Kelet-Magyarország, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-12 / 265. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. november 12. Brezsnyev fogadta Walter Scheelt Fökormányzói „puccs” Világszerte meglepetést, sőt megütközést keltett az a bejelentés, hogy sir John Kerr, Ausztrália főkormány­zója felmentette tisztségé­ből Gough Whitlamot, az ország eddigi kormányfőjét. Az indokolás körülbelül úgy hangzik, hogy mivel az el­lenzéki konzervatívoknak hosszabb ideje sikerült rendre leszavaznia a mun­káspárti kormány költség- vetési javaslatát, a helyze­ten változtatni kellett, kü­lönben „megbénul az auszt­rál törvényhozás munkája’-. Az igazság az, hogy az al­sóházban, amely az angol mintájú államirányításban kétségtelenül a fontosabb képviseleti szerv, Whitlam pártja többségben volt. A felsőházban, a szenátusban viszont az ellenzéki toryk, vagyis konzervatívok vol­tak az urak — és ezt alapo­san ki is használták. A toryk — ez nyílt titok — alig várták már a költ­ségvetési javaslat beterjesz­tését. Eltökélt szándékuk volt, hogy ezt a fontos, az államigazgatás menetében nélkülözhetetlen dokumen-. tumot „megfúrják” — és ezzel lehetetlenné teszik a törvényhozási ülésszak — és a kormányzat — zavar­talan munkáját. Ilyen obstrukciós politika azonban nem először for­dul elő Ausztráliában — és természetesen más orszá­gokban sem. Ilyenkor azon­ban általában az történik, hogy nemcsak az alkotmány betűjének, hanem szellemé­nek jegyében, az illetéke­sek igyekeznek a válságot „békés eszközökkel” meg— oldani. Az államfőt, az ausztrál esetben II. Erzsébet király­nőt, képviselő főkormány­zó csak akkor folyamodhat — vagyis ezúttal: folya­modhatott volna! -V- a vég­ső lépéshez, a kormányfő szabályos leváltásához, ha valóban az állam érdekeit alapvetően veszélyeztető, rendkívüli helyzet forog fenn. Ilyesmiről szó sem volt. Kerr főkormányzó mégis megfosztotta hivata­lától a nép által törvénye­sen megválasztott kormány­főt és Malcolm Fraser el­lenzéki vezér személyében olyan párt képviselőjét jut­tatta bársonyszékbe, amely alulmaradt a választásokon! Nem csoda tehát, ha ezt a fejleményt nemcsak ma­ga Whitlam és az egész ausztrál szakszervezéti moz­galom, hanem bel- és kül­földi megfigyelők Ausztrá- ' lia történetében példátlanul kihívó döntésnek nevezik. Mivel Whitlam mind bel-, > mind külpolitikájában ha­ladó gyakorlatot valósított meg, nem nehéz kitalálni, milyen erők állhatnak a kü­lönös főkormányzói határo­zat mögött. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára kedden Moszkvában fogadta Walter Scheelt, a Német Szövetségi Köztársaság elnökét. ★ Kedden a Kremlben Nyi- kolaj Podgornij, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa el­nökségének elnöke és Andrej Gromiko, szovjet külügymi­niszter folytatta vélemény- cseréjét Walter Scheellel, az NSZK elnökével és Hans- Dietrich Genscher alkancel- lárral és külügyminiszterrel. Figyelmük középpontjában A hanoiak megelégedéssel és osztatlan örömmel fogad­ták az ország egyesítésének tervét. A nemzetgyűlés ha­tározata nyomán máris meg­élénkült a politikai tevékeny­ség. A lakosság olyan érdek­lődéssel követi a fejleménye­ket, ahogyan csak a felsza­badító harcok híreit kísérte. Rendkívüli ülést tartott a Vietnami Hazafias Front el­nöksége és központi bizottsá­ga is, hogy megvitassa az egyesítés tervét. A nemzet- gyűlés által elfogadott hatá­rozatot Xuan Thuy, a VDP KB titkára, a front elnöksé­gének tagja ismertette. Az elnökség egyhangúan elfogad­(Folytaiás az 1. oldalról) nyát. Az ország elnöke az MPLA elnöke. A köztársasági elnököt munkájában a forra­dalmi tanács segíti. Ez az MPLA Politikai Bizottságá­nak és a FAPLA vezérkará­nak tagjaiból, valamint az MPLA Politikai Bizottsága által kijelölt néhány további személyből áll. A forradalmi tanács