7 éves kisfiú volt, amikor fordult a víz sodra. — Mire én megnőttem, megnősültem, az apám is meghótt^ a kis fődhöz húsz hódat szaporított a Tisza. Szántóföldnek csináltam a nagy részét, az ártéri erdőből telenként 15—20 öl fát vágtam. Nagy szó volt akkor, Tűzifa, nyárfa vót, 15— 20 pengőt megért ölje. De vót azzal vita is, mármint az apai örökség miatt. Az apai juss miatt három lánytestvére perelte hosszú' időn át Szabó Pál Albertet. — Apám tíz mázsa búza árát hagyott minden lányra. Perre mentek a testvéreim, de én mindjárt, ahogy bíróság elé mentünk, 15 mázsa búza árát ígértem, ötezer korona lehetett az, megért egy jó négyéves tinót. Nem fogadták el a lányok. Aztán felmérték a vagyoni helyzetet, 233 millió koronában állapították meg, de akkor már rossz volt a pénz. A lányok 13—13 milliót kaptak. Edit: — Moziba együtt megyek a fiúkkal, de az ajtónál elválunk, mert én már a lányok közé ülök. A színház? Oda is szeretnék egyezer elmenni. A karácsonyi nagytakarításnál már segítek anyunak. Azt akarom, hogy minden nagyon tiszta legyen. Én már választottam: óvónő leszek. Csomagok terhe alatt sárga kendős, piros arcú asz- szony száll le a buszról. Az első szava: — Szedjétek magatokat rendbe, ne legyetek pacu- hák a képen. Az ikrek anyja tsz-tag. nehéz munka mellett neveli négy gyermekét — az ikreknek van egy nővérük, Bakóné, a gondnok, az álmatlan éjszakák ellenére is büszkén, elégedetten emlékszik vissza az elmúlt évtizedre. Arra is, Kint, a traktorjavító műhelyben valamelyik szerelő haraggal veri a vasat, rezegted az ablakot. Szabó Pál Albertet melegíti a sok pulóver, megtörli a sapka alatt a homlokát. — Igen, kulák lettem. — A Tisza miatt? — Úgy hozta a rend. ötvenegyben felvettek a listára, mert megvolt a Tisza- parti lapályom, meg amúgy is egy kis föld. Amikor a lányok ügyét le rendeztem, azt gondoltam, több problémát nem okoz majd a föld. Hát jött... Mint kuláknak, 12 500 forint volt az adóm, 263 aranykorona földérték után beadtam 90 mázsa krumplit a D-listára, 30 mázsa krumplit a C-listára, 27 mázsa májusi morzsolt tengerit, 30 mázsa búzát, rozsot és 266 liter bort, amit a fiam Soltvadkerten szolgáltatott be és hozta haza nekem az igazolást. — Más baja nem esett? — Nem tudtak már mire tekeredni velem, hiszen két lovam és egy tehenem maradt. Mit adhattam volna még? Meg is büntettek 4000 forintra, a tehenet is elvitték. nasaaaíaév táa Ügy lett térmelőszövetke9c^e,ti tag Szabó Pál Albert, hogy a fia aláírta helyette a belépési nyilatkozatot. Nem neheztel érte a gyerekére. hogy férje munkahelye, a közúti igazgatóság majdnem minden évben segélyt, ajándékot ad az ikreknek. Tavaly például négyezer forint karácsonyi ajánlékot kaptak a gyerekek. A községi tanács röviddel a születésük után közkutat fúra- tott a ház elé, hogy a rengeteg mosáshoz ne kelljen messziről hordani a vizet. Néhány évig a tanács vásárlási utalványt is ajándékozott a téli ünnepek előtt. 1280 forintra emelték a családi pótlékot, közben emelkedtek, nőttek a gyerekek is. Látogatásunk után az ikrek padjában számok és betűk illeszkednek egymáshoz a füzetekben. Aztán jön a téli szünet és üres lesz a pad. De otthon a nagyobbik szoba tele lesz meleggel, szeretettel, jóízű kacagással. Nábrádi Lajos — Nekem megváltás volt a tsz. Megnyugodtam és régen rájöttem, úgy jó az, ha az ember megy és keres, ha nem megy nem keres. 1970-ben lettem nyugdíjas, akkor 600 forintot kaptam, most már 1195 forintra megy fel. Dolgozom is hozzá. Mikor-hogy, egy év* alatt 150 napot, vagy még többet. Sok öreg dolgozik itt a termelő- szövetkezetben és ha mi nem lennénk, vajon melyik fiatal vállalná a lapátolást, a ládaszegelést? Úgy fogom fel, letudtam egyik napot a másik után, így bele vagyok nyugodva a rosszba is. Tél van. Havas a határ, zúzmótól rakottak a fák, kásás a Tisza vize. Ünnepek, disznóölések ideje ez. Szabó Pál Albert sokat , böllérke- dett, ma is eljár, hívják, tizenöt-húsz disznót pusztít el egy szezonban. Olykor a nótát is elénekelik: „Szabó Pálnak erdeje-mezeje”. Ha kérdezik a Tiszáról, a gazdagságról, arról is mindig mond valamit. A jót. — Szerettem a Tiszát, az apámmal, fiaimmal jártam rá halászni. Nem volt nap, hogy ne mentem volna ki a lapályra. Most már elfelé hordja,a Tisza a földet. Ilyen a folyó természete... Seres Ernő Iskolába mennek a Bakó ikrek. (Gaál Béla felvétele) 1. Akit „elloptak"
