Kelet-Magyarország, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-12 / 265. szám
1975. november 12. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Gazdálkodjunk okoson! „GAZDÁLKODJ OKOSAN!” Ez a címe egyik kedvelt társasjátékunknak. Ugyanúgy kell játszani, mint ama másikat, amelyik hajdanában Capitaly névre hallgatott, s amelyikkel az ötvenes években nem volt szokásos játszani. Ma már sokan játszanak a társasjáték elnevezésében is mai körülményeinkhez illő változataival, de még e játék nyújtotta tanulságokkal kevesebben okulnak, mint kellene. Legalább is erre utal, hogy még nem mindig tudunk okosan gazdálkodni a rendelkezésre álló anyagokkal, erőforrásokkal. Pedig az ember és környezete között kölcsönhatásban — ma sokkal inkább, mint valaha — át kell, hogy adja a helyét az ösztönösség a tudatosságnak, az ésszerűségnek. Sokan azzal érvelnek, a vállalatok feladata a szemléletváltás, egy ember túlságosan kis pont ahhoz, hogy érdemlegesen beavatkozzék a világméretű folyamatokba. Nem igaz, hogy az egyes emberek erőfeszítései nem számottevőek ebben a mozgalomban. Mindenkinek takarékossági tervet kellene készítenie e jelszót követve: Gazdálkodjunk okosan! A föld anyagkészletei végesek. A mai fejlett tőkésországok olyan mértékű fel- használást valósítanak meg, amelyre csak egy szó van: rablás. A föld természeti kincseinek kirablása. Ha a világ minden országa ezt az utat követné, belátható időn belül elfogynának alapvető nyersanyagaink, erőforrásaink. Csak egy elrettentő példa erre a fogyasztásra: az Amerikai Egyesült Államok lakossága hat százaléka a föld összlakosságának, s mégis a rendelkezésre álló összes nyersanyagmennyiség 40 százalékát jelenleg ők használják fel! Ezért szükséges az új alapállás, az új szemlélet érvényre juttatása az emberek gondolkodásában. MIÉRT MI MONDJUK EZT, és miért magunknak? Hiszen, ha valaki, akkor éppen mi vagyunk mentesek a fogyasztásnak attól a kóros mértékétől, formáitól, amellyel az előbb példálóztunk. Való igaz, hogy nálunk elenyésző a presztizsfogyasz- tás, nem élünk fel számarányunknál erkölcstelenül több anyagi javat. De ebben a világméretű anyag- és energiakrízisben nekünk éppen társadalmunk maga- sabbrendüsége miatt, szocialista magatartást kell tanúsítanunk a gazdasági problémák megoldásában is. A két rendszer vetélkedése abban is folyik, ki tud iga- zabb, megoldást jelentő választ adni a felmerült új kérdésekre. Azt kell bebizonyítanunk, hogy profitérdekektől nem befolyásolt társadalmi-gazdasági rendszerünk az emberiség létérdekeinek megfelelőbben reagál a világgazdaság kritikus helyzeteire. Mindezek mellett azt is megállapíthatjuk, hogy ha nálunk egészséges mértékű is a fogyasztás, de nem mondhatjuk el, hogy egyáltalán nem pazarlunk. Semmi sem ösztönöz bennünket a pazarlásra, de az is igaz, hogy a termelésben és a fogyasztásban a takarékosságra sem voltunk eddig eléggé rászorítva. FIGYELMEZTETHETJÜK MAGUNKAT IS a címben idézett felszólítással: gazdálkodjunk okosan, takarékoskodjunk ésszerűen anyaggal, energiával. S a legfontosabb, ne vegyük ezt kampányfeladatnak! Szemléletünket kell átalakítani, hogy jobban megfeleljen a világgazdaságban bekövetkezett helyzetnek, ami egy egyáltalán nem átmeneti állapot. Gazdálkodjunk okosan! Ez a felszólítás most és a következő időkben nem pusztán gazdasági, hanem politikai, erkölcsi parancs is lesz. (z - f) „Van értelme, ha hajt az ember Egy Volán-gépkocsivezető a szakmáról\ a munkáról 99 — Hazamentem köszönni, bejelentkeztem, hogy élek, aztán mentem tovább. Az volt a legnehezebb, a paradicsomszezon. Pest megyéből hoztuk a Nyíregyházi Konzervgyárba. Egyszerre 15—16 órát mentünk. Ütközben aludtunk, vettük ki a pihenőt, ha .kaptunk szállást, szállodát, akkor ott, de előfordult, hogy az országút mellett, a kocsiban aludtunk. Oláh