határozza meg az or­szág bel- és külpolitikai irányvonalát. A kormány mi­niszterelnökből, miniszterek­ből és államtitkárokból áll. A köztársaság közigazgatá­silag tartományokra oszlik. Az Angolai Népi Köztársaság legfelsőbb szerve a népi gyű­lés, amelynek tagjait később meghatározandó szabályok szerint választják meg. A po­litikai és a gazdasági irány­vonal alapjait az MPLA Po­litikai Bizottsága dolgozza ki. A köztársaság elnöke egysze- mélyben betölti a FAPLA fő- parancsnokának tisztségét is. azok a kérdések álltak, ame­lyek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet befejezése utáni időszakban a nemzetközi enyhülési fo­lyamat továbbfejlődését ké­pezik. Mindkét fél kifejezte azt a törekvését, hogy két- és sokoldalú alapon minden módon elősegíti az ebben az irányban teendő hatékony in­tézkedések megvalósítását. Walter Scheel meghívta Nyikolaj Podgornijt, hogy te­gyen hivatalos látogatást az NSZK-ban. A meghívást kö­szönettel elfogadták, idő­pontját később rögzítik. n vietnami nép üdvözli az egyesítés tervét Angola független ta az egyesítési tervet és el­határozta a front 8. plenáris ülésének összehívását, amely meghatározza majd a front új helyzettel kapcsolatos tenni­valóit. Hano:ba egymás után ér­keznek a hírek a nemzetgyű­lés határozatának fogadtatá­sáról. A Nhan Dan, a párt központi lapja, keddi számá­ban jelenti, hogy a haipongi kikötő és a cementgyár mun­kásai, a Hai Duong-i Porce­lángyár dolgozói, Hai Hung tartomány szövetkezeti pa­rasztsága nagygyűléseken kö­szöntötték az ország egyesíté­sének tervét. Az Angolai Népi Köztársa­ság alkotmánya meghirdette az állam és az egyház szét­választását, biztosítja a vallás- szabadságot. Az országban ta­lálható természeti kincsek az állam tulajdonát képezik. Az állam biztosítja a gazdasági élet irányítását, a gazdaság- fejlesztés tervezését. A nem­zetgazdaságilag szükséges ágazatokban a magántőke to­vábbra is kifejtheti tevékeny­ségét. Az Angolai Népi Köztársa­ság nem lép be semmiféle katonai szövetségbe és nem engedélyezi, hogy területén idegen támaszpontokat léte­sítsenek. A köztársasági elnök és a kormány tagjai az új alkot­mányra esküdtek fel. A portugál kormány nyi­latkozata szerint Portugália a barátságon és az együttműkö­désen alapuló szoros kapcso­latokat kíván fenntartani An­golával. Kerekes Imre: vakáció története 22. Szóval, nem nálam a baj, hanem az anyám lett gya­nús. Elkerülhető szépséghi­bák. Sajnos, mint tudják, ez a legjobb családban is elő­fordul. Ebben az összefüg­gésben figyelem a felnőttek világát, kár hogy nem tudok rajtuk eligazodni. Ami vilá­gos előttem, mindössze any- nyi, hogy az emberiség két nemből áll, és amilyenek a kilátások, egyhamar ezen nem is lehet változtatni. Még akkor se, ha történetesen a házasság intézménye már holnap megbukik, amely in­tézmény olyan zseniális, mint a világító kocsikerék, amellyel se utazni, se világí­tani nem lehet. Mondom, figyelem a világot, s amire eddig rájöttem: növekszik a sertésállomány. Nézem az öreget, zseboroszlán a szobá­ban. Elmélázok a helyzeten, de gondolataim úgy halad­nak, mint a vízitaxi a siva­tagban. Végül is leesett ná­lam a húszfillér, pirossal aláhúzom, jó reggelt, mon­dom magamban, s már ve­szem is elő a konyakosüve­get, töltök az öregnek, vala­mivel többet magamnak. Úgy várom a fogadtatást, mint aki henteskéssel megy látogatóba. A szeme se reb­ben, lehajtja a magáét. Üd­vözlet a dolgozóknak, én se szeretek lemaradni. Persze, hogy megjelenik az anyám, mint mindig most is a legrosszabbkor, a szöve­ge végzetes. Megfigyelésem szerint az öregem egyetlen dologban zseniális: hogyan lehet alulmaradni. Mit is te­hetne mást, gitározik a nad­rágtartóján. Ezzel is múlik az idő, bár lassan, mert mindenki hallgat, és már azt se tudni, ki miért harag­szik. Bevallom, magam is megtorpantam, mint a rák­betegség elleni támadás. A mai napról nincs is más fel­jegyezni valóm. Épp elég ez, még sok is. Az anyám eldug­ja a konyakot, a néném be­zárja magát a fürdőszobába. Belátom, ebben az összefüg­gésben annyit érnek erőfe­szítéseim a családi béke helyreállítására, mint ked­vezményes tüzelőakció a ká­nikulában. Holnap a Vidáék indulnak olaszba. Reggel én főzöm a kávét a családnak, mióta a néném is dolgozik. Kevés a szöveg, mindenki siet. Magukra kapják a szerelést, egyedül maradok otthon, enyém a világ. Arra gondolok, hogy felhívom az Edinát. Vele tu­lajdonképpen megvolnék, s most arra lennék kíváncsi, tudja-e, hogy mire való egy üres lakás? Hívjam, ne hív­jam? Vívódom, mint vízi­tök a pusztaságban. Meg­szólal a telefon. Az Angéla. Még ez hiányzott! Hazajött Bejrút Váci utcája: a Hamra, ma harcok színhelye. (A szerző felvétele) Útvesztők Libanoni riportutam jegy­zeteit rendezvén, megdöbben- ten rezzentem össze az egyik este a tévéhíradó láttán. Az utca, ahol nemrég még jár­tam, ahol fényképeztem, lán­gol. Félő volt, már akkori­ban is, hogy a nyár eleji har­cok újra fellángolnak. És most: nézem a képet, hinni sem akarom, amit őriz a papír, már rom. Szorongások közepette A bejrúti Rue Adonison kaptam szállást. A Vestales Hotel ott volt a Hamra kö­zelében, amellett az utca mellett, amelyet Bejrút Váci utcájának neveznek jól be­vált közhellyel. Innen csak egy lépés volt a világítóto­rony, pár száz méterre hul­lámzott a Földközi-tenger, nyíllövésnyires kezdődött a pálmák szegélyezte De Gaul- le-sétány. Délre modern szál­lodák a parton; a Galamb­sziklák barlangjai mellett ismerkedhettem a tengeri fürdőzés örömeivel. Ezekre a fix pontokra itt Bej rútban ugyancsak szük­ség van. Mert hiába próbál­ták meg tizenhárom évvel ezelőtt, hogy az utcáknak ne­vet és számot adjanak, aki célba akar érni, annak jó, ha egyet a jól ismert helyekből megjegyez tájékozódásul. Még a 'legvagányabb taxis (van belőlük pár ezer) is mindjárt ilyen biztos pont után tuda­kozódik. Elég pár óra ahhoz, hogy a libanoni fővárosban rájöjjön az ember: ilyen fo­gódzóra bizony nem csak uta­záskor van szükség, jó len­a mama fizetéséért, ilyenkor kap stexet az öreglány. Gyere, mondom neki, itthon várlak. Takarítok, mint az őrült. Nyitom az ablakot, szellőztetek, minden. Időm van, de nem érek rá. Rohan­gálok a lakásban, igazítom a függönyt, így áll jobban, vagy úgy, poros ez az asztal is, az öre'g hiába beszél, itt senki nem takarít rendesen. Én se. Csengetnek, már itt is az Angéla, kezében egy do­boz konyakosmeggy. Min­denesetre ez mond valamit a jelleméről, bár ezt illetően összefüggéseim kétségtelenül még kissé hézagosak. Üli le, mondom, s ahogy leül, ret­tentően hasonlít az anyjára. Szóval, ülünk, mintha min­dig így ültünk volna, ebben a jelrendszerben. Megy a szöveg arról, miéjrt van az, hogy az ember nem szeret hazajárni. Viselkedésem ter­mészetesen olyan, mint egy antialkoholista csaposé, köz­ben keresem nála az ellenál­lás határát. Csak azt tud­nám, mitől idegesek a nők. Ügy őrzik magukat, mint egymást a börtönőrök. Dél­ne ilyen a politikai ismerke­déskor is. A felismerés akkor válik szükségessé, amikor az em­ber kezdi terhesnek érezni, hogy minden utcasarkon ho­mokzsákbarikádok állják útját, s legbékésebbnek ér­zett pillanatában is szoronga- tóan szól bele a csőre töl­tött géppuskával száguldó páncélautók sora. Bizonytalanul Amikor este — teljesen békés kivilágítás volt, keleti meseszerűséggel — a sofőr a repülőtérről bevitt a város­ba, már jelezte: — Óvatosan, uram, ha nem kell, éjjel ne menjen ki! Is­ten tudja, mi történhet. A reggeli újságok (arab nyelvűek és franciák) alátá­masztották szavait. „Lövöl­dözés. Merénylet az ameri­kai egyetem campusán”. Nem szívderítő, még akkor sem, ha az ember néha sem­mit sem érez ebből. A