Károly, a Volán 5. számú Vállalatának 27 éves gépkocsivezetője az őszi csúcsforgalomban szinte minden munkából kivette a részét. A hatalmas, egyszerre 186 mázsa árut szállító Skoda pótkocsis szerelvény volánja mögött ült, amikor Hodász- ról almát szállítottak Tuzsér- ra, vagy amikor a demecseri termelőszövetkezetből sárgarépával megrakodva indultak a Békéscsabai Konzervgyárba. A kifejlődött „kanyarizom" — Elég kanyargós út vezet arra felé. Az embernek kifejlődik a „kanyarizma'’, amíg tekeri a kormányt — tréfálkozik. — De nem is az volt a rossz — fordítja komolyra a szót —, hanem a murcis szezon. Már forrt, a must, és ugyancsak vigyázni kellett a falvakban, amikor az út közepén támolygott egy- egy ember. Egyébként olyan ez a Skoda, mint egy kis kocsi, csak éppen a méretei nagyobbak. Három éve dolgozik a Volánnál. Szakmája szerint építőgép-szerelő lenne, Budapesten dolgozott korábban, de nősülés után visszakívánkozott a megyébe. Nyíregyházán, a Család utcán vett egy kis házat, felesége — aki szintén Tarpára való, mint ő — a nyíregyházi postán dolgozik. Pontosabban szólva most gyermekgondozási szabadságon van, az egyéves fiút neveli. Hiszen amikor az apa elmegy egy-egy hosszabb, budapesti, vagy még távolabbi útra, előfordul, hogy két- három nap múlva jön haza. Megértés kell hozzá — Olyan ez a munka — beszél róla Oláh Károly —, hogy megértés kell hozzá a családon belül is. Különösen így, szezonban. Igaz ugyan, hogy három hét alatt megvolt az óránk, utána egy hétig pihentünk. Van otthon mit csinálni a ház körül. — Tőlem kérdezték már, miért nem megyek vissza a szakmámba. Azt válaszoltam: úgy benne vagyok a vezetésben, hogy nem akarom abbahagyni. Nekem élvezet, hogy munka közben megismerem az egész országot, mindig új emberekkel találkozom. Aztán meg, azt is el kell ismerni, van értelme, ha hajt az ember. Mert fuvar mindennap van. A Volánnál kevés a gépkocsivezető. Különösen kevés a szállítási csúcsban, amikor minden teherautót maximálisan ki akarnak használni. Kísért egy kicsit a régi szemlélet, hogy rosszul fizető, rosszul dolgozó vállalatról van szó, ahová nem érdemes dolgozni menni. — Amióta én itt vagyok, csak javult ez a cég — ellenkezik Oláh Károly. — A han • gülat is egészen jó lett. A többség úgy van vele, dolgozni és keresni akar. így a többi mágával ragadja azt. aki kényelmesebb. Ahogy látom, jönnek vissza azok is akik két-három évvel ezelőtt elmentek. Szocialista brigádban — Mi szocialista brigádban dolgozunk. Bár előfordul, hogy egy héten egyszer talál kozunk, mégis jobban megy így a munka. Arra is volt időnk, hogy a vállalaton belül rendezett vetélkedőre fel készüljünk. A KRESZ, a ve zetés ami a második fordulóban volt, könnyen ment, vi szont az irodalomból, a mun kavédelemből jobban -fel kellett készülni. Második helyen végeztünk. A jó gépkocsivezetőnek nemcsak a vezetést kell szeretnie. hanem az autót is. — Azt nem bírom elnézni, hogy valahol csöpögjön az olaj. Megjavítom magam, mintsem beszaladjak vele a műhelybe. Ha valaki szereti a kocsit, úgysem tudja elnéz ni. hogy zörög, csattog. Ha mégis be kell menni futója vitásra, akkor nem hagyom ott, hátha hamar elkészül. A brigádon belül is ‘kialakul!, hogy. az egyes szemlén ott va gyünk a szerelő mellett, se gítünk neki. Csak mi tudjuk jobban, melyik csavart kell meghúzni, hol kell javítani Mert olyan ember már kevés van, aki azért viszi be a kocsit a műhelybe, mert nem akar dolgozni. L. B. Sajtótájékoztató a jövő évi mezőgazdasági könyvhónapról Az 1976 februárjában megrendezésre kerülő XIX. országos mezőgazdasági könyvhónap előkészületeiről tartott kedden sajtótájékoztatót a szervező bizottság. A könyvhónapra 42 új szakkönyv kiadását tervezik. Ezek nagy része a Mezőgazdasági Könyvkiadó gondozásában jelenik majd meg, több mint 300 ezer példányban. Az új szakkönyvek többsége alapfokú lesz. Nagy érdeklődésre tarthat számot a KGST- országok közös szerkesztésében megjelenő első két könyv: az egyik az intenzív őszi búza termesztését ismerteti szovjet tapasztalatok alapján, a másik a szocialista országok biológiai növényvédelméről tájékoztat. Várhatóan megjelennek az élelmiszeripari szakkönyvsorozat, valamint a „Ma újdonság — holnap gyakorlat” sorozat első kötetei is. A könyvhónap fő célja, hogy a gazdaságok, szövetke- tetek minél több újdonsággal gazdagítsák a szakkönyvtára kát, s ezzel elősegítsék a szakkönyvek termelőeszközzé válásának folyamatát. A könyvhónap alkalmából több száz előadást és író-ol vasó találkozót is szerveznek országszerte. Ugyancsak a könyvhónap keretében adják majd át az ez év tavaszán meghirdetett alapfokú szak- könyvpályázat díjait is. A pályázatra összesen 88 mű érkezett be, ezeket jelenleg bírálják el. (MTI) M inden napom kenyér- vásárlással kezdődik. Az én házamban senki sem mondja: „Ma én hadd menjek el a boltba!” Már mindenki tudja, hogy ez az én, és csakis az én dolgom. Akár októberi eső suhog az aszfalton, akár lágy meleget lehel a földre a korai nap, akár havat vág arcomba a viharos februári szél, akár áttetsző kis patakok kígyóznak a nedves hóbuckák alól, én megyek a boltomba. Úgy örülök, mintha egy kedves emberhez sietnék találkozóra. Az „Orosz kenyér” nevű bolt egy nagy ház földszintjén van. A bolt egyik fala — csupa- üveg. Alig érek oda az ajtóhoz, máris kitágul az orrjukam; micsoda illata van a friss kenyérnek ! És eszembe jut a háborús évekből egy jéghideg szibériai éjszaka. Történetesen egy pékség mellett haladtam el. És hirtelen megcsapott a meleg kenyér illata. Szédülni kezdtem, úgyhogy megálltam. Már három napja nem volt ILJA LAVROV: REGGEL a számban egyetlen morzsa sem: elvesztettem a kenyérjegyemet. Megfogóztam egy léckerítésben, hogy el ne essek, és ettől a csodálatos illattól megrészegülve sogáig álltam ott. Zúgott, fütyült a szél a csupasz nyírfák között. Zúgott a borzongatóan sivár, fagyos, fekete éjszaka. Csak ez a szélben gomolygó illat öntött életet belém... És eszembe jutnak a harmincas évek is, amikor mint kisfiú, órákig áltam sorba egy falatnyi barna kenyérért, amely csípős volt valami keveréktől. Elviselhetetlen sorba állni egy kisfiúnak, de kellett, hát én álltam is. Csak a „Tom Sawyer kalandjai” adott erőt. Álltam és olvastam, olvastam és álltam... Eszembe jutnak a háborús évek sorállásai is. A sületlen, nehéz kenyérszeletek iS, a kukoricakenyér szétmorzsáló- dó darabkái is. De bármilyen volt a kenyér, mindig felséges ízűnek éreztük, öt ember kapott annyit, amennyit egy is rögtön meg tudott volna enni.-Szent és keserű volt az a kenyér, amelyet katonafeleségek, serdülők és öregek teremtettek elő... M ost belépek a boltba. És rám hömpölyög a meleg kenyér illatának anyaian simogató hulláma. A tágas üzlet fényárban úszik. Az. üvegfal miatt még terjedelmesebbnek hat: az utca a járókelőkkel mintegy a részévé válik. önkiszolgáló üzlet. Csak két pénztárosnő ül a bejáratnál. Én a sarokban állok, és megilletődve nézem a kenyérrel telezsúfolt polcokat. Domború, kerek fehér kenyér, mákos fonott sütemény, orosz kalács, aranyszínű zsur- kenyér, mandula- és fahéjillatú zsemle, ropogós kétszersült, laktatói jó szagú rozscipó... Valóságos kenyérparádé! Megnedvesedő szemem káp- rázik, és ezeknek a kenyereknek a helyén egy pillanatra a paraszt nagy, nehéz, barna keze tetszik föl előttem. Úristen! Mennyi különféle kenyér! Jegy nélkül. Vedd, vidd! És micsoda illat! Sok pompás szag van a világon. Milyen csodás csupán a gomba illata! Hát még a szamócáé! Meg az almáé! És mivel lehetne összehasonlítani a görögdinnye szagát? A virágokról már nem is beszélek. De milyen remek szaga van például a parthoz kikötött tutajnak, a beszúrkozott ladiknak. Meg a frissen kaszált fűnek a fejünk alatt! Vagy a szabadtűz füstjének! De a kenyér illata! Az az élet szaga... A rcomat és torkomat erősen dörzsölve, attól tartva, hogy elbőgöm magam, esetlenül megyek a polcokhoz a nyugodt, gyakorlatias emberek között, leveszek egy lisztporos, pufók, fehér cipót, óvatosan, mint kiscsirkéket, hasuknál fogva felemelek néhány pehelykönnyű sárga zsemlét, mindezért pár kopejkát fizetek, és kifelé indulok; igyekszem elfordítani a szememet az emberekről, akik közömbösen szurkálják a kenyeret valami ostoba villával, hogy ellenőrizzék: friss-e. Kimegyek az esőbe, vagy napsütésbe, vagy a hóviharba és hazafelé lépkedve valahogy restellkedek, amiért a kenyér templomában járva én, pogány nem vettem le a sapkámat... ' , Hát így kezdődik minden egyes reggelem. Azután pedig nekigyűrkőz- ve munkához látok, hogy holnapra is megkeressem min- mindennapi kenyerünket... Makai Imre fordítása Ki kire vár? Egyre többen keresik fel a megyei kórház fül-orr- gégészetét a hallászavarokról panaszkodók. A szakemberek előtt ez nem meglepő, hiszen a legutóbbi KÖJÁL-felmérés szerint a megyében hatvan üzem közül harmincötben a megengedettnél erősebb a zaj. Ki konkrét panaszokkal megy orvoshoz, kit küldenek az üzemből. Az utóbbiak száma nagyon kevés, hiszen a megyében szervezett zajszűrés és vizsgálat nincs. Miért nincs? Kinek a feladata a szervezés? Milyen intézményeknek és szerveknek van „közük” a zajártalom elleni radikális intézkedések megtételében? Miért hiányzik a megelőző munka, holott ezt a „betegséget” csak megelőzni lehet, gyógyítani kevésbé? A zaj az üzemek mellék-' termékévé vált, együttjár a termeléssel, de nem mindegy, mennyire hangosan. A megelőzésnek ezért a vállalatoknál kell kezdődnie. A zaj csökkentésének több technikai lehetősége van. Alkalmaznak is jó néhányat — gumiágyba állítják a gépeket, a nagycsarnokokban a zajtól elzárt fülkékben dolgoznak az irányítók. Ez azonban kevés és nem is minden termelő- egység teheti meg pénz hiányában. A zajártalom megelőzéséhez köze van a KÖJÁL-nak és a szakszervezeteknek is. A KÖJÁL meghatározott időben méréseket végez a megye üzemeiben és felhívja a vállalatok figyelmét a tennivalókra. Ugyancsak a dolgozók érdekeit képviselik a szakszervezetek. Az SZMT munkavédelmi csoportja ellenőrzi a beruházásokat, bár előfordul, észrevételeiket csak a létesítmény átadásakor közlik. A legszerteágazóbb feladat a kórháznak jut. A szak- rendelések mellett próbálnak a kórház szakorvosai időt szakítani az üzemi dolgozók hallásvizsgálataira. Sem az orvosok száma, sem pedig felszereléseik nem teszik lehetővé a folyamatos munkát. Ma még vágyálmuk egy, a miskolcihoz hasonló audiológiai állomás. Mindegyik intézmény és szerv próbál bekapcsolódni a zajártalom elleni küzdelembe, e hasznos munkájuknak azonban nincs meg a várt eredménye! Főleg mert elszigetelten dolgoznak, szűkös anyagi lehetőségeiken belül próbálnak tenni valamit. Eredményeikről nem mindig tájékoztatják egymást, vagy sokszor a tájékoztatók útközben elakadnak valahol. Vajon miért van az, hogy mindegyik intézmény és szerv a másiktól várja az első lépést? Bizonyáramért azt a jelenlegi körülmények között nagyon nehéz megtenni. Hiszen nem működik az a „jelzőrendszer”, amely az üzemekből közvetítené a panaszokat a segítséget adókhoz. A kapcsolat, az együttműködés hiánya gátolja a megelőző munkát. Többen mondhatnák erre, mit ér a kapcsolat, ha nincs pénz és orvos? Igaz, de ez már az együttműködés részkérdéséhez tartozik. Az a feleslegesén kidobott pénz, ha a vállalat megvesz egy-egy drága készüléket, de önmagában és orvosok nélkül nem tudja használni. Nem új az a gondolat, hogy együttesen ezt a problémát is meg lehet oldani, úgy ahogyan más megyében megtették, önerőből, központi támogatás nélkül. Balogh Júlia