Zeitu- ni negyedben az üzleti élet látszólag háborítatlan, az Asrafie környékén, ahol az arisztokrácia él, elképesztő a fennhéjázó jómód. És már-már bűnös módon von­ja el mindenről a figyelmet a tenger, a csodás zöld víz, fölötte a valószínűtlen kék éggel, hátán a megszámlál­hatatlan hajóval. Hej, azok a régi föníciaiak tudták, hol kell a város alapjait lerak­ni! De induljunk, szokatlan módon gyalog, vagy éppen a döcögő, ósdi autóbusszal, amelyen csak a szegények kelnek útra. A Csarcsabuk környékén vizipipát szív­nak az örmények, férfiak ül­nek a házak előtt. A kis Bej­rút folyó mentén, ahol már nyoma sincs a tenger menti nagyvárosi hangulatnak, fel­után indul vissza. Ott leszel az állomáson, mondja, dön­tésem az, hogy feleségül ve­szel. Az ajánlat kétségtele­nül szerény és tisztességes, mondom neki, de előbb még­is meg kellene hallgatnom a szakértőket. Négy tízkor in­dul a vonat, már fél négy­kor ott vagyok az állomáson. Vonulunk a peronon, mint élő szépségei a tájnak. Az Edina már eszembe se jutott, az öreg pedig frankón dí­jazza majd, hogy milyen ren­det csináltam a lakásban. Délután korán nyitom a klubot, a Vida és a Kelemen indulnak olaszba. Ez ma már nem ügy, csak izgalom, mondom nekik, ott kinn vi­gyázzatok a szépérzékre, néz­zetek körül, nehogy sétáló utcában üssön el egy ka­mion, nem kell szenvedélye­sen bírálni a pápát, ha be­néztek a Vatikánba. Kézcsó­kom az olasz lányoknak. Lapot, levelet portó nélkül ne küldjétek, adjátok át részvétem az olasz államnak, hogy már ilyen turistákat is importál. Madárfütty az egész, mire felsóhajtanánk, feltűnnek a romok, a lövöl­dözések nyomai. Éppúgy, mint a Rue d’Alger táján, ahol elég sűrűn állnak őrt csípőre támasztott automata fegyverekkel katonák. Magányos cédrus alatt Jólesnék leülni, hiszen fárasztó a melegben róni a sokféle poros utakat. És még fárasztóbb, rendezni az első élményeket. A lóversenytér környékén találok egy hatal­mas fenyőparkot. Egyike a kevés zöldterületnek a fővárosban. És itt még egy cédrus is akad, egy a kevés közül, talán éppen az az egyetlen, amely az utazási irodák plakátjain díszeleg. Leülök. A kerítés mellett tiszti szolgák vezetik a há­taslovakat, arrébb az úrlova­sok legényei viszik istállóba a habos arabs paripákat. Jég közé rakott ananászt kínál egy fiú. Legyek dong­ják körül. De jólesik, hiszen egyre melegebb van. A városból kifelé tartó busz megállójánál tolonga­nak a menekülttáborba sie- tők. Kockás kufit viselnek, mint Arafat. Mellettem a pádon sárga kőből készült mohamedán olvasót perget egy rossz szemű öreg. És az Omar Beyhum úton egy­mást érőn robog a végelát­hatatlan autósor. Jó árnyékot adott a céd­rus. De nem ábrándozhatok itt tovább. Minden látszóla­gos nyugalom ellenére is érezni a feszültséget. És ilyenkor hajtja az embert a tudni akarás, még akkor is, ha minduntalan figyelmez­tetik: a csend csak látszat. Minden percben eldördül­hetnek a fegyverek. Bürget Lajos mert a búcsú, mégis búcsú, már itt sincsenek. Szóval már a búcsú se fáj, s ahogy jobban körülnézek, sehol egy felhő. Na, ezt jól megcsináltuk. Ezek szerint a művelt társadalmat a mai időkben már semmi sem vé­di, csak az atomernyő. Szó­val nagy a nyomás, mégis az a helyzet, hogy ebben a for­róságban a vízművek se győ­zi, az esti órákban kiszárad a csap. Otthon még szóda sincs, mert a néném ha kap is patront, elfelejti berakni a frigóba. Az öreggel, meg anyámmal holnap indul a Balatonra, már semmi nem érdekli. Azon jár az esze, hátha már ott várja valahol leendő férje, akit még nem is ismer. írok egy cé­dulát, az ágyába teszem, vi­selkedj rendesen. Éjszaka ráfekszik, ezen hál majd, reg­gel gyűrve megtalálja. De az igazság gyűrötten is igaz­ság. (Folytatjuk) Munkatársunk libanoni helyzetjelentése (1.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom